Pesti Hírlap, 1879. október (1. évfolyam, 270-300. szám)

1879-10-18 / 287. szám

A kö­zös kööltségvetés deficitje előrelátha­tólag a várakozáson túl óriási lesz. A közös költségve­tésben ugyanis a közös vámbevétel a folyó 1879-ik évre 24.900,0­­0 forintra, az adóvisszatérítés pedig kerek szám­­­­ban 13 millió forintra irányoztatott elő, úgy hogy a közös kiadások fedezetére mintegy 12 milliót megkö­zelítő felesleg volt számításba véve s a delegációk és törvényhozások által megszavazva. Ezen előirányzathoz képest a folyó év első felében a közös vámbevétel volt bankértékre számítva kerek számban 9.100.000 frt, adó­­visszatérítésre pedig az első félévben kifizettetett kerek­számban 10.600,000 frt, úgy hogy a félévi előirányzott 6 millió felesleg helyett 1.400,000 frt hiány következett be. Már csak e körülményből is biztossággal következ­tethető, hogy a várt felesleg egészen el fog maradni, mi­által magának a magyar államháztartásnak csak e címen kerek számban 3.800 000 frt évi deficitje áll be, melyre pedig a költségvetés megállapításakor a kormány egyáltalán nem számított. ,,E-s.“ Bittó látván mint ezt már említettük, a köze­lebbi napokban levelet intézett a kisbirtokosok orsz földhitelintézetének létesítő bizottságához, melyben kéri magát kívül hagyatni minden kombinációból, szemben a néhány nap múlva megtörténendő új választásokkal. E levél következtében a létesítő bizottság tagjai lépéseket tettek, hogy Bittót rábírják e határozatának megmásí­­tására, úgy tüntetvén föl Bittó Istvánnak, ki az első választásnál alelnökké választatott, e visszavonulását, mint a­mi magának az ügynek sajnos hátrányára válnék. Bittó István ezen indokolás következtében kijelenté, hogy elhatározását csak abban az esetben másítaná meg, s csak abban az esetben fogadná el az alelnöksé­­get, ha az először csak rövid határidőhöz lenne kötve; s másodszor, ha úgy az elnökség, mint az igazgató tanács és felügyelő bizottság, teljesen díj és fizetés nél­kül szolgálná az intézetet mindaddig, míg az intézet ügyei annyira fölvirágoznának, hogy az elnökség és igazgató tanács,díjazása minden terheltetés nélkül vál­nék lehetővé. _____ Az osztrák államvasut igazgatósága, mint hírlik, fel akarja oszlatni, illetőleg Budapestre áthelyezni Temesváron levő felügyelőségét. E hírt kapcsolatba hozzák a külön magyar for­galmi igazgatóság felállításának küszöbön állá­sával. A horvát regnikoláris küldöttség tagjainak legnagyobb része, úgy, miként más képviselők, a napokban elhagyták a fővárost. A regnikolá­ris küldöttség tagjai —mint a „P. N.“ írja — eltávozásuk előtt magánértekezletet tartottak a pénzügyi kiegyezés főbb kérdéseiről. A legfon­tosabb tételt a határőrvidék ügye képezte. Azon kérdés fölött, hogy a határőrvidék bekeblezésé­­hez egészen a szakításig ragaszkodjanak-e, kö­rülbelül két egyenlő csoportra oszlottak az el­lenkező szavazatok. — A határőrvidéki indirekt öt­ éve alatt előbbi tényét s virágzását vissza- , nyerte. Ekkor adományozta IV. Béla Szegednek a szomszéd Tápé községet, mely imént a C­h­u­­j­por nemzetség birtoka volt, de e család a ta­­­­tárjárás alatt egészen kihalt. Ugyanakkor kapta Szeged a vár­­ói halászatot örökösen. A bír­­tokbaiktatást Leontin szőregi apát végzi. IV.­­ Béla adománylevele ma is látható a szegedi­­ levéltárban. Zsigmond királytól kapta a város a leg­több szabadságlevelet, melyek szintén a városi levéltár kincseit teszik mai nap. 1444-ben Amuráth szultán Szegedre kü­ldé követeit, hogy Hunyady János győzelmei után tiz évi békéért könyörögjenek I. Ulászló király­nál.­­ Az ország rendei csakhamar itt gyűltek össze, tanácskoztak a szultán ajánlata felett s a többség a békét elfogadta, miért is a király azt aláírta. Alig távozott azonban a török kö­­vetség, megérkezett Szegedre J­u­l­i­á­n bibor­­nok, a pápai követ több fejedelem hír­nökeivel egyetemben s rá bírta a királyt, hogy az imént megkötött békét megtörje s a szultánt karddal megtámadja.