Pesti Hírlap, 1882. március (4. évfolyam, 60-89. szám)

1882-03-01 / 60. szám

2 szágnak egy bolgár fejedelemsége, úgy lehetne nekünk is egy illír vagy rámai vagy boszna fejedelemségünk. Nem is kerülne sokba éven­­kint. Néhány száz tiszt a sereghez, néhány száz csendőr, pár ezernyi testőrség s egy kis szub­venció évenkint. Kikerülne egy millió forintból. No ennyit pedig megérne nekünk az a pozíció. Körülbelül az a viszony állana fenn köztünk, a­mi fennállott Mátyás király s elődei alatt. A sok rossz lehetőség közt ez felelne meg legjobban a magyar nemzet érdekeinek. Ily intézkedésre nem foghatná az orosz, hogy mi szabadságra törekvő szláv népeket akarunk elnyomni. Vagy ha ezt ránk fogná is, Európa nem adna neki hitelt, sőt maguk a szláv népek se hinnék azt el egészen. Annyit pedig min­den­esetre elérnénk, hogy a balkáni szláv né­pek az önállóságra törekvés útjában nem min­ket tekintenének egyedüli ellenségüknek. Törökország kidőltével egészen jó és ked­vünk szerinti helyzetet képzelni a délszláv népek között alig lehet. De helyzetünk minden más kombinációban lényegesen jobb, mint a mosta­niban. Minden három évben mi oly háborút nem folytathatunk, melyben múlhatlanul sokat lehet és sokat kell veszteni, de a­melyben semmiképen se nyerhetünk soha semmit. Még becsületes csatát sem. A csehországi németek alkotmányegy­lete tegnap gyűlést tartott Prágában, melyen minde­nekelőtt elhatározták az egylet nevének megváltoztatá­sát, úgy hogy az jövőre ezt a címet viseli: „N­é­­met egylet Prágában“, aztán Schmey­­kal elnök tetszéssel fogadott jelentést terjesztett elő a lefolyt év eseményeiről, különösen kiemelve az egy­letnek a buchelbachi kihágások alkalmából hozott reszo­­lucióját, s a német-cseh képviselők azzal kapcsolatos hazafias nyilatkozatát. A vallás és közoktatásügyi miniszter, — mint az , Ellenőr“ Írja, — egyfelől maga az egyetem részéről, másfelől a közoktatásügyi költségvetésnek a képviselőházban lefolyt tárgyalása alkalmával is több oldalról figyelmeztetve lévén a budapesti egye­temi helyiségeknek, különösen a jog- és államtudományi és a bölcsészet-történelem s nyelv­­tudományi, szóval az elméleti tárgyak tantermeinek és vizsgálati helyiségeinek elégtelen voltára, a miniszter az egyetem rektora, jog- és orvostani dékánja s az ér­dekelt természettudomány szaki tanárok meghívásával rövid tanácskozmányt tartott, mely annak szükségét mondotta ki, hogy a központi épületben elhelyezett ter­­mészettani, állattani s ásvány és földtani tanszékek s azok intézetei onnan kihelyezendők, saját helyiségekkel ellátandók s a központi épület egészen az elméleti sza­koknak, illetőleg a hittudományi, a jog és államtudo­mányi karok és a bölcsészeti karnak, bölcsészet, nyelv és történelmi tanszakai használatára hagyandó. Ehhez „Az adós lemond szabadságáról. Hitelezői rab­szolgája lesz.