Pesti Hírlap, 1890. augusztus (12. évfolyam, 210-240. szám)

1890-08-31 / 240. szám

Budapest, 1890. XII. évf. 240. (4197.) szám. Vasárnap, augusztus 31. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . a­­.­­. 7 * — » Negyedévre !.. . 3 » 50 » Egy hóra. . . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 ks. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, M­­or­t utca s., zöldszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszós­zámlások intézendők. P­esti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. . . ________________________________________________________________________ Szerkesztési Iroda: Budapesten, nádot-utca 7. n., I­ amstel, hová a lap szellemi részét­­ illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek tét. Francziaország részére pedig John F. Jonks & Cih. Paris­iin, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Az ezüst árhullámzása. A­kinek ez idén eladó búzája van, annak zsebe meg fogja érezni az ezüst érték­ emelkedé­sének reá nézve káros következését. Az aratás bőségével meg lehetett elégedni nálunk is, Orosz­országban is, a többi exportáló országokban, melyek máskor a londoni világpiacon gaboná­jukkal velünk versenyeznek, a termés csak kö­zépszerű volt, a múlt évi készletek mind elfogy­tak s nemcsak az osztrák iparos tartományok, a Svájc és Angolország, melyek minden évben bevitelre szorulnak, hanem még Francia- és Né­metország is csak idegen gabonával fedezhetik szükségletüket. Az árak tehát, állandóan emel­kednek a világpiacon, de azért termelőink még­sem kapnak több pénzt a métermázsáért mint tavaly, midőn az amerikai verseny leszorította az árakat. A nagy közönség, mely a valuta hullám­zását, fluktuációját nem kíséri figyelemmel, cso­­dálkozni fog ezen reá nézve kellemetlen tapasz­taláson, mert nem figyel arra, hogy tavaly az aranynak magasabb agrója volt az ezüsthöz ké­pest, mint ez idén, vagyis, hogy az ezüst ol­csóbb volt, most pedig megdrágult, hogy tehát a londoni világpiacon alakuló gabonaárakért, melyek aranyban szabatnak meg, tavaly több ezüstöt vagy ezüstre alapított bankót fizettek Magyarországban, mint ez idén, midőn az ezüst értéke emelkedett. Mindennapi életünkben nem érezzük ugyan az ezüst­ érték ingadozásának következményeit, a kenyér, a hús, a szövetek nem lesznek azért olcsóbbak, hogy az értük fizetett ezüstnek vagy ezüstöt képviselő bankónak nemzetközi értéke nagyobb, de minden kiviteli cikkünknél csak­ugyan megérezzük ezt kárunkra. Ellenben a pénzügyminiszter költségvetése javult, mert az aranyjáradék kamatjaira szükséges arany keve­sebb ezüst pénzen szerezhető meg ez idén, mint tavaly. Azt fogják tehát sokan kérdezni, honnan ered az ezüst értékének árhullámzása, évekig tartó leszállása s mostani rögtöni emelkedése, holott az arany az ezüst és arany értéke közt századokon keresztül jóformán állandó volt. A felelet nagyon egyszerű. Az arany- és ezüstbá­nyák évenkinti termelése egész 1848-ig keveset változott s arányban maradott. Midőn azonban az észak-amerikai államok Kaliforniát megszerezték Mexikótól s ott az aranyat az előtt nem is ál­modott mennyiségben húzták ki a homokból, az angolok pedig Ausztráliában s Afrikában a Fok­­földön roppant aranymezőket fedeztek fel; úgy látszott egy ideig, hogy az arany válik olcsóbbá. Húsz év óta azonban még az aranybányáknál is gazdagabb ezüstbányákat nyitottak meg Mon­tana­ és Nevada államokban Észak-Amerikában, úgy hogy a kiaknázott évi ezüstmennyiség nem volt többé a régi árakon elhelyezhető, sem az iparnál, sem a pénzverdékben. A kínálat nagyobb volt mint a kereslet, a­mi természetesen leszál­lította az ezüst árát s megváltoztatta a régi ha­gyományos arányt az ezüst és arany közt, a nemzetközi kereskedelemben pedig azon államok­akarom, és mégis meg-megújul ez a gondolat bennem. Csak rá kell néznem és azonnal látom, hogy mily kedves, milyen szép és milyen méltó arra, hogy a fiatal emberek elrabolni igyekezze­nek tőlem. És azok a fiatal emberek! Na, ne­vessen ki, mondjon bohó, nevetséges anyának, de úgy van, féltékeny vagyok rájuk, szeretettel, vágyakozva néznek rá, és én tudom jól, hogy már nem messze van az a pillanat, a­melyben megszűnik egyedül az enyém lenni. Péter (elfogadva). Azt tetszik hinni ? Mama. Nem hiszem, Péter úr, hanem tudom. Ha úgy akarnám kifejezni magam, mint a férjem­ szokta, azt mondhatnám, hogy már meg vannak számlálva a napjai. Péter (kissé rekedten). Talán van már valaki ? Mama. Vannak, Péter úr, vannak. Eddig is voltak ugyan, de nem oly veszedelmesek, mint most. Eddig mindig sikerült elhárítanom a csapást, de most félek, nem fog sikerülni. Igen komolyan veszi az ellenség a dolgot és úgy ve­szem észre, hogy a férjem már hozzájuk pártolt át. Tudja, ő jó, igen jó ember, de ha akaratos, akkor igazán