Pesti Hírlap, 1886. május (8. évfolyam, 120-150. szám)

1886-05-01 / 120. szám

Budapest 1886. Előfizetési árak: Egész évre ... 14 frt — kr. Félévre . £ « 7 » — » Negyedévre ."'.’ 3 » 50 » Egy hóra. . . . 1 » 20 . Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz., földszint, hová az elő­fizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó-,­lamlások intézendők. VIII. évf. 120. (2637) szám. POLITIKAI NAPILAP.|§g) Szombat, május I. Szerkesztési iroda:­­ Budapest, nádor­ utca 7. sz., I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Parisban, 40, Rue Notredame des Victoires. T PAULER TIVADAR: Egy hosszú idő óta beteges, testileg-lelki­­leg megtört kiváló ember szemei záródtak le ma mind­örökre. Fauler Tivadar, Magyarország igazságügyi minisztere, 70 éves korában meghalt. Halála lassú kialvása volt az élet lángjának s szomorú ellentétet képez a fölmelegedő tavaszi verőfénynyel. ..­v Kimúlása nem jött váratlanul s mégis fáj­dalmasan érintett mindenkit. A kicsiny, megtört ősz alak, a maga sziklakemény erélyével és következetes kitartásával, még mindnyájunk képzelete előtt áll s tiszteletet parancsol minden­kinek ; mint tiszteletre gerjesztett mindenkit, mi­kor nemrég, megtörve bár, de a hosszas munkában szerzett régi kötelességérzettel jelent meg, hogy a parlament előtt az igazságügyi költségvetést sze­mélyesen védelmezze. Nem kellett neki védel­meznie. Ellenfelei önkényt letették a parlamenti fegyvereket s meghajoltak e kiváló államférfin tekintélye és szenvedő alakja előtt. Ez a diadal áll az elhunyt miniszter pályafutása végén, jelképe gyanánt sikerekben gazdag életének. Maga a pályafutás hosszas volt és valóban tanulságos. Kevés embernek s ezek közt is csak az erőseknek adatott meg a sors által,­­ amit Fauler Tivadar tőle kikényszerített. Erélye, kö­vetkezetessége, tiszta becsületessége és munkás­sága példányképe lehet azoknak, akik az egy és változhatlan igazság, a jog művelésében osz­tályos társai voltak. Különösen ebben a korban, mely formák­ban és szavakban dús­gazdag, de lényegben és cselekedetekben koldus-szegény és sivár. Szerény, egyszerű család gyermeke, aki a polgári erényeket és érdemeket diadalra tudta segíteni. S mindezt oly korban, mely a jog mű­velésének ép oly kevéssé kedvezett, mint amily kevéssé egyengette az alsó rétegekből fölfelé tö­rekvő ész és jellem útját. A tanári szék volt az, amit az ifjú először meghódított s a tanári szék volt az, mely életének tetőpontját, diadalát képezte. És sikerei állandóak voltak, mert alap­jukat a legtisztább hazaszeretet és becsületesség képezte. Azon korszak, melyet Pauler Tivadar az egyetem kathedráján eltöltött, termékeny és ered­ményes volt a magyar értelmiségre. Az ország akkor volt az alkotmány újjászületésének stá­diumában. A magyar közszellemmel együtt épült ki a szerencsétlenségből az 1848 előtti jogálla­pot, mintegy fegyverzete és biztosítéka gyanánt az alkotmányos újjászületésnek. S Pauler Tiva­dar kezdetben mint biró, később mint tanár előkelő helyet foglalt el azon korszaknak, most már eltünedező vagy félrevonuló alakjai között. Ez az amiért tekintélyének súlyát s a személyé­hez kapcsolódó tiszteletet a leghevesebb politikai harcok között sem veszhette el soha. Mint tanár, tudós és író, ő ébresztette föl a fiatalság lelkében azon hajlandóságokat, ame­lyek ma már, különösen a büntető­jog terén, oly buja