Pesti Hírlap, 1842. január-június (105-156. szám)
1842-05-05 / 140. szám
Csütörtök TARTALOM. Vezérczikk. (Igény telen nézetek II.) Budai jótékony nőegyesület. Pesti műegyesesület. Fóvár. újdons. Megyei dolgok: Nógrád (tisztválasztás), Abaúj (alispán-választás). Torontál (vontatók, statárium, Csanád válasza a’ marosi töltések kivágatása tárgyában). Bihar (első alispáni levél népviségelőzés tárgyában). Királyi városok köréből: Szabadka (a’ választó polgárság választási jogában megsaprittatik). Egyházi dolgok: Béla (XIII. Szepes városi esperességi gyűlés). Kőszeg (a’ kőszegi ágost. evangelicusok germanomaniája). Külföldi napló. Angol, Franczhon. Értekező: Adózzál minél többet. ■— N. — Pest környéke ’s egy kis javaslat. — F.— K.~ Kliegl ujabb tudósítása. — Hivatal. tudósit. Hirdet. MAGYARORSZÁG és ERDELY. Vezérczikk. (Igénytelen nézetek. II.) Ismerünk bizonyos köröket, mellyekben hírlapunkat boszonkodással vetik el, valahányszor látják, hogy csekély fejtegetéseink ismét és ismét a’ házi adó, és országos közlekedési eszközök körül forognak. És a’boszonkodás rendesen illynemű fölkiáltásban szokott kitörni: „de csak mi a’ manót is akar ezzel a’ házi adóval örökké ? adó és mindig csak adó ! ez sem tud már egyebet, mint örökké csak átkozott adójával boszantani!!“ — így dörög fejünkre a’ gondolkozni nem szerető neheztelés. És nekünk hármacska feleletünk van, először: hogy mit akarunk? azt már igen sokszor és igen világosan megmondottuk ; másodszor : miért beszélünk most annyit a’ házi adó kérdéséről? annak lapjaink 125-ik számában már szinte okát adók, midőn elérkezettnek mondók az időt, hogy az időszaki sajtó a’ közvélemény elmélkedését a’ legkorszerűbb ’s legsürgetőbb kérdések körül öszpontositsa; ’s harmadszor: hogy miért nem tudunk már egyebet is? ennek okát egy igen okos ’s a’ mellett igen-igen pallérozott síma müveit ember minap a’ Világban igen bölcsen kimagyarázá; azért t. i., mivel mi istennek olly csudálatos teremtménye vagyunk, hogy a’ mi fejünkbe, mint gőz a’ katlanba, vagy korpaszem a’vékába, csak egy bizonyos mennyiségű gondolat fér, minélfogva a’ benlevőt mindig szellentyün kell kieresztnünk , hogy egy másiknak helye támadjon. — Azért hát csak bocsánat, érdemes olvasó és megmérhetlen eszmebőségü bölcs criticus ur! hogy most épen fejünk a házi adó és országos közlekedési eszközök gondolatával lévén tele, kénytelenek vagyunk a’fejszellentyűt nyitogatni. — Tehát dologra! Az országos házi adótár kiállításának kiforrásairól akarunk szólani, különös tekintettel azokra, miket az ,Alföldi levelek nagyérdemű szerzője javasol. Javaslatai e’ kettő körül forognak: 1) a’ só felemelt árának országos kölcsön általi tőkésítése , 2) az indirect adózás különféle nemei közül. — Már volt alkalmunk kijelenteni, hogy elvben mindkettőre nézve tökéletesen egyetértünk. Maradjunk ez úttal az első mellett. A’ mi ezt illeti: nem lehet nem örvendenünk, hogy a’ só fölemelt árának országos kölcsön általi tőkésítése iránt gondolatban mind gr. Dessewffy Emil, mind gr. Sztáray Albert urakkal találkozunk. A’ gondolatok ime’ találkozásából jósolni merjük, hogy nagyon kevesen lesznek, kik saját elvhőseik véleményével sem gondolva, e’ javaslatban naiv rögtönzésnél egyebet ne lássanak. Azonban mind az Alföldi, mind a’Nagymihályi levelek tisztelt szerzői oda nyilatkoznak, hogy a’ só ára mázsánkint mintegy 29—30 krral fölemeltessék, miszerint