Pesti Hírlap, 1891. január (13. évfolyam, 1-31. szám)

1891-01-01 / 1. szám

"lit IJ|pMIM |-| - , y» lKi^A ' A. pénzügyminisztériumban holnaptól fogva az ügybeosztás lép életbe. Illetékes oldalról nyert értesülésünk szerint ezen új beosztás a következő: Az elnöki osztály vezetője dr. Schmidt Jó­zsef oszt. tan. lesz, az osztály többi eddigi tagjai ezentúl is megmaradnak. Az 1. főosztály vezetője Lukács László min. tan., ez alá tartoznk az 1. ügy­osztály (pénztári ügyek) előadója Enyedi Lukács oszt. tan. és a 2. ügyosztály (hitel és vasúti ügyek), elő­adó Márffy Albin oszt. tan. A II. főosztály ve­zetője Gombos Gusztáv min. tan., ide tartoznak: a 3. ügyosztály (adóhivatalok), előadó Borosnyay Osz­kár oszt. tan., 4. ügyosztály (adókivetés), előadó dr. Fellegi Viktor oszt. tan. és az 5. ügyosztály (adóbehaj­tás), előadó Zubkovics Arzén oszt. tan. A III. főosz­tály vezetője Toepke Alfréd min. tan., alája tartoz­nak a 6. ügyosztály (eddigi 6­­. ügyoszt., bélyegjöve­­dék), előadó Lász Károly oszt. tan. és a 7. ügyosztály (jogilletékek), előadó Urbán Géza oszt. tan. A IV. főosztály vezetője Ludwigh János min. tan., ide tartoznak a 8. (eddigi p. a. ügyosztály, pénzügyi ha­tó­ságok), előadó Vöröss Sándor oszt. tan., 9. (eddigi 8 a. ügyosztály, szeszadó, cukor, sörtermelési és ásványolaj adó) előadó Rácz Gerő oszt. tan., 10. (eddigi 8. b. ügyosztály, bor, hús, sörfogyasztási adó, italmérési jövedék), előadó Kovács Gyula osz. tan. és a 11. ügyosztály (újonan létesítve) (pénzügyőrség), előadó dr. Hiersch Károly min. titkár. Az V. főosz­tály vezetője báró Andreánszky István min. tan., ide tartozik a 12-ik (eddigi 9.) ügyosztály (vámügyek), előadó dr. Szitányi Ödön osztály­tanácsos és a 13. (eddigi 10-ik) ügyosz­tály (dohány­ügyek), előadó Ivády Gyula oszt. tan. A VI. főosztály vezetője Belházy János min. tan., ki alá tartoznak a le. (eddigi 11.) ügyosztály (bánya­ügyek), előadó Szathmáry Béla oszt. tan., a 15. (eddigi 11 bh.) ügyosztály, (bányahatóságok), előadó Tirscher Géza bányakapitány, a lb. (eddigi 11. v.) ügyosztály (vasművek), előadó Kerpely Antal min. tan. és a 17. (eddigi 12.) ügyosztály (sólövedék), előadó Haracsek László min. titkár. A VII. főosztály vezetője Butty­­kay Emil oszt. tan., ide tartoznak a 18. (eddigi 13.) ügyosztály (államjószágok eladása), előadó Móricz Vince oszt. tan., 19. (eddigi 14.) ügyosztály (állam­jószágok kezelése), előadó dr. Csernovics Diodor min. titkár és a 20. (eddigi 15.) ügyosztály (jogügyek), elő­adó Perleberg Arthur oszt. tan. A Vill. főosztály vezetője Kupecz Ödön min. tan., ide tartoznak a 21. (eddigi 16.) ügyosztály (állandó kataszter), előadó Sártovy Antal oszt. tan., a 22. (eddigi 17.) ügyosztály (földadónyilvántartás) előadó báró Amelin Viktor oszt. tan. és a 23. (eddigi 18) ügyosztály (horvát-szlavén ügyek), előadó Kugler Miklós min. titkár. — Azon ügyek, melyek az italmérési jog kártalanítására vonat­koznak, addig, mig ezen tárgyalások végleg befejez­­tetni nem fognak, külön XXIV. ügyosztályi szám alatt kezelendők és azoknak ellátásával — az I. főosztály vezetőjének felülvizsgálása mellett — báró Amelin Viktor osztálytanácsos bizatik meg. Újévi tisztelgés a honvédelmi minisztériumban. A honvédelmi minisztérium tiszti- és tisztvise­lői kara ma déli 12 órakor tisztelgett a miniszternél és az államtitkárnál, hogy újévi jó kivonatainak ki­fejezést adjon. A családias ünnepély a miniszteri el­fogadó teremben folyt le s ha kifejezése volt ama benső szeretetnek és ragaszkodásnak, mely e minisz­térium személyzetét főnökeihez köti. A személyzet ez alkalommal az államtitkárt és