Pesti Hírlap, 1892. április (14. évfolyam, 92-120. szám)

1892-04-01 / 92. szám

1892. április 1 PESTI HIKLAP Végül Csáky Kálmán gróf szólt igen érdekesen és általános figyelem közt a felvidék hanyatló viszonyairól, annak érdekeit a kor­mány figyelmébe ajánlva. A költségvetést el­fogadta. Többen nem voltak szólásra följegyezve s az elnök az á­lt a­l­á­n­o­s vitát bezárta. Az ülés végén Szilágyi Dezső igazságügy­miniszter újból benyújtotta a kúriai bírás­kodásról szóló törvényjavaslatot, melyet 30 tagú külön bizottsághoz fognak utasítani. II. A képviselőház ülése márc. 31. Bánffy Dezső b. elnök az ülést d. e. 10 óra­kor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitele­sítése után bemutatja a miniszterelnök átiratát, mely szerint ő felsége a legmagasabb trónbeszédre adott válaszfeliratot tudomásul vette. Széll Ákos előadó az állandó igazoló bizottság nevében jelenti, hogy Erreth János, Jusík Gyula, Kováts Albert és Bartók Lajos megbízó­­­evelei rend­ben találtatván, a nevezettek a szokásos harminc napi fentartással igazolt képviselőknek jelentetnek ki. Az új képviselők osztályokba soroltatnak. Lukáts László a IX. bíráló bizottság nevében jelenti, hogy a bizottság Papp Béla választása ügyé­ben a vizsgálatot elrendelte s annak vezetésével Schober Ernőt bízta meg. Schober Ernő a ház színe előtt leteszi az esküt. A budget-vita. Következik a napirend: az 1992. évi állami költségvetés általános tárgyalásának folytatása. Babó Emil, mint a ház új tagja, szigorúan tárgyilagos akar lenni. De ha a fennálló rendszer ellen bizalmatlanságát mégis kifejezné, ezt ne írják a tárgyilagosság rovására. A pénzügyminiszterrel szemben hangoztatott elismeréshez ő nem járulhat egész terjedelmében, mert az egyensúlynak, melyre önérzetesen hivatkoznak, sötét pontja is van: nincs biztosíték arra nézve, hogy az egyensúly tartós lesz. S erre biztosítékunk nem is lesz addig, míg a pénz­ügyminiszter nem lesz abban a helyzetben, hogy a költségvetést mint az önálló és független Magyar­­ország minisztere, terjeszthesse be. A költségvetés bőven gondoskodik a kormány hatalmának állandó­sításáról, de nem törődik az ország enyhítésre váró sok bajával s a sok kielégítést igénylő jogos érdekkel. Utal csak az árvamegyei ínségesekre. Ne tartsanak zárt üléseket, hogy a képviselők egy napi díjával boldogítsák az éhezőket, h­a nem adja oda a belügy­miniszter csak azt a csekély összeget, melylyel a választásoknál a hivatalos apparátust mozgásba hozza s akkor az árvaiak sokkal mérsékeltebben fognak éhezni. A közoktatási ügyekről szólva, felhozza Sze­ged városát, mely 75.000 holdnyi területe dacára sem tud a közoktatási követelményeknek megfelelni, ámbár e városban évenkint több száz idegen ajkú gyermek tanulja meg a magyar nyelvet és válik lel­kében is magyarrá. A kulturállam hivatása nem az, csinálva, hogy a részletek még máig is titokban vannak. Ettől az időtől kezdve Klein Herman föl­­tétlen tiszteletben részesült Kanabokán. A legjobb vivók is kitértek előle s a menyecskének mind­össze egy udvarlója maradt, a­ki életunt volt, de nem akart öngyilkos lenni. Azt remélte, hogy Klein Herman megteszi azt a szívességet neki, hogy elküldi a másvilágra. Nem ...te meg. A rettenetes ember, a­kinek egy görbe nézése hideglelőssé tette a legvakmerőbb ka­­nabokai urat is, megmaradt olyannak, a­mi­lyen volt. Egyszerűnek, üzletembernek, gyöngéd férjnek. — Én nem bántok senkit — szokta mon­dani — de a­ki engem bánt, az meghal. Úgy látszik azonban, hogy nem volt igaza. A betegség ugyanis elkezdte bántani és ő adta be a kulcsot. Meghalt szegény, rövid betegség