bőségben gyümölcsöznek. Mint jogász­tól sokat várt mindenki és még többet kapott. Volt növendékeinek száma legiónyi. Az egyetemen Paulert fölötte kedvelték. Tankönyvei is egy egész fiatal nemzedék vezérfonalai voltak s még ma is közkézen vannak. A hatás pedig, melyet­ előidéztek, szinte kitörölhetlen. Neve még most is népszerű a magyar értelmiségnél, mint népszerű volt alakja a tanszéken. Pauler Tivadar igaz érdemek lépcsőin emelkedett föl az államférfiak sorába s ez éle­tének legjellemzőbb vonása marad még azok előtt is, akik mint minisztert ostromolták. A miniszteri székre először Eötvös József báró halála után hivták meg, de a közoktatási tárcát már egy év múlva fölcserélte az igazság­ügyivel. Pauler oly jelentékeny jogászi tekintély volt, hogy a fúzió után sem nélkülözhették. A Bittó-kabinettel 1875-ben lépett vissza, de 1878-ban már ismét elfoglalta azt a széket, mely csakis neki volt rendelve s ahonnan a halál ma elszólitotta. Sokan rosszul ítélték meg s mások hibáit és tévedéseit is fölrótták neki. Elfeledték, hogy egy minisztériumban épen az igazságügyi tárca vezetőjének lehet legkevésbbé nagy politikai har­cokba és rendszerváltoztatásokba elegyednie. De azt még ellenségei sem mondották róla soha, hogy tárcáját részrehajlással vagy érdemetlenek fölsegítésével ejtette volna homályba. A polgár­miniszter nem lehetett és nem is volt barátja a protekció és barátkozás ama rendszerének, mely különben már általános. Az idő igazságot fog szolgáltatni neki s már a kiemelkedő ember ravatalánál is elnémul­nak az apró igazságtalanságok. Az örökség, a melyet maga után hagy, nem lesz olyan nehéz, mint hitték. Egy jól szervezett s az állandóság minden biztositékával biró igazságügyi rendszer az, melyet igaz, hogy nem lehetett fejleszteni az­­ők mostohasága miatt; de hogy ez a rendszer A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Az igazságügy minisztere meghalt. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Elég volt ma a déli órákban egy szomorú szó­nak elröppenni, hogy gyászlobogók tűnjenek föl az ország és a főváros legnevezetesebb középüle­tein, a­hol a nemzet törvényhozó jogát gyako­rolja, a képviselőházon, a­hol az osztó igazság legfőbb fóruma székel, a királyi kúria épületén, a­hol az igazságügy főkormányzata van, a mi­nisztérium házán, a mag­yar tudományosság leg­híresebb képviselőinek palotáján, az akadémián, a­hol az ifjabb nemzedéket készítik elő a tudo­mányos életpályára, az ország legelső tanintéze­tén, az egyetemen, a város­házán, nem is szá­mítva a kaszinókat, különböző köröket és inté­zeteket, a­melyek mind az jelzik, hogy nekik az elhunytban az országoson kívül még külön is nagy veszteségük van. A halálról azt szokás mondani, hogy min­dent eltakar, mindent eltemet. Nagy igazságta­lanság ez a halálra, mert van rá eset, a­mikor mindent felfedez, még azt oly emberek nagysá­gát is, a­kiknek szerénysége, igénytelen­sége min­dig azon volt, hogy igazi jelentőségüket ne tudja, ne ismerje, vagy legalább ne hordja száján a világ. Itt mozogtak köztünk, igyekeztek mentül kevésbé tűnni föl, szinte félni látszottak, hogy szavaikból, modorukból föl tal­álja ismerni valaki rajtuk a nagy állást, melyet betölteni vállalkoz­tak, sőt talán még azt is, hogy lakik valami bennük, a­mi arra érdemesítette, hogy oly neve­zéte­s küldetésre épen ők legyenek a kiválasztot­tak. Sikerül