Pesti Hírlap, 1882. március (4. évfolyam, 60-89. szám)
1882-03-01 / 60. szám
982. március 1. PESTI HIRL.AP. Zárából tegnapi,kelettel távirati utón jelentik : Soac mellett Kamenberdó falvai a fölkelők megrohanták és sok marhát hajtottak el. Másnap a fölkelők a törökök marháit viszszaadták s csakis a keresztyénekét tartották meg. A csapatok a bandát a hegyek közé kergették. Szatmári főhadnagy megsebesüléséről a „Narodni Liszt“ jelenti: Szatmári néhány vadászszal a felső Ledenicéig nyomult előre, hogy a szemközt álló fölkelők haderejéről meggyőződjék. A kis csapatot a fölkelők egy domb mögül észrevették. Miután a kémszemle be volt fejezve, a csapat visszatért. Ez alkalommal a csapatból egy cseh vadász egész tisztán hallotta és értette a fölkelők részéről e szavakat: „Ne jöjjetek a katonákra, hanem csak arra, aki őket vezeti!“ Erre a fölkelők lőni kezdettek s miután a főhadnagy megsebesült, a hegyről lefelé szaladtak, hogy megöljék. A derék vadászok védelemhez fogtak s két fölkelőt megölvén, a főhadnagyot szerencsésen visszahozták alsó Ledenicére. * Szarajevóból február 26. kelettel távirják az „Ers“-nek . A Bród-Szerajevo közötti egész vonalon, nevezetesen Kiszóltak, Zenica-Vrandiuk, Zepese, Maglaj, Doboj állomásain a hadsereg intendánsai a legnagyobb szigorral vizsgálják az élelmiszerek mennyiségét és minőségét. Zenicán nagyon sok élelmiszer van fölhalmozva, hanem az elszállítás onnan,melyet a „Speditionsbureau der Bosna-Bahn“ című vállalat végez,nagy nehézségekkel van összekötve. Mindenfelől érkeznek ezredet Bródon keresztül Szerajevóba. Az újabban Bosznia-Hercegovinába szállítandó csapatok száma 18.600 főre rúg. A már mozgósított ezerdek legnagyobb része századonkint kétszáztíz főre egészíttetnek ki, tehát majdnem a teljes hadilétszámra. Ily nagy csapatok élelmezésére a nevezett helységek etappe-parancsnokságai nem voltak elkészülve. Lázas munkásságot fejt ki az intendatura, hogy a nagy szükséglethez mérten a kellő marhákat beszerezze. Zenicán magában 680 zsák rizs és 1400 zsák liszt van fölhalmozva. Kétszersült folyton érkezik óriási tömegben. A szerajevói várban folyton készítenek töltényeket. Az Achatius ágyukhoz szükséges shraphneléket szintén, itt készítik Foesa, Trnova körül összpontosított csapatok részére. A hozzá szükséges anyagok külön-külön vagy ideszállíttatnak, vagy részben a már itt levő bronz és gyuanyagokból készítik a lövegeket. Pozsonyból 23 milló töltény érkezik Boszniába. A szerajevói várban eddig 3 millió Yerndl töltényt készítettek és szállítottak Fotsára. Az egyiptomi kérdés mai állása felől csak annyit jelenthetünk, hogy ez idő szerint a nyugati és keleti hatalmak közt tárgyalások nem folynak, mert Francia- és Angolország választ várnak a pétervári, berlini, római és bécsi kabineteknél átadott azonos jegyzékükre. E jegyzékben a nyugati hatalmak határozottan kijelentették, hogy beavatkozásra Egyiptomban semmi ok nem forog fenn, de ha intervenció szüksége mégis beállna, meg fogják kezdeni a többi kongresszusi hatalmakat, vájjon hajlandók-e a kérdés felett közös tárgyalást kezdeni. A keleti hatalmak közt ez ideig egyetértés áll fenn, válaszaikat azonban nem azt is a jegyzékek alakjában fogják megadni, hanem mindegyik külön fejti ki a kérdésben elfoglalt álláspontját. Meg fognak-e azok egyezni, vagy mennyiben térnek el egymástól, a közeljövő van hivatva kitüntetni. EGYLETEK és