“ E lánglelkü, rajongó költő, egy­úttal a legrendezettebb anyagi viszonyok közt élő polgár. Kedves családja körében, sohasem láttak, egy percre sem, elbátortalanodva. Sohasem vál­tozó jókedve, a folytonos csodálat tárgyává tette őt barátai előtt. Legnagyobb öröme, ha barátait minden este együtt láthatja asztalánál. Itt lehet e csodálatos embert egészen megis­­merni. Ebéd után fáradhatlan szívélyességgel fogadja az idegeneket, kik enthuziazmussal, hoz­zák hírül neki az egész világ osztatlan hódo­latát. Az olvasó e sorokból kiolvashatta Hugo Viktor erkölcsi temperamentumának titkát s eb­ből, hosszú éltének s roppant és mindig egyenlő termékenységnek magyarázatát. S most, alkalmunk van még néhány is­meretlen adattal járulni Hugo Viktor műveihez, melyek bizonyítják az ő csodálatosan korai fejlődését. Egyúttal, helyreigazítják itt a nagy költő születési idejét. Ő maga írja, hogy ,,a század két éves volt“ midőn szüle­tett. Ám, 1802 februárjában, a 19-ik század csak egy éves volt, mert 1801 a század első éve. E helyreigazítás különben még a vers mértékén sem változtat. Tizennégy éves korában, a jövendőbeli akadémikus ezt írta iskolai füzetébe: „C­h­a­­teaubriand akar ok lenni, vagy semmi“ s mindjárt ezután beküldi pályaművét az aka­démia költészeti díjára, melynek címe volt „A jury.“ Ez első kísérletet nem koronázta siker A harctérről. A Zagorje ellen indított vállalat végeredményé­ről az elmúlt éjjel nem érkezett hivatalos jelentés, bát­ran feltehető tehát, hogy a végeredmény kimaradt. Arlow és Leddien tábornokok oszlopai megfész­kelték ugyan magukat Kalinovicsban­­ ,de Haas ezre­mosztári hadoszlopának további sorsáról mit sem tudunk. Mintha csak a hegyek nyelték volna el. E hadoszlop két nehéz ütközetet állott ki. Az egyiket a Narenta völgyében Glavaticsevo mellett febr. 22-én 600 főnyi felkelő csapattal. E harc eredménye a hivatalosan jelentett győzelem dacára az lett, hogy a hadoszlop képtelenné vált útját a Narenta völgyében Kalinovics felé folytatni, miután a fölkelők az egész haderőt a Krstac hegység lejtőjéhez kötötték. E kelle­metlen helyzetben Haas ezredes február 24-én egy má­sodik ütközetet kényszerült elfogadni és pedig most már 1000 főnyi fölkelő ellen. A hivatalos jelentés ismét győzelemről szólott, — azonban Haas ezredes mindezen győzelmek dacára nem volt képes Kalinovicsot elérni, még febr. 25-én, — s miután további jelentés nem ér­­­­kezett, — bizonyára még febr. 26-án sem. A két győ­zelem tehát oly jelleggel bír, melyet talán jobb is lett volna ki nem vívni. Hogy mi lett ezen győzelmek után a hadoszlopból, nem tudjuk. Tévedésen alapul azonban az a vélemény, hogy Haas ezredes a megvert fölkelőket északra űzte a hegységekbe. A Krstac hegység ugyanis közvetlenül Glavaticsevo mellett a Narenta balpartján terül el s miután a hadoszlop a győzelmek dacára nem bírta az összeköttetést Kalinovicscsal föltalálni, kétségtelen, hogy az expedíció a Narenta völgyében megrekedt. Hasonló helyzetek mindenesetre lehető legkelle­metlenebbek közé tartoznak ama sivár karsztvidékeken, félvad és ellenséges népek közepette. Ehhez kell szá­mítanunk azt a körülményt is, hogy a vállalat megkez­désének napján nagy hóvihar dühöngött az egész harc­tér területén. Ezt jelentették Szerajevóból és Gacskóból is. Azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Haas ezt­ csapatainak 60 kilométernyi nehéz utat kellett volna Kalinovicsig megtennie, mialatt Arlow és Leddihn osz­lopai elé csak 20—30 kilométer hosszú előnyomulási vonal lett kitűzve. Ily körülmények között méltán aggódhatunk a Krstac planinánál lekötött hadoszlop sorsa fölött s várva várjuk a hírt, mely tudtul adja hogy Haas ezredes