Pesti Hírlap, 1841. július-december (53-104. szám)
1841-07-24 / 59. szám
Jelen köztuiomásul alláshoz bátorkodunk részünkről abbeli jelentést függeszteni: miképen mi a triesti cs. kir. szabad, közös. biztosítóintézet főügynökségét már altalvettük, ’s mától fogva valamint dunasoron wurm udvarijain biztositó hivatalszobánkban, úgy országúton termésudvarunkban biztosítási folyamodásokat elfogadunk, ’s ebbeli ügyekben illető intézkedéseket végezendünk. Egyébiránt szerencsénk leend a’ t. közönségeibe közelebbi részleteket tudomásul bocsátói az általunk képviselt intézet külön biztosítási ágai felett. Pest, julits iskán 1841. Kitnewalder testvérek. (354) (1) Vendégpalota „Magyarország Nádorához“ Pesten váczi utczában. Az egy ideig általam bérlett, ,,Hétválasztóhoz" czimzett fogadó, 1840ik évi július hónapban történt tökéletes odahagyásával, egy alkalommal szerencsém vala jelenthetni, miképen már akkor tájban a’ „Magyarország Nádorához" nevezett vendégpalotát több évre kibérlem, azt 1841k évi Szent-György napkor által veendő. Egyébiránt az állapot, mellyben az épen érintett vendéglőt áttétekor, azaz 1841ki Sz. György napkor találtam, és azon tekintet, miszerint a’nevezett vendégházban minden, mi a’ magas ’s t. ez. utazók ’s vendégek fogadására, valamint illynemű intézetek czélirányos elrendezése ’s belosztályozására szükséges, általam egészben újan vala létre hozandó, csak most először tesznek képessé a’ tisztelt vendégeknek legalázatosabb ajánlatomat tehetnem. E’ vendéglőben találkozik legelőbb is igen világos ’s kéjesen beintő kávéterem legkedveltebb hírlapokkal; ezenkívül az éthelyi földszinttel egybe van kötve egy kérelemmel ajánlkozó kerttelep, hol kedvező időjáratkor mindig szabad ég alatt reggelizhetni, sőt ebédelhetni és vacsorálhatni is. Ezenfelül első emeletben, oldalt egy ebédlő van erkéllyel, honnan mindkettőből nappal legkellemesb kilátást élvezhetnek a’ vendégek az ipar- és társalgásélénk ’s olly annyira kedvességben álló váczi utczára. Valamennyi utazó vendég-szobák, úgy első mint második emeletben egészlen uijan és divatosan butorozvák, mellőzve minden felesleges pazar fényt, melly a’ t. ez. utazókra nézve gyakran inkább alkalmatlan, sem hogy kedvet okozó: ezt azonban pótolja az ágyak jósága, főleg pedig mindenek előtt a’ tisztaság mi mindent ez. utazóra sokkal kellemesb hatást tesz, ’s kivánatit ezélszerűbben kielégíti. A’ konyha folyvást az én, legszorgosabb vezérletem alatt áll, folyvást mindenekben egyedül hozzám tartozóim által láttatik el, ’s ebbeli szolgálatot soha rútság vagy reszkedélybélyegezte személyekre nem bízok; — az asztalhoz tartozó mindennemű eszközök ’s megkivántatóságok, valamint a’ legjobb italu bel- és külföldi borok teljes bútokában leven, azon szerencsés helyzetben érzem magamat, miszerint minden méltányos követeléseknek tökéletesen eleget tehetni ígérhetek. Az istállói szolgálat hasonlag enyéim egyikének felügyelése alatt levéli, talán egyike a’ legrendezettebbek közül, mellyeket vendégfogadókban találhatni, ’s ennek következtében minden elégedetlenségi ok elhárittatik; — minden istállóosztály bolthajtás alatt van, ’s összesen 70 lovat befogadó , világos , egészséges , elégséges tért foglal; valamint a’ kocsiszínek is, 16 kocsi fedezésére alkalmazva, kérelmes hellyel kínálkoznak; — minthogy pedig jutalmas árulótartással is szolgálhatok : bátorkodom a’ t. ez. utazókat, kik tulajdon alkalmatosságon járni