Pesti Hírlap, 1888. február (10. évfolyam, 32-60. szám)

1888-02-01 / 32. szám

2 moru bizonyítéka gyanánt annak, hogy a­­ párbaj tekintetében a magyar társadalom nem a józanság és műveltség, de az értelem elsötéte­­désének és a durvaságnak útján halad. S ez azon út, a­melynek minden mért­­földmutatóján vastagabb betűkkel van odaírva Grotius mondása: „Bellum omnium contra omnes!“ Itt volna az ideje, hogy a társadalom első emberei, a kiknek nevük, egyéniségük és meg­győződésük országos nyomatékkal bir s a kiket az előítélet ólomsulya nem nyom annyira, mint a kisebb embereket, — adott esetben tisztitó példa gyanánt összeszednék minden bátor­ságukat s odavágnák az elvadult közvéle­ménynek. — Ha az egész világ meg van is bolon­dulva, én nem vagyok. Én nem verekszem! Quintus. Belpolitikai hírek. — jan. 31. A pénzügyi tárca költségvetése fölött a képviselőház legközelebbi ülésén meginduló vi­tában H­e­­­f­i Ignác, mint értesülünk, kérdést fog intézni a kormányhoz a legújabb 30 millió­s hi­tel­m­ű­ve­l­e­t iránt. Tisza mint elnök, mint pénzügyminiszter, válaszában meg fogja ismertetni a házzal a hitelművelet módo­zatait. Az országgyűlési szabadelvű párt Vizso­­lyi G. elnöklete alatt tartott mai értekezletén tár­­gyalás alá vette a Németországgal 1887. évi dec. 8-án kötött kereskedelmi egyezmény becikkelyezésé­ről szóló tvjavaslat­atot. A ház közgazdasági bizott­ságának előadója, Láng Lajos utalva arra, hogy az egyezmény a Németország irányában fenálló leg­több kedvezményezési állapot fentartását foglalja magában, a javaslatot elfogadja.­­ A tvjavaslat változatlan elfogadásával az értekezlet véget ért. A képviselőház összeférhetlenségi bizott­sága gr. Csáky László elnöklete alatt tartott mai ülésében érdemleges tárgyalás alá vette Almássy Géza Heves megye kápo­sr­ kerületi képviselője ellen a házban Szederkényi Nándor képviselő által tett összeférhetlenségi bejelentést. Almássy Géza t. i. He­ves megye közigazgatási bizottságába gazdasági elő­adónak eveztetett ki. A bizottság tagjai közül jelen voltak: Szomjas József, Andah­ázy László, Zboray Béla, Weszter Imre, Hertelendy Béla és Szilágyi István. Felolvastatott a földmivelés-, ipar- és keres­kedelemügyi miniszter átirata a bizottság elnökéhez s ennek kapcsán a kinevezett okmány másolata, to­vábbá a közigazgatási bizottsági tagok hatáskörét szabályozó régibb utasítás, s a legújabb utasítás, mely szerint a közgazd. előadók állása tiszteletbeli és díjta­lan. Szederkényi Nándor hivatkozva a törvényre , a múlt évi állami költségvetésre azok alapján felté­telezte, hogy a közgazdasági előadó állása a képvi­selő állásával összeférhettek Csak itt értesült a mi­niszter által tett változtatásokról, melyeket a bizott­ság van hivatva belátása szerint alkalmazni. Almássy Géza képviselő kijelenti, hogy ő már a múlt évben is díjtalanul viselte a tisztet, hogy a bejelentést maga is megtette volna, ha nem volnának más tag­jai is a háznak, kik hasonló tisztet viselnek, a­nél­kül, hogy ellenük feljelentés létetett volna. Az érde­keltek távoztával, a bizottság Almássy Géza képvi­selő közgazdasági előadói tisztét a képviselői állás­­sal összeférhetőnek mondotta ki az 1887. I. t. c. 1-ső §-a alapján, minthogy ezen állás sem fizetéssel, se másnemű díjazással nem jár. A képviselőház közgazdasági bizottsága Fálk Iliksa elnöklete alatt tartott mai ülésében változat­lanul elfogadván a főrendiház által az állategészség­ügyi