Pesti Hírlap, 1891. január (13. évfolyam, 1-31. szám)
1891-01-08 / 8. szám
. 1 v * rfi , • : V Budapest, 1891. XIII. évf. 8. (4323.) szám. Csütörtök, január 8. Előfizetési árak: Szerkesztési Iroda: .. . »ti."»». ps mm Budapesten, nádor-utca 7. sx., I. emalet, Elfcp «V. 7 ? _______ P B _ hová a lap szellemi részét Félévre ••••'*-* 11 W ff®| »MB fej gS IH H fSgA illető minden közlemény Negyedévre !.. . 3 » 50 » IlJK áPSk ««P1 El |LI gS gf M intézendő. Egy hóra. ... 1 » 20 * KL— WjT® §|| g| W&JiM lg |||3l| Wijág Bérmentetlen levelek csak Egyes szám helyben 4 kr. ||| EBI g| Kl RI 11 Él S Mjm Ig^ ismert kezektől fogadtatnak el. Százalék nem adatik. B Ilii IMP BP lÉ Éle l^lvB Hintések Kiadóhivatal: _____ a kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest, nádor utca 7. Sí, földszint, T\/-cT TrnTTr AT TV! A TÁJT A TV Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap POT TTTK A I N A PI L A PAftfl^ ) Í°HN £ ^0NES * szétküldésére vonatkozó felszó f ULUHVm lim HjHi ban, 31 bis, rue du FaubouSfc támlások intézendők. Montmartre. Újévtől belépő minden új előfizető rendkívüli kedvezményül ingyen és bérmentve megkapja a FESTI HÍRLAP NAPTÁRÁT az 1891-ik évre. ’SflfT Mutatványszámokat egy levelezőlapon nyilvánított óhajra bárkinek egy hétig ingyen és bérmentve küldünk. Reakció a német birodalomban. Azt tanuljuk a világtörténelemben, hogy a perzsa háborúk, a salamisi és plateai győzelmek után egész Görögországban felvirágzott az irodalom és művészet. Ekkor építették a Pantheont és Olympiát, ez volt Sophokles, Herodot, Phidias és Polyklét kora, melyre még a mostani kor is mint az emberi nem gyönyörű ifjúságára lelkesedéssel pillant vissza. Ily korszakról álmodtak a németek a francia győzelmes háború, Szedán és a német birodalom újjászületése után ; azt hitték, hogy a nemzet lelkesedése ki fog terjedni Frigyesnek, a bölcs császárnak uralkodása alatt a tudományra, az irodalomra, a művészetre s fölemeli a németeket a civilizáció legmagasabb tetejére, hol költőik, tudósaik, művészeik vezérszerepet fognak játszani egész Európa szellemi világában s elhomályosítják a franciák irodalmi, tudományos és művészeti dicsőségét. Moltke, a győzelmek tudományos szervezője, intette ugyan honfitársait, midőn világosan kimondta, hogy legalább is húsz évig nem lehet másról szó Németországban, mint fegyverkezésről, sem pedig mélyen beható reformokról, de ez nem józanította ki a németeket nagyzási ábrándjaikból. A húsz év eltelt azóta, a német egység megszilárdult, az általános szavazaton alapuló parlament magában foglalja a nemzet legjelesebbjeit, de mégis úgy látszik, hogy az öreg Moltkének volt igazsága s hogy a német nemzet, minden politikai fölénye mellett is, nem volt nagyobb befolyással az emberi civilizációra ezen utolsó húsz év alatt, mint az ezeket megelőző húsz évben s hogy az angol és francia művelődés még most is felette áll a németnek. Az újkor meddő maradt a németeknél. Vannak ugyan nagy tudósaik különösen a természettudományokban, de ezek mind öreg urak, kik már a nagy háború előtt szerezték hírnevüket. Az a nemzedék, mely azóta nőtt fel, nem mutathat fel sem nagy költőt, sem prózai írót, sem híres tudóst, sem lángeszű feltalálót, ha talán dr. Koch-ot kiveszszük csoda-orvosságával, melyet azonban csak az orvosoknak ad át, nem pedig a tudománynak, s azt is drága pénzen, úgy hogy a titok őrzése által azt a gyanút gerjeszti az emberekben, hogy a német állam monopóliumot akar belőle alapítani, s kiaknázni az emberek