akaratos. Ha ő megbicsakolja ma­gát, akkor mindennek vége. (Szomorúan.) És, azt hiszem, mert ezen a ponton áll. Péter: Kihez pártolt? Mama. Igen szívesen nyilatkoznám, de nem tehetem. Annyit azonban megemlíthetek, hogy a férjem pártfogoltja egy önálló, igen va­gyonos és nagy tekintélyben álló férfi, a­ki az ő előmenetelét is elősegíthetné. Szó sincs róla, igen előnyös lenne. Péter (sötéten): Nagysád is mellette van ? Mama. Nem. Egész határozottsággal mond­hatom, hogy én ellene vagyok­ nak adott előnyt, melyek aranyra alapították va­lutájukat, holott a bimetallista államokban, me­lyekben úgy az ezüst, mint az arany egyformán fizetési eszközül szolgál, az olcsóbb ezüst termé­szetesen kiszorította a drágább aranyat a forga­lomból, minthogy pedig az amerikai ezüstbányák kifogyhatatlanoknak látszottak, az ezüst értéke lassan, de folyvást alábbszállt. Most azonban a leggazdagabb nevadai bányákban már oly mély­ségre jutottak, hogy a munka folytatása a hőség miatt csaknem lehetetlenné vált, s a bányászok már negyedóráról negyedórára egymást felvál­tani kénytelenek; valószínűvé válik tehát, hogy az ezüst túltermelése nem lesz ezentúl oly roha­mos, mint eddigelé volt. Az északamerikai államok kongresszusa fel akarta használni ezen kedvező alkalmat, hogy az ezüst folytonosan növekedő olcsóságának gá­tat vessen, mert az amerikaik érezték legélén­kebben az ezüst árhullámzásának alkalmatlansá­gát és kárát, mely minden hosszasan tartó üz­letnél előre ki nem számítható. Ugyanazért tör­vényt hoztak, mely a pénzügyminiszternek meg­hagyja, hogy minden hónapban bizonyos nagy mennyiségű ezüstöt vásároljon szabad piacon, s ennek értéke erejéig kincstári bizonyítványokat bocsásson ki, melyek be nem válthatók ugyan, de minden állami pénztárnál készpénzül fogad­tatnak el, tehát valóságos papírpénzül szolgál­nak. Miután az Unió központi kincstára úgy is zavarban van az iránt, mire fordítsa az évi, másfél száz millió tallért meghaladó jövedelem­felesleget, ezzel a lebegő, elhelyezést kereső Péter (örömmel): Igazán ? Mama. Igen természetes. Hiszen mond­tam önnek, hogy mindenkire féltékeny vagyok és így ő reá is. Azután, tudja, én nem akarok ér­dekházasságot. Péter (gyorsan). Nem is jó az. Mama. A legtöbb esetben boldogtalan­ságra vezet. Tudom jól, és mentse meg tőle az isten az én jó gyermekemet, az édest. Azt aka­rom, hogy ha már meg kell lennie, legyen egy olyan fiatal emberé, a­ki törekvő, szorgalmas. A­ki őt szereti, és a­kit ő szeret. Péter. Ez a legigazibb. Mama. Nyújtsa a kezét annak, a­kit is­mer jól, a­kit becsül és a­kivel boldog fog lenni. Legyen a felesége, ha az illető nem gaz­dag is. Péter. Nemes gondolkozás. Mama. Ha azonban ilyen nem akad, vagy ha találkozik is és nyújtani akarja a bi­zonytalanságot az által, hogy nem nyilatkozik, akkor legyen meg a férjem akarata. Elvégre is, bármint szeretjük is, nem maradhat öreg leány. Péter. Nem. Az nem. Mama (hirtelen). Most jut az eszembe, hogy magával számolni valóm van. Péter (meglepetve). Velem ? Mama. Igen, igen, magával. És pedig most, azonnal. Legyen elkészülve, hogy kegyet­lenül megmosom a fejét. (Szeretetreméltó duzzo­­gással.) Gonosz ember! Péter (csodálkozva néz): Mama. Hiába néz és hiába akarja adni az ártatlant, a­ki nem tudja, hogy miről van szó. Igen. Ismétlem. (Mosolyogva.) Gonosz em­ber. (Szemr­ehány­á­s­sal.) Nem is értem, hogy mint csalódhattam annyira önben. Jászi- P­esti hírlap“ tárcája A mama. — Vígjáték két jelenésben. —­ •— A „Festi Hírlap“ eredeti tárcája. — Péter (belép, bátortalanul megáll, elpi­rul. Félénken.). Kezeit csókolom. Mama. Isten hozta. Jöjjön, üljön ide mel­lém és beszélgessünk. Péter (zavartan előlép és a mama mellé ül le). Mama. Akarja tudni, hogy mit mondott Klárika az imént ? Péter. Ha lesz szíves megmondani. Mama. Így szólt: Édes, aranyos mamám ! Én érzem, hogy Péter úr ma el fog jönni, tu­dom, hogy alkalmam lenne hallani szellemes csevegését, de még­is elmegyek. A Mari beteg, elküldött értem s barátnői kötelességemnek tar­tom meglátogatni őt. Igen, mama, olykor-olykor áldozatot kell hozni. Nos, Péter úr, mit szól eh­hez? Ugy­e, egy szív, ugy­e, egy nemes ba­rátnő ? Érzi, tudja, hogy egy igen kedves barátja látogatja meg, de ő mégis eltávozik, mert beteg barátnéja látni kívánja őt. Péter (elragadtatva): Angyali szív. Mama. Hátha ön úgy ismerné, mint én. Ha látta volna felnőni teljes szépségében, ha is­merte volna törekvőnek, szorgalmasnak, nemes­nek, jónak. Ah, Péter úr, akkor tudná csak, hogy mi ő nekem. (Elérzékenyülve.) Hányszor megsirattam már azt az időt, mikor el fogom veszteni, s mással kell megosztanom szeretetét. Péter: Ne is gondoljon nagyság erre. Mama (szomorúan): Nem akarom, kerülni Lapunk mai száma 20 oldalt tartalmaz

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék