Pesti Hírlap, 1889. március (11. évfolyam, 60-89. szám)

1889-03-01 / 60. szám

, hogy a véderőtörvényjavaslat képviselőházi tárgyalá­sának befejezése után fog a közmunkaügyi törvényja­vaslat bizottsági tárgyalása megkezdetni. A képviselőház pénzügyi bizottsága Wahrmann Mór elnöklete alatt tartott mai ülésében elnök üdvözölvén, a bizottság újonan választott tagját, Gajdry Ödönt, tárgyalás alá vétetett a kassa-oderbergi vasút elsőbbségi kötvényeinek konvertálására vonatkozó törvényjavaslat. Darányi elő­adó ismertetve a törvényjavaslat rendelkezéseit, kívánatosnak tartja, hogy a törvény­­javaslatban világosan kifejeztessék, miként az újo­nan kibocsátandó címletek szelvényeire nézve nem bélyegmentesség adatik, hanem csakis a szelvény­bélyeg megváltása történik évi 10.000 forint átlag­összeggel. A törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja. — Horánszky felveti azon elvi kérdést, várjon nem kellene-e a törvényjavaslatban kifejezésre jutni an­nak, hogy e kölcsönt a törvényhozás engedélyezi. Szóló a maga részéről azt tartja, hogy a koncesszió törvényhozási engedélyezése, kifejezendő a törvény szövegében. — Baross miniszter válaszolja, hogy a koncesszió ténye társulati aktus, melyhez a kormány beleegyezése szükséges; csakis azon szempontból volt ez a törvényhozás elé terjesztendő, hogy az itt kért kedvezményeket megadja. A nyereményösszegre nézve szóló csakis elvi felhatalmazást kér; hogy mikor fog ez felhasználtatni, az a konverzió keresztülvitelétől függ. A cél s a felhatalmazás ideje önként érthető­­leg a törvényhozás külön elhatározása alá fog tar­tozni. Az ellen nincs szólónak elvi kifogása, hogy a szelvénybélyeg fejében fizetendő általányösszeg magá­ban a törvényjavaslatban kifejeztessék, hang Lajos kihagyandónak tartja a nyere­ményösszeg felhasználására vonatkozó rendelkezést s azon felfogást is magáévá teszi, hogy az ily konver­­zionális művelethez a törvényhozás hozzájárulása szükséges, a­mi a jelentésben lenne fölemlítendő. Horánszky kérdésére Wekerle államtitkár válaszolta, hogy a szelvénybélyeg évi 10.500 irtot képvisel. Hieronymi kétségtelennek tartja, hogy az ily kon­verzióhoz a törvényhozás jóváhagyása szükséges, ami kifejezendő lenne magában a jelen törvényjavaslat­ban is. Szóló kívánatosnak tartotta volna, hogy tájé­kozásul bemutattassék a konverzióra nézve a társu­lat s az illető pénzcsoport közt kötött szerződés. Helfy azt látja a miniszter által a bizottság aszta­lára letett szerződésből, hogy az teljesen megfelel a törvényjavaslathoz csatolt indokolásnak. A törvény­­javaslat érdemére nézve nincs szólónak kifogása, de maga is azt tartja, hogy a konverzionális műveletnek a törvényhozás általi jóváhagyása szükséges, aminek kifejezése ellen bizonyára a kormánynak sincs kifo­gása. Annak elvi kimondását nem ellenzi szóló, hogy a nyereményösszeg az államvasutaknál szükséges beruházásokra fordítandó. Boross miniszter egyálta­lán nem szándékozik a törvényhozás ingerenciája alól bármit is elvonni, csakis a felfogás szempontjá­ból állítja, hogy helyes a kormány álláspontja e kér­désben. E konverzionális művelet az állam szem­pontjából is előnyös, de főként magának a társulat­nak helyzetét fogja megkönnyíteni, a­mit a társulat­tól megtagadni valóban nem lehetne. A nyeremény­összeg felhasználására vonatkozó elvi rendelkezés csakis annyit céloz, hogy a kormány ezt kombiná­cióba vehesse. Ha azonban a bizottság oly nagy súlyt fektetne ennek mellőzésére, szóló kész abba is belenyugodni. Wahrmann elnök nem tartaná indokoltnak annak általános elvi kimondását, hogy minden garan­­tírozott vasút köteles minden konverzionális művele­tét a törvényhozás jóváhagyása alá terjeszteni, de a jelen konkrét esetben a törvényhozás jóváhagyása szóló szerint azért van helyén, mert az illető vasút tartozik az államnak. Az