Pesti Hírlap, 1894. január (16. évfolyam, 1-31. szám)

1894-01-07 / 7. szám

1994. január 7. PESTI HÍRLAP , s a túlvilágról is eljövünk számon kérni, hogy tartot­tátok fenn a magyarok hazáját. Isten vezéreljen minden pályátokon? Jókai a magyar nemzethez. Az üdvözlő szónoklatok után Jókai a követ­kező beszédet tartotta, amelyben egyszersmind hálá­jának adott kifejezést az ünnepeltetésért: Méltóságos Elnök uram­! Kedves Barátom ! Az a bizottság, melynek elnökeképen üd­vözöltél, keveset beszélt, sokat tett; vele szem­ben keveset hálálkodom, sokat érzek. Midőn lelkemből jövő hálámat tinéknek át­adnám : engedjétek meg, hogy néhány szót szól­jak dicsőséges nemzetemhez, melynek színét, virá­gát látom körülém­ összegyűlve: látom azokat is, a kik túl e falakon, túl a látkörön egyet ér­tenek s ez órában egyet gondolnak az itt­­levőkkel. Ez a mai nemzeti ünnepély nem egy meg­őszült írónak, nem a nemzet kiszolgált harcosá­nak jubileuma, de örömünnepe annak az ideál­nak, amelyet műveimben fentartani mindenkor törekedtem. Hiszen Magyarország ezredéves fennállása is egy ideál. Ideál a haza, ideál a vallás, ideál a sza­badság , ez ideálokért áldozott vért és verítéket őseink tábora, áldozunk mi kortársainkkal és áldozni fog a jövő nemzedék időtlen időkig. Ideál a koronás király és a nemzet kö­zötti szövetség: az alkotmány: a hűség. Ideál minálunk a nő, s vele együtt a csa­ládi élet. Ideál a becsület: a­min a társadalom s hitel alapszik. Ideál a humanizmus: ez az új korszak vezérlő nemzője. De ideál maga a magyar nép, annak egész élete, lelkülete, eszmejárása. Tehettem-e én egyebet, mint hogy annak az ideálnak adtam kifejezést, melyet mindenütt magam előtt láttam, elevenen, igazán, alakokban és tettekben megvalósítva. A költő tartozik nemzete lelkének kifeje­zése lenni. És ha nem találná is az életben az ideált, a költő missziója az, hogy azt keresse, megal­kossa , nemzetével megismertesse. A költő hivatása meglátni az égő csipke­bokorban az istent és tolmácsolni az égi igét a ráfigyelő nemzet előtt. A költő megedzheti, a költő elpuhíthatja a nemzetét. A költő lehet őre a nemzeti és emberi erények frigyládájának, lehet bálványpapja az érdekek aranyborjújának, a hiú gyönyörök réz­­kígyójának. Az istenszikra minden oltárt meg­­gyujtani jó. Én választottam az oltárok között. S ékemnek alkonyán megvan az a lelki megnyugvásom, hogy a miért ifjú koromban lelkesültem, azt vénségemben megvalósulva lá­tom , hogy nem hiába hirdettem a feltámadást. S nekem isten különös kegyelméből meg­adatott, hogy feltámadott nemzetemmel tovább is együtt éljek. S erre nemzetemnek nem csak éljenkiál­­tása buzdít, de nagylelkű adományozása. A fényes nemzeti jutalomnak nem az anyagi értéke az, ami lelkemet megragadja. Én eddig is munka után éltem, ezután is munka után fogok élni. Nálam a mun­kakedv az életére. De felmagasztal az a tünemény, hogy amidőn az én írói tollam által hirdetett ideál megörökítése volt a jelszó, ezrével támadt nemzetem soraiból, ki erre áldozni kész volt. Ezek a magyar