úgy mint pár év előtt a minisztert, egy művésziesen kidolgozott albummal tisztelte meg, a­mely a tiszti és tisztviselői kar arc­képeit teljes számban foglalja magában. Az újévi jó kivonatokat a miniszter előtt az államtitkár tolmácsolta. „Összegyűltünk ismét — mondá — mint minden évforduló alkalmával; nem azért, hogy egy régi szokásnak hódoljunk, hanem, hogy szívünk érzelmeinek engedjünk; nem csak azért, hogy üdvkivánatainkat fejezzük ki, hanem hogy mély tiszteletünknek, hálánknak, ragaszkodásunknak adjunk ez alkalommal is kifejezést. Hálánk, excellenciád iránt ott gyökeredzik, hogy nemes lelkű modorával mind­nyájunkat eláraszt; hogy ha munkát kíván, a teljesí­tett munka után elismerését, a jutalmat soha meg nem tagadja tőlünk. Szeretetünk és odaadásunk nem­csak a vezetőt, de az igazságos és példával előttünk haladó főnöket is illeti, ki munka kedvében mindnyá­junk előtt jár s kinek szobáját nem hagyja el soha egyikünk se, ha baja van segítség, remény és vigasz­talás nélkül. Tiszteletünk és ragaszkodásunk ott kez­dődött már, midőn először voltunk szerencsések ex­­cellenciáddal érintkezésbe lépni, azóta napról-napra fokozódott az, s az utolsó időben a legmagasabb fokra emelkedett. Mi közvetlen közelből láttuk ama fáradhatlan munkásságot, tevékenységet, melyet excellenciád az évek során át, a haza és a legmagasabb trón érdeké­ben, a honvédség fejlesztése, harc­ké­pessége és az intézmény megizmosodása érdekében kifejtett. És ha ennek dacára ép a közelmúltban mégis találkoztak, kik elvakítva az emberi gyöngeségek és szenvedélyek által, excellenciáinak leghazafiasabb intencióit nem­csak megtámadták, de gyanúsítani is akarták, mi tud­juk legjobban, mily igazságtalanok voltak e támadá­sok, mily alaptalanok e gyanúsítások. Excellenciás büszkeséggel és önérzettel tekinthet működésének óriási eredményeire s büszkeséggel tekinthet legfel­sőbb urunk és" királyunk legmagasabb elismeréseire s kárpótlást találhat a haza őszinte hálájában. Egy férfit, kinek múltja a fáradhatlan munka, jelene a fényes eredmények, kit szeretet és nagyrabecsülés vesz körül, az ily támadások nem érinthetnek. Mi sem természetesebb, mint hogy mi, kik szerencsések va­gyunk excellenciák közelében működhetni, az évfor­duló kedvező alkalmát el nem mulaszthattuk, hogy azon imaszerű kéréssel forduljunk az egek urához: áraszsza el excellenciádat legdúsabb áldásaival; en­gedje, hogy családja tagjaiban feltalálhassa a nyilvá­nos életben tapasztalt keserűségekért a legdúsabb kárpótlást, és engedje, hogy excellenciád a legjobb erőben és egészségben szeretett hazánk, megszámlál­hatatlan tisztelői és barátjai örömére sokáig éljen. Az államtitkár beszédét többször zajos éljenzés szakította meg, s végén meg-meg­újuló éljenzés követte. A beszédre a miniszter következőleg válaszolt: „Uraim! Az államtitkár úr­­, barátom szép szavakban tolmácsolt érzelmeit én a magam részéről teljes mérvben viszonzom. Minden alkalommal tapasz­taltam, hogy az urak mindnyájan lankadatlan szor­galommal, lelkiismeretes buzgósággal végzik teendőiket. Mindnyájan azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy önérzettel mutathatunk az elért eredményekre. Biz­tosan számítok rá, hogy mint eddig, úgy a jövőben is ugyanazon buzgósággal segíteni és támogatni fog­nak. A­mi a személyem ellen intézett egyes nyilatko­zatokat illeti, azokat inkább a­­pártszenvedély sugalta, ezek engem kevéssé bántanak, mert lelkiismeretem tiszta. Mi mindnyájan tudjuk, hogy mit akarunk : mindnyájan a haza és a trón s a honvédség érdekeit akarjuk előmozdítani. E nemes munka lelkiismeretes teljesítésétől