Pesti Hírlap, 1879. szeptember (1. évfolyam, 241-268. szám)

1879-09-01 / 241. szám

A szerb vasutak építési engedélyért konkurráló Poljakov csoport­­mi ad­on meglepő tudósítást kapjuk, hogy egye­sült vo­na Hirsch báróval, akitől pedig általán­­ot­an azt hitték, hogy napról-napra jobban kö­zeledik az osztrák ádámvasúttársasághoz, hogy azután együtt válalk­ozzanak a szerb vasutak kiépítésére. Az említett tudósí­ás azt állítja, hogy Poljakov és Hirsch urak valóságos szö­vetségre léptek, de azért a Hirsch és az osztrák álbán­asúttársaság között fennforgó barátságos a­iszony sem változott. Ez utóbbi megjegyzés csak azon esetben érthető, ha kilátás lehetne arra, miszerint a Hirsch-Poljakov csoport csatlakozik az osztrák állam vasúttársasághoz, aminthogy Hirsch törek­vése csakugyan erre is irányul. Hirschnek az a terve, hogy hatalmas konzorciumot alakítson a három szóban forgó tényezőből, ammely konzor­cium azután feltét­lel­ül uralná Szerbország for­galmi, s ennek kapcsán valószínűleg kereske­delmi politikáját is. Itt­ persze azonnal fölmerül azon kérdés, hogy mennyiben szolgálhatna javunkra, ha a Szerb­ország forgalmi és kereskedelmi ügyeire döntő befolyást gyakorló vállalat egyik kiegé­szítő részét orosz tőke fogja kéj­ezni Mi mellett s­em szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a ko alíció létrejötte esetén Poljakov semmi esetre sem játszanék alárendelt szerepet, miután isme­re­es, hogy Poljakov a leghatalmasabb orosz pénzemberek közé tartozik, s légy főképen po­litikai érdekekből lépett föl Nándorfehérvári itt. Ez utóbbi körülmény nem titok s kétségtelenné válik ezáltal, „hogy Nikolaj orosz nagyherceg áll mögötte. Ő volt, aki Poljakovot a szerb vasutaknál való konkurrálásra birta, s folytono­san tényleges részt vesz a Poljakov csoport n­anocut­ereinek legfelsőbb vezetésében. Vájjon a mi kormányunk, amely állítólag oly nagy gondot fordít keleti kereskedelmi érde­keink fejlesztésére és védelmére, vett-e már tu­domást ezen, reánk nézve semmi esetre sem ör­vendetes tranzakciókról? Vájjon Péchy és Kemény urak, ezen jeles szakemberek, kik gaz­dasági p­atikánkat vezetik, képesek felfogni, hogy mit jelent az, ha orosz gazdasági tényező nyer döntő, vagy legalább irányadó befolyást a Balkán félsziget forgalmi és kereskedelmi poli­tikájának alakulására. Az említett tudósítás következőleg világítja meg az „osztrák államvasut-Poljakov-Hirsch“ koalíció működését. A Poljakov-H­irsch csoport az építési engedély kinyerését, és az építés végrehajtását vállalja magára míg az osztrák államvasut társaság a forgalom berendezését és fentartását vállalja magára. Ezen kombináció valószínűségét nagyban emeli azon nem egyszer emlegetett körü­mény, hogy az osztrák állam­vasút kezdetben nem is gondolt az építésre, hanem midjárt a forgalomnak megnyerésére aspirált. Ezen meglepetések közepette semmit sem hallunk arról, hogy ténylegesen közelednek-e a vasutak kiépíttetések felé? Hogy a trace szigorúan ragaszkodni fog-e a berlini szerződés intézkedéseihez ? S ami fő hogy kormányunk egyáltalában tesz-e valamit, ami kereskedelmi és forgalmi érdekeinknek Szerbországnak való biztosítására lenne alkalmas ? Mind oly kérdések ezek, melyek nem üt­­hetők el azáltal, ha némely kormánypárti lapok nagy hangon dicsekszenek a kormány által a Balkán félszigeten űzött oly kereskedelmi poli­tikával — ami nincs! —­.