Pesti Hírlap, 1891. január (13. évfolyam, 1-31. szám)

1891-01-01 / 1. szám

.................................—— ■....... — Mit, hogy nem tud lőni? az úristen is csak egy kicsikét tudhat jobban? Nimródi hírem e perctől kezdve meg volt állapítva. Apám kimondta a szentenciát. „Er­dész lesz belőled. Elviszlek Selmecbányára.“ Az öreg Filcsik megsimogatta a fejemet, mikor találkoztunk s nagy prosopopeával monda a vele menő kántornak: — Ezért a gyerekért sok pénzt megadna a király, mert ez — fogadni mernék a bun­dámba — minden ellenségét lelövöldözné apró­­donkint. Messzire hire ment. A harmadik faluban lakó gróf is megtudta s a legközelebbi hajtó­vadászatra engem is meghívott. Apám büszke volt. ,,A család emelkedik“, hangoztatá fennen egynéhányszor. Anyám azt fe­lelte: „Ne kevelkedj a gyermekben előre, mert én nem akarom, hogy az állatok hóhérja le­gyen.“ Apám visszafelelt: A Veresek nem értik az effélét! (Veres Mária volt anyám, az ebecki Veresekből.) A Veresek soha se voltak még grófi vadászatokon! A Veresek voltaképen nem is vadászok. A Veresek voltaképen rókák. A rókák és a vadászok közt pedig még igen sok a különbség. E kedélyes kötekedések igen gyakoriak voltak az én édeseim közt s hol az egyik famí­lia kerekedett felül, hol a másik — de azért grófi vadászaton csak én voltam. Bár ott ne lettem volna! — dec. 31. Szögyény-Marich Llászló miniszternek a főrendiház élethossziglani tápjává kineveztetését hol­nap fogja a hivatalos lap közölni. —■ Az uj minisz-A nagyhírű vadász Pétery Muki bácsi mel­lett állottam a kékkői erdőben. Az öreg szépen a vadász-kalendáriumot töltögette a fejembe, hogy mikor milyen vadra kell lőni, a­mint egy fogoly­csapat, kres, kres, nagy csikorogva föl­rebbent. — Ne lőjj hamar közéjük! Fölemeltem a fegyvert, drum drum. A füst eloszlott. A fogoly kakas sértetlenül menekült el összes zeledségével, de egy hajtó, a­ki pedig egészen oldalt állt és épen nem a foglyok irá­nyában, velőt rázó sikoltással rogyott össze. A vérem jéggé fagyott. Se szólni nem bír­tam, se előre menni. Szerencsére hozzászaladt Muki bácsi és konstatálta, hogy nincs nagyobb fajta baj, csak egy pár serét­ szem ment a lá­bába, katona dolog az egész. Gúnyos mosoly szaladgált az öreg tömött bajusza körül s nyu­godt mancsával lépett hozzám, megveregetve a vállamat: — A hajtók is ki vannak véve édes öcsém ilyenkor az őszi hónapokban. Ezt elfelejtettem volt neked mondani. Elvörösödtem szégyenletemben, s a­mint a legelső völgymélyedésbe lebocsátkozhattam, a­hol senki sem ügyelt reám, megszöktem a vadász­­társaságtól elindulva egy gyalogúton hazafelé. Az est különben is küszöbön volt. Szer­teszét a füveken reszketett már a homály, mint a meg nem aludt kocsonya. A dűlő út mentén magányos kőrisfa áll, a „Vilma majornál.“ Mesz­sziről úgy nézett ki két félreálló agar, egy kiterjesztett kezű, óriás kisértet árnyéka megnagyobbodva feküdt ki mezőn. A­mint közel értem a kőrisfák, hogy egy fehér veréb ül rajta, szakasz a minőt én ütöttem agyon valaha. Csi csipogta szemtelenül. Csrip ! csrip! Úgy tetszett, mintha gúnyolhat­tam róla levenni a szemeimet. Igen. . . olyan veréb! Vagy hogy talán épen a­zis a lelke ... összerezzentem. — Hess, te cudar! De a fehér veréb meg se mocca . A puskámnak rreg volt töltve csöve , rásütöttem, de az én verebem­­ ott maradt és csiripelt. Halálos félelem vett rajtam erőt, lélekszakadva futni a kísértet elől, rr menv.