INTÉZETEK. — „A budapesti orvosi kör“ tegnap tartotta közgyűlését, melyen utolsó felolvasásra került azon dr. Dubay indítványozó által szerkesztett emlékirat, melyet a kör az iránt fog legközelebb úgy a m. közoktatási miniszterhez, mint az országgyűléshez beadni, hogy az egészségtan úgy a felsőbb tanintézetekben, mint a középtanodákban a rendes tantárgyak közé felvétessék. Ha tekintetbe veszszük hazánk közegészségi viszonyainak szomorú állapotát, minek nagyrészt fő oka az, hogy a hazai közönségben, hol teljesen hiányzik az egészségtani érzék, hol pedig oly túlságosan van meg, hogy az illetők valóságos filiszterekként szorongva élnek, valóban csak helyeselni tudjuk azon üdvös mozgalmat, melyet az „orvosi kör“ ez irányban kifejt és meg vagyunk győződve, hogy ez eszme a kellő méltatásban fog a kormány, SZÍNHÁZ, ZENE, KEPZOMÜTÉSZEI. ♦(Liszt legújabb zeneműve.) „A budapesti Munkácsy ünnepélyekhez“ címen Liszt Ferenc magyar Rhapsodiát írt zongorára, mely a napokban fog megjelenni Taborszky és Porseh zeneműkereskedők kiadásában. ♦(Liszt Ferencnél) tegnap látogatást tett Állaga Géza és átnyújtotta neki „Magyar szerende“ című új szerzeményének partitúráját. Liszt nagy érdeklődéssel lapozgatott a partitúrában és azt mondta a szerzőnek, hogy szeretné hallani, ha a szerzeményt egy zenekar előtte eljátszaná. Állaga ennélfogva engedélyt kért az agg mestertől, hogy szerzeményét neki vasárnap délelőtt 11 órakor, a zeneakadémia termében, a szükséges számú zenekari tagok közreműködésével bemutathassa, amit a mester szívélyesen megköszönt. A szerenádet (cimbalom, 3 hegedű, brácsa, gordonka és bőgő) a magyar zenét pártoló szövetkezetnek e hó 10-én a vigadó kis termében rendezendő hangversenyén is be fogják mutatni.. . (Z o m b o r b a n), mint ottani levelezőnk írja, vasárnap adták elő Schäfer Antal (Kallisztosz) hirlapíró „Szerelem“ című 5 felvonásos tragoediáját szép számú közönség előtt. A fiatal írónak ezen első tragoediája meglehetős sikert aratott. A jelenlevők a szerzőt minden felvonás után újra és újra kihitták. A harmadik és negyedik felvonás közt Szász Miklós színésztársai nevében a mélyen meghatott szerzőnek rövid beszéd kíséretében szép koszorút nyújtott át. Az egész darab leginkább azért érdemel említést, mert iránydarab. Meséje erkölcsi szempontból tekintve visszataszító, mert az atyja saját ismeretlen törvénytelen leányát csábítja el. A nyelvezet itt-ott megkapó, vannak hatásos jelenetek, de vannak nem eléggé okadatolt események is a darab keretében. A fő hiba, hogy a hős jelleme nincs egészszé kidomborítva, itt-ott inkább az árral, mint ar ellen, úszik. 3 POLITIKAI SZEMLE. A párisi orosz nagykövet pétervári útját szintén Skobeleff szereplésével hozzák összefüggésbe. A nagykövet, bizonyára Pétervárról kapott utasítás alapján, úgy a német császárnál, mint Bismarck kgnél tisztelgett, s a berlini vezérlőkörök felfogásáról jól informálva fog az orosz fővárosba érkezni. A kölni újság azt a hírét, hogy nem a berlini külügyi hivatal, hanem maga a német császár fordult a cárhoz Skobeloff nyilatkozatai miatt. Bismarck lapja valótlannak nyilvánítja s kijelenti, hogy Vilmos császár ez ügyre vonatkozólag minden hivatalon kívüli akciótól tartózkodott , de nyomban konstatálja azt is, hogy a külügyi hivatal sem intézett ez ügyben semmi közleményt a pétervári kabinethez. A Vossische Zeitung pétervári tudósítója ezeket írja: „Skobeleff tábornokot rjasani jószágára fogják küldeni, s így beszélik a tisztek. E hírt azonban csak oly kevéssé erősíthetem meg, mint azt, hogy Suvaroff gróf megy nagykövetül Berlinbe s Ignatieff lép Giers helyébe. Pedig a hir tartja magát, hogy Giers beadta volna lemondását. Skobeleffet illetőleg itt a cárnál való kegyvesztettség bármely külső jelével megelégednének, de hiszen a Skobeleff elleni, még oly erélyes eljárás sem volna képes a berlini kormányköröket csalódásba ejteni Oroszországnak a szomszéd államokra oly veszélyes állapotai felől.“ Ez állapotok — ha hinni lehet a St.James- Gazette tudósítójának — arra indították a cárt, hogy szilárd elhatározása, ha a viszonyok épen nem javulnak, nyomban megkoronáztatása után lemondani légidősb fia javára, ki helyett a császári ház három tagjából alkotandó kormányzóság vinné az unalmat. A romás Opinione Oroszországnak Ausztria-Magyarországhoz való viszonyát fejtegetve, arra a következtetésre jut, hogy előbb vagy utóbb harcra kerül a dolog a szlávok és németek közt. Olaszországnak érdekében áll, hogy a szlávok nagyon el ne hatalmasodjanak, azért hát Német- és Ausztria-Magyarország oldalán kell állást foglalnia. FŐVÁROSI ÜGYEK. — A belügyminiszter nem hagyta jóvá a fővárosnak a Dunán kikötő hajókról s ezek ki- és beradodásáról hozott szabályrendeletét, hanem viszszaküldötte azzal, hogy hirdessék előbb ki és a 30 nap elteltével terjesszék fel újra hozzá. Kamermayer polgármester ma nyújtotta át Szapáry pénzügyminiszternek egy küldöttség élén a 24 milliós kölcsönből épült rakpartok kikövezése kérdésében írt feliratot. A pénzügyminiszter maga is kívánatosnak mondá, hogy a kereskedelemre nézve ily fontos kérdésben a kormány és főváros mielőbb békés megállapodásra jusson. Az akrobatikus kísérletek a városi tornaiskolákban már több esetben igen szerencsétlenül végződtek egyes gyermekekre. A reál- és szakiskolai albizottság egy legújabb eset alkalmából (t. i. egy gyermeknek a lába kitört) azon javaslatot teszi a tanácshoz, hogy az iskolákban tornagyakorlatoknak ezen akrobatikus részét tiltsa be. A rendőrség mutatványengedély dijakból január hóban 2164 frtot, a külföldi s vidéki mutatványosok 5 százalékos napi nyersbevételi hányadából pedig 246 írt 30 krt vett be s igy összesen 2410 írt 30 krt küldött át a fővárosnak a szegény alap javára. A kimutatásból kitűnik, hogy Budapesten 9 rangereg van, illetve ennyi fizeti a 100 frtos havi díjat. De arról, hogy Renztől behajtották volna a napi nyers bevétel 5 százalékát, még most sincs szó. A reál- és szakiskolai albizottság a közp. iparrajziskolai igazgató javaslata alapján kimondta, hogy a kerületi iparrajziskolák megszüntetendők, mert csupán vasárnap lehet az ismétlős iskolák növendékeit a rajzban oktatni, ezért pedig külön tanári kart fentartani nem érdemes. Javasolja a bizottság, hogy a rajzot ezentúl az iparegyesület iskoláinak s a város ismétlő iskoláinak növendékei együttesen tanulják, s ha erre az iparegye- sület vállalkozik, szubvenciója mérsékelten felemeltetik. A két iparrajziskolai tanárok jobbjai polg. iskolánál alkalmaztatnak, a többi pedig végkielégítéssel elbocsáttatik. — A fővárosi adókivető bizottság holnap, március 1-én a következő számok alatt összeírt adóköteles felek adóját fogják tárgyalni: az I — II. kér. a várbeli 101-től végig menő régi házszámok, a II. kér. a 108—214 régi házszámok, a belvárosi (IV.) kér. a 16—23 új házszámok, a lipótvárosi (V.) ker. I-fő bizottság a 657—664 uj számok, a lipótvárosi II. bizottság a 815—821 uj számok, a VI. ker. a 2960—3186 uj számok, a VII. ker. a 2223—2581 uj számok, a VIII. ker. a 5301—5330 uj számok, a IX.