államnak tehát e szempont­ból érdekében áll megítélni a konverzionális művelet célszerű voltát. Baross miniszter maga is azt tartja, hogy minden oly ténynél, melyből az államra nézve bár­mily irányban teher származhatik, a törvényhozás jóváhagyása szükséges, de a jelen esetben a szituáció nemcsak nem változik az állam terhére, de sőt e konverzionális műveletből pozitív haszna is lesz az államnak. Ha bárminő ily műveletnél megterheltetése forog fenn az államnak, a kormány kötelességének tartja kikérni a törvényhozás jóváhagyását. Szólónak nincs az ellen kifogása, hogy ez ily értelemben a je­lentésben is kifejeztessék. A bizottság felveendőnek határozván ezt a je­lentésbe, átalánosságban és részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot, miután a 2. §-ból törölte a nyere­ményösszeg felhasználására vonatkozó rendelkezést, jogosultsága tárgyában, mire C­s­á­k­y Albin gr. miniszter megnyugtató választ adott. Ezután Nagy István, Czi­rer Ákos szintén a javas­lat ellen szólottak. Végül Tisza Kálmán mi­niszterelnök jelentkezett szólásra, de a szélsőbal­oldalon támadt zaj miatt alig bírt szóhoz jutni. Elkezdték kiáltani: „Hoch! Hoch!“, dobogtak a lábaikkal, fújták az orrukat, köhögtek, úgy hogy a karzatokon egy szót sem lehetett a miniszter­­elnök beszédéből érteni és a teremben is csak a hozzá legközelebb ülők hallhatták. Az elnök időnkint meg-meglódította a csengetyűt és fe­­nyegetődzött, hogy a nevükön szólítja a rajon­­gókat, de fenyegetését nem hajtotta végre és a szélsőbaloldal kedélyesen tovább zajongott. Országgyűlés. 1. Üres padok előtt folyt ma tovább a vita a véderőjavaslat 24. és 25. §§-ai fölött. A javas­lat védelmére elsőnek Ivánka Imre emelt szót. Utána V­e­s­z­t­e­r Imre a javaslat ellen nyilatkozott. Majd Széll Ákos intézett kérdést a honvédelmi­ és közoktatásügyi miniszterhez a tanítóképzőintézetek növendékeinek önkénytesi II. A képviselőház ülése febr. 28. Péchy Tamás elnök az ülést d. e. 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a beérkezett kérvényeket. Következik a napirend: a véderő­ javaslat rész­letes tárgyalásának folytatása. A 24. és 25. §§. Ivánka Imre egy pár gyakorlati észrevételt akar tenni. Bolgár ama megjegyzésére, hogy a parag­rafussal tulajdonképen rendszeres altisztek beszerzését célozzák, azt feleli, hogy szerinte altisztekre épp oly nagy szükség van, mint tisztekre s ha tisztán csak altisztek nevelése volna a cél, az sem volna megve­tendő. Második megjegyzése arra vonatkozik, hogy az ellenzék az utóbbi időben többször felvetette a kér­dést, hogy hol van a magyar hadsereg ? Megmondja, hogy miből áll a magyar hadsereg. Áll 47 gyalogez­redből, 8 vadászzászlóaljból, ifi huszárezredből, 2 dzsidásezredből, 11 tüzérezredből, 12 osztály nehéz ütegből, 8 zászlóalj vártüzériségból, 2 genie és 2 utász­zászlóaljból, 8 szekerészosztályból, 92 zászlóalj hon­védségből, 10 honvédhuszárezredből, 92 zászlóaljból az első korosztályú és 92 zászlóaljból a második kor­osztályú népfölkelésből. Mindezek Magyarországon vannak és fizetésük is Magyarországból kerül ki. (Gú­nyos zaj a szélsőbalon. Egy hang: „Különösen a fi­zetésük magyar!) Végül van még egy megjegyzése. A bunyevácok, az egyedüli szerbek, kik negyven­nyolcban a magyarokhoz csatlakoztak, most úgy nyi­latkoznak, hogy a 25. §. rendelkezése helyes, mert ha ők, a­kik három évig szolgálnak, megtanulnak magyarul és németül, csakhogy esetleg altisztekké le­hessenek, akkor illő és helyes, hogy az önkénytesek, akik csak egy évig szolgálnak, legalább németül ta­nuljanak meg, ha tisztek akarnak lenni. Ezt akarta megmondani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Veszter Imre az aggasztó külügyi helyzetre való tekintettel kész elfogadni a hadsereg erősítését és fejlesztését, de nem helyeselheti azon eszközüket, melyekkel a hadügyi