sokat szenvedett katonái Kalinovicsba érkeztek, vagy mert hasonló esetekben a sikeres visszavonulás is eredmény számba jön,­­ hogy szerencsésen visszaér­keztek Mosztárba. Hisszük, hogy erről a dologról még ez éjjel megérkezik a hivatalos távirat. A Gacskóból kiindult Szekulics-féle oszlopról sem tudni semmit. Ez azonban koránsem jöhetett ha­­ most, hogy Hugó Viktor összes műveinek vég­leges kiadását rendezik sajtó alá e pályaművet is lemásoltatta Doucet Kamill, a francia aka­démia titkára. A kitűnő férfi, elolvasva a mű­vet, igy szólt egy társaságban : „Midőn elolvas­tam a tizennégyéves gyermek művét elámultam a verselés ügyessége, a ragyogó nyelv és a gyö­nyörű gondolatok sokaságán s máig sem értem miért nem nyerte el a pályadijat.“ A legcsodálatosabb e revelációk közül, melyet nem habozunk köztudomásra hozni, két­ségtelenül az irodalmi alkotás ama gyorsasága Hugo Viktornál, mely határos a rögtönzéssel. Jellemző rendszeretetével, kéziratai mindegyikére reáírta a hónapok, napok vagy órák számát, melyeket reájuk fordított, így „Cromwell“-t e gigantikus drámát, huszonöt éves korában három hónap alatt, a „Notre Dame-i toronyőr“-t, négy és fél hónap alatt, „Marion Delorm­e“-ot huszonnégy, „Her­­nani“-t huszonhat, „Ruy Blas“-t huszonkét nap alatt írta. Valamennyi kéziratában — szinte hihetetlen — alig van nyoma a tör­lésnek. Ma Hugo Viktor, több mint hatvan évi munka után, megéri apotheózisát s elmondhatja egyik hősével, hogy „élve jár csillagos álmai közt.“ Bátran kimondhatjuk, hogy az általános hódolatot nemcsak lángelméje, hatalmas nyilat­kozatai, hanem egyéb kiváló, tisztán emberi tu­lajdonai által is megérdemelte. Akarata, kitar­tása­, lelkiismerete és roppant erkölcsi erejének köszönheti a sikert, legyőzve a legnagyobb aka­dályokat is.­sonló helyzetbe s azóta bizonyára megint Gacskóba tért vissza. A helyzet ilyetén alakulása mellett semmi hozzá­vetőlegeset sem kockáztathatunk a Zagorje elleni ex­pedíció végeredményéről s még csak annyit sem látha­tunk be, mint a­mit egyik bécsi lap szaktekintélye állít, hogy t. i. Kalinovics megszállása a zagorjei fölkelőket széttagolta. Haas ezredes szorultsága s a gacskói oszlop visszavonulása e föltevést legalább is túlmerésznek tün­tetik föl. A helyzet fölismeréséhez azonban elég becses adatokat szolgáltathat a Kalinovics elleni nagymérvű hadi vállalat sorsa. * Cattaróból február 20. kelettel a következőket jelentik : úgy látszik, hogy a fölkelők M­o­r­i­n­­­e felé terjeszkednek s e vidéken követőkre találnak. A na­pokban egy odavaló vagyonos birtokos átszökött a föl­kelők táborába Ubliba. Miután azonban a község a ten­ger partján fekszik, mód van rá, hogy a rossz példa követői féken tarthatók. A fölkelők tovább követik azt a gyalázatos szo­kást, hogy a kezükbe eső sebesült harcosokat megcson­kítják. Csak imént találtak meg Orahovac alatt egy vadállati módra megcsonkított holttestet. A halottak fejeit is levágják s e tekintetben annyira következetek­sek, hogy saját halottaik fejét is magukkal viszik, ha már az egész holttestet nem bírják elhurcolni. Február 14-én egy krivosjei banda csellel akarta kicsalni a ledenicei csapatokat táborukból. E napra ugyanis rendkívül sötét éjjel következett. A felkelők ezt felhasználva Dragojevoszelo