Pesti Hírlap, 1884. június (6. évfolyam, 151-179. szám)
1884-06-01 / 151. szám
1884. janur 1. PESTI HÍRLAP, EGYLETEK ÉS INTÉZETEK. — A csángó magyar egyesület igazgató tanácsa ma Somssich Pál elnöklete alatt ülést tartott a régi városháza tanácstermében. Somssich Pál elnök jelentést tett a hozott határozatok végrehajtásáról, azután László Mihály titkár felolvasta Nagy Péter az erdélyi ref. egyházkerület püspökének levelét, a moldva oláhországi ref. misszió anyagi helyzetéről. E felvilágosító adatokat az erdélyi ref. egyházkerületi igazgató tanácsa a Csángó-magyar egyesület kértére küldte meg. Az egyesülethez ugyanis Tamó Gyula pitesti és Láng Károly protesti misszionárius papok egyenkint 300 frt segélyért folyamodtak. Az igazgató tanács mai ülésében a kért segélyt egyszers mindenkorra megszavazta. Ami az egész misszió ügyét illeti, minthogy az egyesület anyagi viszonyai szerint ma nincs abban a helyzetben, hogy az erdélyi ref. egyházkerület igazgató tanácsa által felszámított segélyszükségletet fedezhetné. Somssich Pál elnököt kérték fel, hogy levél útján az erdélyi ref. szupertendenciától részletes adatokat kérjen a moldva-oláhországi reformária misszió anyagi helyzetéről s a misszió-alap állásáról. Az egyesület csak azután fog határozhatni a fölött, hogy a szükséges állandó segélyhez mennyivel járulhasson hozzá. Az ülésen még Sztupa György pénztárnok tett jelentést az egyesület vagyonának állásáról. E szerint az országos segélyalap 15,735 frt 48 kr., tagsági dijakból bejött 972 frt 5 kr, befizetett alapítványok 3000 frt, összesen 19,708 frt 53 kr. E pénz most az első hazai takarékpénztárban van elhelyezve. Az igazgató tanár a legközelebbi ülését június 30-án d. u. 5 órakor tartja. — Felhívás: A csángó-magyar egyesület igazgató tanácsa tisztelettel fölkéri azokat, kik a csángók javára gyűjtöttek, hogy gyűjtőlveiket a gyűjtött pénzzel, vagy ha nem gyűjtöttek volna, a nélkül, küldjék be az egyesület pénztárnokához, Sztupa György úrhoz (Budapest, Kálvin tér, gyógyszertár.) A legutóbbi vasúti katasztrófa. Az oroszországi Nikoláj-vasúton Bologoje mellett imént történt katasztrófa annál nagyobb izgal Választási mozgalmak a fővárosban. ifj. Festetics Pál gróf programmbeszéde A VI. ker. Festetics-párt ma délután 6 órakor nagy választó gyűlést tartott a régi polgári lövöldében, melynek nagy termét az egybegyült választók teljesen megtöltötték. A gyűlést Bobka János pártelnök nyitotta meg. Fölolvasva a szabadelvű párt központi végrehajtó bizottsága elnökének ifj. gróf Festetics Pálhoz május 19-ről keltezett levelét, melyben többek között az mondatik, hogy „a bizottság csakis megnyugvással vehette azon értesítést, hogy jelöltünkkel szemben pártunknak olyan tagját s elveinknek oly méltó képviselőjét állította a kerület egy része, mint méltóságod.“ Közölte még Bobula a választókkal azt a nyilatkozatot, melyet a kerületben lakó postatisztek állítottak ki s melyben kijelentik, hogy a Festetics-párt zászlója alá sorakoznak. Az elnöknek ez értesítéseit a gyűlés zajos éljenzéssel vette tudomásul. Bobula János indítványára ez után kocsikon küldöttség ment ifj. gróf Festetics Pálhoz, hogy őt a gyűlésbe meghívja. Gróf Festetics Pál rövid idő múlva megérkezvén, miután a percekig felhangzó zajoséljenzés lecsillapult, rövid programmbeszédet mondott Kijelenté, hogy hive a szabadelvű eszméknek, s a szabadelvű pártnak. Meggyőződése, hogy a jogegyenlőségre, vallásszabadságra és népképviseleti rendszerre fektetett életünk törvényhozásának kiváló súlyt kell helyeznie a független polgári középosztály fejlesztésére, mert ezen osztály egyik legjelentékenyebb tényező nyilvános állami életünk munkakörében. E középosztály igen jelentékeny részét képezi a tisztviselői kar, melynek helyzete hazánkban olyan, hogy lényeges javítást igényel. Helyzete javít. A király Sopronban. — Saját tudósítónktól. — Sopron, máj. 30. A király látogatását különböző körülmények segítették elő, melyek közül elsősorban a katonatisztek árváinak tápintézetében küszöbön álló kápolnaszentelés említendő. Azonkívül — hallomás szerint — igen érdeklődik a király a soproni lovaskaszárnya iránt, mely impozáns kiterjedése és nagyszerű lovagló és gyakorló helyiségei által Sopron város egyik dísze. Hivatalosan csak 27-én értesült a városi tanács a király jöttéről, aki tekintettel