És kétség immár, hogy az a fehér veréb ! Csrip! csrip! hangzott utánam, futottam, a fákról, a farádok mélyen házak ereszeiről és mndenünnen. A fehér veréb lelke velem repül mni a levegőben. * Meglehet, képzelődés visio volt az égés - h azóta nem vettem puskát a kezembe, nem a soha vadászaton és kerülöm a vadászokat a­­ v egy becsületes stüsszi vadászt kivév ------~eq­uicitiv centralizációra, mely az önkormányzatot csírájában megöli, a polgárok szabadságát, a köz­ségek, városok és vidékek jogait és életfeltételét kiszolgáltatja egy megközelíthetetlen bureaukrá­­ciának, mely az állami hatalmat magának ab­szorbeálja és a törvényhozás hatalmát és jogait épen úgy, mint a polgárok szabadságát illuzó­­riussá teszi. Ilyet, a­ki nemzeti életünk tradíció­ját tiszteletben tartja, állami életünk fejlődését biztosítani kívánja és az egyéni és polgári sza­badság iránt érzékkel bír, nem akarhat. De akarja a kormány és az azt követő párt, ha a program­ját híven és becsületesen megtartja a közigagatás államosítását úgy, hogy az állami funkciók teljesítésében és az állami feladatok megoldásában szabadon és akadályta­lanul mozoghasson úgy a miniszteri bareatkban, mint a községházakban, s mindezen funkciók telje­­s ősénél tíz ország polgárainak hatályos ellen­őrzés gyakorlására mód és alkalom nyujtassék törvény­t . Akarja az önkormányzatot város­ban és jo­nhatóságban, minden és teljes biz­tosításával­­ önrendelkezési jognak, az állami ellenőrzésnél hatályát odáig terjesztve csak ki, míg ezen önrendelkezési jog a törvényekbe nem ütközik,­­vagy az állami érdekeknek csorbulását nem okozza. Megk­esi és megadja a biztosítékokat arra, hogy közigazgatás az államélet összes működését úgy magával harmóniába hozza vaagy­­ egyesítse, de megkeresi és meg­adja fezzel szemben a biztosítékokat arra is, hogy '7­.'-v­ei szabadság, a hatóságok önren­delkezési jó, és a törvényhozás függetlensége csorbáié­t­­ szenvedjen. A kinevezett tisztvi­selő független­égét exisztenciájának biztosításá­val, köteles­­ének és feladatának törvény ál­tali körülírásá­val megadja, de a leghatályosabb ellenőrzés alá helyezi, a fegyelmi jogot az ellen­őrzésre törvény által hivatottak kezébe adja és független bíróság által dönt úgy a tárgyi kon­­troverziók, mint , személyi és személy elleni panaszok fölött. Nem lehetett célom egy cikk szűk kere­tében a közigazgatási reform megoldására töre­kedni, csak rá akartam mutatni az óriási munka­halmazra, mely a kormányra és törvényho­zásra vár és alkalmat vettem magamnak e kér­dés égető voltát, és minden irányban való ki­ható erejét az év utolsó órájában is hangsú­lyozni. Az új évvel lejártak az ígéretek, itt már a tettek órája. Személyi barátság és gyűlölet, pártfegye­­lem és taktika, fenyegetés és ígérgetés, párt­­gyűlölet és politikai fondorkodás hatálytalan eszközökké fognak elsilányulni a reformeszmék e nagy küzdelmében. Komoly tárgyilagos érvek, higgadt megfontolás, előre látó óvatosság, az elvek iránti következetes hűség, a tántoríthatlan meggyőződés a fegyverek, melyekkel a győze­lem diadalát el lehet és el kell érni. Módot kell nyújtani és adni a törvényho­zás minden pártjának, hogy választottai által e kérdések előkészítésénél részt vegyen ; módot és alkalmat kell nyújtani a sajtónak, hogy a kér­dések objektív megvilágítása és megvitatása által az országot a részletekig tájékozhassa. Hiszen meg van ez a mód adva minden javaslatnál, — lehet rá a felelet. Igaz, de a kormány és a többség határozott, és nem elfogult, konciliáns, de nem tranzigáló, objektív, de nem kapkodó