szellem, a magyar szabad­ság, magyar honszeretet halhatatlan ezredei. Hódolattal hajlok meg a közönség előtt. Ötven évig azt hittem, hogy egy kis nemzetnek az írója vagyok, ma megtudtam, hogy egy nagy nemzet szolgája voltam. Azt a nemzetet, mely nem csak gyökereit verte , véráztatta földbe kitéphetetlenül, de sudarával is felnőtt az örök égbe, azt nem sepri le a századok semmi özönvize többé. Éljen, viruljon, legyen dicső és sza­bad az én imádott hazámnak nemzete! A küldöttségek tisztelgése. A hosszas éljenzéssel és tapssal fogadott be­széd után Gerlóczy Károly fölolvasta az összes tör­vényhatóságok, városok és testületek névsorát, me­lyek magukat az ünnepélyen küldöttségileg képvisel­tették, s ez után a küldöttségek a fölolvasás sorrend­jében átnyújtották a velük hozott üdvözlő­ iratokat, okleveleket és egyéb ajándékaikat. Képviselve voltak küldöttségek által a követ­kező m­egyék és városok: Abaúj-Torna, Alsó-Fehér, Arad, Árva, Bács-Bodrog, Baranya, Bars, Békés, Be­­reg, Beszterce-Naszód, Bihar, Borsod, Brassó, Csa­­nád, Csik, Csongrád, Esztergom, Fejér, Fogaras, Gö­­mör-Kis-Hont, Győr, Hajdú, Háromszék, Hont, Hu­­nyad, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Kis-Küküllő, Kolozs, Komárom, Krassó-Szörény, Liptó, Mármaros, Ma­­ros-Torda, Moson, Nagy-Küküllő, Nógrád, Nyitra- Pest, Pozsony, Sáros, Somogy, Sopron, Szabolcs, Szatmár, Szeben, Szepes, Szilágy, Szolnok-Doboka, Temes, Tolna, Torda-Aranyos, Torontál, Trencsén, Turóc, Udvarhely, Ugocsa, Ung, Vas, Veszprém, Zala, Zemplén, Zólyom, Törvh. joggal felv. városok: Arad, Baja, Debrecen, Fiume, Győr, Hódmezővásárhely, Kassa, Kecskemét, Kolozsvár, Komárom v. és ev. ref. egyház, Marosvásárhely, Nagyvárad, Pancsova, Pécs, Pozsony, Selmec és Bélabánya, Sopron, Sza­badka, Szatmár-Németi, Szeged, Székesfehérvár, Te­mesvár, Újvidék, Versec, Zombor. Városok: Besz­terce, Breznóbánya, Cegléd, Deós, Eger, Eperjes, Gyöngyös, Karcag, Kézdivásárhely, Kiskunfélegyháza, Kisújszállás, Körmöcbánya, Makó, Máramarossziget, Mezőtúr, Miskolc, Nagybánya, Nagykanizsa, Nagy- Károly, Nagykőrös, Nyíregyháza, Pápa, Szepsi-Szt.­­György, Torda, Turkeve, Ungvár, Veszprém, Zenta, Zilah, Bihar-Udvari nagyközség. Nőegyletek küldöttségei: Bpesti I. gyermek­­menhely egyl., Fővárosi szegény gyermekkert egylet, Gyermekvédő egyesület, Gyermekbarát egyesület, Jó­­sziv-egyesület, Kisdednevelők orsz. egyesülete, „Leá­nyok lapja“ olvasói, Magyar gazdasszonyok orsz. egyesülete, Mária Dorothea-egyesület, Magyarországi közp. Frőbel-nő­egylet, Országos nőképző-egyesület, Országos kisdedevő-egyesület, Pesti első bölcsőde, Pesti izr. nőegylet, Szegedi hölgyek, Szepsi-Szent­­györgyi jótékony nőegylet, Vidéki egyesületek stb. küldöttségei: Dunántúli ev. ref. egyház, Bécsi magyar egyesület, Bécsi egye­tem magyar ifjak küldöttsége, Brassói magyar ka­szinó, Concordia bécsi írók és hírlapírók egyesülete, Deutsche Schriftsteller Verband, Dugonics-társaság Szegeden, Eperjesi Széchényi-kör, Erdélyrészi kárpát­egyesület, Erdélyrészi magyar