­­ Az évi szeptember 4-én nagy ünnepély volt Szegeden, aznap esküdtek meg az egyházban ünnepélye­sen a király, Hunyady János s a rendek, hogy a szent háborút haladék nélkül megkezdik. A középkori észjárást jellemzi e tett s ez ünne­pély : a pápa követe ugyanis azt hirdette, hogy a „pogánynyal“ kötött békeszerződés az Isten előtt nem bir érvénynyel, sőt azt megszegni kö­telesség. Az ország osztá­s furcsa felfogást s miatta a várnai vészszel lakott, melyben a ma­gyar seregek java, köztük a király is elveszett. I. Ulászló tehát az Amuráth szultánnal kötött szerződését Szegeden szegte meg. A második szegedi országgyűlés még szo­morúbb körülmények közt esett 1449 ben. Hu­nyady János ugyanis boszút állandó a várnai csatáért Amurathon, 24.000 emberrel Szerbiába tört, de Rigómezőn ismét megveretett; az áruló szerb fejedelem, Brankovics György a hazájába menekülő Hunyadyt elfogta és Nándorfehérvárott elzáratta. A rendek rémülve siettek Szegedre országgyűlésre, hogy Hunyady kiszabadítása iránt intézkedjenek, de Brankovics időközben jobban megfontolta a dolgot s a többi fejedel­mek tanácsára Hunyadyt, ki akkor Magyaror­szág kormányzója volt, önként kiszabadítá. 1456 ban, mikor Mohamed szultán Nán­dorfehérvár ostromára indult, Hunyady pe­dig Szegeden gyűjte össze a felmentő sereget, april derekán megindult a magyar sereg, köz­tük 40,000 szegedi halász dunai hajókon (kép­zelhető Szeged népes volta, ha fiaiból 40,000 embert bir síkra állítani katonaszámba). Ez utób­biaknak jelentékeny részük volt a hires nándor­fehérvári csatában s vitézségükkel előmozditák hathatósan Hunyady diadalát Il­ik Mohamed felett. A harmadik szegedi országgyűlést 1458-ban Mátyás király hívta össze, kinek Szeged igen kedves vámja volt. Itt határozták el a rendek, hogy a törökök gyakori támadásai ellen állandó hadsereget tartanak, melyből a nehéz lovasság a fekete sereg nevet viselte, a könnyű lovasság pedig „huszár” néven ma is ismeretes. A hu­szár tehát Szegeden született. Ugyanitt történt az a megható eset, hogy a népszerű király mi­sét hallgatott a Demeter-egyházban s mi­kor átvételkor­ a főoltárt megkerülő, észrevé­­vén a misemondó ruhák elrongyolt állapo­tát, saját 16.000 forintra becsült palástját ajándékozta a templomnak, mely ma is meg­­van a ferenci barátok birtokában, csakhogy a régi drága díszítmények, ékkövek levesztek róla a török inváziók alatt. A nándorfehérvári fényes győzelem után Mátyás ismét Szegedre jött s ismét országgyű­lést hirdetett a városba. Hogy mennyire szerette e várost, kitűnik nagyszámú adományleveleiből, melyek mind Szegeden keltek, s szabadság leve­leiből, melyek Szeged kiváltságait nagyobbiták. Ő kezdé 1468-ban a ma is fennálló ferencrendi templomot építtetni, mely a havi boldog-asszony­hoz cimeztetett s mely Mátyás halála után a város polgárainak költségén már 1501-ben befe­jeztetett. II. Ulászló idejében az elcsehesedett fe­kete sereg sokat rabolt s gyújtogatott Szeged környékén, míg végre Kinizsi Pál ugyancsak 1501-ben a királyi sereggel tönkre verte a rabló csapatot. Következett csakhamar a mohácsi vész, a török invázió, vele a sok csapás, mely a nem­zetet másfél századon át érte. Zápolya erdé­lyi vajda 40,000 emberrel sietett II. Lajos ki­rály segítségére, de bár kérte őt, várja be ér­kezését, ne ütközzék hamarabb, amaz nem hall­gatott a kérésre. Zápoly Szegeden hallgató a mohácsi ágyuk dörejét, melyek a török szultán PFST­ HÍRLAP­ jövedelmek kérdésében egyhangúlag abban álla­podtak meg, hogy végig ragaszkodnak követe­lésükhöz.