is néha oly kicsikké tenni magukat, hogy a köznapi ember szinte haj­andó egyenlő­nek tartani velük magát, csak akkor ámul el a nagy különbségen, mikor — lehunyták szemü­ket s nincs többé okuk sem nekik, sem — má­soknak rejtegetni, hogy mik is voltak voltakép. Ezek közé a rendkívül tartalmas, de ép oly rendkivü­l szerény emberek közé tartozott az a Pauler Tivadar, kit még tegnap alig vet­tek számba s kiről ma nehéz megmondani még azt is, hogy halála a közélet melyik terén oko­zott az országnak nagyobb veszteséget. A kiveszőben levő régi fajból való volt, mely még kerülni szeretett minden üres látsza­tot s melynél a „non vider­, sed esse“ nem volt üres frázis. Hivatásszerüleg lépett a tudo­mányos pályára, kedvét találta benne s boldog volt annak ápolásában, melyet ép oly csendes és zajtalan, de ép oly biztos és áldásos siker követett, mint a harmatét. A kathedra volt az ő eleme, otthona. Innen gyakorolta azt a ha­tást, melynek egész nemzedékek tudományos pályákon foglalkozó osztályainak szellemi irá­nyán, életén megmaradt jótékony nyoma. Nem csupán tanára volt növendékeinek, hanem szel­lemi atyja is s azok a tantárgyak, melyeket ő adott elő­, kedvenc tantárgyai maradtak annak a hallgatóságnak, mely tőle hallotta. Ritka ta­pintattal tudta eltalálni azt a középutat, mely a rideg pedantéria s az ifjúság kegyét banális fo­gásokkal is kereső modor között vezet; szigorú volt, de igazságosan szigorú, s előadása mindig a tárgy komolyságához, de egyúttal a hallgató­ság értelmi fejlettségéhez mért vala. Valódi lelki gyönyör volt élvezni folyékony, szabatos, vilá­gos és vonzó előadását, melyet nem volt szü­k­ség adomákkal fűszereznie, hogy a figyelmet folytonos feszültségben tartsa. Midőn az észjog vagy a büntetőjog theóriáit fejtegette, mikor az egyik iskola elméletét fölépítve, meggyőzte hall­gatóságát, hogy ez a helyes, igy kell lennie, s a következő órában ismét szétszedte a másik iskola érveivel s halomra dönté az egész épüle­­­tet, hogy újra egy másikat épitsen helyére, mig végre az igazságé maradt meg egyedül: látni kellett volna azt az ifjúságot, mily áhítattal csüggött szavain, mint esett egyik ámulatból a másikba, az emberi elme finom képességeit, a mélyen gondolkozás titkait föltárva látván. Való­ban, az érdekfeszítő regény, vagy az izgalmas színi előadás alig tehet oly mély benyomást, mint a minőt Pauler előadásai az ifjúság ko­molyabb részére tettek. S ha előveszszük tan­könyveit, melyeknek oly nagy tekintélye van még messze túl is hazánk határain, s melyekben a szakirodalom haladásának minden fázisa mél­tatva, minden újabb vívmánya felölelve van: kedvetlenül teszszük félre, mi, a­kik tanítványai voltunk, mert hisz ez csak rövid, száraz homeo­­pathikus kivonata a tudomány ama tengerének, mely az ő előadásaiból áradt felénk. Már akkor úgy tűntek föl előttünk könyvei, mint mikor még a papír nem volt fölfedezve, a hetüket kőbe vésték és a h­elylyel gazdálkodni kellett. Bántott a tömörség tulságba vitele, nekünk az a kommentár tetszett, melyet tőle hallottunk s melyet gyorsírással szorul szóra lejegyezve tar­tottunk volna a legjobb tankönyvnek. Persze kissé nagyocska lett volna, ha elgondoljuk, hogy két-három órai előadás succusát be tudta szo­rítani könyvének egy 8—10 soros szakaszába. Sok idő múlik el, míg hozzáfogható tanár Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next