törvényjavaslaton tett módosításokat, tárgyalás alá vette az Olaszországgal 1887. december 7-én kötött kereskedelmi és hajózási szerződésnek és a hozzá tartozó tarifák, pótcikkk, vámkartel és zárjegyzőkönyvek, valamint az ugyanazon napról kelt állategészségügyi egyezménynek becikkelyezésé­ről szóló törvényjavaslatot s azt — miután az ösz­­szes szónokok (Láng Lajos, Gaál Jenő, Matlekovics, Wahrmann, Baross, Mudrony, Hoitsy, Perlaky) hoz­zájárulásukat nyilvánították — általánosságban és részleteiben elfogadta. A törvényjavaslat elfogadása a kormányra nézve felhatalmazásul tekintetik arra nézve is, hogy a len- és selyemárukra nézve a zár­jegyzőkönyvben fel­tartott operját gyakorolhassa. PESTI HÍRLAP * 1888. február 1. Országgyűlés. I. A képviselőház ma a földmivelés- ipar-és­ kereskedelemügyi tárca költségvetésének átalá­­nos tárgyalását folytatta. A mindvégig tárgyila­gos vitában Szalay Imre a bortermelés érde­kében szólalt fel. P­e­t­r­i­c­h Ferenc főleg a selyemtenyésztés ellen beszélt és e helyett in­kább a haltenyésztésre óhajtana nagyobb gon­dot fordíttatni. Hannibal József a minta­pince ügyét hozta szóba. Linder György a kis­­existenciák hitelkérdését tárgyalta szakértelem­mel. Dárdai Sándor a talajjavítás érdekében emelt szót. Károlyi Sándor gr. a mezőgaz­dasági hitelszövetkezetek ügyét fejtegette. A fel­hozott főbb kérdésekre Matlekovics Sándor államtitkár nyilatkozott a kormány nevében. A vitát holnap folytatják. Szólásra föl van jegyezve a többi közt A­n­d­r­ás­s­y Manó gr. és Tisza István, kinek ez lesz szűzbeszéde. Az ülés végén Tisza Kálmán miniszter­­elnök mint pénzügyminiszter benyújtotta a szeszadóról és söradó módosításá­­r­ó­l szóló törvényjavaslatokat, melyek a pénz­ügyi bizottsághoz utasíttattak. 11. A képviselőimé ülése január 31-én. Bejelentések: Csáky László gr. alelnök az ülést i. e. 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a beérkezett iromá­nyokat. Gajáry Ödön, a kérvényi bizottság előadója, beterjeszti a kérvények harmadik sorjegyzékét, mely szombatra napirendre tűzetik. A földm­ivelési tárca. Következett a földmivelés-, ipar- és kereske­­delmi minisztérium költségvetésének általános tár­gyalása. Szalay Imre oly válságosnak tartja földmive­­lési és kereskedelmi állapotunkat, melyen csak gyö­keres rendszerváltozás segíthet. Ily körülmények kö­zött fölöttébb kívánatosnak tartaná, ha a földmive­­lési és kereskedelmi tárca külön választ atnék, mert igy az egyik megöli a másikat s megesik az, hogy mig földmivelésünk a legsiralmasabb helyzetben van, addig a minisztériumban a művajgyártásról értekeznek. Nem ennél a tárcánál kell takarékoskodni s ha igen, akkor nem a gazdászat, hanem a minisztérium hivatali személyzete rovására, mert a személyzet legnagyobb része legalább is fölösleges. Baj az is, hogy minálunk nem szakemberek neveztetnek ki szakminiszterekké, míg Franciaországnak Chaptel személyében oly minisztere is volt, ki a­­borászat terén nemcsak nagy tekintély, de egy manipuláció, a dhapterizáció is az ő nevéről neveztetik. Áttérve a szőlészet kérdésére, ezt állítja, hogy ezt nálunk könnyelműen elhanyagolják, de sőt ellene is dolgoznak. Három határozata van a képviselőháznak, melyben a műbort határozottan el­tiltja s a miniszter azzal felel erre, hogy törvény­javaslatot nyújt be, melyben a műhorgyárást meg­engedi. Magyarországon 700.000 hold föld van sző­lővel beültetve s 21.000,000 hektoliterre rúg a ter­melés, melyhez