betegségeit, mintha csak a középkorban élnénk. S csakugyan középkori állapotokat látunk Németországban. A gárdaezredekben kizárólag csak a nemes lehet tisztté, de a többi ezredekben is a polgári elem háttérbe szoríttatik. Egy komoly svájci hírlap a Gazette de Lausanne már több vezércikkében bírálgatja a porosz gimnáziumi rotogmtervet s komolyan állítja, hogy csakugyan szándékoznak külön gimnáziumokat szervezni a nemes ifjúság számára s ismét másokat a polgárok s a nép fiai számára, hogy azt hozom fel igazolásomul. Ha szabad volt meglátnom a születő villámot, miért ne legyen szabad arról beszélnem, amit rajtam kívül szintén igen kevesen láttak: a támadó villanyszikráit egy lángésznek, aki fergeteg volt irodalmunk világában, égtisztító, földtermékenyítő; a villámait már nem látjuk, dörgését, nem babjuk, felhőt sem látunk belőle, hanem virágait, amikkel költészetünk mezejét teleszórta, örökké szedni fogjuk. Petőfi, a költő, a népvezér, egyike volt nemcsak Magyarország, de korszakunk legkiválóbb szellemeinek, a kinek hite, meggyőződése volt az, amit költeményeibe foglalt, a ki rajongott azért, amit kigondolt, a ki benne élt abban, amit megálmodott. Azonkívül pedig ugyanaz a közönséges ember volt, csendesen feldicsérendő jó tulajdonságaival s szelíden megmosolyogni való gyarlóságaival, mint mi valamennyien. A legtöbb költeményének ismerem az eszmecskáit; ha szabad volna idegen szót használnom, azt mondanám, a motívumait. Némelyiknek ott voltam az első szikra kipattanásánál. Láttam azt, mint amaz emlékezetes villámot megszületni, s aztán műenydörögve végig harsogni hegy és völgy felett s lecsapni a legmagasabb oromra. Követte a zápor-szakadás. Vérzápor volt. Ezúttal azonban egy másik villámszerű költeményéről akarok szólni, mely azt a régi, azt az erős barátságot, mely bennünket összekapcsolt, ketté tudta szakítani. Petőfi életkor, s azok között a legkiválóbb felejthetetlen barátunk, Fischer Sándor, mindannyian felemlítik e meghasonlást, s megtalálják az indokát Petőfinek Vörösmartyhoz írt versében, melynek visszatérő végsora így hangzik: „Nem én tépem le a fejedről, magad tépted le a babért!“ S mely az általunk közösen szerkesztett „Életképekében megjelent , melynek tartalmát, hangját és utólagosan rákülönböző osztályok már fiatalságukban se keveredjenek össze. Reméljük, hogy van még elég ész a német mérvadó körökben, hogy az ily középkori terv életbe léptetését megakadályozzák. Ha azonban visszaemlékezünk, hogy a legközelebb lefolyt húsz év alatt miként bántak Németországban a sajtóval, miként kényszerítették a látszólag független hírlapokat, hogy a hivatalos sajtóosztályból kikerült cikkeket mint a magukért adják olvasóiknak s miként üldöztek rágalmazási sőt hűtlenségi perekkel mindenkit, még Momssent is, minden szóért, mely Bismarcknak s a kormánynak kellemetlen volt s miként bántak a szocialistákkal, kiket adminisztratív után földönfutókká * * tettek, akkor természetes, hogy még a svájci hírlap tudósítását sem tarthatjuk légből kapottnak. A szélsőbal vezére azonban nem lát reakciót Németországban, világos, hogy nem tartózkodott ottan s nem ismeri a junkerek gőgös föllépését. Pulszky Ferenc: —z„PESTI HÍRTAPÍITÁRCÁIT Petőfi eszmecsirái. Irta és a Petőfi-társaság nagygyűlésén felolvasta Jókai Klár. Egyszer láttam a villámot megszületni. A legközvetlenebb közelségből, alig hat lépésnyire tőlem. Egész családom együtt volt: nőm, leányom és egy nevelt leányunk. Egy hatalmas nyári zivatar után, künn