Pesti Hírlap, 1884. február (6. évfolyam, 32-59. szám)

1884-02-22 / 52. szám

mas# AMMoIM*'■'■■ ' veiben, mikor egyszerre csak látják, hogy ők vannak most „óriási kisebbségben“. A megnyúlt arcokról mély szomorúság volt leolvasható a világ ilyetén forgandóságán és még nagyobb jön az elkeseredés, mikor megszámláltatván, kiderült, hogy számuk nettó 48! Még hogy ők legyenek egyszerre 48-asok! Borzalom ! Ott álltak ők megmerevedve, sehogy sem találva magukat bele a szokatlan helyzetbe, mialatt Apponyi, Sárközy rohantak a hírverő hivatalba s amaz Jászberénybe, emez Karcagra elküldte a röpke szót: „Most már tessék illuminálni önöknek is.“ Polónyinak az fájt legjobban, hogy Szolnoknak már tegnap elfogyott minden bora, puskapora s ez most mind gonoszul veszett. De a kormánypárti vert seregnek kisebb gondja is nagyobb volt Szolnoknál: ő nekik marcangoló szóval súgta fülükbe a vádoló lelkiismeret: „mit mond majd ehhez Tisza Kálmán ?“ Hát bizony, ha Tisza Kálmánt ezúttal ott a főrendiházban nem tartják lefoglalva ékes ellenzéki támadásokkal, nem is esett volna meg a szörnyű csadás. Akárhány módját kitalálta volna ő, hogy paralizálja az agyafúrtan terveit meglepetést. Egyik mód az lett volna, hogy a szavazást másnapra halasztani kérő indítványt ne tizenkilencen, hanem egygyel többen írják alá, mint azt a házszabályok követelik s adják be azt a szavazás megkezdése előtt, ne pedig már a szavazás elrendelése után. A másik az lett volna, hogy hirtelen vitát provokál valaki, amely eltart egy óráig, mi alatt előkeríttetik minden épkézláb kormánypárti szavazó, amire a pártnak vannak már jól begyakorolt intéző közegei. A harmadik és legegyszerűbb mód lett volna pedig az, hogy a 48 kormánypárti képviselő fölkerekedik, oda hagyja a termet, amikor aztán a visszamaradt 80 ellenzéki nem lett volna elég, hogy a ház határozatot hozhasson-De Tisza nem volt jelen. És ha ő nincsen jelen, akkor a kormánypárt csak köd és pára. Megszokta minden tagja, hogy a Tisza fejével gondolkozzék és ha ez nem gondolkozik , aranyad sem találni a kormánypártban egy árva gondolatot. Olyan ez a tömeg, mint egy akarat és elhatározás nélküli tetem, melybe lelket verni csak egy Tisza tud. S ha van a tegnapi esetben valami egyéb is, mint komikus, akkor ez az, hogy ország-világ előtt kiderült, miszerint Magyarországnak ez idő szerint öntudatos, akcióra képes, önálló gondolkozású többsége nincs és ha az az egyetlen egy ember, aki e pártot még galvanizálni képes, bármi módon, nagy ok miatt elvetné magától a kormány gyeplőjét: a fejevesztett párt szétzüllene, elszéledne s annyi felé porlana, ahány tagja van. Hát az mindenesetre szomorú, ha egy ország sorsa annyira egyetlen halandó ember életének, tehetségének, akaratának törékeny, gyarló ladikjához van kapcsolva, hogy azzal együtt van kitéve minden eshetőségnek. Tisza Kálmán keze még elég erős, hogy jól megmarkolva tartsa a kormányrudat. De ha még oly erős lenne is, ember csak ő is, oly esélyeknek kitett ember, melyeknek egy országot fenyegetni nem volna szabad. Ezúttal csak egy, az igazságügyi adminisztráció egy parciális kérdéséről volt szó, de a kormányt támogató többség leszavaztatása ép igy megtörténhetett volna egy nagy,életbe vágó kérdésben is s akkor hogy adtak volna számot elmulasztott kötelességükről az elmaradottak? Az ellenzéknek hiába tesznek szemrehányást az esett pucscs miatt, hiába mondják, hogy méltatlan eszközzel mért a kormánypártra egy véletlen csapást. Az eszköz nem volt sem jogosulatlan, sem méltatlan , sőt ellenkezőleg, akkor érhetné az ellenzéket kötelességmulasztás iránt méltán szemrehányás, ha meg nem ragadná álláspontja diadalra juttatása végett azokat az alkalmakat, amiket neki a kormánypártnak akár vigyázatlansága, akár kényelemszeretete, akár elbizakodása kínál. Más kérdés az, hogy a