Pesti Hírlap, 1886. április (8. évfolyam, 91-119. szám)
1886-04-01 / 91. szám
_ __________________ pon indul s nem kételkedünk, hogy közhasznú célja s ildomos eljárása meg fogja kedveltetni a nagyközönséggel, melynek pártolása nélkül nagyobb eredményeket nem fogna előmutathatni. Pulszky Ferenc: A községek rendezése. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletén folytatta a községek rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Számos módosítvány merült föl, melyeknek némelyikét a kormányelnök hozzájárulásával el is fogadta az értekezlet. Javaslatba hozatván azon rendelkezés törlése, mely szerint a községi adó leírására vonatkozó határozat is csak a megye jóváhagyása után hajtható végre (24. §.), az értekezlet elfogadta e módosítványt. Kifogás tétetvén a javaslat azon pontja ellen mely szerint a megye beavatkozhatik a község belügyeibe akkor is, ha ezt „a közigazgatás vagy a közbiztonság érdekei követelik“ (26. §.), kijelenti a kormányelnök, hogy az adminisztráció érdekében okvetlenül szükségesnek tartja ezen újítást. Az értekezlet változatlanul elfogadta a törvényjavaslat e §-át. Indítványba hozatván, hogy a virilis jogosultaknak a községi képviselőtestületben csak oly honpolgárok lehessenek meghatalmazottjaik (32. §.), akik nagykorúak s akik nem esnek a törvényben megállapított kizárási esetek alá, az értekezlet hozzájárult e módosításhoz. Ugyan e szakasznál felmerült kétely folytán azon felfogást tette magáévá az értekezlet, hogy ha valamely községben több külön — p. u. erdő- és bányakimutatási-kezelés alatt álló állami birtok van, azoknak a községi képviselőtestületben csak egy képviselője lehet, mert csak egy államkimutatás létezik, ellenben a közalapok és alapítványok külön jogi személynek tekintendők. Javaslatba hozatván, hogy a rendezett tanácsú városokban csak azok lehessenek virilis képviseleti tagok, akik írni és olvasni tudnak (34. §.), az értekezlet elfogadta e módosítványt. Végül a 36. §-nál indítványozták annak kimondását, hogy rendezett tanácsú városokban községi választók csak az országgyűlési képviselőválasztásra jogosultak lehessenek. A kormányelnök kijelente, hogy semmi alapos indokot nem lát arra hogy a városok lakosságának egy része megfosztassék egy mindig gyakorolt jogától. Az értekezlet többsége mellőzte az indítványt, felhagyva az indítványozóknak azon jogát, hogy a házban is megtehessék javaslatukat, mely előreláthatólag nagyobb vitát fog provokálni. A tárgyalás folytatását holnapra, esetleg a kormányelnöknek Budapestről való elutazása esetére — szombatra tűzte ki az értekezlet. * A függetlenségi és 48 as párt ma tartott értekezletén a községek rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása Irányi Dániel általános ismertetésével folytattatván, miután a felmerült fontosabb szakaszokhoz Haviár, Justh, Enyedy, Lázár, Ferenczy és Szoboszlay beható észrevételeket tettek, érdemleges határozat csak annyiban hozatott, hogy ezen törvényjavaslat általánosságban elvettetvén, a kiemelendő elvi álláspontok és kirívóbb hiányok tüzetes feltüntetése mellett átdolgozás végett a közigazgatási bizottsághoz volna visszautasítandó. A javaslat további tárgyalása a holnap tartandó értekezletre halasztatott. A fakultatív halotthamvasztást a francia képviselőház tegnap kétharmadra menő nagy szótöbbséggel az egész országra nézve elfogadta. A kamarában ellene szavazott 180 konzervatív képviselő, akik különben állandóan ellene szavaznak minden kormányjavaslatnak. A roppant szótöbbség, amilyenben a mostani francia kormánynak eddig része nem volt, eléggé mutatja, hogy a műveit nyugaton e kérdést nem