méltóztatnak, e’ körülményre figyelmesekké tenni. Mialatt vendéglőmet legfelsőbb ’s magas uraságoknak, valamint t. ez. egyes utazóknak legmélyebb alázattal ajánlom : legkészebb szolgálat mellett legnagyobb tisztaságot ’s lehető legnagyobb jutalmasságot minden tekintetben ígérek. Pest, július 20-án 1841. legnagyobb tisztelettel Hauer József Fér. (351) Lovak árverése. (’44) Méltóságos gróf Hunyady József gazdaság-igazgatói hivatala közhitül adja, hogy f. c. aug.lökön délelőtti 8 órakor kezdődvén az árverés, Mező-Keszi, Örményhez közel levő pusztán, Nyitra vármegyében 70 ménesbeli ló, és 10 angol telivér kancza, úgy szinte több telivér mén- és kancza-csikó a’ többet ígérőnek készfizetés mellett eladatni fog. Örményt, Julius tökén 1841. else) Haszonbéretek. A’ ns Damaszkin családnak tek. Torontál vármegyében fekvő közös jószágai, a’ család’ tagjai közt támadt perkérdések’ elintézéséig, legfelsőbb helyen is kegy. jóváhagyott bírói zár alá vettetvén; ’s ezek egymásután következő hat évre, jelesen 1841 ki novemberső napjától, 1847 ki October utolsó napjáig haszonbérbe határoztatván adatni; ’s igy Németh helységre nézve, melly öszszesen 1960 hold majorsági földekből, 31 egész, 53 fél, 22 negyed jobbágy-telkekből, és 35 házas zsellérekből áll — folyó 1841 ik évi aug. 23i k napja, — 11 aj d usiczára nézve pedig, melly összesen 4340 hold majorsági puszta , ’s mellyből 2064 hold szerződésbeli lakosokkal megtelepitett, 2276 hold pedig, részint majorsági szántóföldnek, részint kaszállónak és legelőnek használható, folyó 1841 . aug. 261 . napja tüzetvénki helyszínén tartandó árverések’ határidejéül, a’ bérleni kivánkozók, elegendő bádat pénzzel és biztosítékkal ellátva, az érintett árverésekre ezennel meghivatnak; a’ bérlési feltételekről, és a’ jószágok’ állományai iránt, az alulirt zárgondnoknál, kir. kath. Nlecskerekvárosban, addig is bővebb utasítást nyerhetők. Költ Nagybecskereken jul. 18. 1841 boldai Gyertyánffy János mint ideigleni zárgondnok. (357) ~ " (ITT) Kertészi ajánlkozás. Egy kertész, ki a’ főzelék-, virág-, gyümölcs- és ananas-tenyésztésben terjedelmes tapasztalattal ’s, a’ bel- és külföldi plánták, valamint a’ narancsos körüli bánásmódban is ismerettel bir, és jelenleg is még hasonnemű szolgálatszakkal foglalkozik, a’ jövő új évre állapotneméhez illő alkalmazást keres. Közelebbi ’s bővebb értesítést e’ dologban kaphatni Lubinger kárpitosnál, Pesten urutezában. (338) „ “ " (O) Őszi-répa-magvak. Hassenstab G.k-nál a’ fekete kutyához Pesten fehér répából álló nagyobb mennyiség ismét a’ legközelebben érkezett, melly termesztésre nagyon alkalmatos ’s télen különösen jó takarmányul szolgál a’ juhok és szarvasmarhák számára. (352) Ló-eladás: 1-1,4) Méltóságos gróf Eszterházy Mihály’ gazdasági-igazgatói hivatala közhírül adja, hogy Alsó-Juttán, Örmény és Érsek-Ujvármvárosok között Nagy-Szombatnál Pestnek vezető országúton Nyitra vármegyében fekvő pusztán, egy néhány méntő és anyakancza, nem különben több idei, egy-, két- és három éves csikó szabad kézből eladandó. Örményt, jul. 15. 1841. (353)fáz-eladás .Budán, 11, 3) Egy ház — Buda Krisztina város, főutcza 330 sz. alatt — szőlőhegyekre pompás szabad kilátással biró, szabad kézből eladható; helyezetei következők: 8 kérelmes szoba; 5 konyha ; 1 kamra ; 2 pincze; 1 istálló, két lóra ’s ugyanannyi tehénre; 1 vasszivattyús, jó tiszta vizű kút; 2 kis kertecske , ’s ezenfelül még egy 2 házzal erősitési földhely. (330) Bikák elailása. Up) Vodjáner Sámuel ur t. Békés vmegyében Gyoma mvárosához fél órányira fekvő, pohalmi pusztáján, van 25 darab igen szép fajú, hágatásra alkalmatos bika—2, 3, 4, 5, 7, esztendősek— alku mellett készpénz-fizetésért, szabad kézből naponkint eladandó. Költ Gyomán július 14-én 1841. Gyomai uradalom tiszttartója Győrffy Mihály. 