Pesti Hírlap, 1886. április (8. évfolyam, 91-119. szám)

1886-04-01 / 91. szám

_ __________________ pon indul s nem kételkedünk, hogy közhasznú célja s ildomos eljárása meg fogja kedveltetni a nagy­közönséggel, melynek pártolása nélkül na­gyobb eredményeket nem fogna előmutathatni. Pulszky Ferenc: A községek rendezése. Az országgyűlési szabadelvű­ párt mai értekez­letén folytatta a községek rendezéséről szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. Számos módosítvány me­rült föl, melyeknek némelyikét a kormányelnök hoz­zájárulásával el is fogadta az értekezlet. Javaslatba hozatván azon rendelkezés törlése, mely szerint a községi adó leírására vonatkozó határozat is csak a megye jóváhagyása után hajt­ható végre (24. §.), az értekezlet elfogadta e módo­­sítványt. Kifogás tétetvén a javaslat azon pontja ellen mely szerint a megye beavatkozhatik a község bel­­ügyeibe akkor is, ha ezt „a közigazgatás vagy a közbiztonság érdekei követel­­­i­k“ (26. §.), kijelenti a kormányelnök, hogy az ad­minisztráció érdekében okvetlenül szükségesnek tartja ezen újítást. Az értekezlet változatlanul elfo­gadta a törvényjavaslat e §-át. Indítványba hozatván, hogy a virilis­ jogosultak­nak a községi képviselőtestületben csak oly honpol­gárok lehessenek meghatalmazottjaik (32. §.), a­kik nagykorúak s a­kik nem esnek a törvényben meg­állapított kizárási esetek alá, az értekezlet hozzájá­rult e módosításhoz. Ugyan e szakasznál felmerült kétely folytán azon felfogást tette magáévá az értekezlet, hogy ha valamely községben több külön — p. u. erdő- és bá­­nyakimutatási-kezelés alatt álló állami birtok van, azoknak a községi képviselőtestületben csak egy kép­viselője lehet, mert csak egy államkimutatás létezik, ellenben a közalapok és alapítványok külön jogi sze­mélynek tekintendők. Javaslatba hozatván, hogy a rendezett tanácsú városokban csak azok lehessenek virilis képviseleti tagok, a­kik írni és olvasni tudnak (34. §.), az érte­kezlet elfogadta e módosítványt. Végül a 36. §-nál indítványozták annak kimon­dását, hogy rendezett tanácsú városokban községi választók csak az országgyűlési képviselőválasztásra jogosultak lehessenek. A kormányelnök kijelente, hogy semmi alapos indokot nem lát arra hogy a városok lakosságának egy része megfosztassék egy mindig gyakorolt jogától. Az értekezlet többsége mellőzte az indítványt, felhagyva az indítványozóknak azon jogát, hogy a házban is megtehessék javaslatukat, mely előreláthatólag nagyobb vitát fog provokálni. A tárgyalás folytatását holnapra, esetleg­­ a kormányelnöknek Budapestről való elutazása esetére — szombatra tűzte ki az értekezlet. * A függetlenségi és 48 as párt ma tartott értekezletén a községek rendezéséről szóló törvény­­javaslat tárgyalása Irányi Dániel általános is­merteté­­sével folytattatván, miután a felmerült fontosabb szaka­szokhoz Haviár, Justh, Enyedy, Lázár, Ferenczy és Szoboszlay beható észrevételeket tettek, érdemleges határozat csak annyiban hozatott, hogy ezen törvény­­javaslat általánosságban elvettetvén, a kiemelendő elvi álláspontok és kirívóbb hiányok tüzetes feltün­tetése mellett átdolgozás végett a közigazgatási bi­zottsághoz volna visszautasítandó. A javaslat további tárgyalása a holnap tartandó értekezletre halasztatott. A fakultatív halotthamvasztást a francia képviselőház tegnap kétharmadra menő nagy szó­többséggel az egész országra nézve elfogadta. A ka­marában ellene szavazott 180 konzervatív képviselő, a­kik különben állandóan ellene szavaznak minden kormányjavaslatnak. A roppant szótöbbség,­­ a­mi­lyenben a mostani francia kormánynak eddig része nem volt, eléggé mutatja, hogy a műveit nyugaton e kérdést nem