semmiféle megtámadás bennünket nem fog visszariasztani. Én önöket uraim csak arra kérem, hogy, mint eddig, úgy ezentúl is vállvetve működjenek velem, hogy képesek legyünk ezután is hasonló eredményt fölmutatni. Ily eredményt egy ember működése, bár­mily önfeláldozó legyen is az, nem hozhat létre, azért kérem az önök közreműködését. Isten éltesse önöket! A miniszteri beszédet zajos éljenzés követte, mire a miniszter a körülötte álló tisztviselőkkel kezet szorítva, a teremből eltávozott. Most következett az ünnepély második része, Bittó Kálmán miniszteri tanácsos rangidős­ csoport­főnök lépett elő s a személyzet nevében kifejezést adott azon mély tiszteletnek és ragaszkodásnak, mely­­ivel az államtitkár iránt viseltetik, de melyet személye iránt is érez. «» „Meg van tiltva — mondá — az uj évi üdvöz­let, de mi nem tudunk e tilalomnak engedni. Szere­­tetünket és hálánkat akartuk kifejezni külsőleg is ezen album által, melyet a személyzet nevében ezennel át­adni szerencsés vagyok.“ Az államtitkár meghatottan fogadta a személy­zet megemlékezését. Ismételve köszönetemet kell nyilvánítanom — így szólt — azon szíves, rendkívül szép megemléke­zésért, melyet önök nyújtottak. A nyilvános pályán működő férfit­­ nézetem szerint kétféle kitüntetés és jutalom érheti. Egyik, mit uralkodójától nyerhet, mint munkássága és érdemei jutalmát; a másik azon bizalom­, melyben polgártársaitól, barátjaitól része­sülhet. És higgyék meg, ez nem kevésbbé lélekemelő és szívreható, hisz ez a szív érzelmeinek, a tisztelet­nek és barátságnak igaz kifejezése. Mindenekor adós leszek érte, hogy ez érzelmekkel megajándékozzak. E beszédre újabban felhangzott a lelkesült él­jenzés, s ezzel a szép ünnepély véget ért. Az album igen szép kivitelű munka, barna disznóbőrkötésben, küllapján az ország címerével, első lapján művészi keretben az államtitkár címeré­vel ; második lapja egy honvédet ábrázol kibontott nemzeti zászlóval, s a honvéddel szemben — a mi­nisztérium kettős szervezetének kifejezéséül — egy, a törvénykönyvre támaszkodó polgári alakkal. A kö­vetkező lapokon a miniszterium polgári és katonai tagjainak arcképei vannak igen csinosan berakva. A liberalizmusról. — Kiváló férfiak gondolatai.. — A „Magyar Salon“-nak az a jó gondolata tá­madt, hogy kiváló embereinktől megkérdezi, mi az a liberalizmus? Épen jókor. Kiváló embereink véleménye soha­sem volt szétágazóbb ebben a dologban, mint ma. S szerencse, hogy Pontius Pilátus római prefektus most nem él, mivel ha azt megkérdeznék, az tudná még legjobban megmondani, ilyenformán: — Liberalizmus? Mi az a liberalizmus?! Mindazáltal érdekesek lesznek ezek a meghatá­rozások így egymás mellé állítva, ámbár elegen hiá­nyoznak a sorból. íme: A Magyar Salon t. szerkesztője felszólított, ír­jak pár sort lapja újévi számába és pedig a szabad­elvűségről. . . . Megígértem, hogy megfontolom a dolgot, mit megtevőn, arra határoztam magamat, hogy a szabad­­elvűségről nem írok. De hát mért nem? Nem írok, mert írnak és beszélnek arról eb­­ben, a­mi igen szép, de magában nem sokat ér.­ Tetteinket kell, hogy vezesse a szabadelvűség, úgy a társadalmi téren,­­ mint a politikában, ennek lesz valódi értéke. Én ehhez tartom magamat: Tisza Kálmán. * Felhívásukat távollétem miatt elkésve vettem és igy csak igen röviden válaszolhatok; különben itt egyszerű az igazság és a mesterkélt körülírás több­nyire hamisítás. A liberalizmus a szabadság tana az állami lét mellő­zhetlen föltételeinek korlátai között; lényege ab­ban áll, hogy szeresd a mások szabadságát váloga­tás nélkül — úgy mint a tenmagadét. Gróf Apponyi Albert: Irányi