1324) Hirdetmény. 3( A’ főmért. herczeg Liechtenstein Alajos ur Komárom vármegyében kebelezett Ács uradalma tisztsége részéről ezennel közhírré tétetik, hogy e’ folyó Julius 26kán Ácson 1300 darab mustra birka, mellyek közül 300 darab még a’ további tenyésztésre alkalmatos, árverés utján eladandó; Veszprém vármegy. Csatkai uradalomban pedig 130 darab szinte mustra birka július 28kán a’ többet ígérőknek általengedő, melly eladáshoz majd a’ két helyen a’ megnevezett napon reggeli 0 órára a’ t ez. vevő mák hivatalosak. Költ Ácson I. július 1841. (328) Figyelmeztetés, 133) A’ P. Hírlap 48. számában t. Szentgyörgyi ifj. Horváth József adósságaira nézve felhatalmazottja t. Stettner Lajos ügyvéd ur által beiktatott hirdetésre most csak annyit jegyzek meg, hogy felhatalmazhatta ugyan tisztelt Horváth Jósef úr ügyvéd urat azon czikkely közlésére, de valljon igazak-e, mik abban foglaltatnak, azt csak a bíró fogja elhatározni, azért is ezen rágalomnak ezennel ellenmondván, egyszersmind velős védelmemet törvény útjára fentartom. Pesten július 6 én 1841. Pacséri Szucsics István. (314) . (2, 3) Árverés haszonvételekre. Főmért, regéczi Brenczenheim Ferdinand ő herczegsége uradalmai igazgatósága részéről közhírré tétetik a’ pataki és regéczi uradalmakhoz tartozó, alább jegyzett haszonvételeknek— 1812 ok évi jan.lső napjától, három egymásután következő évig, árverés utján végrehajtandó bérbeadása : sör. Sátor-Alja-Ujhely városában f. évi a ugus tus 2dikán: a) az újhelyi országos vásári jövedelem; b) az újhelyi hid-vámjövedelem ; c) az újhelyi vendégfogadók , korcsmák , és mészárszékek ; •—d) a’ csernahói és hosszú-lázi korcsmák, és mészárszékek. K6r. Sáros-Nagy-Patak városában a’ belső várban augustus 3- ikán: a) a’ józseffalusi állásos vendégfogadó, falusi korcsma; •—mészárszék; b) a’ trautsonfalusi korcsmáltatás és mészárszék ; c) a’ károlyfalusi korcsma és mészárszék ; d) az ardói korcsma és mészárszék; e) a’ vámos-ujfalusi állásos vendégfogadó , hús-vágás, vízi-malom ; f) az erdő-horváthi korcsmák, három rendbeli vizi-malmok, mészárszék, bor-dézma, pálinkaház; g) a’ komlóskai korcsma, mészárszék, és ezekhez csatolt úrbéri földek kilenczede; h) a’ regécz-hutai jó karban levő üveggyár , az ahhoz kapcsolt két helység korcsmáival , robotokkal, és eletdézmával; i) a’ huta-völgyi fűrész- és lisztes-malom. 3er. Tállya városában august. 4kén: a) a’ tálljai vendégfogadók, több rendbeli korcsmák, országos és heti vásárok, boltok , mészárszékek; a) a’ rátkai vendégfogadó, mészárszék , és élet-kilenczed. 4er. Szántó városában augódik én : a) a’ szántói és marezinfalusi vendégfogadók— több rendbeli korcsmák, országos és heti vásárok, boltok, mészárszékek, élet-dézma ; b) a’ simai és baskói korcsmák, mészárszékek is életdézmák. Sör. Vilmány helységében aug. fikán: a) a’ vilmányi állásos vendégfogadó — korcsmák, a’ hernádi hét kőre forgó malom, és élet-dézma; b) a’ tonyi korcsmák, mészárszék, és vizi-malom, élet-dézma ; c) a’ regéczkei és mogyoroskai korcsmák , mészárszékek és élet-dézmák. Gor. Telki-Bánya helységében aug. 9é