Pesti Hírlap, 1882. október (4. évfolyam, 270-300. szám)
1882-10-16 / 285. szám
Budapest 1882. IV. évf. 285. (1366) Szám Hétfő, október 16. _____________................................................... —m Hin. I I. um I II II i Ml ■!«■■■ M m a m — m I i mammmaammimmmnimmmmmmimmm smaaiB , 1 i ni " ........ l i í.». Szerkesztésűi Iroda! Előfizető«1 UU. SPP Lak. Ea «S3 hdlquin, a adorat ca 7. I«., I. tati*?* W “íra.........................1« M — k>. PPli» Hl El kevSalapieeUemiréeaétUleWtastat |9 Mm. • • ..................V » — » ngg IHh |Brr—11 ill Ha BS msa ena mi mm. közjemen/ intézendő. U PAfi iJigii in -iss-irr mm % 1 1 niKl ft!®' _____ |É|| III ül sä ifa §5» III m pH M ps Ej Sj Bodaym, nílcr-»tea 7 ni», ■ hiw ■ I ■ Hll IhHI kuvm m HirdeUMk : POLITIKAI NAPILAP.## -S2Ä **“ *““• 4», Baa Notredane dee ViaÉakaa. ■“ a P » »*• tolvajok. 4. i«_i-4g «».dlera * gyafaendoyeä tkaulad kriata. («agtaat, eaj«d Ma.) — lítvigelad » eorsketel-Bt v«g«a, . XétfS Rom. kath. : Terézia ««Blatt BOHIB. Qdaaeam-Wrat.) valamelyike; a klagi *áe pedig nfaxkmagyar kuk matyói akadtak. (Venema Jeralié*. — Titothil a régi arMk. Protekt.: Hedvig Hykv*, é. a. »—1 értig, MtCSa ce crt- MtMmapen »—Mg. — OMJdgo* kepek aeed-tor, lajté Ma.) — tpaimtuisa. (»ugta Mrea, aa a) a Updtatrtta* M. a. a w. Görög-oioiz: (okt. ») katftkta a tier........... da adpngai-Ur ; (KmterMay-Ma) aa akadémia pala«***- at, a Upafcaftvdeaeti tdmulat Uo.) — Virail vigadd (radoate) aa lidia.l—■ w ___________________________________kaddea da pretefcea aatadaytkr. ■■Ilin kan. Nyitva : vnadaaay, aaerdda éa pea- Kirdlyl Vadl vártértBadda, aa adva« Aljáikért a vtroeUgetkea.________ agfei int . . • • ... 90 firt. — A mai szám tartalma: Ünnep után. — Politikai hírek. — Az Ágostai egyház és a panszlávok. — Politikai szemle. — Följelentés egy mágnás ellen. — Egy kalandor regénye. — Táviratok— Napi hirek. — Színházak. — Közgazdaság. — Színház, zene, képzőművészet. — Tárca. A Petőfi lakomán. A mellékleten. A Petőfi-szobor leleplezése. — Petőfi emlékszobránál. — Petőfi. — Sport. — Aranyos felhők. — Vegyes. — Kivonat a hivatalos lapból. — Hirdetések. Ünnep után. (Eö) Lefolyt a nemzeti ünnep napja. Szép volt és dicső maga az ünnep is és az eszme is, mely neki életet adott. Hódolat volt ez a lángelme és a szabadság hős emlékének s volt még a nemzeti hálának kötelességszerü nemes nyilatkozata, melyről a rég szunnyadónak porai semmit sem sejtenek, melyre Petőfinek nincsen is szüksége, de a melylyel a nemzet mégis tartozott önmagának, jövőjének, a serdülő nemzedéknek. A nagy eszmék, nagy tettek termékenyek, de csak akkor, ha azok nagyságát a nemzet elismeri. Elismerése csakis abban nyilvánulhat, ha azon fiainak emlékét, kikben a nagy eszmék és nagy tettek megvalósultak, megünnepli, a rájuk emlékeztető napokat nemzeti ünneppé teszi. Ebben áll jelentősége minden oly ünnepélynek, minőnek ma tanúi valánk. Petőfi nagyságának arányai az idővel nőnek. Mig élt, csak a tanuló ifjúságnak, az irodalmi és művészi köröknek s a nemzet ifjú hölgyeinek volt költője. A nemzeté csak később lett. Csak akkor, a mikor a függetlenségi harc viharainak lecsillapulta után a honától, szabadságától, alkotmányától megrabolt magyar nemzet kétségbe esve még saját jövője fölött is, félénken körülnézett s kereste múltjának és jelenének férfiai