közművelődési­ egyesü­­let, Erdélyi múzeum-egylet, Felvidéki magyar közmű­velődési egyesület, Galgóci m. kir. állami polgári is­kola, Gizella-egyesület bécsi, Győri olvasó-egylet, Hódmezővásárhelyi kaszinó, Hunyadmegyei tanító­testület, Kazinczy-kör Magyar-Óvárott, Komáromi ka­szinó, Kölcsey-egyesület Aradon, Mátészalkai pol­gári kaszinó, Maticza Szanszka Újvidéken, Nagykőrösi ev. reform, főgimnázium, Neues Wiener Tagblatt szerkesztősége, Oravicai Arany kör, Pápai ev. reform, főiskola, Petrozsényi kaszinó, Pozsonyi magyar közművelődési egylet, Szatmárnémeti társas­kör, Széchényi társulat Szatmár, Selmecbánya kis­dedóvó növendékek, Soproni irodalmi és művészeti kör, Újpesti magy. kir. áll. leány isk. igazgatósága, Újvidéki magyar kaszinó, Vörösmarty kör Székes­fehérvárott, Veszprém megyei kör. Egy nem „hivatalos“ küldöttség. Volt még a Jókai-ünnepeltetésnek egy nagyon érdekes momentuma, mikor a „legeslegifjabb“ Ma­gyarország nevében Pósa Lajos vezérlése mellett egy apró deputáció is bemutatta azt az albumot, melyet „Az én újságom“ olvasói készíttettek Jókai tisztele­tére. Ebben az albumban mintegy 2000 mosolygó gyermekarc van együtt. Értékesebb megemlékezést bizonyára sokat kapott a mai napon a költő, de ked­vesebbet alig. A tiszteletdíj átadása. Épen 12 óra volt, mire a küldöttségnek tagjai az ajándék tárgyakat átadták és a hivatalos ünnep­ség véget ért. Jókai Mór a könnyekig meghatva ölelte szivére rokonait és csókolta sorra barátait. Za­jos ovációk központja volt akkor is, mikor egyik mel­lékterembe távozott, a­hol a jubileumi bizottság tag­jainak jelenlétében az ünnepély epilógusa lefolyt. A programba ugyanis fel volt véve a nemzeti díszkiadás­­ból befolyt 100.000 forint írói honoráriumnak ünne­pélyes átadása is, de Jókai már az ünnep ele­jén kijelentette, hogy zavarba hozná őt, ennek az összegnek, a nagyközönség előtt való átvétele. Ezért a hivatalos programmból kihagyták ezt a részt és Eötvös Loránd báró az ünnepély után a bizottsági tagok előtt egy mellékteremben nyújtotta át Jókainak a zárt borítékot, a­melyben egy rövid folyószámla volt 100.000 forintról, a­melyet bármely pillanatban fölvehet. Ez volt a délelőtti ünnepély utolsó aktusa, mely után Jókai tisztelőitől és barátaitól kísérve a közönség lelkes éljenzése közben haza hajtatott. A fogadó-estély. Az estélyről, melyen a székes­fővárosi és leg­ kivált a vidéki küldöttségek tagjai és a velük jött hölgyek jelentek meg, csak azt lehet megírni, a­mit az ember látott, de nem a mit hallott, mert hallani ugyan édes-keveset lehetett. Mi tehát csak arról adhatunk számot, a­mit láttunk. Láttuk mindenekelőtt a redoute mind a négy nagy kapuját ivalakban körülrakott gázlámpákkal fé­­nyesen kivilágítva, azután az összes termeket fényp­árban úszva, a termekben pedig a lehető legdísze­­sebb közönséget, a nők soirée-toiletteben, a férfiak frakkban-krakkban, hisz többnyire innét az opera­bálba mentek. Nyolc órakor együtt lehetett vagy ötszáz em­ber, de az érkezők száma nőttön-nőtt és midőn a sok ünnepléstől már némileg fáradtnak látszó Jókai fél kilenc óra­ után megérkezett, voltak legalább nyolc­­százan. A lépcsőn Gerlóczy Károly polgármester fogadta, néhány fiatal rendezővel. Midőn a terembe lépett, nyolcszáz torok egyszerre kiáltott feléje szívélyes „éljent.