Pesti Hírlap, 1882. október (4. évfolyam, 270-300. szám)

1882-10-01 / 270. szám

i volt. Ezek képezik bizonyságát igaz vágyának, nemes törekvéseinek. Száz levele volt a nagy bujdosónak hozzánk, melyek mind csonka kitörései voltak egy nagy és fenséges fájdalomnak. De mind a száznál többet ér ez az egyetlen egy. Mert ebben nemcsak fájdalom nyilatkozik az elgyengülő nemzet fölött, hanem vigasztalódás, önérzet. Remény, lángoló hit és biztos tudat a nemzet igaz ügyének bekövetkező diadala iránt. Ez a legméltóbb üzenet Kossuth Lajostól a magyar nemzethez. Magyar jogászok. Üdvözölve legyenek a magyar jogászok az ország fővárosában. Jól tették, akik eljöttek a vidékről. Ők hozták magukkal az igazi, meghamisítatlan lelkesedést, azt a nemes idealizmust, mely a magasban való repülésre terjeszti ki szárnyait. Hosszul cselekesznek azon fővárosi jogászok, akik elmulasztják a jogászgyűlésben való részvételt. Az országnak úgy politiikai, mint tudományos súlypontja végre is Budapesten van. Nincs állam , melyben a politika, társadalom, művelődés anynyira a fővárosra volna centralizálva , mint Magyarországon. Egyes kiváló tudósok a vidéken is vannak. Csak a már megérkezettek közül nevezhetnénk többeket, kik a jogtudomány ecclesia militansának büszkeségei. De igazán impozánssá a magyar jogászgyűlést csak a fővárosi jogászok, bírák, ügyvédek, ügyészek, közjegyzők tömeges részvéte tehetné. S legalább a bírák szinte testületileg el fognak maradni. Miért? Mert sok a restancia, dolgozni s a hét elején üléseket kell tartani. Pedig a birák tiszteletre méltó testülete nélkül nincs igazi jogászgyűlés. A hozandó határozatoknak nincs elég súlyuk, ha azokhoz a birák hozzá nem járulnak. S a jogászgyűléseknek egyik, nem alárendelt céljuk az, hogy a jogtudomány hadseregének legkülönbözőbb fegyvernemei összegyűljenek. Megtanulják egymást ismerni és becsülni. Már csak e miatt is kár volt tehát a jogászgyűlés megnyitását nem a hét utolsó napjaira tenni, mikor a törvényszékek nem üléseznek, s a restancia alakja nem oly fenyegető. A magyar jogászgyűlésnek azonban a társadalmi céloknál sokkal nagyobb feladatai is vannak. Igazibb, méltóbb feladatok, mint melyekkel a magyar jogászgyülések mintái birtak. A német és olasz jogászgyűlések céljapolitikai volt: német és olasz egység előkészítése. Hogy mennyire hatottak közre e cél megvalósítására, nem vizsgáljuk. Tény az, hogy a jogegység nem előzte meg a német és olasz politikai egységet. Ellenben még a politikai egység nyomása alatt is csak nagy nehezen közeledik Olaszország és Németország a jogegység felé, mely nélkül pedig nincs homogén, s valóban egységes állam. S mert az említett államok jogászai polittikai célt tűztek maguk elé, a következmény az lett, hogy gyűléseik úgy a szellem, mint a prestige tekintetében meghanyatlottak. Hatalmas áramlat küzd a jogászgyűlések tartása ellen. A magyar jogászok a politikai célt kizárva, biztosították gyűléseik számára a tudományos tért, melyen egyedül tarthatják azok fenn magukat s biztosíthatják a közérdeklődést. Törekedjenek továbbra is e téren maradni. Iparkodjanak fejleszteni a nemzetben a jogérzetet. Illetőleg azon legyenek, hogy a jogérzet élénkebbé váljék Magyarországon. Ennek meghanyatlása felettébb érezhető közszellemünkben. A sértett jog jajkiáltása nem csinál elég nagy visszhangot. Az igazságszolgáltatás iránt közöny uralkodik. Intézményeink fejlesztése a legutolsó, amit a közvélemény sürget. Ahol egy előkelő államférfin úgy nyilatkozhatott, hogy az államra