Pesti Hírlap, 1892. április (14. évfolyam, 92-120. szám)

1892-04-01 / 92. szám

2 túl nem rendeli többé alá mindenféle mellékte­kintetnek a kongrua ügyében kezdeményezett eljárása folytatását. A méltányossági­ szempon­tokon kívül fon­tos állami és nemzeti érdekek is kötelezik erre. Az alsó papság egy részének elégületlensége első­sorban arra a nyomorúságos helyzetre vihető vissza, melyben sok helyen sintődik. Gróf Csáky Kálmán drasztikus példákat hozott föl e röghöz tapadt szegénység illusztrálására. Plébánosok, kiknek évi jövedelme négy-ötszáz forintra rúg, száz forintot kapnak évente, hogy ezen összeg­ből segédlelkészt tartsanak. Maga az az állapot, hogy férfiak, kik ugyanazon pályán működnek, kik ugyanazon tanulmányokat végezték s ugyanazon képesítés­sel bírnak, kik mint plébánosok és segédlelké­szek ugyanazon teendőket végzik, maga az az állapot, hogy e férfiak emitt dúsan vagy leg­alább kielégítően legyenek javadalmazva, holott másutt a nyomor kenyerén rágódnak, annyira viszás s oly kiáltó ellentétben áll az egyenlő­ség elvével, hogy tekinteteinket önkénytelenül azon katholikus államok felé irányozza, hol maga az állam javadalmazza a papságot. Nem dúsan ugyan, de egyenlő mértékkel mérve a fize­téseket a klérus különböző fokozatú tagjainak. De mérve mindenesetre úgy, hogy a nyomorral nem kell megküzdenie a plébánosoknak és se­gédlelkészeknek, mint nálunk akárhány helyen. A kongrua kérdését meg kell oldania a kormánynak mielőbb. A püspöki karral egyet­­értőleg, ha lehet, de nélküle is, ha kell. Belpolitikai hírek. m­inisztertanács lesz, mint értesülünk, holnap délután a kormányelnökségi palotában. Tárgyát a rendes folyóügyeken kívül az országgyűlés munka­rendjével kapcsolatos több kérdés fogja képezni. Az általános költségvetési vitának a kép­­viselőház mai ülésében történt váratlanul gyors befeje­zése remélhetővé teszi, hogy a budget-törvény meg­alkotható lesz, még mielőtt a kormánynak adott öt havi költségvetési felhatalmazás lejárna s nem fog beállani a további indemnitynek a szüksége. A jövő héten mindenesetre le fogja a ház részleteiben is tár­gyalhatni a költségvetési előirányzat jelentékeny részét. Az egyes tárcák budgetjei közül leghosszabb vitára a vallás- és közoktatásügyi fog alkalmat szolgáltatni, adhat ez ember, de kaphat is; különöset­, ha egyáltalában nem akar kapni. A szünet beálltát egyébként talán jobb „változásinak nevezni, mert a szünet csakis a „maguk közt“-re vonatkozott. A vívni tudó if­júság továbbra is belekötött az emberekbe, de csak olyanokba, a­kik a karddal nem tudtak bánni. Szó sincs róla, van abban valami lélek­emelő és öntudat ébresztő érzés, ha az ember biztosan tudja, hogy az ellenfélnek még csak fogalma sincs a vívásról s hogy az ő bőre még csak lapos vágásig sincs veszélyeztetve. Ilyen esetben a föllépés valóban büszke öntudattal tölthet el. Kezdetét vette tehát a védtelenek provoká­­lása és sakkban tartása. Mondhatni, hogy banda alakult, a mely szerény, csöndes polgárembe­rekre utazott. Olyanokra — és pedig leginkább kereskedőkre — a kiknek csinos, szép feleségük volt és a kik a feleségeik tolakodó udvariéira görbe szemmel mertek nézni. Mikor ez az állapot már majdnem türhet­­len kezdett lenni s egy pár szerencsétlen és szép feleségű boltos részben az ágyat nyomta, részben pedig „párbajra képtelen hitvány gézen­gúzának volt kijelentve: akkor érkezett a vá­roskába egy kereskedő, a­kinek igen szép fele­sége volt és a ki férfi divatüzletet nyitott. Klein Herman ur, az uj kereskedő, cingár emberke volt és igen alázatos. A banda elégedetten nézett végig rajta, meg a feleségén is, a­ki harapni való teremtés volt. Be is járt azután a banda minden tagja A házassági jog kodifikálása ügyében össze­hívott szaktanácskozmány ma Szilágyi Dezső igaz­­ságü­gyminiszter elnöklete alatt folytatta tanácsko­zásait. A képviselőház a költségvetés általános