Pesti Hírlap, 1888. május (10. évfolyam, 121-150. szám)
1888-05-01 / 121. szám
o gácsországi vasúttársulatok között oszlik meg, mely két utóbbi a magyar kincstári előlegeken felül még közel négy milliónyi függő adósságot kötött már teljesített beruházások és kiadások fedezésére. Ezentúl teljesítendőkre szükséges még kilenc millió forint, de amelyben a kassa-oderbergi vasúton létesítendő munkálatok költsége is bennfoglaltatik. Látni való ezekből, hogy a most fölveendő kölcsön részint már el van költve, részint pedig előlegek visszatérítésére és más adósságok törlesztésére szolgál. A kölcsön pénzügyi műveletét a közlekedésügyi miniszter oly módozatok mellett reményt keresztülvihetni, melyek lehetővé tennék, hogy az illető társasági vasutak üzleti s az állami biztosítást is terhelő kiadásai legalább is oly összeggel csökkenjenek, melyekben a 730 ezer forintnyi évi garancia legalább a legközelebbi években fedezetét találja. De ez csak remény, nem bizonyosság. S habár úgy a közlekedési, mint a pénzügyi bizottság jelentései megnyugtatást találnak a miniszter tervében, tény, hogy a magyar kincstárnak a fölemelt garancia összegének fedezésére készen kell állania. Fölmerül itt az elvi kérdés, ha — tekintve szomorú pénzügyi helyzetünket — várjon a vasutakon csupán stratégiai célra történő beruházásoknak nem a közös budgetet kellene-e terhelni? Tény, hogy a galíciai vonalakon vajmi csekély úgy az áru, mint a személyforgalom s ezeknél a kettős vágány lerakását gazdasági szempontok bizony nem követelik. Az tisztán csak hadászati szempontokkal indokolható. Ámde meg kell gondolnunk, hogy osztrák területen is épülhetnek tisztán stratégiai vonalak s az esetben, ha mi az osztrákokat a mi területünkön épülő hadászati építkezések terheibe bevonjuk, ők teljes joggal követelhetnék a mi részeltetésünket a saját területükön teljesítendő ily építkezések terheiben. A mellett, hogy pénzügyileg is mi húzhatnék a rövidebbet s teremtenénk egy egészen új közös ügyet. Nem lesz tehát más mód, mint ezt a keserű poharat is egész a fenékig kiürítenünk, hacsak felelősséget nem akarunk magunkra váló sors minő eseményeket hoz reám! Serényen megindultam egy kis hivatal keresésében, és mondhatom is, hogy az új név, a Remény János név sehol sem volt akadály, hanem Magyarországon most nagyon sok a szegény ember — és nem sikerült, nem sikerült! A múlt télen a nagy hófúvások, most az árvizek, nyáron bizonyosan beüt az aszály, őszre háborút várhatunk — tetszik tudni minden lépés bajos a sikeres előmenetelben. Negyven éven túl vagyok, a törvény államhivataltól eltilt, a miniszter kártörlési engedélyt nem adott, válasza az volt: ő maga is öreg, túl a hetvenen, senkit meg nem fiatalíthat. Ez igaz is! De kérem erős vagyok, akár a terhes szekeret elhúzom ; gyomrom ép, nekem fürdő nem kell . . . óh ha virágnak születem, ilyen szép rózsának, tavaszszal kapom a legjobb földet, óvnak mindentől, télre betakarnak — s ha elvesznek — megsiratnak! Csak az ember a nyomorult, azt kínozza az éhség, a ruhátlanság, az irigység, a rágalom, sok per, a visszautasíttatás, mellőzés ... Óh rózsák, rózsák áldottak azok a kezek, melyek oltottak, nemzettek, mert mennél nemesebbek vagytok, annál becsesebbek lesztek — az ember! . . . Tetszik tudni— bocsánatot kérek ha sokat beszélek — ha, ha . . . Karon fogtam és bevezettem szobámba, leültettem, az elébem tárt okmányait megnéztem, melyek kettősen, háromszorosan meg voltak számozva, hogy egy vessző, két vessző, három vessző, négy vessző, öt vessző, hat vessző, még olyat is láttam, amelyik a 15. §. alatt szerepelt. Elmondtam nőmnek, hogy Remény János egy derék nemesi család sarjadéka, aki az uj Belpolitikai hírek. — április 30. Baross miniszter a szabadelvű párt tegnapi értekezletén, mint értesülünk, határozottan fölvetette a tárca kérdést az esetre, ha Irányinak indítványa, melynek tárgyalás végett napirendre leendő kitűzését a ház ma elhatározta, elfogadtatnék. „Az esetre — ezek voltak a miniszter szavai — ha a ház elfogadja az indítványt, azt kell ebből következtetnem, hogy a szóban forgó nagyfontosságú ügyek vezetését más kezekben óhajtja látni.