­­ Ezen magánjellegű megállapodást a horvát küldö­ttségi tagok még egyszer meg fog­ják hányni Zágrábban, mielőtt a magyar or­szággyűlésre megint feljönnek. A „Pol. Correnspondent“-nek Belgrádból je­lentik, hogy egy francia tőkepénzesekből álló csoport, Frémyvel élén, érkezett oda s a szerb kormánynyal tárgyalást kezdett egy szerb nem­zeti bank alakítása és a szerb vasutak építési engedélyének elnyerése végett. Várady Gábor lemondása által a técsői választókerületben megüresedett képviselői állomás be­töltése iránt az országgyűlés képviselői házának elnöke megküldvén a megyei központi választmányhoz felhívá­sát, hogy a választás érdekéből a szükséges intézkedé­seket tegye meg: a köponti választmány Mihálka László alispán elnöklete alatt e hó 14 én ülést tartott. Felol­­vastiitván a választási törvénynek ide vonatkozó szaka­sza , ennek értelmében választás napjául október hó 31-ke tűzetett ki. — A választás végrehajtásának eszközlésére megválasztanak elnökökké : Prugberger József és Sztojka Gyula báró, helyettes elnökökké Rényi József és Pogányi Sándor, jegyzőkké Novák Károly és Erdőimre, helyetteseikké Dévai Károly és Farkas Lukács Válasz­tási helyekké a városházi tanácsterem és a Korona ven­déglő tüzettek ki. „Prijeszky in Sicht“! Pozsonyi rendes le­velezőnk folyó hó 16 ról ezt írja nekünk : Pár nap óta azon hir szállingózik itt, hogy Eszter­­házy István gróf főispán leköszönt ; ez magában véve nem nagy hatást okozott, de in­d­i­g­­nációval párosult felháborodást idézett ma elő azon hír , hogy Tisza az ő hívét, Pri­jeszky Tádét szándékozik Pozsony me­gyei és városi ispánná kinevezni. Az itt, a vá­rosban és megyében, nyílt titok, hogy nevezett képviselő és a »pozsonyi iparbank« elnöke már két év óta aspirál e hivatalra és minden alkal­mat felhasznált a jelenlegi főispán ellen áská­lódni. Eszterházy­t nem fogják siratni, de „Pri­jeszky in Sicht!“ — nem kérünk belőle A hadsereg. A védelmi javaslat a monarchia alsóházai előtt fekszik. Mily keserű csalódás ! Mennyi remény, mennyi szép terv száll majd sírba azon pillanatban, midőn ezen javas­lat törvényerőre emelkedik. Az utolsó tíz év a háztartás rendbehozá­sát, a monarchia gazdaságának lábraállítását a hadiköltségek redukálásától vártuk. Reméltük, hogy a tíz év múltán legalább részben leveszik vállainkról a borzasztó terhet, amely előbb-utóbb elnyomással fenyeget. Szép terveket csináltunk, légvárakat épí­tettünk, hogy mit teszünk majd ha nem a defi­cit fedezésére kell irányulnia az összes finance bölcsességnek. De mind hiában! * Eljött végre az idő, midőn valósíthattuk volna mindezen ábrándokat. De a helyzet nem javult, a körülmények nem változtak. Megint csak 800,000 katonát kell megszavaznunk. Mindösszesen és legföljebb csak azzal vi­gasztalhatjuk magunkat, hogy talán a legköze­lebbi tíz év alatt megváltozik sorsunk. Bizony szomorú és gyenge bátorítás. Még akkor sem elég a terhek viselésének megkönnyítésére, ha csakugyan alapos kilátá­sunk lehetne, hogy megjő a­mit oly türelmetle­nül várunk. Azonban ki biztosíthat erről ? Ki vállalhat felelősséget aziránt, hogy tíz év múlva annyira megváltozik a politikai hely­zet, miszerint nem lesz többé szükségünk oly óriási hadseregre, amelynek költségei fölülmúl­ják fizető­képességeinket?­­ Mert, hogy csakugyan többet adunk ki a hadseregre, mint amennyit józan gazdasági po­litikából kiindulva szabad lenne, az kétség­telen. Mert gazdagok vagyunk-e ? A szegénység gúnylása akar lenni ezen kérdés ? Távolról sem. Csak azért hoztuk fel azt, hogy újra és minél hangosabban elmondhassunk, hogy szegé­nyek, nagyon szegények vagyunk. Nem bírjuk el a deficitet. Nagyhatalmi állásunk függ a nagy hadse­regtől. Ezt felelik panaszainkra. Jól van. Ámde akármit mondjanak, akármivel ér­veljenek, mégsem vitathatják el, hogy választa­nunk kell. * Igen, választanunk kell. Mi között ? Íme az alternatíva : A politikai érdekek nagy hadsereget kí­vánnak. A gazdasági érdekek parancsolólag követelik a katonai budget leszállítását, mert a tényleges katonai kiadások nagysága lehetetlenné teszi a megélést. E között kell tehát választani. Megélés és a hadsereg változatlan fenntartása. Hanem utóvégre nem akarunk mi sem abdikálni a nagyhatalmi állásról, csak belehalni nem szeretnénk. S épen ezért óhajtjuk, hogy ha elvileg nem is szállítják le a 800,000 főnyi létszámot, 1875. október 18.

Next