Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-11-19 / 218. szám

Uli KCIWW-tft V v/rA y *i§. November 19. 1848. PESTI HÍRLAP. det k. po»wyiT»5n­eL. — ki saasu bwoA. lomba 's egyéb kü­lf. tartonányokba küldetni kívánt péld iránt a* megrendelés csak a' bé­csi es. főposta - hivatal ttján történhetik. Mindenféle hirdetmények felvétetnek, s egy 4-exet hasábozott aprd betüjü serért, vap ennek helyéért 5 pengő kr. a’ kettős hi­aiba «őrért pedig 10 pengő ki sniputtati. Vasárnap • rtp min­dío fl«p » hílfít lén előfizetés a' két fővárosban házhozher­­ual borit. nélk. 6 írt 30 kr, a’ kiaddhi­­­alból elhordva 6 ft, postán borítékban hé­tként 6-szor küldve 8 frt, 4-szer küldve nig 1 ft 12 kr peng. — Előfizethetni Pes­­t, szabidsajtó-utczai szabadsajtóudvarban 5. st. a. a* kiaddhivatalban egyebütt min- Hivatalos rovat. Mittisz József pesti és Sebes Károly budai térszá­­mosok ezen hivatalaik mellett őrnagyokká e hó 20-tól tdve, kineveztetnek. Pest, oct. 28. 1848. Az országos mvédelmi bizottmány, Nyáry Pál h. elnök. — Báró Dercsényi János, hiteles orvosi bizonyitvá­­okkal tanúsított betegeskedése tekintetéből, a képvise­­l­t october 10-kei határozata alól ideiglenesen fölmen­tett, gyógyulása bekövetkeztével a hazábani megjelé­­se szoros kötelességévé tétetvén. A honvédelmi bizott­­ság, Nyári Pál h. elnök. A honvédzászlóaljj parancsnokságok ré­­sze. Az alakított hadmegyei honvéd főparancsnokságok tásköre folyó évi december hé­l­ső napjától kezdődvén: honvédzászlóallji parancsnokságok ezennel oda utasit­­mák; miszerint minden jelentéseiket, mellyeket eddi­­lé a nemzetőrségi tanácshoz intéztek, a fent kitett napo­t kezdve az illető, vagy is azon had­ megyei főparancs­­kságnak küldték, mellynek kerületében vannak. Bá­­n, nov. 17 én 1848. Nádosy Sándor ezredes. Nem hivatalos réas. 1­8­4­8. Ezernyolczszáznegyvennyolcz, te csillag, Te a népek hajnalcsillaga! .... Megviradt, fölébredett a föld, fut A hajnaltól a nagy éjszaka. Piros arczczal Jött e hajnal, Piros arcza vad sugára Komor fényt vett a világra. E pirulás : vér, harag és szégyen A fölébredt nemzetek szemében. Szégyeneljük szolgaságunk élét, Zsarnokok, rátok száll haragunk, S a reggeli imádság fejében Istenünknek vérrel áldozunk. Álmainkban Alattomban Megcsapolták sziveinket, Hogy kioltsák életünket, De maradt még a népeknek vére Annyi, a­mi fölkiált az égre. Áll a tenger nagy elbámultában, Áll a tenger, és a föld mozog, Emelkednek a száraz hullámok, Emelkednek rémes torlaszok. Reng a gálya, Vitorlája Iszaposan összetépve A kormányos szive képe , A­ki eszét vesztve áll magában Beburkolva rongyos biborában. Csatatér a nagy világ. A­hány kéz, Annyi fegyver, annyi katona. Mik ezek itt lábaim alatt ? ... . hah , Eltépett láncz s eltört korona. Tüzbe véle! .... No de még­se, Régiségek közé zárjuk, De nevöket írjuk rájok, Különben majd a későn­ születtek Nem tudnák, hogy ezek mik lehettek. Nagy idők. Beteljesült az írás Jósolata : egy nyáj , egy akol. Egy vallás van a földön : szabadság! A ki mást vall, rettentőn lakói. Régi szentek Mind elestek, Föld ült szobraik kővébül Uj dicső szentegyház épül, A kék eget vesszük boltozatnak, S oltár-lámpa lészen benne a nap. Petőfi Sándor, Pest, nov. 18-án. Fordítsuk figyelmünket ismét a külföldi eseményekre, így állásunkat valamennyire tájékozhassuk. Frankfurt a német egység ügyében közelebbről olly htározatokat hozott, mellyek a magyar önállóság s teljes fggetlenség kérdését német birodalmi kérdéssé tették s ki végezték, mellyek Magyar-, Olasz- és Gácsország sor­át eldöntötték. Természetes volt, hogy mi önálló létünk első napjai­­n, keresve természetes szövetségeseinket, szemünket­­antefurtra vetettünk. Mert a német egység utáni törek­vés azon eredményeket idézte vala elő ránk nézve is, mellyek után mi is sóvárogtunk, s a mellyeket védelme­zünk ma is. T. i. ha a Németbirodalomhoz foglalt tartományok egy központi kormányzat alá kerülnek, Magyarországnak az osztrák tartományokkali egybezavarása lehetlenséggé válik. Ebben találkoztak törekvéseink. Frankfurt az utosó időkig nagy következetességgel fűzte e szellemben politicáját. Elhatározta ugyan­is, hogy: 1) Az egyes német birodalmi tartományok seregei a központi hatalom rendelkezése alá adassanak. Ezt már Poroszország meg is tette. 