“ A miniszternek e kijelentésére, mely az értekezletet egészen meglepte, hír szerint az a körülmény adott okot, hogy a párt tagjai közt is többen vannak, kik az árvízveszélyek miként leendő megakadályozása tárgyában az érdekelteknek s szakférfiaknak tanácskozmányra leendő összehívását, úgy a mint azt Iványi javasolta, kívánatosnak vélik. Miniszteri értetődőtek Bécsben. Bécsből a következő táviratot veszszük: Ma délután a külügyi hivatalban Kálnoky gróf elnöklete alatt 1 órától fél 5-ig közös miniszteri értekezlet volt, melyben Bauer báró, Kállay Benjamin, Tisza Kálmán, Fejérváry báró, Dunajewszki és Welsersheim’o gróf miniszterek vettek részt. Taaffa gróf miniszterelnök, a képviselőházban tartott ülés által akadályozva lévén, a tanácskozás elején nem jelenhetett meg. A delegációknak bemutatandó előterjesztések, ezek között a hadügyi kormányzat nem jelentéktelen rendkívüli hiteligényének megbeszélése is holnap még folytattatni fog. A magyar miniszterek mindenesetre két, esetleg még három napig Bécsben maradnak, úgy, hogy a három vasút biztosított kamatjainak fölemelésére vonatkozó, nemrég előterjesztett törvényjavaslat csak e hét végén lesz a képviselőházban tárgyalható. A delegációk mindenesetre csak május végére lesznek egybehívhatók, mert a szeszadó-törvényjavaslatot, feltéve, hogy — amint az most már valószínű — az osztrák képviselőház e törvényjavaslatot az adótétel-, valamint a felosztási számok megváltoztatása nélkül fogja megszavazni, előbb még a magyar képviselőház pénzügyi bizottságában és teljes ülésében kell elintézni, hogy az ülésszak bezárható és a második ülésszak megnyitása után a delegáció tagjainak megválasztása eszközölhető legyen. Különben a szeszadótörvényjavaslatot a magyar képviselőháznak az uj ülésszakban újra be kellene terjeszteni. A főrendiházban való tárgyalásra nézve az uj ülésszak megnyitása nem képez akadályt. A képviselőház összeférhetlenségi bizottsága Csáky László gróf elnöklete alatt ma délután 6 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette Popovics Mihály a karánsebesi választókerületben megválasztott képviselő ügyét. Felolvastatott a hivatalos értesítés arról, hogy a bizottsági ülésre való megidézés Popovicsnak e hó 16-án közbesiketett, továbbá Popovicsnak a házhoz intézett levele, melyben kijelenti, hogy azon határozott feltétel alatt választatván meg, hogy Doda álláspontjához ragaszkodjék, ez megszabta az ő politikai irányát is, minek következtében a ház tanácskozásaiban nem vehet részt, se mandátumáról le nem mondhat, se megbízó levelet nem mutathatja be. Felolvastatott továbbá Popovicsnak a bizottsághoz intézett rövid nyilatkozata, mely egyszerűen hivatkozik a fennebbi nyilatkozatban foglalt indokokra. Végül felolvastatott a Popovics megválasztásáról felvett jegyzőkönyvnek a belügyminisztériumtól bekért példánya. Veszter azon nézetének ad kifejezést, hogy a Popovics által a házhoz intézett nyilatkozatban foglalt államellenes dolgokat a bizottságnak nem szabad ignorálnia. Fest Lajos hasonértelemben nyilatkozik. Szomjas, Hertelendy, Andaházy és Zboray felszólalása után a bizottság mellőzte az ügy ezen részének eljárása körébe vonását. A benyújtott nyilatkozat által a megbízó levél benyújtásának elmulasztását nem találván a bizottság igazoltnak, az 1876 : XXXIX. t. c. 5. §-a értelmében Popovics megbízását egyhangúlag megszűntnek sőt magát három évig meg nem választhatónak jelenti ki. Ezen ítéletet elnök szabályszerüleg nyílt ajtók mellett kihirdetvén, az ülés véget ért. A képviselőház igazságügyi bizottsága Chorin Ferenc elnöklete