nézve majdnem közönyös, felperes vagy alperes nyeri-e meg perét, ott a nemzet jogi lelkiismerete nem elég finom, nem elég érzékeny. Ott baj van, melyet annál inkább orvosolni kell, mert minden politikai szabadságnak, a népek nagyságának alapját az erős jogi öntudat képezi. Jogászaink feladata, hogy a közszellemre emelőleg hassanak , hogy a jog oltárát magasra emeljék. S e cél elérését fogják munkálni, ha igazságszolgáltatásunk javítását előmozdítják, úgy az intézményekben, mint az egyénekben. Ahol az igazságszolgáltatás jó, ott a társadalom megkapja a jogi fegyelmezettséget. Hogy pedig igazságszolgáltatásunk jó legyen, reformokra van szükségünk. Az első követelmény e tekintetben a szóbeliség, úgy a polgári, mint a bűnügyekben. Csak a nyilvánosság teremthet a közönségben élénk jogérzetet, nyilvánosság pedig szóbeliség nélkül nincs, csak a kamaraigazságszolgáltatásnak jobb rosszabb válfaja. A jogérzet egyedül jogállamban támadhat, s Magyarország csak akkor lesz igazán jogállammá, ha minden sértett jog bírói utalomra számíthat. Közigazgatásunk egész területe pedig Ázsiához tartozik a kultúra geográfiáján , mert közigazgatási bíróságunk nincs. Hogy legyen, sürgessék a magyar jogászok. Jó igazságszolgáltatás, jó bírói és ügyvédi kar nélkül nincs. Amíg pedig az túl lesz halmozva teendőkkel, s amíg ez a létért való küzdelemben emészti fel erejét, nem lesz igazán jó bírói és ügyvédi karunk. Különösen az ügyvédség az, melynek kérdése kell, hogy államférfiaink figyelmét magára vonja. Hogy a földbirtokososztály hanyatlik, ez élénk vita és megfontolás tárgyát képezi országszerte. Ám itt van egy szintén fontos és szintén magyar társadalmi osztály, az ügyvédi kar, melynek pusztulása rémületes, veszélye megdöbbentő. — Magyarországnak maholnap nem lesz ügyvédi kara, mely ezt a nevet megérdemelné. Túlnyomó részében elzüllik, tönkre megy, még aki aránylagos anyagi jólétre tesz is szert, ezt inkább üzletnek, mint az ügyvédség magasztos hivatásának fogja köszönni. S ezzel a fontos társadalmi és igazságszolgáltatási kérdéssel csak kevesen törődnek, maguk az ügyvédek sem kellő mérvben. Nagy, elszánt reform biztosíthatja csak jogszolgáltatásunk, társadalmunk és a magyarság számára ezt az osztályt. Ha a numerus clausust, mint reakcionarius rendszabályt visszautasítjuk, akkor lehetőleg magasabb korlátokkal kell a legközelebbi két generációt az ügyvédségtől elzárnunk. Csak így lehet biztosítani az ügyvédség számára az anyagi megélhetést. Csak ennek lehet átalános következménye az erkölcsi színvonal emelkedése az ügyvédi karban. Mindez komoly megbeszélés, beható vita tárgyát fogja képezni a jogászgyűlésen. Nagyobb, fontosabb kérdéseket nem beszélhetnek meg jogászaink. De kellő nyugalommal és méltósággal tárgyalják, hogy e kérdések mielőbb átmenjenek a magyar közélet napirendjére. Rudolf trónörökös a bécsi „Militär-Verordnungsblatt“ mai számának közlése szerint a IX. gyaloghadosztály parancsnokává neveztetett ki. A hadosztályparancsnokság székhelye Prága. A katonai lap ezzel egyszerre közli Frigyes főherceg ezredesnek a 27. gy.