után. Te­metésén megjelent az egész város s a helyi lap a halálozás alkalmával fölemlítette a boldogult minden hőstettét. A berlini diadalt s az ausztriai párbajt. Pedig hát ezt rosszul tette, mert azokból a históriákból egy mukk sem volt igaz. A boldogultnak dunsztja sem volt a vívás­hoz s azért íratta meg a lapokban valami fur­fangos után azokat a meséket, hogy békesség­ben élhessen Kanadokán. . . . Hejh, ha most mindezt megtudja a kanabokai banda Murai Károly hogy talpig fegyverben álljunk, hanem az, hogy kul­turális tekintetben fegyverkezzünk s létesítsük végre a harmadik egyetemet, valamint a gazdasági aka­démiát is az alföldön. A költségvetést általánosságban sem fogadja el, hanem Helfy határozati javaslatát pártolja (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Apponyi Albert gr. elismerését fejezi ki az elő­adónak objektív, a helyzetet valóban részrehajlatlanul megvilágító beszédéért. Ha az előadói székből pénz­ügyeink ecsetelésénél mindig ily hangon és ily szel­lemben hallottunk volna felszólalásokat, akkor ez az ország talán igen súlyos bajtól meg lett volna mentve. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Sajnos, a politikai szempontok arra kényszerítik szólót és pártját, hogy a költségvetéssel szemben mereven elutasító állás­pontra helyezkedjék. Szóló nem akarja a felirati vitá­nak második kiadását kezdeményezni. (Felkiáltások jobbfelől: Helyes! Helyes!) Csallány Sándor: De nem helyes! (Nagy de­rültség) Apponyi Albert gr. vázolja azután a pénzügyi kibontakozás történetét. A nemzet nagy áldozatkész­sége révén sikerült a deficitet eltüntetni , de lehetet­len, hogy az a politikai tényező, a­melynek kormány­zata alatt azok a hibák történtek és az a helyzet előállott, a­mely a nemzet áldozatkészségének ilyen igénybevételét szükségessé tette, ebből magának érde­met kovácsoljon. Ez csak vád tárgyát képezheti. (He­lyeslés balfelől.) A nemzeti párt már a fölirati vita alatt kifejezést adott annak, hogy hajlandó a refor­mok létesítésében közreműködni, de ennek előfeltéte­léül a választási törvény revízióját és általában a vá­lasztások tisztaságának biztosítására szolgáló intézke­dések meghonosítását kívánták. Ez nem kibúvó, mint a miniszterelnök mondta, hanem komoly kívánalom, mely teljesen összeegyeztethető azzal a komoly aka­rattal, hogy kellő feltételek mellett a belügyi refor­mok keresztülvitessenek. Ez volt a nemzeti párt ré­széről az utolsó békeajánlat, de a miniszterelnök ezt mereven visszautasította s ez kényszeríti a nemzeti pártot arra, hogy a kormánynyal szemben a költség­­vetés tárgyalása alkalmával is a legmerevebb állás­pontra helyezkedjék. (Helyeslés a bal és a szélső bal­oldalon.) Szóló elfogadja azt, hogy a parlamentarizmus egyik törvényét képezi a többség akaratának érvényesülése, de ez annak csak második törvénye. Az első és alaptörvénye az, hogy a képviselőház szabad válasz­tásoknak, és így a nemzet valódi akaratának kifo­lyása legyen. (Zajos helyeslés a bal és szélsőbalon.) Ezt a primordiális első követelményt kell a megha­misítás minden veszélyével szemben annyira, ameny­­nyire lehet, megóvni és akkor a második követel­mény megvalósulása önönmagától fog bekövetkezni. (Igaz ! Úgy van! balfelől.) És itt szóló kitér az or­szággyűlés idő előtti feloszlatására, mely csak párt­manőver volt. És ez a pártmanőver annál súlyosabb beszámítás alá esik, mert megzavarta a ház munka­rendjét és legalább egy évre megbénította munkálko­­dási képességét. Azonkívül a kormány indokolatlanul megszegte azt az ígéretét, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatot, a­mennyire tőle függ, még a múlt országgyűlésen a ház által végig tárgyaltatja. Károlyi Gábor gr.: A­mit eddig ígértek, soha sem tartották meg! (Igaz ! ügy van! Derültség a bal­os szélső­baloldalon.) Elnök : (csenget.) Kérek csendet! Apponyi Albert gr.: T. ház! A parlamenta­rizmus szokásaival való összefüggés címén ezen a helyen akarok visszatérni a tegnapi ülésnek végén előfordult incidensre: (Halljuk! Halljuk !) arra az in­cidensre, a­melyet Horánszky Nándor t. barátom in­terpelláció alakjában hozott a ház elé. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház! Én úgy érzem, — sine i­a et studio beszélek a dologról s óhajtom, hogy elfogulatlanul mérlegeljék indokaimat s felfogásaimat, — hogy az a kérdés, a melyet Horánszky Nándor t. barátom tegnap interpelláció alakjában fölvetett,az ugyan­csak a tegnapi napon arra adott válaszszal semmi irányban sem nyert kielégítő elintézést. (Igaz ! Úgy van­­ a bal és szélsőbaloldalon.) T. barátom indokolta, hogy mért tartotta ama német hírlap közleményét eléggé fontosnak arra, hogy az itt e házban felszólalásnak és kérdésnek tárgyát képezze ? Szerintem egészen helyesen és ha vannak, a­kik ez irányban másként vélekednek, azok­nak bátor vagyok csak azt figyelmükbe ajánlani, hogy mikor a politika terén működő egyéneknek és ez­által egész közéletünk reputációjáról van szó, a túlérzékenység mindenesetre kisebb hiba, mint a szük­séges érzékenység mellőzése (igaz ! Úgy van­­ a bal­oldalon ) s csak azt tehetem hozzá bár ha minden vád és gyanúsítás, minden ily irányú mozzanat ha­sonló nyilvánossággal és hasonló nyíltsággal tárgyal­tatott volna és tárgyaltassák. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon.­ De, te hát, legyen ez bármikép, bármint véle­kedjék erről bárki, ma a dolog már nincs ezen első stádiumban, mert a kérdés feltétetett, még­pedig oly precízióval, mely az előle való kitérést tehetetlenné eszi és e kérdés választ is nyert. A miniszterelnök nem elégedett meg azzal, hogy a Horánszky J. ad­rá­tum által felvetett kérdések elsejére válaszolt volna, t. i. abban az irányban, hogy a sajtóiroda az illető cikkel semmi összeköttetésben nincsen. Károlyi Gábor gr.: Az sem áll! Apponyi Albert gr.: De belement a második kérdésbe is, abba, a­mely a dolog érdemére vonat­kozik, abba a kérdésbe, a­mely az összkormányhoz volt intézve. Ha a t. miniszterelnök úr válaszában csupán az első kérdésre szorítkozott és azt mondotta volna, hogy ama hírlapi közleményt egyáltalában nem tartja indoknak arra, hogy az a képviselőházban nyi­latkozatoknak alkalmául szolgáljon és ennél egy lé­péssel sem ment volna tovább, nem osztoztam volna felfogásában s nem tartottam volna helyesnek a választ, de a dolog ilyetén elintézését talán mégis elfo­gadhatónak találtam volna. De a t. miniszterelnök úr ezt az álláspontot elhagyta, és a maga személyét illetőleg az általa viselt kormányzati állásokat illetőleg érdemle­gesen válaszolt; ezáltal tehát azt a terrénumot elhagyta, hogy ama hírlapi közlemény nem érdemes arra, hogy itt az ügy, az abban a közleményben felvetett kérdés és vád érdemileg tárgyaltassék s miután ezt elhagyta, válaszában tisztán arra a resszortra szorítkozott, me­lyet azelőtt kezelt és melyet most kezel. Ez által in­direkte a többi kormányzati ágak összeségére nézve — megengedem, nem szándékosan, de épen azért hozom fel az ügyet, hogy legyen meg a rektifikáció a­melyekben hasonló visszaélések igenis képzelhetők és előfordulhatnak, homályt hagyott, (Igaz! Úgy van­ a bal és szélsőbaloldalom.) oly homályt hagyott, a­mely homály sem érdekelt t. képviselőtársunk sze­mélyével