aztán minden mázsa sótól nem 11, hanem 40 kr bocsáttassák évenkint az ország rendelkezése alá. Elismerjük ugyan, hogyminden fontnál mintegy 3/1o részernyi áremelés magában véve olly csekélység , miszerint azt még a’ legszegényebb is alig érezhetőé, és azért nyíltan valljuk, hogy nagyon szeretnék, ha hogy apáink 1792-ben ahelyett, hogy 11 krt rendeltek, 40 krt rendeltek volna közlekedési eszközökre. Azonban miután ez nem történt, nem kétségeskedünk oda nyilatkozni, hogy jelen körülményeink között az országos pénztár alakítását al só árának fölemelésével kezdeni nemcsak igen impolitikus lépésnek tartanók, hanem egyenesen erkölcsi lehetetlenségnek is hiszszük. Okaink e’ következők: 1) Általában az indirect adóztatási rendszer státusgazdasági axiómái közé tartozik, hogy az első szükségi élelemszerek adóval a’ tehetségig kevéssé terheltessenek; mert az adónak minden nemei között legaránytalanabb súlyú, következőleg legigazságtalanabb az, melly főképen a’ legszegényebb néposztályt nyomja. 2) Ha visszapillantunk az utóbbi négy országgyűlés jegyzőkönyveire: látni fogjuk, hogy nincs tárgy, mire nézve olly egyértelműleg hangzottak volna a’ törvényhatóságok utasításai, mint hangzottak arra nézve, hogy a’ szegényebb néposztály erejéhez képest a’ só már is szerfölött drága, úgy hogy az ez iránti panasz ’s az árleszállítás iránti óhajtás , országgyűlésről országgyűlésre a’ sérelmek és kivánatok legállandóbb, legegyetemesebb közakaratú rovatát teszi. Nem akarjuk ugyan tagadni, hogy vannak dolgok, mellyeknek az országos sérelmek között örökön újra előfordulásában nem kis része van ama’ bizonyos gravaminalis szokásosságnak , melly nem a’ legszerencsésebb emlékezetű időkből mintegy örökségül szállott reánk, de a’ só iránti panaszt és óhajtást ez észrevétel súlya bizonynyal igen kevéssé terhelheti; mert a kiknek alkalmunk volt a’ köznép, kivált pedig a’ felföldi köznép életével nem felületesen, mint utazók szoktak, hanem valósággal tapasztalatilag megismerkedni, lehetetlen volt észre nem vennünk, hogy egész helységek vannak , mellyeknek lakosai sőt hónapokon át is alig ízlelnek. Ez valóságos tény, mire nézve magunkat mystifikálnunk lehetetlen. Minélfogva bizonyosnak állíthatjuk, hogy az adóztatás körében impopulárisabb lépés nem történhetnék, nem ollyan, mellyet az ország népessége kedvetlenebbül fogadhatna , mint volna az, ha a’ só ára bármi csekélységgel is fölemeltetnék, a’ mint alig hiszünk popularisabb engedélyt, mint volna a’ só árának leszállítása. Már pedig lehetetlen helyesnek nem tartanánk a’financztudomány azon tanát, hogy tehernagyitásnál a’ nép érzelmeire lehetségig tekintettel lenni még akkor is igen tanácsos, midőn az adó bizonyos nemétőli idegenkedés talán balitéleten alapszik, mihelyt azon balitélet általános és csaknem kiirthatlan, annyival inkább tanácsos tehát erre figyelemmel lenni olly esetben, midőn tagadnunk csakugyan nem lehet, hogy az idegenkedésnek puszta balitéletnél sokkal valódibb alapja is van. De 3 ezen nézetünket még az Alföldi levelek nagyérdemű szerzője által biztos kútfőből merített statistikai adatoknak számvetésünkbeli combinatiója is erősen támogatja. Mi Magyarországon a’ sófogyasztást lapjaink 135-ik számában 1,500,000 mázsára tevők. Sokszor igen sajnosan vagyunk ugyan kénytelenek érezni, minő bajt, bizonytalanságot és kétkedést okoz elmélkedéseinkben , hogy azon