n. a’ telki-bányai állásos vendégfogadó — mészárszék , vizi-malom , fürdő a’ bormérés jogával. .. Költ Patakon július 10kén 1841. (323) Bírói végrehajtás. (3,3) T. Szűcs Eszter asszonynak, t. Hollóssy S. István cs. k. kapitány ur hitesének tetteses Fejér vármegyében kebelezett Iváncsai nemes pusztában levő , ’s ellene lefolyt adóssági perben hozott megmarasztalásbeli ítéletet követett végrehajtás alkalmával az 183 151k t. ez. értelmében kielégítési fundusal kijelölt, bírói zár alá vett, ’s a’ Dunától a’ postautig terjedő, rendes vizáradásoktól azonban mégis ment curialis rétjéből, az eddigi megmarasztalásbeli 2432 v. frt 57 kra menő somma, ’s az ez után okozandó költségek kielégítésére megkívántat több holdak, i. e. 141ki július 28 án árverés útján a’ törvények értelmében eladandók lévén, a’ venni kívánók, e’ kitett idő határon a’ helyszikén Iváncsán leendő megjelenésre, a’ végre- hajtó bíróság által felszólittatva meghivatnak. 137) Hirdetmény. (3,3) Sz. kir. Zombor városa által bukováczi erdőnek vonalán belül esendő mintegy 66% hold földeknek a’ jövő évre haszonbérbe való adása, nem különben a’ város kebelében tanyázó cs. kir. katonaságnak jövő évre kenyérrel zabbal | szénával, ’s szalmával leendő ellátása, valamint | a’ szolgák egyen-ruhájának és az írószereknek | megszerzése f. é. aug. hó 14 ére van, kitűzve. | (332) ~ " (2, 3) | Lóárverési jelentés. T. Tolna vmegyében keblezett kápolnai pusztában 2 db arab telivér hágó csödör , 5 db arab telivér anya kanczák 3 db szopós csikóval — 17 db nemesített anya kanczák 14 db szopós csikóval, 6 db két éves 10 db egy éves csikók összesen 57 dbból álló lovak folyó 1811. évi aug hónapik napján árverés utján eladatni fognak—kinek venni szándéka leend, a’ kitűzött napon és helyen reggeli 9 órára megjelenni szíveskedjék. (316) ... (2, 2) Gazdatiszti hivatalkeresés. Egy, a’ gazdasági ügyekben igen gyakorlott házas gazdatiszt, ki számos évek leléPesten, Julius Komáromban, 11 Szegeden, 11 Pécsen, 11 Baján, 11 Mosonyban, Miskolczon, 11 Uj Becsén 11 Gabonaár váltó garasokban. 23.(pesti imérő) 10.(pozs. 11 ) 17. 11 1) 17. 11 19 10. 11 11 15. 11 11 17. 11 11 2. 11 11 Tisztabúza Kétszeres 135-165105-110 90—100 65-85 75—80— 65 80-85 60—65 67-77 53-60 85-123 62—75 85-93 76-83 85—59 70-80 Izoz* Árra 86—92 76—80 66-70 50-55 — — ________45 50-52— 45 — 53— 40 66-75 60-68 52-60 34-38— — — 30 Zab Kukuric/.n Köles 60—68 85—98-----------------48—52 65—75----------------— 45— 45---------60— 44— 52---------— 35-----27----------------41 —57 55—65----------------28—32 50—55---------------— 40— 40---------------- lyása alatt boldogult mélt. báró Prónay Sándor urnás hivatalt viselt, ki legajánlatosabb bizonyítványokkal, mind erkölcsi jelleméről, mind szakjában ügyességéről szólókkal, ellátva van, és a’ juhtenyésztés- és pálinkafőzéshez különösen jól ért: valamelly t. ez. urasághoz ismét gazdasági szolgálatra ajánlkozik. — A’ t. ez. tudakozódó urak ebbeli kérdéseire Füredi Lajos ügyész úr adand értesítést, Pesten, országúton, Szerdahelyi-házban. (3H 1) (3, 3) Husmérési jog haszonbérbe adatik. Nagy-Körös városában a’ közönségét kirekesztűleg illető húsméretési jog, folyó évi Mindszent napján kezdendő három egymásutáni évre haszonbérbe fog adatni folyó évi aug.ljén a’ városházánál délelőtt tartandó nyilvános árverésen. ■— A’ haszonbéri feltételek addig is a’ jegyzői hivatalnál megtekinthetők. (331) Árverési tudósítás. (333) A’ főtisztelendő zágrábi főkáptalanhoz tartozó Módos uradalom részéről jelentetik, miképen Torontál vmegyében, a’ Nagy-Becskerek, Versecz és Pancsovára vivő átmenetben fekvő királyi haszonvételek, az uradalmi hivatal szobában, folyó évi aug. Adikán reggel tartandó árverés utján a’ többet ígérőnek három évre, azaz 1842. január 1-jétől 1844. dec. utójáig átadatnak: 1. az egész bormérés, két borházzal Módoson és Istvánföldén (Stefanföld) hozzátartozó szobák, istállók és kamrákkal. 