-dandár parancsnokává történt kineveztetését. Kineveztetett továbbá Schönfeld altba. nagyszebeni katonai parancsnokká, Stubenrauch altbu. pedig a budpesti parancsnoksághoz osztatott be. S Gyurits altb. a Lipót-rend adományozása mellett nyug— Hophó ! Megállj kocsis ! Hát mit komédiázik akkor kend? — pattan fel a kormánybiztos bosszankodva. Más után jövünk vissza. Az ördög jöjjön erre kendnek a fája, meg a kötele végett. — No no . . . kár az emberre törni — szólott csillapítóig. — Hiszen ha nem erre jönnek, hát persze hogy vissza se hozhatják! Isten megáldja! . . . Ilyen nehezen kapta meg tőle a kormánybiztos a fát, meg a kötelet, én pedig ilyen könnyen a magyar paraszt találó fotográfiáját. Bécsi levél. (Télapó első postája. — Vizes bajok. — Száraz bajok. — Honi hangok idegen földön. — Színházi hírek.) — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Ott láttam őt az utca sarkán. Feje felett hatalmas esernyő rengett, testét téli kabát fedé, lábain hatalmas botosok. Nyaka és fülei a veres sál labirintjában kerestek menedéket; csak a szája volt szabad, s és ezt is folyton arra használta, hogy elégikus hangon kiáltsa a világba: „Vegyenek gesztenyét! sült gesztenyét!“ Valahányszor e hangokat hallom és a tidtrengS kályhájával a középkori bűvészekre j iSztot, mindjárt tudom, hogy itt h tél. a. i MiivCin «*' fecske látánA tavaszt jelent. usrv a maroni árus megérkezte a telet. Haza sietni és parancsot adni, hogy befűtsenek ez az első dolgom , mert nem lehet tudni, nem keres-e fel még fel az éjnek folyamában tél uram, fagy és hó kíséretében ? Nem is volna egészen résztán véget vetne azon borzasztó kalamitásnak, melyet „az ég könyvje“, az eső okoz. Szegény tiroliak és stájerországiak nyakig vannak a fürdőben. Pedig már el is múlt a saison és a „jó anyának“, a természetnek is lehetne annyi belátása, hogy ne kényszerítse az embert ily divat és csnk ellenes dolgokra. Nem tréfadolog, ami rajtuk megesett és ha a jótékonyság géniusza nem siet azon bajok enyhítésével, melyeket „az ég könyei“ okoznak, bizony még nagy, rengeteg nagy nátha lesz a vége. A jótékonyság géniusza már bejelentette látogatását. Száz darab névjegyet küldött egyszerre, mindegyik ezer frtos bankóból állott, így csak fejedelmek, országok és szívek urai szoktak a szerencsétlenek portáján bekopogtatni. Felséges uralkodónk csakugyan ily kettős irányban ura népeinek. A példa nem marad követők nélkül, és elérjük nemsokára az időt, midőn Bécs városa egy évben másodszor adja tanujelét nagyszerű áldozatkésza sír Anfik. Ez a könnyű vérű, a?* c'den nem» resztlilaiene, vancoi inkább újtáncoló nop^ 6z & város, »mely a Jólét napjaiban nem is arra való, hogy komoly eszmét pengessenek meg benne, csodásan átalakul a balsors idején. Van a bécsinek egyetlen erénye, mely valamenynyi hibáját ellensúlyozza, egyetlen hajlama, melyért vétkeit meg lehet bocsátani. A jótékonyság hajlama, a könyörüld ösztöne,anynyira ki van nála fejlődve, hogy még könnyelműségén is túltesz. Az örökké jókedvű bécsi másnál sem szereti látni a búbánatot, inkább belenyúl zsebébe, mélyen, amennyire csak tőle kitelik. Pedig e helyen is bizonyos apály jelentkezik immár. A csengő ezüstpénz ritkán kong már, és nagy bankó sem akad már oly dúsan, Bécsben is uralkodik Snasz ő fejedelemsége. Néha napján úgy tetszik, mintha otthon volnék a magyar alföldön: látom a végtelen rónát, számos gulyáival, illatos füveivel , tőről metszett alakjaival ; előttem libeg a délibáb, a szőke Tisza lomhán folydogál, a paprikás kotyogva forr a bográcsban. És a 1a' mindezen emlékeket felkelti bennem: az ekzekator. Tout comme chez nous! Itt is a dobszó a legszoliotab zene és máig sem vagyok bizonyos lenne, nem cserélné-e fel szívesen a bécsi ezen száraz baját a tiroliak vizes bajával ? Azon szárazföldi patkány, melya ' neve ' 6, itt is hihetetlen gyors módon sz-r ' és ha nem sap Wife baio a r kis pusztító krach, es &k FESTI HISZti? 1882. október 1.