politikai szempontból, hanem a fölvilágosodás és a közjólét szempontjából ítélik meg s kétségtelen, hogy a halotthamvasztás a törvényhozó testület engedélyezése után ott most már általános gyakorlatba fog vétetni. — A halotthamvasztási mozgalom tudvalevőleg nálunk is megindult s az e célra alakult egyesület alapszabályai már a belügyminiszter előtt feküsznek. Nincs kétség benne, hogy elfogulatlan közvéleményünk e tekintetben is liberáliasan gondolkozik s hogy e részről ép oly kevés akadály fog gördülni a fakultativ halotthamvasztás elé, mint amily kevéssé fog benne politikai kérdést, vagy valamely elsietett újítást keresni a kormány. Magyarországnak mindenesetre becsületére szolgálna, ha ezen tisztán humánus természetű ügyben a haladottabb államok mellé sorakoznék. Gimnázium és reáliskola. Gautsch osztrák közoktatási miniszter az osztr képviselőház tegnapi budget-vitája alkalmával a középoktatásról hosszasabban nyilatkozott. Ez alkalommal kereken kijelentette hogy amennyiben a kérdést úgy állítják föl, hogy az u. n. humánus vagy reális oktatás jobb-e, ő határozottan az első mellett nyilatkozik. Egyben kijelentette, még pedig a többség zajos helyeslése mellett hogy eszében nincs ez érettségi vizsgálatokat könynyebbíteni s nem fogja megengedni, hogy a gimnaziális oktatás színvonala lejebb sülyesztessék. Ellenkezőleg beleegyezik, hogy ezen iskolák, a túlhalmozás megszüntetése végett egy kilencedik osztállyal megtoldassanak s hogy az első osztályba csak tizedik életévüket elért növendékeket vegyenek föl. Egy magyar, Bismarckról. E cim alatt maggari álnév alatt egy politikai röpirat jelent meg német nyelven, mely a vaskancellárnak erőszakos politikáját boncolja szét s különösen annak monarchiánkra gyakorolt gazdasági hatását tünteti föl. A füzet gazdasági visszatorlást inditványoz ben valami rossz ízlésű cimborának mondanám, aki ostoba tréfákban leli kedvét. .. — Mit jelentsen ez? — kérdé megállva a báró. — Csak olvasd tovább! . . . aki ostoba tréfákban leli kedvét. Ön megkéri kezemet öcscse ura számára, s én csak annyit mondhatok erre, hogy nem szeretem, ha gúnyt űznek belőlem. Pedig csak gúnynak vehetem, ha egy harmincöt éves férfiú nevében kér meg kezemet. — Csak nem tekint még vén embernek! — szakítá félbe a báró az olvasást, s úgy látszott, mintha sértve érezné magát. — Csak olvasd tovább! „Én tegnap töltöttem be hetvenegyedik évemet és semmi kedvem a bolondot adni. Talán bizony vagyonomra vásik a foguk?“ A báró szájtátva bámult maga elé. — Az átkozott almanach az oka! — dühöngött a néni. — Elcserélték a számokat a születési dátumnál, 1806 helyett 1860-at szedtek ki... A báró nem kívánt további magyarázatot, annyira megrémült a veszélytől, amelyben forgott, hogy soha sem gondolt többé a nősülésre. Mert hátha a hetvenéves Schweidnitz- Gerberstein-Emmendorf Jozefa elfogadta volna ajánlatát ? Columbus. Elmúlt néhány hét, de S. báró semmi hírt sem hallott nénjéről. Eleinte nem törődött hallgatásával, de végre fölébredt benne a kíváncsiság s egy szép napon ott termett nála Bécsben. Az öreg néni nagy zavarban volt, mikor a báró beköszöntett hozzá. Kerülte tekintetét, mint ha valami nagy bűn terhelné lelkét. S. báró azonnal észrevette ezt s most még annál is kíváncsibb lett. — Mi van a házasságommal ? — kérdi egyszerre minden bevezetés nélkül. — A házasságoddal... mi volna vele. — Széna-e vagy szalma? — Ugyan hogy is kérdezhetsz ilyen módon ? — Csak nem okozott valami galibát az a góthai almanach? Az öreg hölgy vonásait elöntötte az epe. — Ne beszélj nekem a góthai almanachról, — kiáltott rikácsoló hangon, — büntesse meg az isten azt