fogható termelés tehát a gabonán kívül nincsen. Szól ezután a szőlészetről, az ame­rikai vesszők kérdéséről s kimutatni iparkodik, hogy szőlészetünk a homoktalajon fog felvirágoz­hatni. A minisztériumban azonban őket alig értenek s a minisztérium szakközegei — éppen járatlansá­guknál fogva — mindent csak helyeselnek s ebben rejlik a bajok egyik főforrása. De nemcsak a szőlé­szet, a földmivelés-, ipar- és kereskedelem egyéb ágai is el vannak hanyagolva. Franciaországban is épp úgy pusztít a filioxera, mint nálunk, de ott azóta egy millió gallonnál több almabort termelnek évente. Nálunk erre most sem gondolnak. Faiskolá­kat sem létesítenek, vagy legalább nem rendszere­sen. Áttér ezután a mintapince kérdésére, melyet most szeretnének megsemmisíteni, melyet pedig me­zőgazdasági szempontból okvetlenül fenn kell tartani. Csakhogy sokat kellene javítani ez intézményen. Kéri a házat és a miniszter képviseletében jelenlevő államtitkárt, hogy vegyék tekintetbe azt, a­mit a szőlészet kérdésében felhozott. (Helyeslés a szélső balon.) Petrich Ferenc azokról a hátrányokról beszél, melyek abból a körülményből eredtek, hogy nincs önálló vámterületünk és önálló vámpolitikánk. Az ipar, kereskedelem- és földművelés pangásának nem a nép, nem a föld, hanem csakis a kormány az oka, mely a dualizmusból eredő alárendeltség kö­vetkeztében érdekeinket nem támogathatja. Ki ipar­kodik mutatni, hogy a földművelési tárca keretében az ígért megtakarítások, még amennyiben foganato­síttattak is, problematikus értékűek maradtak, mert például a lótenyésztés terén elért eredményeket fél olyan áron is el lehetett volna érni. Magánegyé­­nekre kellene bízni a lótenyésztést, a­kik értenek hozzá s akkor minden áldozat nélkül kettős ered­mény éretnék el. Igazságtalannak tartja, hogy a se­lyemtenyésztést annyira dédelgetik,, holott ez csak rengeteg költséget emészt s jövedelmet még csak kilátásba sem igen helyez. Óhajtaná, hogy a selyem­tenyésztést adják egy magánvállalat kezébe s adja­nak akár szubvenciót is annak, de ne fektessenek bele újabb összegeket, mert meg van róla győződve, hogy ez az egész dédelgetett selyemtenyésztés né­hány év alatt magától össze fog dőlni. Majd a hal­­tenyésztés kérdésére tér át, s azt állítja, hogy a kultúrmérnökségek csak gátolják a­ haltenyésztés fejlődését, ahelyett, hogy elősegítenék. (Helyeslés a szélső balon.) Hannibal József a soproni kereskedelmi és iparkamara kérvénye alapján a mintapince ügyében szólal fel. Az említett kérvényben az foglaltatik, hogy a mintapince m­ár nem felel meg annak a hivatásnak, melyet neki szántak s országos jellege helyett egyesek pincemestere, sőt úgy­szólván ügy­nöke lett. Csak 144 bortermelő borát kezeli és nem tud nagyobb forgalmat felmutatni, mint akármelyik közönséges borkereskedő. A mintapincének azt a feladatát, hogy a magyar borokat a külfölddel meg­ismertessük, csekélyebb áldozatok árán is teljesítve láthatnék s nem károsittatnának az elhibázott intéz­mény által a kistermelők és kereskedők olyanfor­mán, hogy a mintapince által forgalomba került borok a kistermelők borának hitelét rontják. A ház figyelmébe ajánlja a soproniak kérvényét. Linder György a fiisexisztenciák helyzetéről akarja elmondani nézeteit. Ezek alatt a volt úrbéres kisházast, kisiparost s a földmives osztálynak azt a részét érti, mely 50 kát. holdon alól bir földet. Hogy a volt úrbéres kisházas szegény ember, az talán nem szorul