—1. — Borvásár. A „János“ napi országos vásárra mintegy 4 db hajó érkezett meg 1500 hektoliter bor és 50 hektoliter pálinkával. A kereslet ma nagyon élénk vola, miért is egy jó rész a tulajdonosok birtokába ma­radt. Ara­ngy a szegszárdi mint a D. s­.ekcsői bornak minőség szerint hektoliterenként 4—8—12-14 frtig váltakozott.­­ Az összes vasúti és gőzhajós árufor­galom (magánt­ajak nélkül) tett junius hóban 2,173 579 métemázsát, az 1879-ik év hat havában 11,491.000 mmá­­zsát, e szerint a folyó évben a forgalom 800.000 mmá­­zsával emelkedett. Az összforgalomból jutott junius havában 8 400 085 m mázsa a bevitelre, 773,085 a kivi­telre; az utolsó hat havi forgalomból 7.317,000 a bevi­telre, 4.174,000 a kivitelre. A Gabonkereskedelemi A gabona­tőzsdén július hó 5 hetében 590,900 mmázsa gabona adatott el, e szerint átlag hetenkint 118,200 mmázsa; a múlt hóban ellnben 1­6,400 métermázsa adatott el hetenkint, s igy az e havi tőzsdei forgalom jóval élénkebb volt mint a múlt havi. A gabonatőzsde forgalma a f. év hét havá­ban tett 8,004,400 mmázsát, az 1878-ik év megfelelő idősszakában pedig 2,601,000 mmázsát; az idei forgalom e szerint 403,400 mmázsával nagyobb mint a múlt évi. — A soproni országos vásár, mint tudósi­tót, je­lnti, meglehetősen silányul sült el; a kézműipari cikkekbi­n és marhákban alig volt forgalom, ez utóbb­ak­­ból kevés is hozatvá piacra; legjobban sikerült, a gab­­navásár; életben a forgalom élénk volt, m után mindenki siet pénzzé tenni azt a keveset is amire termett. A soproni v­ásár újabb bizonyítéka azon régen kétségte­lenné vált igazságnak, hogy a vásártartás napjainkban már elavult intézmény.­­ A hivatalos lapból. Csőd : Gramer Károly budapesti kép- és tükörkereskedő ellen, bejei, hat. idő okt. 12, 13, 14. p. a. Dr. Payer László. — Pályázatok : Erdészeti ösztöndíjas állomás a sel­­meci m. kir. bányászati és erdészeti akadémián szept. 1f. — II. oszt. p­i­. állomás az aradi pénzügyi igaz­gatóságnál 3 hét. — Tanszolgai áll. a privigyei kath. algymnasiumhoz okt. 31. — Szolgai áll. a szentesi ad hivatalhoz 8 hét. — II. oszt. p. v. titkár és adóföl­­ü­gyelő helyettes áll. a bács-bodrogmegyei adófölügye­­loséghez szept. 20. — Irnoki állomás az aradi királyi ügyészségnél okt. 12 — Másodorvosi áll. a pozsonyi orsz. kórházh­oz szept. 12. — Postahivatalszolgai áll. a bpesti postaigazgatóságnál 6 hét. — III oszt. szám­­tiszti áll. a gömör- és kishontmegyei adófelügyelőségnél 14 nap. — Árverések a fővárosban: Dan­­czimrer Ignác és neje 15,206 írtra becs. ing. szept. 16. (I. III. ker.) — Ár­verések a vidéken: Márku­­si s Go­pár 6676 írtra b. ing. szept. 18. Körtvélyes, (m. óvári jb.) — Nagy Ferenc és társai 352­­4 írtra b. ing. szept. 1­­­emesvár — Kortopács Dénes 2970 írtra becs. ing. szep­. 22. Széchen. — Erdélyi András 2196 f­­ra b. ing. szept. 12. Sarmas ág, (zilahi tszk.) — Soós Fe­rencné 2098 fr.ra h ing. okt. 1. Sepsi-S­..-(György. — Blaskovits János és neje 2865 írtra h. intr. szept. 6. Per­nye, (m. óvári jb.) — Dük György 2200 írtra b. ing. okt. 1. Vidonkák, (brassói­ak ) — Kun Menyhért 9632 írtra b. ing. okt. 18. Kecskemét. — Freiv­rth Mór 25,5­­8 írtra b. ing. szept. 23. Mária-Csatád. — Giesek Vilhelmina 2773 frtra becs. ing. szept. 30. Temesvár. Vátzig Frigyes 38,843 frtra b. ing. okt. 15. Borsodbá­­ny­a (87 -németi tszk.) — Budai Lázár 84,941 frtra b. ing. s­ept. 22. Beregszász. — Schreiber Lipótné 3693 frtra b. ing szept. 