föllépése és magatartása adja meg erre igazán a módot és a vitának nem kerülése, hanem kere­sése az, a­mi a sikert biztosítja. Az elvi kérdések küzdelmében nem csak a nézetek, hanem a politikusok is, mint a drága fémek a tűzben megtisztulnak. Gyűljön hát föl a tisztító tűz ; a­kiben csak salak és piszok van, annak nyoma sem marad, aki és ami e tüzet kiállja, az drága kincse fog lenni a nem­zetnek. Egy erős kitartó elvi harc után a jogo­sult önbizalom melege fogja átjárni e nemzet fiainak kebelét, ezzel lehet fentartani társadal­mat és államot, de szolgai készség és dolgfós el­bizakodottság mind a kettőnek romlására vezetett mindenha. Horváth Gyula: I* E S T I HÍRLAP 1891. január 1. Belpolitikai hírek, terről a N. Fr. Pr. érdekes budapesti levelet közöl, melyből adjuk a következőket: „Orczy csöndes s most már befejezett műkö­dése tekintetében a közvélemény még lényeges válto­záson fog átmenni, ha majd valamikor megjön az ideje, hogy a közelmúlt titkos történetéről a fátyol elvonassék. B. Orczy nem egészen önkényt­ele­nül vált meg hivatalától; nem is legudva­riasabb módon sétáltatták ki a kabinetből, dacára annak, hogy a Szent István-rend nagykereszt­jével tüntették ki s főkamarássá is nevezték ki. Ez a külső megtiszteltetés megillette őt 22 évi kifogástalan hivatalos működés után. A mostani minisztériumban valami forrongás van, sok új elemet egyesít magá­ban s minden tárca élén tetterős, egész embernek kell állania. Ez idézte fel az óhajt, hogy Szögyény- Marichot is megnyerjék a kabinetnek, a­mi iránt különben már többször is tettek kísérletet. Bi­zonynyal Szögyény - Marichnak a kabinetbe való lépése nagy nyereség arra nézve s a­hol ez ez államférfit­ politikai működésének súlypontja eddig volt, Bécsben ezt ép úgy érteni fogják,­ mint Buda­pesten. Már maga az is nem kicsinylendő előny, hogy a kinevezésről érkezett első­ hírhez mindjárt azt a reményt fűzték, hogy Szögyény-Marich lesz az a férfiú, ki állásának meg fogja tudni szerezni azt a jelentőssé­get, melylyel az 1848-iki törvényhozás az ő felsége személyi körüli miniszter állását felruházni kívánta. Az utóbbi éveknek több tapasztalása keltett ilyen vágyakat. Bár a monarchia két államának kormányai rendkívül élénk összeköttetésben voltak egymással, az utóbbi években mégis kölcsönösen oly meglepetések­ben részesítették egymást, melyek csakis kínosaknak mondhatók. Utalunk példaképen mindkét sorsjegy­tilalmi törvény életbeléptésére. Ilyen mintegy pisztoly­ból kilőtt meglepetésekben nem szabad, hogy része­sítse egymást két oly kormány, melyet ugyanaz az uralkodó nevez ki s melynek kötelessége ezer és ezer párhuzamosan fellépő érdeket is észrevenni. A jobbára Bécsben székelő tárca nélküli magyar minisz­ter végre is elvárhatja, hogy az osztrák kormány szán­dékairól legalább is oly pontosan legyen informálva, mint egy külhatalom képviselője s mégis megtörtént, hogy egy idegen állam nagykövete azt a sorsjegyti­lalmi törvényt előbb ismerte, mint a magyar kor­mány.“ Az elkereszteléseket illetőleg a kormány, mint a „Fremdenblatt“-nak jelentik, talált már egy expedienst, melyet ő felsége elé fog terjeszteni. Báró Roszner Ervinnek általunk már napok előtt jelzett kiregyeztetése Hontmegye főispánjává, mint velünk közlik, a hontmegyei c'kvsi'. körében is robonszenvvel fogadtatott. A megyei ellenzék, mely eddig oly erős személyes harcot folytatott a főispán ellen, hajlandó az uj főispánnal érintkezésbe épni és a közügy érdekében vele együtt­működni.

Next