gyakorlatias alapot nélkülöznünk kell, mellyet csak biztos hivatalos statistiai adatok nyújthatnak, és fájdalom illyesmire ez esetben sem építhetők számvetésünket; azonban indulásunk pontja mégsem volt puszta ideális sejtelem. — Az 1802-iki országgyűlési irományok 167. lapján olvasható a’ am.m. udv. kamarának hivatalos közlése 7 évi (1794—1801) sófogyasztásról. E’ szerint 1801- ben 1,379,409 mázsa só adatott el, hét évi középszámvetéssel pedig az évenkinti sófogyasztás 1 millió 299,839 mázsára ütött. Más részről tudva van, hogy az 1802: 2 t.cz. által az ország nem-nemes lakosinak összeírása az 1791:33 t. czikk következésében országgyülésileg kidolgozott terv szerint el lön rendelve. És 1805-ig az összeírás csakugyan végrehajtaték. Tudjuk, hogy még a’ legjobb összeírások is a’ valóságnál inkább kisebb mint nagyobb eredményre vezetnek, ’s mégis az összeirt népesség 7 millió 555,920 lélekre ment (férfi 3,759,526, nő 3,796,394) már ha ehez Schwartner útmutatása szerint az 1785- ki összeírásban foglalt 162,947 férfi nemest ’s ugyanannyi nőt ’s az egyházi rendet és magyarhoni katonaságot hozzáadjuk, hazánk akkori összes népessége kerek számmal 8 millióra igen biztosan tehető. — Esett tehát a’ sófogyasztásból minden fej után évenkint több mint 16 font. Ha már Magyarország jelenlegi népességét a’ legújabb statisticusok szerint (Erdély ’s a’ határőrvidék kizárásával) 11 millióra teszszük , ’s minden fej után 16 font sót számítunk (mit annyival biztosabban véltünk tehetni, minthogy a’ só fogyasztásnál az újabb időkben igen megszaporodott birkatartás is bizonyosan igen nevezetes tényező), 1,760,000 mázsa só jő ki; azonban nehogy vérmes reményeket gerjesztő számvetési tulfeszitésről vádoltathassunk, a’ Dr. Wildner által legújabb szerencsétlen röpiratában annyira földicsért Czörnig számolása mellett maradunk, ki Magyarország népességét csak 9,756,000-re teszi (az 1802-ki országos összeírással szemeink előtt Csaplovics urnak 1829-ben csak 8,964,000-re tett számítását csakugyan lehetlen volt alaposnak hinnünk), még e’ szerint is a’ só fogyasztás évenkint 1,560,960 mázsát tenne. — Mi tehát ismertük ugyan gr. Dessewffy Emil ur számvetését, de—talán nem alaptalan adat combinatiónk mellett—azt csak magány véleménynek hivők, ’s 1,500,000 mázsát vettünk föl. Azóta alkalmunk volt érteni, hogy a’tisztelt gróf a’leghitelesebb kútfőből merített, midőn a’ magyarországi só fogyasztást csak mintegy 1,300,000 mázsára teszi; mi viszont azt mutatja, hogy mig 1801 óta az ország népessége többel mint 3 millióval, tehát 3/1 részen felül növekedett, az alatt a’ sófogyasztás — úgy szólván — semmivel sem növekedett, úgyhogy mig 1802-ben minden fej után 16 font só számittathaték, jelenleg 12 sem számittathatik; ámbár a’ szintúgy sót fogyasztó marhatenyésztés azóta ha nem növekedett, olly arányban bizonyosan nem fogyhatott, hogy nemcsak a’ népesség illy nagy szaporodásával szükségkép növekedni kellő jó fogyasztási szaporodást egészen paralysálná, de még aránylag az egésznek '/i résznyivel alábbszállását is eszközölhetné.— Ez épen nem örvendetes tüneménynek legelső okát mindjárt az 1802: 3.cz.