3. Ungvár. — Herczeg Mária 5,860 frtra b. ing. szept. 22. Feketeváros, (kismartoni jb.) — Gr. Toldalagi Viktor 1­0,000 frtra b. ing. okt. 31. M.-Vásárhely. — Andresz János 4656 frtra b. ing. szept. 13. Szakálháza. — Renner Mihály 5398 frtra b. ing. szept. 3. Teke. — A kisbirtokosok országos földhitelntézete ma tartotta Festetich Pál gróf elnöklete­ alatt alakuló közgyűlését. Jegyzővé Végh­ Ig­­­nácot választották. Az elnök konstatálja, hogy­ 1341 igazoló jegy jelentetett be, 1868 szava­zattal, s miután az 1.640.700 frtnyi alaptőke után a megfelelő összeg az intézet pénztárába lefizettetett, a kisbirtokosok orsz. földhitelintéze­tét megalapultnak nyilvánítja. Az ülés további lefolyása igen sima volt. Felol­vastato­tt a jelepíe­­tés az intézet megalakulásának történetéről kez­dettől egészen mostanig. Azután elfogadták az alapszabályokat, s az elnök azon indítványát, hogy ő felségéhez küldöttség menesztessék, mely­­ kifejezze köszönetét a király 10,000 frtnyi alap I­pitványáért. Végül Festetich Pál gróf elnöklete alatt egy szavazatszedő bizottságot választottak,­­ s ezzel az ülés szétoszlott. — A szerb vasutak ügyében a múlt héten mi­nisztertanács tartatott Nándorfehérvárott. Az osztrák államvasút-társasággal folytatott tár­gyalások annyira haladtak, hogy erre nézve már legközelebb fog törvényjavaslat a szkup­­stina elé terjesztetni. Kormánykörökben azon vélemény van elterjedve, hogy a szkupstina a szerb vasúti vonalak államköltségen leendő épí­tését fogja elhatározni. Hiány lévén azonban belföldi műszaki erőkben, valószínű, hogy az építési engedélyt valamely külföldi magán­társu­­latnak kellene átengedni.­­ A Rábaszabályozásnak a külföldi szak­értők által való felülvizsgálását kívánták az érde­keltek. Mindenesetre óhajtandó lenne elismert hidrotechnikusok véleményét állítani szembe azok nézetével, akik folytonosan vádolják a ha­zánkban eddigelé legrendesebben működő sza­bályozó társaságot. S másrészről sem találunk kivetni valót az eszmében, miután Barilak­ és társai nyilatkozni fognak a duna- és a tisza­­szabályozásról, valamint a Tisza fontosabb mel­lék­vizeiről is, helyes lenne ha kormány a Rá­­baszabályozásra szintén felhívná ezen urak figyelmét. — A Credit lyonnais bécsi fiókintézete véglegesen feloszlattatott, a­mi a jelen viszonyok között különösen Magyarország érdekében két­szeresen sajnálatos, mivel épen most lenne az iparnak és gazdaságnak különösen nagy szük­sége olcsó kamattal dolgozó pénzre.­­ A magyar földhitelintézet ércalapú zá­logleveleinek kisorsolásánál a következő számok hu­­zattak ki: 43 «larab 4300 forintos. 22 75 95 138 252 264 278 286 325 331 363 467 476 489 573 579 590 640 657 C82 732 773 780 736 1093 1335 1456 1461 3214 3426 4921 5514 5583 5828 6171 7103 7119 7431 7536 7672 7807 7829 7918. PEiSTT HÍRLAP 1879. szeptember 1. 64 «Irt* 120 íoriusos 22 36 o3 76 128 134 167 174 179 2-0 28-> 343 363 383 405 412 437 455 462 500 5 i 9 540 552 564 575 589 606 611 637 643 646 686 695 737 775 1445 1737 6927 7709 9521 9626 9811 10087 10Í56 10752 11143 11361 11686 11787 12106 1*118 12121 12152 12155 12167 12208 12121 12233 12236 12251 12301 12388 12640 12729. A kihúzott szelvények 1880 márc. - én váltat­nak be. — Török pénzügyek. Ismeretes hogy a porta közelebbi érintkezésbe lépett Hirsch báró­val egy nagyobb mérvű előleg nyújtása iránt; a török miniszterelnök, a szultán megbízásából tudomására hozatta Hirschnek, hogy Törökor­szág nem fogadja el feltételeit, s ennek folytán a tárgyalások megszakítottaknak tekintendők.