az udvari gyászra, úgy a fáklyásmenetet, mint a városnak tervezett ünnepélyes kivilágítását vonakodott elfogadni, miért is csupán a házak lettek ünnepélyesen földiszitve. Előkészületek a fogadtatásra. Tekintettel a föntebbi körülményekre, a városi tanács mindent elkövetett, hogy a bevonulást lehetőleg impozánssá tegye. Az út, melyen a király a déli vasúttól bevonul, s mely amúgy is kertek között vonul el, virágokkal, szőnyegekkel és drapériákkal fog a magas vendég előtt megnyílni. Az újtelki kapunak emlékül meghagyott két szárnyát lerombolták, hogy a közlekedés annál kényelmesebbé tétessék, azonkívül mindazon utcákon, melyeken a menet keresztülmegy, a kövezetet beható javítás alá fogták és különösen a várkerületnek azon pontját, mely a magyar király vendéglő előtt van, egész újból kikövezték. Egyes épületek különös csínjuk által tűntek ki, jelesül maga a pályaudvar, melyet a fáradhatatlan állomásfőnök, Baumbach lovag gyönyörűen diszittetett A város felé néző homlokzaton a „viribus unitis“ mosolyog szembe 12 méter hosszúzászlókkal, melyek tisztán nemzeti színűek alább az ujtelki kapunál levő diadalív, mely dús címereivel és sok apró zászlójával imponál, ragadja meg a figyelmet, míg a hosszúsoron és élesszögen sok kisebb ház is szépen van dekorálva. A Laehne féle intézet az osztrák magyar színekkel és emblémákkal stylszerű módon van feldíszítve és a nevelésre vonatkozó jelmondatokkal (pl.: nőknek szeretete táplálja a gyermeket, férfit nevelni férfiak dolga“), melyek közé az uralkodó két jelmondata (Viribus unitis“ és „Bizalmam az ősi erényben“) szépen beleillik. Az utcákon egész pénteken alig lehetett mást látni szekereknél, melyek a zöld lombot a városba szállították. A Magyar királyban, mely a várkerületen (Grabenrunde) fekszik, összesen öt szobát rendeztek . Egy későbbi ülésen fognak határozni az ajánlatok felől. A belügyminiszter értesítette a főváros közönségét, hogy a margithidi vízátvezetés költségeire megszavazott 185.000 frt fedezete ügyében hozott közgyűlési határozatra nézve a tárgyalások folyamatban vannak, tehát a főváros a jóváhagyást a 80 nap letelte dacára is eddig ne tekintse megnyertnek. Az osztrák-magyar államvasutársaság az országos kiállítás épületeihez a helybeli pályaudvarból az állatkert mögött a Herminauton át gőzmozdonyra való sínvezetéket kíván vezetni. E vágány egyik ága menne a tüzijátéktérig, ott bekanyarodnék az iparpalotához. A másik ág az Erzsébet út közelében kanyarodik a kiállítási térre s halad az egész a közlekedési minisztérium hazai és külföldi gépkiállításáig. A vonal közigazgatási bejárása tegnap volt, Gyöngyösi János oszt. tanácsos elnöklete alatt. A fővárost Rózsa Péter ügyosztályvezető vezetése alatt több bizottsági tag képviselte. Bejárván a vonalat, a főváros képviselői látták, hogy e vonal helybenhagyása esetére igen sok szép fát kellene kivágni s a niveau-differenciák kiegyenlítésére igen számos bevágást, feltöltést kellene létesíteni, tehát beleegyezésüket megtagadták. Miután azonban kiállítás érdekében szüség van a vonalra, hisz az iparpalota feltöltéséhez is 40,000 köbméter föld kell, amit vidékről hoznak s a gépkiállításra is akkora gépek jönnek, hogy két vasúti kocsin férnek csak el, a Matlekovics kijelentése szerint is a kormány ragaszkodik a vonalrész kiépítéséhez, a vegyes bizottság egy más nyomot jelölt ki, mibe a városiak is beleegyeztek s kikötötték különösen, hogy a szebb fák okvetlenül megkímélhessenek. A Svábhegyen uralkodó állapotok felől számos panasz érkezett a polgármesterhez. Az ültetvények, utak elhanyagoltattak, a sétányokon a csemeték kitöredezvek stb. Pedig a Svábhegy napról napra élénkebb, a villák száma nagyon szaporodik. Kamermayer polgármester személyesen kiment a Svábhegyre megnézni, mi a panaszokból igaz, s úgy találta, hogy a panaszlók nem túloztak. Haladéktalanul intézkedett tehát a kültelki bizottság útján. A Svábhegy felügyeletére Sztupa György küldetett ki, aki felhatalmazást nyert saját iniciatívájából is elrendelni a csinosításokra, rendbehozatalokra vonatkozólag szükégesnek mutatkozó munkákat. mat kelt Péterváron, mert a pétervár-moszkvai pálya a szolgálat rendje és biztonsága tekintetében első helyet foglalt. Minthogy minden jel arra vall, hogy a vonat kisiklását bűnös kéz okozta, a vasútigazgatóság 500 rubelt tűzött ki a tettes