2) Az egyes birodalmi tartományok képviseltetése a külhatalmaknál megszűnjék, hanem csak az összes biro­dalom képviseltessék. 3) Olly országok uralmában, mellyek a Német biro­dalomhoz nem tart­oznak, csak személyes egye­sülés (personal-union) állhat fenn az uralkodó egysé­gében, de semmi kormányzati vagy közigazgatási egye­sítés. Ha Frankfurt ezen határozatainak érvényt tud sze­rezni, vagy az osztrák dynastia azt respectálná s játéknak nem tekintené , részéről megszűnnék Magyarországra nézve a hadviselésnek minden oka. Mert ha Magyaror­szág függetlenségét s önállóságát nem akarják megtá­madni, miért tör be osztrák seregekkel Windischgratz herczeg, Poroszország, seregeit már a központi hatalom rendel­kezése alá adta. Kiváncsiak voltunk megtudni, mit teend Ausztria ? Ausztria a­helyett, hogy vagy csak figyelmezne is a német birodalmi gyűlés lépéseire, háborút folytat, melly a frankfurti gyűlés határozott törekvéseinek egészen elle­nére van. Már most azt kell hinnünk, hogy Frankfurt tán azon 320 ezer porosz és 100 ezer bajor katonaságra támasz­kodva, fel fogja hívni erélyesen Ausztriát, hogy a porosz király példáját kövesse, s hadseregeit a központi hatalom rendelkezései alá adja , háborút ne kezdjen, s ne viseljen német birodalmi seregeivel a központi hatalom tudta s be­­egyezése nélkül. Ezt pedig annyival inkább lehet­ várni, miután a né­met központi hatalom élén osztrák főherczeg, a habsburg­­lothringi ház tagja van. De továbbá Magyarország megtámadtatásának ügyébe beavatkozásra kényszerülve volna Frankfurt, két nyomos okból. Először, mert saját igen lényeges határozatának kel­lene érvényt szereznie , hogy t.­­ Magyarország kapcso­latát az osztrák tartományokkal a kimondott personal unión korlátain túl menni ne engedje. Másodszor , mivel szövetséget nyilvánított Magyar­­országgal , őszinte nyilvánításunkat örömmel elfogadta. Sőt ennek folytában interpellációk is történtek, amiket a birodalmi minister nem utasított el; következőleg né­mileg már létezett. Sőt ha a frankfurti gyűlés önhatározataihoz követke­zetes, azon perezben, midőn a német birodalmi uralkodóra nézve a personal unió elvét kimondotta, el kell vóla ismer­nie Magyarország követét, mint decretálta annak külön­állóságát, s természetesen viszonozni követségünket ha­sonló cselekvéssel. Azonban Frankfurt sem ezt nem teszi, sem Ausztriát hadi erejének átengedésére nem sarkallja, megtámadá­sunkat német seregek által csak tétlenül nézi, s ezekhez­­ mélyen hallgat. De nem is hallgat, sőt a frankfurti gyűlés elnöke Ga­­gern az oct. 27-diki ülésben hosszan fejtegeti s előadja, miszerint Ausztria azon szoros szö­vetségbe, mint azt a N­é­m­e­t birodalom követeli, nem léphet be, mert az osz­­trákok többsége ezt nem akarja. En­nélfogva maradjon Ausztria azon viszonyban a Német birodalom irá­nyában, mint eddig volt. Ez annyit tesz , hogy a Német birodalom territóriu­mából hagyassanak ki az osztrák-német tartományok. Ez akkor történik, midőn kevéssel ezelőtt a Porosz­­országot illető schleswig-holsteini kérdésekben olly ne­hézkes volt a frankfurti gyűlés. És már most kérdjük, lehetséges-e, hogy a Német­Birodalom egyesítése, a német territórium épsége felál­­doztassék illy könnyen Ausztria kétkedéseinek épen most, midőn Ausztria a legkevésbbé veszélyes hatalom ? És miként történik, hogy míg a jól rendezett fegy­verben s financziában erős Poroszország beolvasztatja magát a Német Birodalomba, akkor Ausztria csatlakozása nem is követeltetik, sőt az önkényt kizáratik? Hihetjük-e, hogy a porosz király Ausztria kiváltságát amúgy elnézze, csak azért, hogy a habsburg-lotharingi ház osztrák trónusa régi épségben, keleti monarchiája teljes egységben fennálljon, ő maga pedig egy osztrák főhg hatalma alá adja magát. És ez épen akkor s olly körülmények közt történik, midőn köztudomású dolog , hogy a frankfurti gyűlésben a porosz királynak van legnagyobb ereje s befolyása. Bizony, bizony Európa szivében szemünk láttára kü­lönös egy színdarab játszatik, hol a dráma hőse aligha­nem a porosz, a menyasszony, mellyet hazavisz — a né­met császárság, egyik cselszövő az északi colossus, s a vége egy dynastiális­ szövetség Németország s az osztrák tartományok bőrére. S ezeknek eszközéül adná oda magát a frankfurti gyűlés ? Mi ezt a közerkölcsiség tekintetében hinni nem sze­retjük, mert, hogy a dynastiák, miután népeiket váltig elsanyargatták, egymás közti szövetségre hatolhatnak, ez megfogható; de hogy egy népképviseleti testület olly szövetségnek eszközévé tegye magát, melly annyi tarto­mányok népeinek szabadságát eltiporja , melly a német territórium nevezetes, s tekintve a németség keleti érde­keit, legfontosabb részén a németséget teljesen leigázza , valószínűleg az események hatalma által a szláv elem martalékául oda veti, hogy a frankfurti gyűlés képes legyen a német egységet, német befolyást , német mű­­veltséget és civilisátiót áldozatul odadobni, hogy a po­rosz király német császársága lehetővé váljék — ezt el­hinni nehéz; illy gonosz politica örök szenny volt volna Németország történetében, a legkiáltóbb árulás, mit nép­­képviselő testület a népek jogain elkövetett. —s. Sokan törik azon fejeket, mi lesz már velünk, mi történik viszonyainkkal, minő kormányzási formák fej­lődnek ki bonyodalmainkból ? Részünkről nem szeretnék, ha a törvényhozás figyel­mét illy közjogi kérdések elvonnák azon tárgyak rende­zésétől, mellyek minden formák alatt elintézésre várnak, s a­mellyek eddig is nagy kárral hevernek megoldatlanul. Mi a kormányformák minőségét illeti , bennünket Európa eseményei vittek és visznek tovább is. Azonban ki korunk mozgalmainak természetét csak messziről is felfogta, nem idegen előtte, hogy az okok, mellyekből azok támadtak, inkább sociális viszonyok bal­­ságaiban, mint a kormány formákban rejlik, habár azok is igen fontosak. Mi meg vagyunk győződve, hogy míg a sociális viszo­­nyok helyesen rendezve nincsenek , tegyenek bármit a kormány­formák körül, békesség, állapodás nem lesz — nem lehet. Ellenben legyen az állodalom szilárdítására benső vi­szonyainkban minden helyesen rendezve, a kormányfor­mák változatai lényeges befolyást nem igen gyakorolnak a sociális élet rázkódtatására. Fordítsuk tehát egész erőnket a belviszonyok rende­zésére , és ne hitessük el magunkkal, hogy ezen idő, min­den izgalmassága mellett, nem alkalmatos belállapotaink megszilárdítására. Közjogi kérdéseink nem illy időre valók. Ezeket egy szerencsétlen háború kimenetele felforgathatná. Ellenben magánjogi viszonyaink hadviselésünk koc­kajátékának hatásakörén kívül feküsznek, ezeket ha megoldjuk, min­den körülményekben megoldva leend. Belviszonyaink közt szerintünk fő figyelmet érdemel, nemcsak erkölcsi, hanem anyagi hatásaiban, azon egyen­­lőségi elvnek életbeléptetése. Egyenlő jogok egyenlő terhek! Meg kell valahára kezdenünk a közös és aránylagos adózást mindenütt az országban. Az ország költsége tömérdek, napról napra növekedik, s az adózás az adó­zóktól megszűnt, az adómenteseknél meg nem kezdetett még, hanem az állodalom előlegez. Pedig valamint nem tartom igazságosnak, hogy állo­­dalmi beruházásoknál e kör megerőltesse magát, s az egész tőkét előlegezze a maradékért, úgy nem igazságos, hogy e kor semmit se adjon a közszükségekre , hanem majd a maradék fizesse a mostani súlyos költségeket. Van ez ügynek állodalmat érdeklő mélyebb fontossága is pénzügyi tekintetben. Igyekeznünk kell az állodalom rendkívüli szükségei­nek fedezésénél, a bankjegyek emissióját a minimumra szorítni. Már­pedig ha az állodalom minden szükségét csak az ország előlegezi, a­nélkül, hogy az állodalom pénztáraiba abból adó útján ismét vissza ne szivárogjon valami, ez a legszerencsétlenebb financziális eljárás volna. Mert minél több pénz jó az országban forgásban, annál inkább lehet­ségessé s könnyebbé válik az adózás. Így történhetik meg, hogy például 60 millió évi szük­séget 40 millió emissiójával fedezzünk, míg most minden költségre csak egy forrásból merítünk. Lehetnek sokan, kik az adózás megindításától tartóz­kodnak, érezve, hogy van osztály az országban, melly ez idők eseményei által egyfelől súlyosan szenvedett , más­felől áldozatkészségét vérben s pénzben épen most tün­teti ki, s nemcsak elismerést, de méltó kíméletet érdemel. Ez a legszerencsétlenebb okoskodás a világon. Mert ez állapot a buzgó hazafiakat sújtja, a nem­­ akaróknak rést nyit kibújni, s legtávolabb visz a teheregyenlőség el­vétől.

Next