kormányzat ezt el akarja érni. Lenne csak a hadügyi kormányzat több tekintettel a magyar nemzet jogosult aspirációira, bánnék méltá­nyosan, lelkesedésre kellőleg a magyar ifjúsággal, be­csülné csak a magyar állam nyelvét, akkor nem kel­lene kényszerítő eszközöket használni arra, hogy a tisztivizsgát letegyék s maguktól is kellő számban mennének a közös hadseregbe tiszteknek. Még gon­dolatnak is bárgya, hogy kényszereszközökkel akar­ják a tisztikart szaporítani, holott a Szakramentovics­­féle tábornokok kényszereszközei jó tiszteket nem fognak eredményezni. Szaporítani akarják a tisztek számát s mégis megnehezítik a magyar ifjaknak a tiszti rang elnyerhetését, holott ezen cél elérésére, jó­zanul éppen ellenkező eljárást kellene követni A ma­gyar ifjakat ne vádolják azzal, hogy az önkénytesi év után nem akarják letenni a tisztivizsgát, ott van cá­folatul a honvédség, példája, melyben a tisztivizsgát tömegesen leteszik a magyar ifjak. Miért van ez? Azért, mert ott magyar tisztek, magyarul tanítják a magyar ifjakat s magyarul vizsgáztatnak. A honvé­delmi miniszter úr nyilatkozatai a vizsgáló bizottsá­gok összealkotása iránt kellő garanciát nem nyújta­nak s nem biztosítják ifjainkat a katonai szekatúra ellen. Tessék a vizsgákat nyilvánosan tartani, hogy a közönség is ellensúlyozhassa az eljárást. A szóló nem fitymálja a német nyelvet, elismeri nagy előnyeit, mert ha az önkénytes nagyobb műveltséggel lép a hadseregbe, könnyebben el tudja sajátítani azon ügyességeket egy év alatt, melyeket a köznép fiai csak 8 év alatt sajátíthatnak el. Az önkénytesség elég áldozatába kerül a szülőknek, elég pénzáldozatukba kerül, míg fiaikat az önkénytességhez kvalifikáltat­­hatják, tehát nem olyan nagy kedvezmény ez, a­me­lyet olyan nagyon szemére lehetne vetni az intelli­genciának. Az önkénytesekre nézve tervbe vett intézkedé­sek valóságos injuriával járnak a magyar állam nyel­vére nézve. Gaják­ Ödön határozati javaslata erre nézve nem nyújt sokat, de ez is csak akkor volna értékes és foganatosítható, ha törvénybe iktattatnék, a­mihez már a dualizmusnál fogva is volna jogunk. A határozati javaslat csak koncessziókat ad, de a magyar nemzet jogot követel s ezt csak törvény erő­sítheti meg. A 67-iki kiegyezési törvény a hadsereg nyelvére nézve világos intézkedést nem tartalmaz, de ama kor emberei nem gondolhatták, hogy jöhet ma­gyar kormány, mely büntetni fogja azokat, a­kik nem akarnak némett tanulni s jutalmazza az elnémetese­­dést. Gajáry a felségjogról hamis képet nyújtott , különben is ha azon koncessziókat jogunk van köve­telni, hogy az „Utasítások”ba bevétessenek, jogunk van ahoz is, hogy bevézessenek a törvénybe. De azért nem akarják bevenni a törvénybe, hogy Ausztria nemzetiségeinek külön igényeit legyezgessék. Ezzel pedig vétenek a dualizmus ellen. Mert hiszen Ausz­tria nemzetiségei szintén könnyen keresztülvihetik, hogy nyelvi aspirációikat az „Utasításokéban érvé­nyesítik. Végül kijelenti, hogy pártolja a Bolgár Fe­renc által benyújtott kisebbségi véleményt s esetleg Beöthy Ákos hat­ javaslatát. (Helyeslés a bal- és szél­sőbaloldalon.) Széll Ákos a szakaszt elfogadja. Csak azt sze­retné, hogy a tanítóképző intézetek végzett hallgatói szintén megkaphassák az önkénytesi jogot. Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi mi­niszter : T. ház! (Halljuk!) Én úgy vélekedem, hogy erre a kérdésre vonatkozólag a honvédelmi miniszter úr már a minap válaszolt, a­­mennyiben kimondotta, hogy hajlandó a maga részéről oly irányban működni, hogy a jelzett egyéneknek az önkénytesi kedvezmény megadassák. Kötelességemnek tartom a magam részé­ről is "kijelenteni, hogy magamévá teszem a t. képvi­selő úr­ felfogását és saját ügykörömben szintén oda akarok és fogok hatni (Helyeslés), hogy ezen tanító­jelöltekre az önkénytesi­­kedvezmény kiterjesztessék. (Általános helyeslés.) Nagy István: A hadügyi kormányzat több íz­ben igen kedvezően nyilatkozott az egyéves önkény­­tesekről, de az utóbbi időben, úgy látszik, megválto­zott véleménye, hogy most nagyobb terheket akar reájuk róni. Az önkénytesség elnyerése nagy teherrel jár az intelligenciára nézve s számadatokkal bizo­nyítja, hogy az önkénytesi intézmény mily nagy megtakarítást szerzett az államnak, mert az önkény­tesek nagy része maga tartja fenn magát s igy a szóló számítása szerint több mint 40 millió forintnyi költséget hárított az állam a társadalomra. 1869-től 1885-ig 25,332 saját költségű s 18,161 államkölt­­ségű önkénytes szolgált; a saját költségüeknél tehát fejenkint csak évi 135 főt ellátási költséget vevén alapul, 7.065,260 forintot takarított meg az állam. De ezenkívül az önkénytesekből kikerült tisztek ne­velési költségei címén is megtakarított az állam 22 milliót felszerelési és egyéb más megtakarítások cí­mén szintén nagy összeget, összesen mintegy 45 mil­liót takarított meg az állam az önkényteseknél. A kormány azt mondja, hogy tartalékos tisz­teket akar képezni s ez a célja a megszorító intézke­déseknek. Ezzel szemben a szóló igazat ad Bolgár Ferencnek, ki azt állította, hogy nem tartalékos tiszteket, hanem altiszteket akarnak a hadseregnek képezni. Felemlíti ennek bizonyításául, hogy a „Pes­ter Lloyd“ már a múlt évben azt írta, hogy altiszt­­ekre van szüksége a hadseregnek. De a szóló vé­leménye szerint az önkénytesekből nem kerülhetnek ki jó altisztek. Az altiszteknek a nép fiaiból kell ki­kerülni. Ismer a szóló iskolai kényszert, ismer himlő­oltási kényszert, de tisztkényszert nem ismer sehol a­ világon s ebben senki sem fog követni bennünket az európai államok közül. Végül kijelenti, hogy pártolja Bolgár Ferenc határozati javaslatát. (Helyeslés a bal­oldalon.) Czirer Ákos azt akarja vizsgálni, hogy mi célja van a szőnyegen forgó javaslatnak s mily esz­közökkel akarják e célokat elérni. A javaslat célja a tartalékos tisztek számának szaporítása s ezt az ellenzék is helyesli. De nem helyesli az eszközöket, melyekkel ezt elérni akarják. S ez nem következet­lenség. Mert az ellenzék elfogadja a jót, de föltétle­nül visszautasítja azt, a­mit rossznak tart. Már­pedig az a mód, melylyel a javaslat a tartalékos tisztek számát szaporíthatni véli, rosszul van megválasztva s csak a kormány élhetetlenségét mutatja az, ha oly álláspontra helyezkedik, hogy a magyar nyelvű tiszti­vizsga alterálná a kitűzött cél elérésében. A szakasz lényegére áttérve, kifejti, hogy abban látna bizonyos rációt, ha a hadsereg attól, ki önkénytességért folya­modik, megkövetelné a német nyelv tudását. Igazság­talan volna az is, de volna benne ráció. Most azon­ban önkénytesi jogot kap minden középiskolát vég­zett ifjú, tekintet nélkül arra, hogy mily mértékben bírja a német nyelvet, hanem aztán elbuktatják a vizsgán azért, mert nem tud németül, holott az ön­kénytesi jog megadását nem fűzték e föltétel birto­kához. (Tisza, Fabiny és Fejérváry miniszte­­rek ekkor egymás mellé ülve, beszélgetnek. Polonyi Géza átkiált: „A lemondásról tanács­koznak !“ Nagy derültség. A miniszterek né­hány másodperc mú­lva ismét külön-külön foglalnak helyet.) Nem helyeselheti, hogy a német nyelvet a ma­gyar rovására propagálják a hadseregben, mert ez azt jelentené, hogy a magyar nyelv katonai jelentő­ségét vonják kétségbe. Pedig háborúban föltétlenül szükséges, hogy a magyar legénységgel a tisztek ma­gyarul érintkezzenek, mert a legtapasztaltabb német tisztek is azt vallják, hogy a magyar legénység csak akkor ér igazán sokat, ha magyarul lelkesítik. Hivat­kozik e tekintetben egy osztrák tisztnek a Pester Lloydban közölt reminiszcenciáira, melyekben ugyanaz a felfogás nyer kifejezést. A magyar nyelv tudását PESTI HÍRLAP 1889. március 1.

Next