szemben fenn nem maradhat, sem szerintem a parlament és kormányzat reputációja érdekében fenn nem maradhat. (Igaz! Úgy van­ a bal és szélső baloldalon.) És nehogy félreértés legyen t. képviselőház, nem abból a szempontból inzisztálok és kívánom én, hogy legyen hát meg a teljes világosság, mintha ne­kem vagy annak a pártnak, a­melyhez Horváth Gyula­­. képviselőtársam tartozik, ilyen felvilágosításra szük­sége volna, mint hogyha bármi kételyt táplálnánk, mintha mi nem tudnók, hogy azok a vádak teljesen alaptalanok. De az ilyen kérdéseket, az ilyen termé­szetű vádakat, ha egyszer felhozattak, ha nyilvános­ság elé kerültek, ha a ház elé kerültek, nem lehet az egymást ismerők személyes bizalmának szempont­jából megítélni, hanem az egyéneket nem ismerő, a gyakran rosszakaratú nagy­közönség szempontjából kell megítélni, a­mely szempont szükségessé teszi azt, hogy teljes, félremagyarázhatlan, minden kétértelmű­séget kizáró világosság legyen a kérdésben. (Igaz! Úgy van­ a bal és szélsőbaloldalon.) Az ilyen kér­désre tehát csak kétféle választ tartok helyesnek. Az egyik az, a­mit én kizártnak tartok a jelen esetben, de csak a theoretikus teljesség szempontjából hozok fel, hogy igenis X—Y képviselő ebben és ebben az esetben részesült jogosulatlan előnyökben, a másik pedig az, hogy ilyen állításra semmiféle adat fenn nem forog, semmiféle alap nincsen, hogy legjobb tu­domásunk szerint X—Y képviselő semmiféle jogosu­latlan előnyben a kormány részéről nem részesült. (Igaz! Úgy van­ a bal és szélsőbaloldalon.) Az egyik vagy a másik, t. képviselőház, de én azt hiszem t. képviselőház, egyetérthetünk mindnyá­jan abban, mert ez mindnyájunk közös kincsének, a közéletünk és parlamentünk reputációjának a kér­dése, talán első­sorban (a jobb­oldal felé mutatva) azon t. párté, de ebbe nem bocsátkozom, mondom, abban egyetérthetünk mindnyájan, hogy ha a kérdés egyszer felvettetett, bármely homálynak a fenha­­gyása szigorúan kerülendő s a kérdés teljes, legális minden kétértelműséget kizáró tisztázást igényel. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Végül szóló a következő határozati javaslatot terjeszti elő: Határozati javaslat. Tekintve azt, hogy a kormány a múlt ország­­gyűlésnek feloszlatását szükség nélkül oly időben hozta a korona előtt javaslatba, mely a nemzeti aka­rat nyilvánítására legkevésbbé volt alkalmas, hogy ezáltal ok nélkül gátolta azon törvények megalkotását, melyek a választások szabadságát és tisztaságát fe­nyegető mindinkább terjedő visszaélések fékezésére alkalmasak lettek volna, dacára annak, hogy az or­szág színe előtt ezen törvények létesítése iránt köte­lezettséget vállalt, tekintve továbbá azt, hogy a kor­mánynak eddigi mulasztásai és elhibázott­ kezdemé­nyezései sem engedik remélni, hogy az ország közjogi helyzetéből folyó követelményeknek érvényt szerezni akarjon és tudjon, sem arra nem nyújtanak kilátást, hogy az ő vezetése mellett a belügyi reformok terén az állami rend és az állampolgári szabadság kívánal­mainak egyaránt megfelelő alkotások létrejöhessenek, sőt tekintve azt, hogy a kormány nyilatkozatai az 1867-iki XII. t.c szelleméből folyó közjogi kívánal­makkal szemben kitérő!s, a belügyi reformok terén pedig egyenesen a politikai szabadság követelményei­nek figyelmen kívül hagyását helyezik kilátásba , hogy tehát mindezeknél fogva a ház, a kormány iráni bi­zalommal nem lehet. Mondja ki a ház, hogy a jelenlegi kormány által beterjesztett költségvetést még általánosságban sem fogadja el Apponyi Albert gr. sk. Bujanovits Sándor sk. Bánó József sk Bernáth Béla, sk. Bottlik Lajos sk. 3

Next