álltunk az istenhegyi nyaralónk nyitott verandáján, gyönyörködve az elvonuló fergeteg pompájában. A bakacsinkék felhőkárpit eltakarta az egész vidéket; alatta fehér párafoszlányok lebegtek, mint szellemalakok, akik ki vannak zárva az égből. Egy-egy néma villám pislant meg néha a felső sötétségben, olyan távol, hogy a hangja nem hallatszott hozzánk. A zápor az Istenhegyen megszűnt már. A veranda alá menekült fecskék kezdték próbálgatni ázott szárnyaikat. Az egészség tele volt azonnal. Ekkor ott a mi verandánk előtt, ember magasságaira a földtől, támadt egy szikra, lapda nagyságú, inkább nevezhetném kigyuladt csillagnak, mely egy feloszthatatlan percig a szivárvány minden színeiben sziporkázva „állt“ előttünk, szétágazó szimetrikus sugaraival hasonló egy virágkehelyhez, gyönyörködtető és nem ijesztő. Az Isten játéka! Születése percében a hangja nem volt egyéb egy erős, pattanó zengésnél; a villámgyermek sir! — A tovább folyópercben — ha felénk fordul, mind halva vagyunk! nem! — oldalt cikázott s aztán éles szögletbe törve, lecsapott az ezer lépésnyi távolban levő Mártonhegyre. De már akkor lángoszlop lett belőle s égrepesztő dörgése miatt reszketett alattunk a föld; már akkor az Isten haragja volt! szóltam ugyanazon lapban s mely nyilatkozatomért aztán Petőfi szintén ugyanazon lapban határozottan megtagadott minden barátságos viszonyt kettőnk között. Az életirónak adat a tény: Petőfinek e költemény megírására elég az ő kedályhangulatának megismertetése, ki Kossuthban vetélytársát látta s Vörösmartyt meggyűlölé azért, hogy Kossuth indítványára rászavazott az augusztus 21-iki országos ülésben. Az indok érthetővé teszi a tényt. — De a lélekbúvár előtt fenmarad az a kérdés, hogy ha a költemény miatt Petőfi és én közöttem véleménykülönbség támadt, hogy nem tudtuk mi ezt „a nyájasság kamrájában“ egymás között elintézni ? Hogy jelenhehetett meg előbb a vers az egyik szerkesztőtől, azután a rosszulás a másiktól, ugyanabban a lapban? Miért nem tettük azt, ami etnikai következtetés, hogy ily esetben mind a két szerkesztő visszalép ? Valami mélyebben ható, erősebb vérmérgezésnek kellett itt működni, mint egy halovány politikai nézetkülönbség. Hiszen saját akkor itt cikkeim állnak, mint terhelő tanult ellenem, akik szemembe mondják, hogy én is épen oly vakbuzgó gyökérirtó voltam, mint Petőfi. Vagy jobban szerettem én Vörösmartyt, mint Petőfit ? Nem. Magyarországnak összes nagy embereit együtt véve nem szerettem annyira, mint Petőfi Sándort. Hanem valaki mégis volt, akit még jobban szerettem, mint Petőfit. „Szerettem.“ — A titok szikrája kipattant. De ő is, Petőfi is szeretett mást! És ennek a szikráját is láttam kigyuladni. A megelőző 1847-ik év egy nyári délutánján, az alföldi útjából visszatért Petőfi, betoppan a szobámba s e szóval kezdi: — Pajtás! Megházasodom. — Tudom. Mondám. Megírtad Erdődi leveled- Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz. Belpolitikai hírek. - jan. 7. , A közigazgatási reform küszöbén. A Pol. Corr. budapesti értesülése szerint a kormány kebelében közelebb kezdik meg a közigazgatási reformokra vonatkozó egyes javaslatok részletes tárgyalását. Kilátás van rá, hogy az egyik javaslatot már januárban, vagy február elején fogják beterjeszteni a képviselőháznak. Alaptörvénye az összes reformnak a törvényhatóságok állami szervezése lesz. Erre való tekintettel halasztották el a mezei rendőrség és az állatorvosi intézmény államosítására vonatkozó javaslatok végleges megállapítását, amit