Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)
1841-05-01 / 35. szám
SZOMBAT 35. , TAVASZUTC 1.1841 Mesztelen e’ hírlap mindéi héten két H.er. szerdán és szombatim. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 fr, boritékban fi fr , postán borítékkal fi fr. petiffe p..Előfizethetni helybeli Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvan-utczai Honárd-házban 58 M-d szám alatt, egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egyegy négyszer halálozott sorért, garamiul hetükkel, 5 pentró krajczár számittatik. TARTALOM. Kinevezések. Vezérczikk. (Ismét egy ütlegvirtuóz , ’s az ő kényura.) Fővár ujdons. Válasz a’ Tageblatt kiadójától a’ Jelenkornak Megyei dolgok. Bara nya (vegy házas) Czáfolat az ujonczállitási embervásárlásról. Nógrád (sokaltatik a’ mindenféle adakozás). Veszprém (gondoskodás az adózókról). Kükülló (visszatorlás egy hirnöki czikkre). Bihar (tisztújítón mai 10). Királyi városok köréből. Pozsony (zavargás sorshúzásnál). Szeged (magyar nyelvgyakorló társaság). Vidéki levéltárcza. Szentes (derek egyházi népiskola). A’ zsámbéki zsidók ügyében. Nagyvárad (itatás, iszákosság). Abony (kisdedovó intézet). Thurócz (magyarosodási törekvések). Külföldi napló. Némethon. Éjszakamerika. Törökhon. Fegyveleg. Értekező. Mikint lehet csecsemőket anyatej hiánya esetében táplálni, id. Zeyk Dánieltől. Hiv. közlemény a’ Pesten felállítandó ref. főiskola ügyében. Hirdetések: MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Kinevezések. 0 cs. ’s apost. kir. felsége Tisza Lajos Bihar megye főispáni helytartóját kir. kamarássá; — Villecz Ignácz a’ m. kir. udv. cancellaria fogalmazó-gyakornokát, udvari fogalmazóvá kinevezni; — Gyulay Lajos grófot pedig Sz.-István-rend kis keresztjével megajándékozni kegyelmesen méltóztatott. (H k.) A’ nm. m. k. udv. kamara a’ tarczali beszedői tisztirnokságra Trombitás Ign. eddigi fizetéstelen gyakornokot alkalmaz». (H. k.) Gyújtó Lajos parajdi sótiszti írnok az erdélyi tartományi bányatörvényszék ülnökévé mozdíttatott elő. (H-k.) Vezérczikk. (Ismét egy ütlegvirtuóz ’s az ő kény ura.) Emberiség és polgárisodás! hangzanak végig e‘ hon tévéin; emberiség és polgárisodás! hangozzák vissza a’ hon bérczei, Lomnicz csúcsától Magyar kapuig: de ha benézünk az életbe, mennyi kény egyik oldalon, mennyi szenvedés a’ másikon! Gondoljátok: ama’ síri csend, ama’ panasztalan szolgatürelem, nyugalom talán, mit elégedés szült és bizodalom? Legyen tinektek hitetek szerint; de én nehéz időket éltem, ’s még emlékezem 1830-ra. — Lehet e szebb hivatal, mint egy szolgabiróság? egy egész tartomány boldogsága nyugszik vállain; — egész tartományt mondánk, mert nem egy járás van Magyarhonban népesebb mint némelly duodez souverainitás amott külföldön, hol ministerek és kormánynokok egész serege ül bureau-iban. — Lehet e fontosabb hivatal, mintegy szolgabiróé? ő az, ki a’ törvénynek életet ad; ő védi, ótalmazza a’ népet minden gonosztól, az ő szelid ereje enyhít a’ terhek súlyain; ő békebiró, perbiró, büntetőbiró; ő kezeli a’ törvénykezés, a’ közbátorság és közigazgatás ezer ágait, és ha tisztének szép hivatását meleg kebellel fogja fel és csilapulni parancsolja kebelében az indulatokat, miknek fölingerlésére a’ néptömeg aprólékos bajaivali érintkezés olly számos alkalmat nyit, mik azonban, ha