“ A magyar költőkirály úgy hajlongott minden­felé, mint az igazi királyok, a­kik nem költők (ha­ csak úgy nem, hogy háborúkra költik a népeik pénzét). A bejáró ajtónál levők körülvették és ki sem bocsátották többé. Jókait folytonosan egy sűrü tömeg vette k­örül s szerencsés volt, aki őt láthatta, vagy épen kezet foghatott vele. Mindazáltal Jókainak sikerült a termeken körül­járni s kezet fogni nyájas, magyar módon ezzel vagy amazzal a derék vidéki küldöttségi taggal, akik bizo­nyára életük legszebb emlékei egyikének fogják tar­tani ezt a kézszorítást. Beszélt is egyik-másik leg­közelebbi szomszéddal, de hogy a nagy tolongásban és a lelkes éljenzés között a saját szavát hallotta-e, vagy hogy a megszólítottak megértették-e, az nem bizonyos. De a cél el volt érve. Azok, a­kik a délelőtti ünnepélyre már helyet nem kaphattak, legalább szem­­től-szembe láthatták és megéljenezhették. Legalább nem fáradtak föl a vidékről hiába és nem panasz­kodhatnak, hogy Rómában voltak és pápát nem lát­tak, azaz, Jókai-jubileumon voltak és Jókait nem látták. Az ünnepelt költőnél egyáltalában nem lát­szik frázisnak, hogy a hölgyeket „imádott“-aknak szólította, mert az estélyen is, ha csak szerét tehette, nőket szólított meg s ezekkel társalgott leginkább, a mi azt tanúsítja, hogy aranyos, ifjú kedélyét hál’ Isten megőrizte. Végezetül a nagy ablakcsarnokban hosszában elhelyezett s valóban szemkápráztató emléktárgyakat nézte végig az ünnepelt költő, a kire láthatólag mély benyomást tett az emléktárgyakban kifejezett tisztelet és hódolat. Egyes, szebb műtárgynál hosz­­szabban is időzött s 10 óra tájban Gerlóczy Károly társaságában, a közönség lelkes éljenzése által ki­sérve az operabálba hajtatott. Ezzel az estélynek is vége volt. A termek ki­ürültek s az étkező helyeken folyt tovább a jubi­leumi élet. Az opera-bál. A Jókai tiszteletére ma este az operában ren­dezett bálát méltóképen leírni csak maga — Jókai tudná. Egy szerény báli tudósítónak ahhoz sem elég szübősége, sem elég költői lendülete nincs. Az opera nézőtere a színpaddal együtt tánc­teremmé volt alakítva, s a Vigadó nagyterménél két­szerre nagyobb tér annyira zsúfolva volt Budapest és az ország legelegánsabb, legelőkelőbb köreihez tar­tozó közönséggel, hogy egy elejtett rózsaszirom szá­mára sem volt hely a rugalmas pódiumon. A tömeg itt csakugyan nem mozgott, hanem csak hullámzott. A frakkos urak nagy ármádiája valóságos fe­kete tengert képezett, melynek hullámai között virág­füzérekként tűntek föl a szinpompás toilettekbe öl­tözött hölgyek. De nemcsak a tánchely volt annyira zsúfolva. El volt foglalva minden páholy s általában minden nézőhely is; sőt még rögtönöztek is néhány páholyt s ezek is tele voltak. A színpad közepe táján exotikus növényekkel

Next