tár­gyalását általános kellemes meglepetésre befe­jezte. Csupán a zárbeszédek és a szavazás ma­radtak holnapra. A vitát a „vezérszónokok vitájának“ lehet az üzletbe s kisebb vásárlásokat kezdett vé­gezni, hogy az asszonynyal, a­ki szintén ott volt az üzletben, megismerkedjék. Annyira tet­szett a menyecske nekik, hogy pár hét múlva majdnem mindegyik ott lebzselt a boltban, el­riasztva a vásárlókat. Klein Herman, a­kire nézve ez az álla­pot igen kellemetlen volt, nem szólt ugyan sem­mit, de kezdett görbén nézni s igy — mint a banda egyik tagja megjegyezte — közel volt az az idő, mikor egy kicsit ráncba szedik. Már­­már majdnem provokálták is, midőn a boltos elutazott s csak négy-öt napra vetődött haza. Majdnem egy időben ezzel az egyik fővárosi lapban a következő napi hír volt olvasható :­­ „Igen érdekes vivóverseny folyt le a napokban Berlinben, a­hol a legelső vivők és vivó­­mesterek mérkőztek össze. Az eredmény, a­melyre a berliniek nem is számítottak, igen meglepő volt, amennyiben a mérkőzés nyertese egy Klein Her­man nevezetű kanabokai kereskedő, egy békés foglalkozású polgár volt, a­ki összes ellenfeleit könnyű szerrel győzte le.“ Persze hogy rengeteg hatást okozott ez a hír Kanabokán. A banda összenézett, szemet meresztett és az, a­ki már készen volt arra, hogy a kereskedőt provokálja, nem találta sür­gősnek a dolgot, úgy vélekedett, hogy rá ér. Majd ha élesebbé válik az ügy, akkor veszi elő Herman urat. De még más tekintetben is hatása volt a hírnek. Klein Hermant ugyanis nem akarták be­venni a kaszinóba, a­mit persze most már nem cselekedtek meg. Azután a szép menyecskének sem udvaroltak annyi tolakodással, mint az előtt s ha tehették, akkor mentek az üzletbe csak, ha a férj nem volt ott. Igazuk volt, mert abban ugyan semmi lé­lekemelő és öntudatot ébresztő érzés nincs, ha az ember olyannal áll szemben, a­ki a világ legjobb vívóit legyőzte, még­pedig könnyű szerrel. De mert Klein Herman továbbra máz, vékonykarú emberke maradt és mu­tassága mindegyre nagyobbodott, a tekintélyt lassacskán kezdte elveszteni. Azután olyan forma hírek is jártak Kanabokán, hogy az ilyen világ­hírű vívónak tulajdonképen nem is szabad pár­bajozni, mert ha ő valakit párbajban megöl, az gyilkosság. Ily körülmények között a banda újból tola­kodó kezdett a szép asszonynyal lenni, de nem sokáig, mert mihamar meggyőződött arról, hogy még az olyan híres vivónak is, mint a­milyen Klein Herman, szabad párbajozni. Mert hát ez az ember kezdett rettenetes lenni. Hírt adtak erről a fővárosi lapok, a­melyek megírták, hogy Klein Herman kanadokai keres­kedő, a­ki üzleti ügyekben Bécsben járt, egy nyugalmazott német tábornokkal szólalkozott össze, a­kivel azután az osztrák határon vívott párbajt. A tábornok olyan vágást kapott a mel­lére, hogy félóra múlva meghalt. Nagy hecc volt akkor e miatt. Klein Hermant a bíróság kérdőre akarta vonni, de nem tehette, mert a párbaj Ausztriá­ban történt; azután olyan előrelátással volt PESTI HÍRLAP 1892. április 11 a melynek körébe az ellenzéki pártok beszándékoznak vonni a függő egyházpolitikai kérdéseket. A költség­­vetésnek e része azonban minden valószínűség szerint csak a húsvéti szünidő után kerül sorra. A pénzügyminiszter azon felmerült kérdés folytán, hogy váljon a jövedéki bírságok felesle­geiből engedélyezett ösztöndíjak még akkor is kiszolgáltathatók-e, midőn az ösztöndíjas a rendes egyetemi tanfolyam befejezése után a tudori fokozat elérése céljából a vizsgálatok letevésére készül,­­ a következőket jelentik ki: A jövedéki bírságok feleslegeiből a tanulmá­nyok befejeztéig engedélyezett ösztzdíjak rendszerint csak azon időpontig szolgáltathatók ki, melyben a jogosult a rendes utolsó tanfolyamot bevégzi. Mint­hogy az orvosi- valamint egyes jogi szakképesítéshez a tudori fokozat elérése, a középiskolai tanári szak­­képesítéshez pedig a középiskolai tanári képesítő vizsga sikeres letétele kívántatik, mely szakképesítés elnyerhetésére az illetők csak a rendes tanfolyamok befejezése után jelentkezhetnek : kijelenti a miniszter, hogy szándéka az ily tanulókat a szigorlatokra, ille­tőleg képesítő vizsgálatokra való előkészülhetés céljá­ból az általuk addig élvezett ösztöndíj élvezetében rendesen egy tanévre meghagyni, ha az előbbi ren­des tanfolyamok alatt jó előmenetelt és szorgalmat tanúsítottak. Az ily ösztöndíjak csak az egyes szigor­latok, illetve tanári képesítő vizsgák sikeres letevése után s ezeknek arányában egyenlő részletekre fel­osztva fognak kiutalványoztatni, miért is az e ked­vezményt elérni óhajtóknak esetről-esetre a szigorlati (vizsgálati) bizonyítvány bemutatása mellett az ille­tékes pénzügyigazgatóság útján a pénzügyminiszterhez kell folyamodjak. A nemzeti párt holnap, április 1­1-én d. u. 5 órakor értekezletet tart. A valutaszabályozásra vonatkozó törvény­­javaslatokat, mint a bécsi Pol. Corr. Budapestről ér­tesül, Wekerle miniszter már kidolgozta. A két pénz­ügy­miniszter most tárgyalja a kérdést. A pénzverési törvényjavaslatot, valamint a pénzbeszerzési felhatal­mazásra vonatkozó javaslatot, mely Magyarországon a konverzióval lesz kapcsolatos, valószínűleg még április hóban terjesztik a törvényhozó testületek elé. Országgyűlés­­ i­ nevezni, mert rajtuk kívül még csak négy rövi­­debb beszédet hallottunk s ez utóbbiak a mai ülésnek is csak alig felét vették igénybe. A tár­gyilagosság meglehetősen dominált, •­, a­mit kü­lönben a vezérszónokok egyénisége is meg­magyaráz. Hegedűs Sándor, az előadó, régi gya­korlott parlamenti, férfi, a­ki a többség legharciasabb szónoka ugyan, de tudja, mikor, mily tónust kell megütni. Helfy Ignác a szél­sőbal leghiggadtabb tagja, a­ki mindig hozzájá­rul a viták színvonalának megtartásához. Sze­rencsésen társult a vezérszónokokhoz Molnár József, az Ugron-pártiak határozati javaslatának benyújtója. Tegnap is igen tartalmas beszédet mondott, mely újra rávallott alapos készültsé­gére és tudására. A mai vitát Bakó Emil a függetlenségi párt egyik uj tagja nyitotta meg, a ki mint sze­gedi képviselő, Szeged város helyzetével is be­hatóan foglalkozott. Higgadtan, tárgyilagosan beszélt, biztos előadással, a szónak teljes birto­kában. Pártja zajosan megéljenezte. Utána Apponyi Albert gróf beszélt. Ter­mészetesen az ő szónoklata a nap eseménye, bár ezúttal rövidebben beszélt és nem is oly han­gulatkeltőn, mint egyébkor. Elismerését fejezte ki Hegedűsnek tárgyilagos előadói beszédéért, azután a kormány pénzügyi és belügyi politi­káját bírálta, ez utóbbit bizalmatlanul. Kiterjesz­kedett a Horánszky tegnapi interpellációja által fölvetett kérdésre is, azt mondván, hogy a mi­niszterelnök válasza a Horváth-ü­gyet nem in­tézte kielégítőleg el, homályt hagyott fönn, mely­nek eloszlatása a kormánynak és parlamentnek is érdeke. Majd a nemzeti párt részéről határo­zati javaslatot nyújtott be a költségvetés ellen. Öt percnyi szünet után S­z­a­p­á­r­y Gyula gr. miniszterelnök reflektált Apponyi beszédének a Horánszky-interpellációt illető részére és az összkormány nevében teljesen kielégítő és kor­rekt nyilatkozatot tett. Majd G­a­á­l Jenő szólt a nemzeti pártról, sok függő kérdést ölelve föl s az elnök már be akarta zárni a vitát (mert nagy örömére jobbról is balról is üresen mosolyogtak rá a fekete táblácskák.) Ekkor azonban szólásra jelentkezett C­s­a­­n­á­d­y Sándor ba’, a­ki elöljáróban szokás szerint megcirógatta kissé az átkos többség gyászvitézeit is, de aztán honfiúi haragjának háromélű gyilkát az Ugron-párt közösügyi tanoknak megnyílt keblének szegezte, felszólítva azt, hogy térjen le a „hitehagyottság útjáról“ és csatlakozzék a függetlenségi párthoz. Ugron Gábor izgatottan kért szót és kijelentette, hogy tekintettel Csanádynak hajlott korából származó gyengeségére, a pártja ellen intézett támadásra nem felel.

Next