fékereszteznek, a’ személyesített törvényt, az igazság és áldás személynökét, kényurrá teszik, kinek lépteit átok követi; — ha— mondánk — csilapult indulattal harag és szenvedély nélkül jár el tisztében: egy egész tartomány áldása kiséri lépteiben. Szép hivatás és szép jutalom! És, istennek hála vannak, és pedig számosan vannak, ismerünk magunk is közelben és távolban szolgabirákat, kiknek lépteit szemmel kisérni valódi öröm. Ellen- | ben, fájdalom! vannak olyanok is, kikre az „aprócska kény urak** czim szintúgy felülik, ha nem jobban, mint kikről nem rég mondottuk. Ezek tisztek hatalmát nem onnan mérik, mennyi szenvedést hárítottak el, hanem az osztogatott botok számától; kiknek hatalom szavára az ütlegvirtuóz durva tenyeres mogyoróbotja rémiten tűnik fel, mint Garay „K o n th“-jában az „óriásbakó“, nyomban végrehajtandó, mit szenvedélye s indulat harsognak. — A’ visszaélések többi nemeiről, azokról, miket futólag múltkor egy zempléni levelezőnk említett, ezúttal nem akarunk szólani. Maradunk (mert esetünk van rá) azon scenák mellett, mik az ütlegvirtuózoknak olly nagy tekintetet szereztek, hogy az esküit urak után tudakozódó krajnyai rusznyák igy szokna mély bók közben őket kérdezni: „Édes pán hajdúk, hon van az eskütt?“ Azon ütlegvirtuózoknak, kiknek , ha kalpagforgójok feltűnt a’ határdombon, 50 év előtt még a’ Krajnyán egész falvak a’ hegynek szöktek, mint Egyiptus felláli a’ pusztának, midőn a’ mameluk közelgetett. — Jól tudjuk, minő fészekbe nyúlunk, de szaporodjék bár az ellenség, soha nem szűnünk, mig csak szólhatunk, napfényre vonni a hivatalos kényuraság dulongásait; soha nem szűnünk a’ szám látatlan tizenkettők rendszerének ellenében kiáltani, hogy ez az örökös verés, különbség nélkül, akár criminalitás akár nem criminalitás forog szőnyegen, szennyfolt nemzeti lobogónk fehér csíkjában, maradvány az ököljogos századok embertelenségéből, mellyet sem a’ büntetőjog tiszta fogalma, sem kormányzási politica nem igazolhat. — De halljuk az esetet. Egy levelezőnk legnagyobb részben szemmellátomás után és a’ dolog valóságáról hírét, nevét, becsületét kötvén le nekünk írva zálogul, ezeket írja: ’T.-ból A’ közelebb múlt hónapban Dion leven, elkeseredett szemtanúja voltam egy szívlázitó visszaélésnek a’ bírói hatalommal. V. nevű kalaposmester második házasságában szomorúan tapasztalá, mikint olvad első nejével szerzett vagyona napról napra kisebbre ezen másodiknak pazarlása miatt, minek meggátlására tett komoly intézkedéseiért őt az asszony elhagyó, és saját holmijén kivül férjének még fehérruháit is magával vitte. Egykor hallván az elhagyott férj, hogy felesége a’ Dunánál mos, oda siet, ’s jogtalanul elorzott fehérneműinek magát ismét urává teszi. Az asszony nem késett az épen akkori urszékre meghívott K. L. járásbeli szolgabiróhoz panaszra menni és férjét azzal is vádolni, hogy az anyja házának felgyújtásával fenyegető. A’ szolgabiró magához rendeli a’ panaszlottat, ’s őt a’ prima informatio után kemény szavakkal megtámadván, kijelenti, hogy önmaga bírája senki sem lehetvén, adjon vissza mindent, ’s igy indítson keresetet. A’ vádlott magát védni iparkodnék ; de a’ szolgabiró mellőzve az „audiatur et altera pars“-t hallgatást parancsol, ellenkező esetre arezoncsapással fenyegeti. A’ vádlott magát tovább mentegeti, mire szkirói parancs következtében a’ háti megett álló ütlegvirtuóz által arezonfittetik, ’s minthogy a méltatlanság miatt felzúdult kebel még egyszer védelemre szól, a’ parancsolt másod areztsapás olly kegyetlenül éri, hogy eszmélet nélkül összedől. Lassankint magához jővén, igy szól: „Jól van, jól !