-ben kell keresnünk, mellynek hatását a’ későbbi viszontagságos idők sok éveken keresztül még mindig súlyosítók. — Ózdiunkra nem tartozik e’ fejtegetést tovább folytatni, annyit azonban ezek által motiváltnak hiszünk, hogy a’ só árának bárha csak 30 krrali fölemelése is, bárha olly mulaszthatlan nagy országos szükségre is, mint a’ minőre javasoltatik, mindaddig erkölcsi lehetlenségnek tekinthető, valameddig az indirect adózásnak minden kigondolható nemein keresztülmenve, semmit sem lelünk, mi által a’ kitűzött czél szintúgy eléretnék, a’nélkül hogy az indirect adónak ép azon neme emeltetnék föl, mellynek súlyát a’ szegény nép legérzékenyebben érezi, ’s mellynek fölemelhetlenségét csak azon egy körülmény is szembetűnőleg bizonyítja, hogy a’ sófogyasztás 1802 óta hazánkban nem növekedett. Meg kell azonban vallanunk, hogyha országgyűlésen ő felsége hozzájárultával eszközölhető, hogy a’ só mostani árának fölemelése nélkül mázsánként 11 kr helyett 40 kr fordíttassék országos közlekedési nagyvállalatok létesítésére, ezt különösen azon oknál fogva óhajtanék, mivel az indirect adónak minden nemei közt épen ez az, mellynél a’remélhető jövedelem minimumára nézve tapasztalási adatok után legbiztosabb számvetést tehetni, annak tehát országos kölcsön általi tőkésítése legbizonyosabban eszközölhető. És ha valaki fentebbi óhajtásunk valósulása felől azon oknál fogva kétségeskednék, mivel e’ szerint a’ kir. kincstár jövedelmében minden mázsa sónál 29 kv hiány támadna, mindenek előtt figyelmeztetni bátorkodunk, hogy az eredmény talán semmi hiányt, illy nagyot pedig bizonyosan nem mutatna, mivel az országnak ez után nyerendő pénzereje az országos közlekedés könnyítésére fordíttatván, legyen az pest-debreczeni vasút, pestfiumei vasav vagy vízi szállítóút, vagy tisza-dunai hajózható csatorna vagy akármi más , aminek eszközlésbe-vételét az ország legelső helyen elrendelné , abból a’ sószállitás olcsóbbsága által a’ királyi kincstárra is egyenes közvetlen nyereség hárulna, az említett hiányt nagy részben fedezendő, miután tudjuk, hogy a’ só drágasága kiváltképen a’ szállítás költségességén alapszik. Azonban ha ezen tekintet a’ keletkezendő hiányt egészen csakugyan nem pótolná , csekély véleményünk szerint a’ kir. kincstár ebbőli jövedelmét legsikeresebben az által lehetne szaporítani, hogyha a’ sófogyasztás növeltetnék. Mert van egy körülmény, a’ melly e’ részben különös tekintetet érdemel. Wildner ur mai Értekezőnkben felhívott igen szerencsétlen röpiratában , a’ mint állítja, teljes hitelességű kútfők után a’ királyi kincstár sóbóli egész bevételét 9,300,000 posrtra teszi *), ’s ebből költségre «Wildnerur teljes hitelességűnek mondott adatai szerint tehát, habár az egész eladott sómennyiséget a’ legjobb minőségűnek tekintenék, ’s igy csak minden 6 frt 30 kr bevétel után vennénk egy mázsa sót, mégis az összes fogyasztás 1,430,770 mázsát tenne, az „Alföldi levelekében használt hivatalos adatok szerint pedig alig 1,300,000-et. — Mellyik áll már a’ kettő közül? 71 140. Május 5. 1842. Pesti Hírlap. Megjelenik e’ hírlap minden héten kétszer : csütörtökön és vasárnap. Feléri előfizetés a* két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 ft, postán borítékkal 6 ft pengő pénzben. — Előfitet- Li* ' rer I,f10.S,^1“,d0 *,‘1“j‘,ono,níl. hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyebütt minden császári királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kivánt példányok iránt a’megrendelés csak a’bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. Mindenféle hirdetmények fölvétetnek ’s egyegy hasábsorért petit betűkkel 5 pengő krajczár számíttatik.