pucscsból az ellenzéknek mi haszna van? Praktikus haszna persze sok nem igen lehet. A többség akarata elvégre mégis érvényesülni fog, ha egyelőre halasztást szenved is. Párt szempontból pedig az ellenzék valószínűleg kárt okozott magának véletlen diadalával. Mert ha a kormány javaslata keresztülmegy, két város lesz általa oly mélyen elkeserítve, hogy ott a legközelebbi választásoknál kormánypárti jelöltről még szó sem lehet. Most azonban három város fölött fog lebegni a Damokles kardja s — ismerve az emberi természetet, — alighanem úgy történik, hogy mind a három város igyekezni fog a maga számára biztosítani az áldást és törvényszéket osztó kormány kegyét. De ha így lenne is, a kormánypárt híveinek jó lesz jövőre komolyabban venni honatyai kötelességeiket s megszívlelni a költő tanácsát, hogy „nem azé a madár, a ki elszalasztja, s kinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta.“ Bosznia és a fölkelő elemek. A bécsi Pol. Corr. ismét egy közleményt hoz az okkupátt területek közállapotairól. A közlemény célja könynyen eltalálhatólag semmi egyéb, mint az, hogy a bosznia-hercegovinai nyugalom megzavarására számító „külső elemek“ némi kis figyelmeztetést kapjanak, miután a hó — olvad. Az őszszel kihirdetett újoncozás alkalmából — úgymond a félhivatalos, több kisebb rablóbanda Montenegróból Boszniába jött lázítani. Kísérleteit rendkívüli intézkedések igénybevétele nélkül nyomták el, mert a lakosság a hatóságokat minden tekintetben támogatta s a tél beálltakor megtagadta a rablóktól a lakást és az élelmezést.A horvát pucscs alkalmával hasonló kísérletek történtek, melyek azonban idejekorán meghiúsíttatták. Egyidejűleg Karagyorgyevics névvel összefüggésben álló hírek merültek fel, melyek a szerb radikálisok részéről északkeleti Boszniában előkészített mozgalmat jelentettek. A hírek nem bizonyultak valóknak, sőt ellenkezőleg, a Boszniában lakó szerbek a Szerbiában történt fölkeléssel és annak elnyomatásával szemben teljes közönyt mutattak. Ma már bátran föl lehet állítani azt az axiómát, hogy az okkupáti tartományokban a mostani hangulat mellett, nagyobb mérvű mozgalmat csak kívülről jövő nagy áldozatokkal és nagy eszközökkel űzött agitáció árán lehet teremteni. A tartományi kormány a rendelkezésére álló katonai erővel a legrövidebb idő alatt elnyomhatna minden ilyen mozgalmat, úgy látszik, hogy Montenegró a múlt őszszel történt rablóhadjáratok következtében határait jobban őrzi. Vasút Hercegovinában, Bécsből jelentik. Az osztrák képviselőházban legközelebb terjesztik elő a Metkovich és Mostar közt kinevezett vasútról szóló törvényjavaslatot. Az építési költségekre a közös aktívákból 1,7 milliót bocsátanak a szerajevói tartományi kormány rendelkezésére. Az előterjesztés egyidejűleg a magyar képviselőház előtt is megtörténik. A vasút keskenyvágányú lesz. Románok választási mozgalma. A nagyszebeni Telegraful Roman a nagyszebeni román csekedjek is a játékos, rendesen hamar sértődik és könnyen sért. A vesztes fél a legtöbbször gyűlöli a nyertest, ez pedig ritkán teszi zsebre a nyereséget, anélkül, hogy tréfálkozó megjegyzést ne tenne vagy gúnyosan ne mosolyogna. Még a klubokban nyíltan űzött „tisztességes“ játéknál, például a taroknál is mi könynyen összevesznek az emberek egy félreértett szó miatt. Hát még a hazárdjátéknál! Kaszinói körökben is talán azért van olyan sok párbaj, mert azokban a körökben sokat kártyáznak. Panaszt olvastam, hogy a nemzeti kaszinó több mint 12.000 forintot költ évenkint kártyára. Lehet, hogy ha csak 6000 forintot áldozna e célra, kevesebb vére is folyna. De ami még szomorúbb, azt is tapasztalhatta mindenki, akinek vannak játékos ismerősei, hogy ezek idővel meglehetősen közönyösekké válnak bizonyos dolgok iránt, amelyekhez azelőtt érzékük volt. Sok, alapjában „schneidig“ embert a