Dániel hosszasabban felel. íme a lé­nyeges részek: , Szerintem szabadelvüség az a gondolkozás- és cselekvésmód, melyhez képest a szabadság és jog­­egyenlőség elveit valljuk s úgy a politikai, mint a tár­sadalmi életben, a­mennyire a viszonyok engedik, megvalósítani igyekezünk. E meghatározás szerint a szabadelvűség a jó­zan demokráciával összevág, a radikalizmustól ellen­ben, mely az eszményeket a körülményekre való te­kintet nélkül kívánja létesíteni, különbözik“. Társadalmi szempontból a címzések, nemesi elő­nevek­, a kamarási kulcs, nemesség és rendjelek utáni sóvárgást kárhoztatja s igy szól: „Ezen jelenség, mondjuk ki nyíltan, az emberek hiúságán kívül, a sajtó magatartásának is tud­ható be. M Ha egyszer-másszor némely lap kikel is az em­berek ezen gyöngesége ellen, rendesen s mintha csak önmagát megcáfolni akarná, tömjénez a nagy uraknak, így mikor valamely nyilvános összejövetelről van szó, ha még oly érdemes más férfiak vagy nők voltak is jelen, a grófok, bárók stb. első helyen em­­líttetnek. Mikor valamely mágnás házasodik, nem érik be, hogy egyszerűen „esküvődnek nevezzék, „főúri esküvő“ cím alatt említik ezt a tényt. S ennek min­tájára „főúri gyász“, „főúri vadászatiról stb. Írnak, s a „nagybirtokos“ szó is szokássá vált. Hogy alig nagykorúvá lett, vagy egyébként tu­datlan és minden érdem nélküli mágnások egyszerre főispánoknak neveztetnek ki, azt észrevétel nélkül hagyják a mi „szabadelvű“ lapjaink, mintha csak ma­guk is egészen természetesnek találnák, hogy egy ily gazdag „urfi“ más tapasztalt és érdemteljes férfiak felett előnyben részesüljön. A milyen helytelen lenne pedig csupán azért nem méltányolni a hercegek, grófok és bárók érde­meit, mivel azok, ep oly nevetséges, sőt undorító, csak azért tömjénezni nekik, mivel ennyi meg ennyi ágú korona van címerükben. De azért azok a hírlapírók szabadelvű embe­reknek, demokratáknak vallják és hiszik magukat s nem is sejtik, hogy tömjénzésük által mintegy feljo­gosítják azokat a ,,nagy urakat“, hogy őket úgy, mint az egész polgári elemet semmibe se vegyék. A­ki mást pusztán születésénél fogva maga felett állónak tart, az ne csodálkozzék, ha az meg őt maga alatt levőnek hiszi. A szabadelvűség tehát sok tekintetben hanyat­lott nálunk.“ * Fálk Miksa is bővebben szól. Többi közt eze­ket mondja: „Bizonyos körökben újabb időben ismét di­vattá lett a liberalizmust szidni, a világ minden baját annak nyakába varrni és kiadni a jelszót: delendum esse! Ezen az erőlködésen csak mosolyogni lehet, mert akik ilyesmin törik a erejüket, nem is ismerik azt, ami ellen küzdenek, különbn ezen kilátás nélküli küzdelmet meg sem indítanák. Mert a liberalizmus nem valami elmélet, a­mit egy vagy több ember tetszés szerint kigondolt, és a­mivel aztán más emberek is­mét más elméletet állíthatnak szembe, vagy valamely politikai rendszer, mely bizonyos programm­ pontokba foglalható össze, hanem egyszerű elismerése annak, hogy minden embernek különbség nélkül, vele szüle­­tett joga van a szabadság azon mértékére, mely az ő boldogságára szükséges és azon törekvés, minden embernek ezen jogosult igényét, amennyire ez a tár­sadalom és állam fenállásának veszélyeztetése nélkül lehetséges, kielégíteni és elhárítani mindazt, a­mi en­nek útjában áll. A liberalizmus tehát mindig létezett, a­mióta emberi társadalom létezik, habár különböző helyeken és különböző időkben más-más alakban nyilvánult, más-más konkrét célokat tűzött ki maga elé. A középkor liberalizmusa pozitív követeléseire, nézve más volt, mint a­ mai, és a mienk ma is más mint az orosz vagy törökországi. A valódi észszerű

Next