magyarázatra. De hogy a kis­iparos sincs irigylendő helyzetben, annak élő tanú­sága az, hogy falvainkban, sőt vidéki városaink nagy részében is a legtöbb iparos nem ipara után, hanem napszámból él. Onnan az a jelenség, hogy áprilistól-szeptemberig mesterembert,­­olyant, a­ki a reá bízott munkát el is végezze, csak nagy nehezen kapunk , ha kapunk, csak nagyon drága pénzen. A­mi pedig a kisbirtokosokat illeti: ma már az országban nincs senki, a­ki az egynegyed tel­kes gazda állapotának tarthatatlanságáról meggyő­ződve nem volna. (Helyeslés a baloldalon.) Szőló Magyarországon nem ismer negyed tel­kest, a ki családjával csak földje után él s földjö­­vedelme után képes volna megfizetni a reá kirótt adókat , egyéb járandóságokat. Szőlő ismeri az ország leggazdagabb községeit s mindenütt azt tapasztalta, hogy a negyed telkes gazda napjai már nagyon is megszámlálvák és hogy gyarapodásról szó sem le­het. (Igaz! Úgy van­ a baloldalon.) Sem az abszo­lút, sem alkotmányos kormányunk a kisbirtokos osztály ügyével nem sokat törődött. De igen, mégis volt kivétel, mikor törődött vele,­­ a választások­nál , a­mikor nagyon jó volt eszköznek. Szóló nem kívánja a kormánytól, hogy békába verje a szabad földet. Szóló is szabad földnek ba­rátja és sem a föld megkötöttségétől, sem a váltó­­képesség korlátozásától földműveseink helyzetének jobbrafordulását nem várja. Hanem várja más esz­közöktől : első­sorban az iskolától, másodsorban pe­dig a szövetkezéstől. Földműves népünk hátramaradottságát az is­kolalátogatás hiányának s igy az értelmi fejlődés korlátoltságának tulajdonítja. Oktatást a gazdaság egyik-másik ága iránt ugyan, mely népiskolában nyer a mai rendszer szerint földművelő gyermeke ? Sok tenni­valót lát tehát első­sorban a népnevelés terén. Sokat várna ezenkívül attól, ha földműves népünk s a vele együtt élő kisiparos osztály saját közös érdekeik megvédése szempontjból szövetkez­nének. Szövetkezniük kellene mindenek előtt azért, ho­­y személyes hitelt teremtsenek maguknak. Mert tagadhatatlan, hogy a személyi hitel rendezetlensége, úgy­szólván, annak nem léte, nagyon sokat ártott kisgazdáinknak a múltban s nagy hátrányukra van különösen ma, midőn a saját zsirjokba meg fölad­hatnak ugyan, de kötelezettségeiknek semmiképen sem tehetnek eleget. A legjobb eszköz a gazdasági hitel rendezé­sére kétségtelenül mezőgazdasági hitelszövetkezetek létesítése. Egy évtizeddel ezelőtt, a­mikor a magyar kisbirtokosok országos földhitelintézete megalkotta­­tott, kétségtelenül az volt a cél, hogy a kisbirtoko­sok részére, ha már nem is személyi, de olcsó tárgyi hitel nyújtassék. Az az intézet meg­bukott. Megalkottatott később a kisbirtokosok országos földhitelintézete. Ez az intézet ma jó hírnévnek örvend, csak egy baja van, az, hogy fő célját: a mezőgazdasági hitelszövetkezetek létesítését, elmulasztotta, vagy helyesebben mondva, nem volt képes olyanokat létesíteni. Mindössze 10 vagy 12 mezőgazdasági előegylettel áll összekötte­tésben. S ha ez intézet, melynek érdekében, de alapszabályszerű kötelessége is volt hitelszövetkeze­teket létesíteni, ez nem sikerült, az főképen pedig azon múlt, hogy a mi népünk, noha mindegyik érzi a rendezett hitelnek hiányát s azért, mert nincs, fel is jajdul — még­sem szövetkezik. Arról az eszméről, hogy maga a társadalom, az állam minden támoga­tása nélkül, az ily hitelszövetkezeteket létesíthesse — teljesen lemondott szóló. Különösen­ most, a­mikor

Next