politikai szempontból, hanem a fölvilá­­gosodás és a közjólét szempontjából ítélik meg s két­ségtelen, hogy a halotthamvasztás a törvényhozó tes­tület engedélyezése után ott most már általános gya­korlatba fog vétetni. — A halotthamvasztási mozga­lom tudvalevőleg nálunk is megindult s az e célra alakult egyesület alapszabályai már a belügyminisz­ter előtt feküsznek. Nincs kétség benne, hogy elfo­gulatlan közvéleményünk e tekintetben is liberáliasan gondolkozik s hogy e részről ép oly kevés akadály fog gördülni a f­a­ku­lt­a­t­i­v halotthamvasztás elé, mint a­mily kevéssé fog benne politikai kérdést, vagy valamely elsietett újítást keresni a kormány. Ma­gyarországnak minden­esetre becsületére szolgálna, ha ezen tisztán humánus természetű ügyben a hala­dottabb államok mellé sorakoznék. Gimnázium és reáliskola. Gautsch osztrák közoktatási miniszter az osztr­ képviselőház tegnapi budget-vitája alkalmával a középoktatásról hosszasab­ban nyilatkozott. Ez alkalommal kereken kijelentette hogy amennyiben a kérdést úgy állítják föl, hogy az u. n. humánus vagy reális oktatás jobb-e, ő határo­zottan az első mellett nyilatkozik. Egyben kijelen­tette, még pedig a többség zajos helyeslése mellett hogy eszében nincs ez érettségi vizsgálatokat köny­­nyebbíteni s nem fogja megengedni, hogy a gimna­­ziális oktatás színvonala lejebb sülyesztessék. Ellen­kezőleg beleegyezik, hogy ezen iskolák, a túlhalmo­­zás megszüntetése végett egy kilencedik osz­tállyal megtoldassanak s hogy az első osztályba csak tizedik életévüket elért növendékeket ve­gyenek föl. Egy magyar, Bismarckról. E cim alatt ma­ggari álnév alatt egy politikai röpirat jelent meg német nyelven, mely a vaskancellárnak erőszakos politikáját boncolja szét s különösen annak mon­archiánkra gyakorolt gazdasági hatását tünteti föl. A füzet gazdasági vi­s­s­zatorlást inditványoz ben valami rossz ízlésű cimborának mondanám, aki ostoba tréfákban leli kedvét. .. — Mit jelentsen ez? — kérdé megállva a báró. — Csak olvasd tovább! . . . aki ostoba tréfákban leli kedvét. Ön megkéri kezemet öcscse ura számára, s én csak annyit mondhatok erre, hogy nem szeretem, ha gúnyt űznek belőlem. Pedig csak gúnynak vehe­tem, ha egy harmincöt éves férfiú nevében kér meg kezemet. — Csak nem tekint még vén embernek! — szakítá félbe a báró az olvasást, s úgy lát­szott, mintha sértve érezné magát. — Csak olvasd tovább! „Én tegnap töltöttem be het­­venegyedik évemet és semmi kedvem a bolondot­ adni. Talán bizony vagyonomra vásik a foguk?“ A báró szájtátva bámult maga elé. — Az átkozott almanach az oka! — dü­höngött a néni. — Elcserélték a számokat a születési dátumnál, 1806 helyett 1860-at szedtek ki... A báró nem kívánt további magyarázatot, annyira megrémült a veszélytől, amelyben for­gott, hogy soha sem gondolt többé a nősülésre. Mert hátha a hetvenéves Schweidnitz- Gerberstein-Emmendorf Jozefa elfogadta volna ajánlatát ? Columbus. Elmúlt néhány hét, de S. báró semmi hírt sem hallott nénjéről. Eleinte nem törődött hall­gatásával, de végre fölébredt benne a kíváncsi­ság s egy szép napon ott termett nála Bécsben. Az öreg néni nagy zavarban volt, mikor a báró beköszöntett hozzá. Kerülte tekintetét, mint ha valami nagy bűn terhelné lelkét. S. báró azonnal észrevette ezt s most még annál is kíváncsibb lett. — Mi van a házasságommal ? — kérdi egyszerre minden bevezetés nélkül. — A házasságoddal... mi volna vele. — Széna-e vagy szalma? — Ugyan hogy is kérdezhetsz ilyen módon ? — Csak nem okozott valami galibát az a góthai almanach? Az öreg hölgy vonásait elöntötte az epe. — Ne beszélj nekem a góthai almanach­­ról, — kiáltott rikácsoló hangon, — büntesse meg az isten azt