és alkotásai között azokat, kikért még érdemes volna lelkesülni s kik neki biztosítékot nyújthatnának arra, hogy komor napjai egykor ki fognak derülni s boldogtalan jelenére boldog és dicső jövendő következik, így bukkant rá Petőfire is, így ásta ki őt és emlékét és költői alkotásait a romok alól, igy kezdék ismerni és ismételni és a dalnak szárnyára emelni először szerelmi s majd hazafi dalait, igy ismerte meg őt a nép, melyért élt és működött s a nemzet, melyért harcolt és meghalt. Költeményeinek szépségeit, melyek egykor hidegen hagyták a nemzetnek középső osztályát s magasabb köreit s melyeket csak ifjú kortársai s az irodalmi hősök férfiai élvezének, csak az ötvenes évek folyamán vette észre igazán a nemzet. És csak akkor látta világosan a köztudat, mié volt a magyar nemzetnek Petőfi Sándor. A mai ünnepély lefolyta bizonyítá, hogy ez a köztudat most már elég tiszta, eléggé tisztában van önmagával, de a nemzet nagy költőjével is. Petőfinek, míg élt, nem jutott csak egy picinyke hivatal sem, hogy az élet gondjaitól csak némileg is menekülhetett volna. Apja, anyja nyomorban, ínségben halt el ; ő maga 1848-ban nem talált Magyarország 473 kerülete közt egyetlenegyet sem, mely őt az országgyűlésre képviselőjévé választotta volna , ahol jelölt volt is, majdnem agyonverték nejével együtt s dicső halála után özvegyére s csecsemő fiára nevénél egyebet nem hagyhatott. Ma pedig szobrának leleplezése alkalmával jelen volt az országnak kormánya, fővárosa, jelen voltak törvényhatóságai, városai, az összes hatóságok, a tudományos és mű intézetek küldöttségei, főurak, köznemesek napszámos, tanuló ifjúság, mindenki. Jele a nemzet. Az ünnepély koszorúi és zászló annyi pénzbe kerültek, mint a mennyit a Petőfi egész életében megkeresett mit a küldöttségek az ünnepélyre, itt a lakomára elköltötték, abból a pénzből 1. lehetett volna az egész Petőfi család ősz apa és anya, a kesergő özvegy, a sírcsemő, a bánatos testvér. Mindezek porai összevegyültek már az anyaföld porával, tehát ezt a köznapi észrevételt megtehetjük a nélkül, hogy az elhunytak érzelmeit sértenék. Meg is teszszük, csak azért, hogy ennek kapcsán épen a mai ünnep alkalmából elmondhassuk, hogy ne csak az elhunyt nagyok dicső emlékeinek tiszteletében, hanem a nemzet élő munkásainak méltánylásában is legyünk lelkesek, áldozatkészek, kötelességtudók és kötelességteljesítők. Lélekemelő és szükséges volt a mai ünnepély s az ily nap eléggé fényes, az erre hozott áldozat túlságos nem lehet soha. Szavunk tehát nem szemrehányás azért, amit a magyar költészet és irodalom legnagyobb alakjának emlékére áldozunk, hanem figyelmeztetés arra, hogy a magyar költészet és irodalom is úgy, amint él és működik, nyerje meg magának a nemzet figyelmét és pártfogását. Költőinknek ma is csak az a sorsuk, ami Petőfié volt, míg élt. Lelkesülés, munka, kínlódás és nélkülözés. A kinek nincs egyebe, mint lángelméje, nemzetéért való lelkesülése s a költői alkotás képessége, az ma is csak szegény, kenyörtelen ember Magyarországon. Irodalmi viszonyaink ma sem vidámok. A Petőfi-társaságnak alig van pár ezer forint alap- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A Petőfi lakomán. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — „Soha se viselt frakkot“ — mondja ma Jókai Petőfiről — s mégis mindnyájan frakkban jöttünk el az ő tiszteletére, így volt ez megrendelve az ebédjegyeken. Mintegy százötvenen vettek részt a banketten, ami nem Csoda, a felette drága, tíz forintos ebéd mellett. Még a megyei küldöttsé- gek közül is sokan maradtak el. A drágaság lehetetlenné tette, hogy a bankett, nagyobb, kolosszálisabb legyen. A hézagok az asztaloknál lehangolólag hatnak minden alkalommal. S még az se menti ezt a bankettet, hogy legalább jó lett volna. A lehető legközönségesebb volt minden. Csak épen a kiszolgálat volt rendkiül rész. A menü egyébiránt így szólt : Tápióka leves. Fogas Rostbeaf, Mixed Piklessel Karfiol vajjal őzcomb szarvasgombával Punch Romain Pulyka Francia saláta. Créme felfújt. Sajtok, gyümölcs, cukorsütemények Fagylalt, kávé. Liqueurök Magyarádi, sashegyi, pezsgő. A megjelent díszes és előkelő közönség között ott láttuk az asztalfőn Tisza Kálmán miniszterelnököt, jobbról mellette Jókai Mór és Pulszky Ferenc ült, majd Gyulai Pál Fraknói sat. A miniszterelnök balján Ráth Károly főpolgármester, Trefort Ágost, Péchy Tamás a képviselőház elnöke, Szász Károly, Gerlóczy, szemben Wahrmann Mór, Csernátony Lajos, Vadnay Károly, Huszár Adolf a szobor készítője, Giczey Samu, Királyi Pál foglaltak helyet. Ott láttuk még a megyei küldöttségeken kívül a város számos előkelő polgárát s kivált az írói körökből igen sokakat. Nagy Miklóst, Beöthy Zsoltot, ifj. Ábrányi Kornélt, Arany Lászlót, Szász Bélát, Szana Tamást s ezzel szemben természetesen Kvassayt, Sturm Albertet, László Mihályt, Szépfaludy D. Ferencet, Detrét, stb. stb. A költő több ifjúkori barátja rándult be a vidékről. Steller Antal Losoncról, Sas mérnök az alföldről, kik a visszaemlékezés melegítő fényénél örültek a mai diadalnapnak. Az arisztokráciából, hála istennek, nem volt ott senki, még a mágnás irók sem. Hiszen fontosabb dolog van ma a szoborleleplezésnél: a lóverseny ! A pulykánál Ráth Károly emelkedett fel s a királyi családot éltette összesen s egyenkint. Ez volt az első toaszt. Utána Szász Károly emelkedett fel, igen emelkedett beszéddel Petőfi emlékére. Nemcsak át volt gondolva a beszéde, hanem át is érezve. Tele magvas gondolatokkal. Kár, hogy a rész akusztika miatt alig lehetett kivenni a szavait, valamint a többi szónokokéit is. Nem szónoklásra építették a reboutot, hanem a táncolásra. A Szász Károly pohárköszöntő beszéde így hangzott : Nem mindig csak élőknek szól a pohár, kívánva nekik hosszú életet, csendül olykor halottak emlékére is, kik a mi jó kívánságainkra annál kevésbé szorultak ■— mert halhatatlanok. Ily halhatatlan halott emlékének áldozunk ma. Áldoztunk ércszobra felállításával, mely halandó alakját, halhatatlan szelleme kinyomatával állítja elénk, s állitandja századokon át, örökre hálás nemzete s annak késő nemzedéki sorai elé, áldoztunk koszorúinkkal, melyek a jelest mindig megilletik, a költőt kétszeresen: a babér is, a virág is. Áldozunk most is, ez áldomáspohárral, melybe könyeink peregnek, melynek nedűjében szerelmünk s lelkesedésünk, tüze ég és lángol. Koszorúink elsősorban s mindenek fölött a költőt illetik, a nemzet és a nép nagy dalnokát, a ki elfordulva a kor ízlésétől s szakítva hagyományaival, egyenesen a népszellem amaz őseredeti forrását kereste fel, mely bércek tövén, erdők rengetegében Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.