mellett egy nagy őr­tüzet gyújtottak, kétségkívül azon reményben, hogy a csapatok rögtön ezen irányban fognak kimozdulni s ők azután két oldalról szoríthatják meg a katonákat. A császár­ vadászok őrnagya néhány embert előreküldött a tűz irányában azon parancscsal, hogy folytonosan a tűz irányában lőjjenek s elhitessék az ellenséggel, hogy az előnyomulás megkezdődött. Ő azonban zászlóalját két oszlopra osztotta s megkerülte a falut. Egy órai erőszakolt menet után a két oldalon felállított fölkelők egy nagyobb körbe lettek szorítva s a lövöldözés most már azonnal megkezdődött. Csakhogy most már a fölkelők voltak kereszttűzben. A meglepett bandák nagy orditozással menekültek el s több halot­tat hagytak az összecsapás színhelyén. Csapataink kö­zül ez alkalommal egy főhadnagy, egy szakaszvezető és 4 vadász sebesült meg. A „Moszkovszki Vjedomoszti“ című orosz lap tudósítója a montenegrói kormány parancsára Csetnnjében elfogatott.* A raguzai főhadiszállásról a P. Ll. tudósí­tója a többi közt a következő fontos részleteket írja febr. 22-ről : Északi Dalmáciából érkező utasok beszélik, hogy a felkelés az eddig nyugodtan maradt észa­ki Her­cegovinában is kitörőben van. Glamocs környékén­­ rablóbandák, fölkelő csapatok alakultak s a dalmát te­rületre törtek be. E banda Knin mellett egy dalmát landwehr-zászlóaljjal össze­ütközött, mely alkalom­mal a fölkelők nagy része megöletett és elfogatott. A tisztek azt állítják, hogy itt csak egy rablóbandáról van szó. Hogy áll a dolog valójában, azt kinyomozni nem lehetett, e hít azonban komoly emberektől származik. A pillanatnyi katonai helyzetre mindenesetre­­ jellemző, hogy a fölkelőknek eddigelé egyetlen egy po­zíciót sem sikerült katonáinktól kicsikarniok, csak­ egy­két nagyon exponált zsandárállomás odahagyása rendel­tetett el. Ilyen volt Dragalj, a mozgalom kitörése al­kalmával s ilyen az 1373 méter magas C­s­e­m­e­r­e­v-nyereg mellé helyezve volt hasonló állomás s Narenta és a Drina közti vízválasztón. Ilyenek voltak továbbá a Zagorjében fekvő Mahacs-Kula és a J­e 1­e e­s melletti apró állomások. Ahol azon­ban katonaság állott az ma is ott áll. Most már azon veszély is elmúlt a katonai állo­másokra nézve, a­mi a csekély békelétszám mellett fönnforgott, hogy t. i. egyes állomások megrohant­atnak. A tartalékosok már bevonultak. A­mi még bizonyta­lannak mondható, az csak a csapatok összeköttetése. Annyi bizonyos, hogy most már mindenütt ütkö­zet­kép­esség uralkodik. Tegnapelőtt heves bóraviharok által kisért tropi­kus eső állott be úgy, hogy most már azt hiszik mi szerint a rég várt „esős évszak“ megérkezett. A­mi a montenegrói határ­zá­rat illeti, bátran kimondhatjuk, hogy a határszélen álló csapatok tisztjei már nem is panaszkodnak a kot dán hiányossága fölött, csak azt beszélik egész nyilvá­nosan: Miért nem állít föl zárvonalat maga A­u­s­­­tria-Magyarország, Montenegr ellen?A PESTI HÍRLAP képest a miniszter gondoskodni fog, hogy a kihelye­zendő három intézet részére, melyek közül az ásvány­tannal a paleontológia, az állattannal az anthropológia tanszékei is összeköttetésbe fognak hozatni, saját h­elyiségek előállitá­ára nézve tervek és költ­ségvetés­ek készíttessenek s azok iránt a tárgyalás mi­előbb megindittassék. 1882. március 1

Next