Pesti Hírlap, 1886. május (8. évfolyam, 120-150. szám)
1886-05-01 / 120. szám
Budapest 1886. Előfizetési árak: Egész évre ... 14 frt — kr. Félévre . £ « 7 » — » Negyedévre ."'.’ 3 » 50 » Egy hóra. . . . 1 » 20 . Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó-,lamlások intézendők. VIII. évf. 120. (2637) szám. POLITIKAI NAPILAP.|§g) Szombat, május I. Szerkesztési iroda: Budapest, nádor utca 7. sz., I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Parisban, 40, Rue Notredame des Victoires. T PAULER TIVADAR: Egy hosszú idő óta beteges, testileg-lelkileg megtört kiváló ember szemei záródtak le ma mindörökre. Fauler Tivadar, Magyarország igazságügyi minisztere, 70 éves korában meghalt. Halála lassú kialvása volt az élet lángjának s szomorú ellentétet képez a fölmelegedő tavaszi verőfénynyel. ..v Kimúlása nem jött váratlanul s mégis fájdalmasan érintett mindenkit. A kicsiny, megtört ősz alak, a maga sziklakemény erélyével és következetes kitartásával, még mindnyájunk képzelete előtt áll s tiszteletet parancsol mindenkinek ; mint tiszteletre gerjesztett mindenkit, mikor nemrég, megtörve bár, de a hosszas munkában szerzett régi kötelességérzettel jelent meg, hogy a parlament előtt az igazságügyi költségvetést személyesen védelmezze. Nem kellett neki védelmeznie. Ellenfelei önkényt letették a parlamenti fegyvereket s meghajoltak e kiváló államférfin tekintélye és szenvedő alakja előtt. Ez a diadal áll az elhunyt miniszter pályafutása végén, jelképe gyanánt sikerekben gazdag életének. Maga a pályafutás hosszas volt és valóban tanulságos. Kevés embernek s ezek közt is csak az erőseknek adatott meg a sors által, amit Fauler Tivadar tőle kikényszerített. Erélye, következetessége, tiszta becsületessége és munkássága példányképe lehet azoknak, akik az egy és változhatlan igazság, a jog művelésében osztályos társai voltak. Különösen ebben a korban, mely formákban és szavakban dúsgazdag, de lényegben és cselekedetekben koldus-szegény és sivár. Szerény, egyszerű család gyermeke, aki a polgári erényeket és érdemeket diadalra tudta segíteni. S mindezt oly korban, mely a jog művelésének ép oly kevéssé kedvezett, mint amily kevéssé egyengette az alsó rétegekből fölfelé törekvő ész és jellem útját. A tanári szék volt az, amit az ifjú először meghódított s a tanári szék volt az, mely életének tetőpontját, diadalát képezte. És sikerei állandóak voltak, mert alapjukat a legtisztább hazaszeretet és becsületesség képezte. Azon korszak, melyet Pauler Tivadar az egyetem kathedráján eltöltött, termékeny és eredményes volt a magyar értelmiségre. Az ország akkor volt az alkotmány újjászületésének stádiumában. A magyar közszellemmel együtt épült ki a szerencsétlenségből az 1848 előtti jogállapot, mintegy fegyverzete és biztosítéka gyanánt az alkotmányos újjászületésnek. S Pauler Tivadar kezdetben mint biró, később mint tanár előkelő helyet foglalt el azon korszaknak, most már eltünedező vagy félrevonuló alakjai között. Ez az amiért tekintélyének súlyát s a személyéhez kapcsolódó tiszteletet a leghevesebb politikai harcok között sem veszhette el soha. Mint tanár, tudós és író, ő ébresztette föl a fiatalság lelkében azon hajlandóságokat, amelyek ma már, különösen a büntetőjog terén, oly buja bőségben gyümölcsöznek. Mint jogásztól sokat várt mindenki és még többet kapott. Volt növendékeinek száma legiónyi. Az egyetemen Paulert fölötte kedvelték. Tankönyvei is egy egész fiatal nemzedék vezérfonalai voltak s még ma is közkézen vannak. A hatás pedig, melyet előidéztek, szinte kitörölhetlen. Neve még most is népszerű a magyar értelmiségnél, mint népszerű volt alakja a tanszéken. Pauler Tivadar igaz érdemek lépcsőin emelkedett föl az államférfiak sorába s ez életének legjellemzőbb vonása marad még azok előtt is, akik mint minisztert ostromolták. A miniszteri székre először Eötvös József báró halála után hivták meg, de a közoktatási tárcát már egy év múlva fölcserélte az igazságügyivel. Pauler oly jelentékeny jogászi tekintély volt, hogy a fúzió után sem nélkülözhették. A Bittó-kabinettel 1875-ben lépett vissza, de 1878-ban már ismét elfoglalta azt a széket, mely csakis neki volt rendelve s ahonnan a halál ma elszólitotta. Sokan rosszul ítélték meg s mások hibáit és tévedéseit is fölrótták neki. Elfeledték, hogy egy minisztériumban épen az igazságügyi tárca vezetőjének lehet legkevésbbé nagy politikai harcokba és rendszerváltoztatásokba elegyednie. De azt még ellenségei sem mondották róla soha, hogy tárcáját részrehajlással vagy érdemetlenek fölsegítésével ejtette volna homályba. A polgárminiszter nem lehetett és nem is volt barátja a protekció és barátkozás ama rendszerének, mely különben már általános. Az idő igazságot fog szolgáltatni neki s már a kiemelkedő ember ravatalánál is elnémulnak az apró igazságtalanságok. Az örökség, a melyet maga után hagy, nem lesz olyan nehéz, mint hitték. Egy jól szervezett s az állandóság minden biztositékával biró igazságügyi rendszer az, melyet igaz, hogy nem lehetett fejleszteni azők mostohasága miatt; de hogy ez a rendszer A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Az igazságügy minisztere meghalt. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Elég volt ma a déli órákban egy szomorú szónak elröppenni, hogy gyászlobogók tűnjenek föl az ország és a főváros legnevezetesebb középületein, ahol a nemzet törvényhozó jogát gyakorolja, a képviselőházon, ahol az osztó igazság legfőbb fóruma székel, a királyi kúria épületén, ahol az igazságügy főkormányzata van, a minisztérium házán, a magyar tudományosság leghíresebb képviselőinek palotáján, az akadémián, ahol az ifjabb nemzedéket készítik elő a tudományos életpályára, az ország legelső tanintézetén, az egyetemen, a városházán, nem is számítva a kaszinókat, különböző köröket és intézeteket, amelyek mind az jelzik, hogy nekik az elhunytban az országoson kívül még külön is nagy veszteségük van. A halálról azt szokás mondani, hogy mindent eltakar, mindent eltemet. Nagy igazságtalanság ez a halálra, mert van rá eset, amikor mindent felfedez, még azt oly emberek nagyságát is, akiknek szerénysége, igénytelensége mindig azon volt, hogy igazi jelentőségüket ne tudja, ne ismerje, vagy legalább ne hordja száján a világ. Itt mozogtak köztünk, igyekeztek mentül kevésbé tűnni föl, szinte félni látszottak, hogy szavaikból, modorukból föl találja ismerni valaki rajtuk a nagy állást, melyet betölteni vállalkoztak, sőt talán még azt is, hogy lakik valami bennük, ami arra érdemesítette, hogy oly nevezétes küldetésre épen ők legyenek a kiválasztottak. Sikerül is néha oly kicsikké tenni magukat, hogy a köznapi ember szinte hajandó egyenlőnek tartani velük magát, csak akkor ámul el a nagy különbségen, mikor — lehunyták szemüket s nincs többé okuk sem nekik, sem — másoknak rejtegetni, hogy mik is voltak voltakép. Ezek közé a rendkívül tartalmas, de ép oly rendkivül szerény emberek közé tartozott az a Pauler Tivadar, kit még tegnap alig vettek számba s kiről ma nehéz megmondani még azt is, hogy halála a közélet melyik terén okozott az országnak nagyobb veszteséget. A kiveszőben levő régi fajból való volt, mely még kerülni szeretett minden üres látszatot s melynél a „non vider, sed esse“ nem volt üres frázis. Hivatásszerüleg lépett a tudományos pályára, kedvét találta benne s boldog volt annak ápolásában, melyet ép oly csendes és zajtalan, de ép oly biztos és áldásos siker követett, mint a harmatét. A kathedra volt az ő eleme, otthona. Innen gyakorolta azt a hatást, melynek egész nemzedékek tudományos pályákon foglalkozó osztályainak szellemi irányán, életén megmaradt jótékony nyoma. Nem csupán tanára volt növendékeinek, hanem szellemi atyja is s azok a tantárgyak, melyeket ő adott elő, kedvenc tantárgyai maradtak annak a hallgatóságnak, mely tőle hallotta. Ritka tapintattal tudta eltalálni azt a középutat, mely a rideg pedantéria s az ifjúság kegyét banális fogásokkal is kereső modor között vezet; szigorú volt, de igazságosan szigorú, s előadása mindig a tárgy komolyságához, de egyúttal a hallgatóság értelmi fejlettségéhez mért vala. Valódi lelki gyönyör volt élvezni folyékony, szabatos, világos és vonzó előadását, melyet nem volt szükség adomákkal fűszereznie, hogy a figyelmet folytonos feszültségben tartsa. Midőn az észjog vagy a büntetőjog theóriáit fejtegette, mikor az egyik iskola elméletét fölépítve, meggyőzte hallgatóságát, hogy ez a helyes, igy kell lennie, s a következő órában ismét szétszedte a másik iskola érveivel s halomra dönté az egész épületet, hogy újra egy másikat épitsen helyére, mig végre az igazságé maradt meg egyedül: látni kellett volna azt az ifjúságot, mily áhítattal csüggött szavain, mint esett egyik ámulatból a másikba, az emberi elme finom képességeit, a mélyen gondolkozás titkait föltárva látván. Valóban, az érdekfeszítő regény, vagy az izgalmas színi előadás alig tehet oly mély benyomást, mint a minőt Pauler előadásai az ifjúság komolyabb részére tettek. S ha előveszszük tankönyveit, melyeknek oly nagy tekintélye van még messze túl is hazánk határain, s melyekben a szakirodalom haladásának minden fázisa méltatva, minden újabb vívmánya felölelve van: kedvetlenül teszszük félre, mi, akik tanítványai voltunk, mert hisz ez csak rövid, száraz homeopathikus kivonata a tudomány ama tengerének, mely az ő előadásaiból áradt felénk. Már akkor úgy tűntek föl előttünk könyvei, mint mikor még a papír nem volt fölfedezve, a hetüket kőbe vésték és a helylyel gazdálkodni kellett. Bántott a tömörség tulságba vitele, nekünk az a kommentár tetszett, melyet tőle hallottunk s melyet gyorsírással szorul szóra lejegyezve tartottunk volna a legjobb tankönyvnek. Persze kissé nagyocska lett volna, ha elgondoljuk, hogy két-három órai előadás succusát be tudta szorítani könyvének egy 8—10 soros szakaszába. Sok idő múlik el, míg hozzáfogható tanár Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.