—X. ker. a 8739 — 8853 uj tkvi számok alatt összeírt adóköteles felek III. osztályú kereseti adóját, mint az országgyűlés részéről részesülni. De miután a közegészségi törvény értelmében és saját felfogásunk szerint is az egészségtannak egyodázhatlan kiegészítő részét képezi az életmentés tanítása, továbbá mert kívánatos, hogy a tanintézetek, úgy mint Franciaországban külön orvosi felügyelőkkel (medicin inspecteur des écoles) bírjanak és végre miután nem igen képzelhető, hogy akár az egészségtant, akár pedig az életmentést nem szakember, jól és eredményesen más adhassa elő, mint kellőleg képzett orvos, ki tanításait életből merített példákkal és mutatványokkal képes tanítványainak érthetővé tenni, azért teljesen osztjuk dr. Dubaynak azon nézetét, hogy ezen ügy csak úgy lesz igazán jól elintézve, ha a kormány s az országgyűlés mindezen elsorolt teendők elvégzésére kellőleg képzett orvosokat fog minden tekintetben külön megbízni. Határozatba ment , hogy tekintve az ügy sürgősségét a köz igazgatótanácsa végezze el mindama teendőket, melyeket az ügyre nézve szükségeseknek tart s szólítsa föl az országgyűlés orvos tagjait, miszerint azok a középtanodai törvényjavaslat tárgyalása alkalmával igyekezzenek az „orvosi kör“ ezen emlékiratának a közügy érdkében lehetőleg érvényt szerezni. A pest megyei jegyzői nyugdíjintézet választmánya az intézet érdekében szükségessé vált intézkedések megtétele végett legközelebb ülést fog tartani. Ez alkalomból szüksége lévén a gödöllői kerületet illető ügyiratokra azok beszerzése és a kerületi jegyzők helyi érdekeinek kipuhatolása végett Beniczky Lajos megyei aljegyzőt küldötte ki. — A fővárosi semretethizi egyesület I. évi március hó 3-án, péntek d. u. 4 órakor a régi városház tanácstermében választmányi ülést tart. — A „vörös kereszt“ egylet érdekeinek előmozdítása szempontjából eszközlendő gyűjtésekre és fiókegyletek alakítására hívta fel Pestmegye alispánja — meleg hangú körlevélben — a megye területén működő összes tisztviselőket. — A kereskedő ifjak társulata vasárnap 1. év március hó 5-én saját helyiségében délután 3 órakor rendes évi közgyűlését tartja meg, melyre a tagok minél nagyobb számú megjelenése kéretik. — Korcsolyázó-egylet alakult Kunszentmiklós pest megyei községben, melynek beterjesztett alapszabályait a belügyminiszter már jóváhagyta s legközelebb meg fogják tartani a választó közgyűlést. A„Balatonvidéki kör“, mely rövid fennállása dacára máris 104 tagot számlál, vasárnap, f. hó 2- án esti fél 8 órakor tartott közgyűlésén a tisztviselők választását ejtette meg és pedig következő eredménynyel: Elnök Darvas Aladár, alelnök Kende Ádám, titkár Lengyel Ábrahám, jegyzők Bandy Miksa és Weisz Frigyes, könyvtárnokok Weinberg Gyula és Pollák J., pénztárnok Friedrich József, háznagy Halász Jakab. A bíráló bizottságba a titkáron kívül beválasztottak Darvas Aladár, Kohn Izidor, Lövy Jakab, Pollák József, Kaufmann Izidor és Balassa Benő. Ezeken kívül választatott még 15 választmányi és 5 póttag. A közgyűlést kedélyes társasvacsora követte, melyen számos felköszöntő mondatott Kossuth Lajosra, a tisztviselőkre, a körre stb.