is, aki föltalálta! — De néném ! A tudomány összfoglalata, a csalhatatlan könyv... — Csak gúnyolódjál! Olvasd el ezt a levelet s majd elmúlik minden tréfáló kedved. S. báró átvette a levelet. — Az ördögbe! az én jövendőbelimnek kissé férfias írása van. — Csak olvasd ! A báró engedelmeskedett. „Tisztelt asszonyom, — olvasta — annak kell önt szólítanom, aláírása után; mert külön PESTI HÍRLAP 1886. április 1. s azt olykép formulázza, hogy, — mint ezt a galíciai és bukovinai lengyelek megkezdték, — a kereskedők szakítsák meg üzleti összeköttetéseiket a német iparral s az ipari termelést idebenn tegyük függetlenné Németországtól. Különösen a textil és nürnbergi áruk belföldi előállításával lehetne nagy károkat okozni a német iparnak és hasznot a monarchia iparának. — Csak az a baj, hogy Magyarország iparának mai állásában az ebből folyó előny Ausztriának és nem Magyarországnak jutna. A t. Házból. Bevégződött tehát a harmincnapos háború. Dárday Sándor déli tizenegy és tizenkettő közt (szerencsétlen órának tartják) összecsapta az aktákat s leszállt nagy éljenzés közt az előadói székről. Szokatlanul érezte magát odalent s felsóhajtott: — Szinte fáj már elszakadnom a javaslattól. Ha a miniszterelnök hallja, mondhatta volna: — Ilát eredj vele a főrendi házba. Hiszen úgyis most lesznek valamikor a kinevezések hat tagra. (Sőt, ha a miniszterelnök csak a „Pesti Hírlap“-ot olvasná, egy hetediket is kinevezhetne — Ghyczy helyett.) Nagy ostromok előszelével indult meg ez a vita ... A hadikészülődések zaja föllármázta az országot. Kivált a kabarékpárt hetykén dübörögtette ágyúit nagy robajjal a lapjaiban. S mi lett a vége? Az, hogy a javaslatnak nem esett semmi baja, hanem a kabarékok egymásra lövöldözének — s ahogy mondani szokás — emberben és podgyászban náluk nagy kár esett. Mára különben már csak három jutott, csakhogy Mocsáry Lajos azt is megsokalta s végkép töröltetni indítványozta a 94-iket. De Tisza így okoskodott magában: ha már a 93-ból nem engedtem többet egy kikezdésnél, most a háromból engedjek egy egészet? Nem én. Még ha Bezerédj kérné sem. S nem is engedett. Az utolsó kettőt aztán elfogadták szó nélkül. És most már boldoggá lévén téve az ország — a Ház hozzálátott Egyiptom pénzügyeinek rendezéséhez. (Szavamra mondom, nem tréfálok — tessék a komoly tudósítást elolvasni.) A nagy diplomaták. De nem. Szó nélkül mégsem hagyhatom ezt az egyiptomi vitát, s ebben a vitában a kakarékpárt magatartását. Mielőtt tehát átereszteném önöket a komoly tudósításhoz — elmondok előbb egy történetet. A jó öreg Dáni Ferenccel, a hajdani szegedi főispánnal történt, hogy egyszer egy fölterjesztést fogalmazott Tisza Kálmánhoz, mint belügyminiszterhez. Megcsináltatta a főjegyzővel, az aljegyzőkkel, egyik sem tetszett neki, maga is napokig törte a fejét, de nem ment a dolog . . . sehogy se ment, eltépte valamennyit. — Min töri a fejét méltóságos uram ? kérdem, egy ilyen vajúdási pillanatban nyitva be hozzá. — Jaj kedves öcsém, nagy bajban vagyok . . . Egy fölterjesztést kellene irnom ... már a huszadikat tépem el. Nem jó . . . sehogy se jó. Próbáljuk már egy hét óta. Hiába! Kedves öcsémnek jó pennája van, talán segíthetne benne. — Hát, hogy akarná méltóságos uram? — kérdem mikor már megismertetett a meglehetősen kényes tárggyal. Ötölt-hatolt, akadozott egy darabig, de aztán csak mégis kivallogatta apródonkint: — Hát izé .. . úgy szeretném kedves uram öcsém, valahogy, hogy mikor Tisza olvassa odafent, akkor lejálisnak látszassák, de mikor meg aztán itthon olvassák a népeink, akkor már ... izé ... azt szeretném. . . hogy... — Hogy rebellisnek látszassák ugye ?