játék érzéketlenné tesz s aki ma nem tűri el a legkisebb sértést sem, az néhány év múlva, ha ez idő alatt játékos lett, némán viseli el a legnagyobb kíméletlenséget. Csökkent az önbecsérzete. Aki egy igazi játékos szívébe tekinthetne, az nem látna valami vigasztaló képet, annyi bizonyos. Nagyon siváran nézhet ott ki belül. Már maga az életmód, melyet az ilyen ember folytatni kénytelen, megváltoztatja neki nemcsak a színét, de indulatait és érzelmeit is. Az iszányos ember, ha még oly ittas is, rögtön kijózanodik, ha valami nagy örömről vagy nagy bajról értesül. A játékost minden más dolog, mely nem a zöld poszton történik, érzéketlenül hagyja. Öröm nem indítja, baj nem ijeszti. Ha azt a hírt hozzák neki, hogy fia született, vagy azt, hogy a testvére meghalt, az neki abban a pillanatban, amikor játszik, mindegy. Végig fogja játszani a parthie-t, mintha nem is az ő ügyéről volna szó! Ránézve, mikor a zöld asztal bűvös játéka folyik, nem létezik semmi: sem család, sem haza. Ilyenkor nem bánja, ha árvíz pusztítja a várost, ha elrabolják a gyermekeit, ha kigyullad a háza. Csak az hat rá, mikor a rendőrség jön. Akkor ott ugrik el, ahol tud. Ha másutt nem, az ablakon keresztül. Sauve qui peut! M. I. PESTI HÍRLAP. A berlini bűnbarlangokban. I. Nappal — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Csak kevés embernek lehet sejtelme arról a végtelen nyomorról, melyet egy világváros pompás felszíne rejt. Az új ruha, a magas paloták sora, nem engedi látni a beteges, sebhedt testet. Ki merné Berlint szegény városnak nevezni, midőn a Lipcsei út, vagy pedig a Friedrichstrasse elektromos fényben úszó kirakatait látja ? Ki jutna arra a gondolatra, hogy határt nem ismerő gazdagság és véget nem lelő nyomor egymásnak közvetlen szomszédjában laknak ? Az első a Belle-étage-ban, az utóbbi a nedves pincelak és az ötödik emelet szűk odúiban. Igenis, Berlin tán a legszegényebb város egész Európában. Mivel már szokás ilyes állítást számokkal bizonyítani, én is a statisztikára hivatkozom. Mégpedig a legéberebb,a legszavahihetőbb statisztikus:az adóhivatal szolgáltatja adataimat. Tudvalevő, hogy Poroszországban a vagyoni viszonyok megbecslésénél az adóbecslő bizottság a rendőrség segélyére számíthat. Elősorolandó adataimnak tehát kettős tekintély, a rendőrség és az adóbecslő bizottság tekintélye szolgál támaszul. Az 1882. évi kimutatás szerint Berlin lakossága, a katonaságot nem számítva, valamivel többet tesz ki kerek egy milliónál. Ezek közül 120,562 fel van mentve minden adótól (a lakbér után járó adó kivételével) mivel nincsen 400 birodalmi márkát*) kitevő jövedelme. 120,619 egyén 660 márka jövedelemmel bír, 115,252 éri el a 900-at, 40,738 haladja túl némi csekélységben az 1000-et, csakis 21,619 éri el az 1200 márkát, 11,243 képezi az ötödik fokozatot, melyben 1350 márkát kitevő jövedelem van felvéve, csakis 7720 egyén bir 1800 márka jövedelemmel, 2876 éri el a 2100-at és 5407 egyén jutott csak a 3000-nek magaslatára. Tízezer márkán túl csak 4294 és 50,000-en túl csak 300 egyén létezik. Ezenkívül van még vagy 15806 család, mely semmi jövedelemmel sem rendelkezik, és részint a szegény ügynek esik terhére, nagy részben pedig azon homályos ösvényeken keresi élelmét, melyeknek kiinduló pontja a bűnbarlang, zárköve pedig a Moabit-börtön. A nem rég letárgyalt Dickhoff-per azt a furcsaságot tüntette elő, hogy vannak Berlinben olyan bűnbarlangok is, melyeknek létezéséről maga az illető helyiség tulajdonosa sem bír sejtelemmel. Dickhoff szövetségesei a Rathskellerben, a német főváros egyik legelegánsabb és leglátogatottabb éttermében, adtak egymásnak légi ottot. Egy egész pad volt ott, melylyen a „Chavrusze“, a rablók és gyilkosok szövetsége, szokott helyet foglalni. A napnak bár *) Egy birodalmi márka mintegy 10 kr. 1884. február 22.