2. Husmérési jog, ide tartozó mészárszékekkel és legelőkkel. 3. Két szárazmalom, két két garattal ellátva. 4. Pálinkafőzés Istvánföldén. 5. Országos és hetivásári jog. 6. Szabad halászat a’ Temes folyóban. 7. 919% hold legelő három szakaszban a’ szükséges kútakkal. — Venni szándékozók elegendő bánatpénzzel ellátva ezennel hivatalosak. Módoson jun. 22 d. 1841. (325) ~ (3, 3) Hágó kosok eladása. Mélt. gr. Károlyi György uradalmabeli, és Békés vgyében keblezett szénás pusztán, gyapjú-gazdag ’s jeles idomzatú több öreg, harmadfű ’s foklyó hágókos, határozott áron készpénz fizetés mellett eladandó. (316) Birka eladás. M T. Fehér vármegyében kebelezett Velencze helységben is. Meszlényi Károly táblabiró urnás vagyon 500 darab anya birka, 300 bárány, és 300 ura eladó ; a’ venni szándékoskodók a’ tulajdonosnál értekezhetnek. (331) Kaszáló-eladás. 3. T. n. Tolna vármegyében kebelezett Paks mvárosa határához tartozó szigetben. Alapi Salamon Elek urnak birói elmarasztalása folytában 398 f. 11 kr. pengő pénz erejéig zár alá vett 6 hold kaszáló a’ f. lzilis. évi sept. 21én a’ helyszínén, ’s a’ mennyiben ne talán az érintett elmarasztalási somma ki nem kerülne, folytatólag még az nap több holdak is el fognak adatni. Költ Pakson június 21-én 1841. Daróczy János m. k. t. n. Tolna vgye főszolgabirája (338) Eladandó juhok, 13’3( Folyó évi kis-asszony hó 16án, reggeli 9 órakor is Heves megyében kebelezett Kenderes helységében, 1500 tenyésztésre alkalmas, kétnyiretü juh, kisebb-nagyobb menynyiségben, árverés utján elegendő biztosíték mellett, hitelbe is megszerezhető ; bővebb utasítást nyerhetni a’ helybeli kir. posta hivatalnál. (295) Árverés. 1 3’3) Sz. k. Debreczen városa részéről közhírré tétetik, hogy e’ várost illető öszves pálinkaméretési jog , a’ Szeles nevű külső vendégfogadóval együtt, 3 egymásután következő esztendőre haszonbérbe adandó lévén, f. évi aug. 13án az Izraelitáknak is hozzá bocsátásával tartandó árverésre fog kitétetni, mellyre a’ bérleni kívánók 1600, és illetőleg 70 pengő írt bánatpénzzel ellátva, ezzel a’ hozzátétellel hivatnak meg, hogy a’ kik a’ fenálló szokás szerint, két helybeli elegendő tehetséggel biró kezest állítani nem tudnának, a’ város bátorságára a’ haszonbéri summa felét lesznek kötelesek előre lefizetni. (347) (2, 3) Gulya- és anyabirkaeladás. Pest vmegyében alsó-adacsi Gereby (ez előtt Gremsperger) arendalis pusztáján, melly Kún-Szent-Miklós és Szabadszállásával határos , helyben eladatnak készpénz-fizetésért: u. m. —80 darab tehén ; 70 db szopos borjú; 31 db három esztendős; 23 db két észt.; 32 db egy észt. üsző; 4 bika ezenkívül a’ tenyésztésre alkalmatos 800 nemesitett anyabirka. Bécsi pénzkeret. Julius 20. 1841. peng. pénzb. 5 petes szát. kötelez . . . 1055/s ft, 4 petes „ „ ... 985/s „ 1834-ki stát. költs. . . . 655 „ 1839-ki „ ft . • ■ i) Dinavizállás. Julius 23. reggeli 8 órakor, 7' 8' 6"' 0 felett Kiadja Landerer Lajos, szerkeszti Kossuth Lajos.