is, aki föltalálta! — De néném ! A tudomány összfoglalata, a csalhatatlan könyv... — Csak gúnyolódjál! Olvasd el ezt a le­velet s majd elmúlik minden tréfáló kedved. S. báró átvette a levelet. — Az ördögbe! az én jövendőbelimnek kissé férfias írása van. — Csak olvasd ! A báró engedelmeskedett. „Tisztelt asszonyom, — olvasta — annak kell önt szólítanom, aláírása után; mert külön­ PESTI HÍRLAP 1886. április 1. s azt olykép formulázza, hogy, — mint ezt a galí­ciai és bukovinai lengyelek megkezdték, — a kereske­dők szakítsák meg üzleti összeköttetéseiket a német iparral s az ipari termelést idebenn tegyük függet­lenné Németországtól. Különösen a textil és nür­n­­bergi áruk belföldi előállításával lehetne nagy káro­kat okozni a német iparnak és hasznot a monarchia iparának. — Csak az a baj, hogy Magyarország iparának mai állásában az ebből folyó előny Auszt­riának és nem Magyarországnak jutna. A t. Házból. Bevégződött tehát a harmincnapos háború. Dárday Sándor déli tizenegy és tizenkettő közt (szerencsétlen órának tartják) összecsapta az aktákat s leszállt nagy éljenzés közt az elő­adói székről. Szokatlanul érezte magát odalent s felsó­­hajtott: — Szinte fáj már elszakadnom a javas­lattól. Ha a miniszterelnök hallja, mondhatta volna: — Ilát eredj vele a főrendi házba. Hiszen úgyis most lesznek valamikor a kinevezések hat tagra. (Sőt, ha a miniszterel­nök csak a „Pesti Hírlap“-ot olvasná, egy he­tediket is kinevezhetne — Ghyczy helyett.) Nagy ostromok előszelével indult meg ez a vita ... A hadikészülődések zaja föllár­mázta az országot. Kivált a kabarékpárt hety­kén dübörögtette ágyúit nagy robajjal a lap­jaiban. S mi lett a vége? Az, hogy a javaslatnak nem esett semmi baja, hanem a kabarékok egymásra lövöldözé­­nek — s ahogy mondani szokás — emberben és podgyászban náluk nagy kár esett. Mára különben már csak három­­ jutott, csakhogy Mocsáry Lajos azt is megsokalta s végkép töröltetni indítványozta a 94-iket. De Tisza így okoskodott magában: ha már a 93-ból nem engedtem többet egy kikez­désnél, most a háromból engedjek egy egé­szet? Nem én. Még ha Bezerédj kérné sem. S nem is engedett. Az utolsó kettőt aztán elfogadták szó nélkül. És most már boldoggá lévén téve az or­szág — a Ház hozzálátott Egyiptom pénz­ügyeinek rendezéséhez. (Szavamra mondom, nem tréfálok — tes­sék a komoly tudósítást elolvasni.) A nagy diplomaták. De nem. Szó nélkül még­sem hagyhatom ezt az egyiptomi vitát, s ebben a vitában a kakarékpárt magatartását. Mielőtt tehát átereszteném önöket a komoly tudósításhoz — elmondok előbb egy tör­ténetet. A jó öreg Dáni Ferenccel, a hajdani szegedi főispánnal történt, hogy egyszer egy fölterjesztést fo­galmazott Tisza Kálmánhoz, mint belügyminiszterhez. Megcsináltatta a főjegyzővel, az aljegyzőkkel, egyik sem tetszett neki, maga is napokig törte a fe­jét, de nem ment a dolog . . . sehogy se ment, el­tépte valamennyit. — Min töri a fejét méltóságos uram ? kérdem, egy ilyen vajúdási pillanatban nyitva be hozzá. — Jaj kedves öcsém, nagy bajban vagyok . . . Egy fölterjesztést kellene irnom ... már a huszadi­kat tépem el. Nem jó . . . sehogy se jó. Próbáljuk már egy hét óta. Hiába! Kedves öcsémnek jó pennája van, talán segíthetne benne. — Hát, hogy akarná méltóságos uram? — kérdem mikor már megismertetett a meglehető­sen kényes tárg­gyal. Ötölt-hatolt, akadozott egy darabig, de aztán csak mégis kivallogatta apródonkint: — Hát izé .. . úgy szeretném kedves uram öcsém, valahogy, hogy mikor Tisza olvassa odafent, akkor lejálisnak látszassák, de mikor meg aztán itt­hon olvassák a népeink, akkor már ... izé ... azt szeretném. . . hogy... — Hogy rebellisnek látszassák ugye ?

Next