*‘ E miatt az udvaron megbotoztatni rendeltetik és a' szobából kitaszittatik. Ekkor fölébred a’ vádlottban ártatlanságának ’s emberi méltóságának érzete, ’s futással kíván menekedni a’ dűhöncz körmei közül; a’ hajdú „fogjátok meg!*4 kiáltással űzi őt egész az egyházig, ott a’ miséről jövő nép láttára megragadja ’s a’ városházra viszi, hol is egyik gorombasággal a’ másik után illettetvén, vasra veretten deresre fektetik, nadrágát lehúzzák, pőrére 20 botot vernek rá, 's ha fájdalmiban megfordul, a’ hajdú mészárosok gyanánt, haja, füle ’s nyakába ragad, fekvését szabályozni. Ez emberalázó executio felett a’ szkiró maga tartott szemlét, rútul megczáfolván, mit előbb mondott, hogy önmaga bírája senki sem lehet. Még ez nem volt elég, hanem vasra veretten az őrszobába záratott egy-két napra, azon fenyegetéssel, hogy, mivel a’ szbiró ellen panaszt tenni kíván, külön megbüntetés végett az úriszék elébe fog vezettetni; mi azonban bölcsen elmaradt. Nép és úri rend egyaránt rosszalták a’ szívtelenül dulongó önkényt, ’s úgy látszik, a’ szolgabiró keblében is mozdult valami; mert jónak látta a’városi község néhány egyedeitől bizonyítványt venni, hogy „V. makacs, rossz ember.“ — Boldog Isten! illy bizonyítványt bizony kaphatott, kivált ő a’ helybeli szolgabiró ‘s illyen szolgabiró!! Azonban reméljük, hogy a'nemes vármegye közönsége, mihelyt a’ sajnálatos eset tudomására jó, ismeretes igazság szeretetéhez képest a’ szegény kinzolnak elégtételt szerzem (ha ugyan botért, arczulcsapásokért elégtétel lehetséges) , és gonddal is leszen, hogy a' hivatalos hatalom zsarnoksággá ne fajulhasson. — L. F. Eddig levelezőnk. Nem akarunk szavakat adni az érzelmeknek, mik e’ levél olvasása közben keblünket dagasztok. A’ keserű bánatnak egy neme volt az, melly hallgatag , ’s néma mint a’ gond. Nem mellőzte ugyan figyelmünket, hogy a’ szegény megkínzott ember alkalmasint hevesebben védette magát, s tán még azután is védette, miután már (helyesen vagy nem helyesen, meg nem ítélhetjük) a’ szolgabiró hallgatást parancsolt előbb szóval, utóbb az ütlegvirtuóz durva tenyerével, ki arczulcsapási remeklésével „re quasi bene gesta*‘ később a’ csapszékben hősileg kérkedett; és meglehet, hogy e’ hallgatni nem-akarásban volt olylyas valami, mit a’ szolgabirói tekintély büntetlenül nem hagyhatni vélt, azonban nem kétkedünk nyíltan kimondani, hogy a’ hivatalos tekintély fentartásának illy módja borzasztó kényuraság. — Azt gondoljuk, hogy a’ törvények iránti tiszteletet, felsőbbség iránti engedelmességet botrányos inhumanitással lehet az alattvalókban meggyökeresíteni? azt gondoljuk, hogy a’ bírói széket ülő szenvedély bitorolni képes a' szent igazság szerepét , és habár a’ panasztól! reg tuda felejtkezni magáról 's állásáról a’ védelemben, azt gondoljuk: mentségül szolgál'iatandi ez isten és ember előtt a’ bírónak, ki nem védelemben, de bíráskodásban magáról ennyire megfelejtkezett ? — Ha már a’ botot criminalitásokban is embertelen, és czélszerűtlen büntetésnek tartjuk: még 69