­­ A győ­r-sopron-ebenfurthi vasút megvétele iránt az osztrák államvasút hosszabb idő óta tárgyalásokat folytat az Erlanger bankházzal, mint a vasút engedélyesével. Nagyon könnyen érthető a nevezett társaságnak ez iránybeli tö­rekvése ; a győri gabnakereskedelem továbbitása által ezen vonal meglehetősen kellemetlen ver­senyt hoz az államvasút nyakára, s ez nemcsak ettől akar megszabadulni, hanem egyszersmind újabb lépést óhajt tenni forgalmi politikájának azon irányában, mely a dunántúli vidékeken való domináló állás megszerzésére törekszik. A vonal hossza 115 km , a vételár 5—6 millió írt között ingadozik. — A szepsi szt. györgyi gazdasági és iparkiállítás bejelentési határideje szept. 15-én, be­küldési határideje szept. 30-án jár le. Óhajtandó, hogy az illetők erről ne feledkezzenek meg, és minél töme­gesebben vegyenek részt a kiállításban.­­ Miklós Gyulát nevezte ki kormánybiz­tosnak a kereskedelmi miniszter a borászati kongresszusra. A neki adott utasításban kiemeli a miniszter, hogy a kongresszus feladata a sző­lőtermelés és a borkikészítés javítására és modern színvonalra emelésére szolgáló rendszabályok megvitatásán kívül a műborkészítés meggátlá­­sárára szükséges intézkedésekkel, és a kognak készítéssel is foglalkozni. — Rövid hírek. A budapesti zálogházban julius hóban 40,659 tárgy 267,045 frt előleggel zálogo­­sittatott el. — A bolgár nemzeti bank megalakult és megkezdte működését. Színházak, mulatságok. Nemzeti színház. NÉPSZÍNHÁZ. Hétfő, szeptember 1-én. Hétfő, szeptember 1-én. Uj betanulással másodszor: TrikOSS és Kakolé A c­á­r n 6'. . . . _,, I Bohózat 6 fz­lv. Dráma 5 folv. I­0 . I. Péter Egos.y Sí®." Solymosi Katalin Keletivé 5 . 5a,konyv M­acsikoff Szigeti Imre Tihanyi Olga Markus E. II. Jano Irina Sspioha gróf Néday Lk SSf Villerbeck Újházi “““. , Jakinski Komaromi ®’zkkz bl8L • Ajtónálló Sebestyén Bombensz Vám Lukácsiné Holnap: Bokéné asszony Klérné Levasseur Henriette kisasszony Deszkopett ur Horváth első fölléptem. __LAMERMOORI LUCIA.________________________~~_________ Hungáriái. Az étteremben zeneelőadás. Kezdete 9 órakor Vadászikü­rt. Hétfőn Patikárus, csütörtökön pedig Rác Pál zene­társulatának előadása. Kezdete 8 órakor. Nemzeti létiiroda. ____Esténkint ifj. Rác Pál zenetársulata játszik. Angol Kivalyutt. Mindennap Rác Pál zenetársulatának előadása Pannónia. Vasárnapon Patikárus, szerdán és pénteken Bunkó _________________tart zeneelőadást. Koruló. Kedden csütörtökön és szombaton Bunkó játszik. Vízállás augusztus 31-én Budapest 310 m­. ,­­­Becskerek 0.30 m. Pozsony 2­78 m. I Eszék 3.33 m. Tokaj 3.77 m. I Sziszek 1.06 m. Szolnok 4­84 m.­­ Zimony —• — m Szeg­ed 4.91 m. | Orsova 3.33 m Nyílt tér. Képviselőknek kiadandó lakás. V. kerület, nádor-utca 7. sz. I. emelet, 2 utcai, 1 előszoba. Bővebb ér­tesítést e lap kiadóhivatalában. T. Török József urnak Budapesten. Tisza-Dob, 1878. március 11-én. Tekintetes ir! Nagymérvű köszvényben szenvedvén, az uraságodtól hozatott köszvényvásznat használtam, a­mely nekem kitűnő szolgálatot tett, úgy hogy azt magán­gyakorlatra alkal­mazni szándékozom; kérek ennélfogva postafordultával ré­szemre egy darabot az erősebből és egyet a közönségesből küldeni, maradván kiváló tisztelettel Dr. Mogyorosy s. k., 252 gróf Andrássy urad. orvosa.

Next