kézrekerítésére. Magáról a katasztrófáról következő részleteket jelentik: A szombatról vasárnapra forduló éjen fél egy óra táján a vonaton utazók heves lökést éreztek, ezt szörnyű ropogás követte, aztán csendes lett minden. Az utasok ekkor felriadva első meglepetésükből, kiszállni kezdtek a vagyonokból. Mily rémítő kép tárult eléjük! Itt ablaküvegek csörömpölnek, a kiütött ablakban megjelenik előbb egy fej, aztán egész test, amott úgy visznek valakit. Mikor a mozdony kisiklott, odább futott egy kis darabon, de aztán leesett a töltésről jó három méternyi magasból, magával rántva a tendert s egy podgyász- és egy személykocsit, az eltört kemény oldalt hajittatott. A gépész és két sütő csodálatos módon menekült, messzire vetve a mozdonytól, a gépész ugyan súlyosan megsebesült, de a két fűtőnek semmi baja sem esett. A podgyász vagyon romokban hevert s borzasztó jajveszéklés hajlik a romok közül, oda sietnek s ime a podgyászkalauzt találják meg a romok alá temetve, jobb keze a kályhához szorulva lassan sülni kezdett ... Ki akarják szabadítani kétségbeejtő helyzetéből, de nincs hozzá elég erő; égő kezét vízzel akarják leöntözni, de nincs sehol. S eközben jajveszéklés hajlik mindenfelől . . . A töltésről leesett személykocsiban csak három utas volt, meg a kalauz, kettő ezek közül egy férfi nejével az ablakon át menekült, némi csekély sérüléssel; a harmadik utas szerencsétlenebbül járt, úgy húzták ki összeütődött véres testét a vagyonból, a konduktornak lába tört el. Nem jajgat, nem fohászkodik a szerencsétlen ember, csak egy ital vizet kér, de ezt a kívánságát sem lehet teljesíteni, sehol egy csepp víz nem kapható. A hálókocsi minden kerekét elvesztette, teteje beomlott, padlózata kiszakadt. A benne volt nyolc utas közül négy kisebb zúzódásokkal menekült, hosszabb ideig voltak aztán éji pongyolában kitéve a hidegnek, úgy menekültek, hogy a vagyon oldalán ütött résen kimásztak. Hogy nagyobb bajuk nem esett, annak tulajdonítható, hogy a vánkosok és derekaljak, melyekkel magukat körülrakják, megóvták őket a kisiklás okozta iszonyú lökésektől. A többi négy utas közül, kik a hálókocsi alsó felét foglalták el, három súlyosan megsebesült, köztük az orosi helyettes kormányzó is. A negyedik utas, Dutzel moszkvai gyáros, nyomban meghalt. A sebesültek közül többnek kell karját vagy lábát amputálni. Az áldozatok összes száma ; egy halott, három súlyosan és vagy tíz könnyen sebesült, Hát maga és hozzátartozói sorsának biztosítását méltán megkövetelheti. Szóló a nyugdíjtörvény létrejöttét oly égető szükségnek tekinti, melylyel már késnünk alig lehet. Nemzetgazdasági szempontból is fontosnak tartja a polgárság intellektuális elemének helyzetjavítását, mert ez kapcsolatban áll kulturintézményeink felvirágzásával; de mulasztást látott, midőn a közügyek szolgálatában megőszült tisztviselő családtagjainak megélhetése feltételei sincsenek meg a családfő elhunytával. Majd a főrendiház reformjáról szólt. Kell----úgymond, hogy a felsőház, ne csak a született, de a szellemi és vagyoni aristokráciát foglalja magában. . Szólt még röviden a szocialista és antiszemita áramlatról, elítélve azt , kijelentve, hogy e két szélsőségi áramlat közt a szabadelvűségnek és a független polgári középosztálynak feladata, az országot szabad fejlődésében megvédelmezni. A társadalom rétegeiben fennálló különféleségeket, nézete szerint csak úgy lehet kiegyenlíteni, ha az általános polgári házasság törvénybe iktattatik. Azért ennek a pártolója. A beszédet zajosan megéljenezték. A jelöltnek Bobula János mondott rövid beszédben köszönetet. Az után mintegy 50 fellobogózott kocsin kísérték el a választók jelöltjüket a sugárúti lakására. * Zichy Jenő gróf belvárosi képviselőjelölt jan. hó 4-én, szerdán d. u. 5 órakor tartja meg programmbeszédét, a Hungária szálloda udvari helyiségében. * A józsefvárosi negyvennyolcas függetlenségi párt tegnap tartott értekezletén nagy lelkesedés közt Irányi Dánielt léptette föl. — A párt hatvanas bizottsága minden este 8 órakor a stációutca 13. szám Kiss féle vendéglőben tartja üléseit. * A II. kerületi Darányi párt jelöltje tiszteletére június hó 9 én esti 8 órakor, a vízivárosi „Fácán“ vendéglő helyiségében társas vacsorát rendez. A részt venni kívánók a párt végrehajtó bizottsági tagjainál június hó 4-éig jegyezhetik magukat elő.