alatt ma d. u. 5 órakor tartott ülésében folytatta az öröklési jogról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását a helyettesítésről szóló fejesénél. (210—218. §§-ok.) A 213. §-t, mely szerint „ha az örökhagyó az örökös nevezést feltételhez kötötte, de a feltételt a helyettesítésnél nem ismételte, a helyettesített örökösre nézve a feltétel kétség esetében nem létezőnek tekintendő“. — Győry indítványára oda módosította a bizottság, hogy ha az örökhagyó az örökös nevezést feltételhez, vagy időmeghatározáshoz kötötte, habár azt a helyettesítésnél nem ismételte is, átszáll az a helyettesítettre is, hacsak az örökhagyó kifejezetten ellenkezőleg nem intézkedett, vagy a rendelkezésből ki nem tűnik, hogy a feltétel kizárólag az örökös személyére vonatkozik. Azonban úgy el is veszett a szemeim elől, hogy sokáig nem hallottam róla semmit. A napokban kiszólítanak íróasztalom mellől, hogy egy asszony keres. Fekete kendős, öreges asszony fogadott sírva: — Én a szerencsétlen Remény-Öröm Jánosné vagyok. — Kérem. — Az uram csakugyan kapott a vasútnál egy kis kisegítő állomást. — Örvendek. — Oh lehet is azon! Összetörte a kocsi a kezét-lábát, mert a ki szerencsétlen csillag alatt születik, annak úgy is kell elveszni. Azért esedezném . . . És elmondta, hogy mi volna a férje óhajtása a kórházban. Rögtön mentem vele a Szent László kórházba. A pokróc ágyon, a nyitott ablak mellett fetrengett a szegény, szénné égett ember. Feje fölött mint eretelen talizmán, függött a Remény-Öröm János név, mely alatt győznie kellett volna. — Jaj! kiabált szivet szaggató módon — ne hagyjon ! Le akarják vágni a kezemet, meg a lábamat, hogy a teknőben csuszszam, mert úgy biztos a kenyerem, és akkor több szerencsétlenség nem ér. — Uram ne hagyjon! Nem kell nekem kenyér, adja az isten másnak, csak az egészségemet kapjam vissza. Meg tudok én halni a magam emberségéből is. Oh, hányszor leugorhattam volna a negyedik emeletről — csak az isten odáig segítsen. Uram! ne hagyjanak!. . . P E SJT ív “H I R L A P lali határainknak kellő védelmi intézkedések nélkül hagyásáért, mert annyi áll, hogy az itt javasoltak elfogadása nélkül lehetetlen a gyors mozgósítás és a kellő időben való katonai felvonulás épen azon az oldalon, melyet mi magunk hirdetünk a leginkább veszélyezettnek. i rn miii'TTjraucre.ii—ii i ii^r—aapaaiaainriii'Miniiiinniii Magyarországban, a rohamosan megváltozott kultúrviszonyok közt nem tudta még megtalálni helyét, de talán meg fogja, hogy jó ember, hogy megérdemelné, ha valamelyik minisztériumban helyet tudnának neki adni, csak egy kis sarokasztalt. Baross az nagylelkű ember — talán ott próbálunk. Remény János apró, szürke szemeiben felcsillámlottak az égi reménység ragyogó könyei, mint egy ártatlan hülye mormogta, majd kiáltotta, végre sikoltotta nevetve, kacagva, hogy hajlandó lenne ezt a nevét is elváltozatni, mert már a Remény nevet ismerik, és valami újat várnak. Az erős szilvórium tette, vagy a maradék sonka és ünnepi kalács, hogy Remény János ezzel az ötlettel állott elő: — Hogy az embereket lefegyverezzem — susogó ravasz nyugodtsággal — azt gondoltam, felveszem az Öröm nevet. Ha valahova így lépek be: Öröm János, hát nem félnek tőlem, meghallgatnak és talán tesznek valamit. Nem bánom, legyen a nevem a régi Hofnung Mihály Jánosból Remény-Öröm János. A János nem kihívó név, a János nevet legnagyobb embereink viselték . Arany János, Vajda János, a régi időből Hunyadi János, Kiss János — ehet, ehez kapaszkodom. Ezt a gondolatot isten adta. Nem, nem szököm még a Dunába, ennek a névnek a jó hatását kivárom. Nem lehet az, hogy egy régi Hofnung ivadék Magyarországon alkalmazást ne találjon, természetesen más szebb formában az Öröm-Remény, vagy a Remény- Öröm János név alatt. Jó késő délután volt már, midőn Remény János örömmel s a legjobb reményekkel távozott. 1888. május 1.