Pesti Hírlap, 1895. november (17. évfolyam, 300-329. szám)
1895-11-01 / 300. szám
1895. november 1. PESTI HÍRLAP 3 4 órára halasztottak. Távirati rovatunkban a sobránje Megnyitásáról bővebb tudósítás foglaltatik. Ha a N. W. Tagblatt hite igaz, akkor Bulgáriában a nép és fejedelem között az egyetértés mégsem lehet olyan teljes, mint azt Sztambulov ellenségei a világgal elhitetni szerették volna. Mert a józan logika azt mondja, hogy ha a fejedelem egyáltalában el van határozva fia átszolgáltatására az orthodox egyháznak, akkor nincs magyarázata a késedelmezésnek, ha a fejedelem, népe ragaszkodásában trónját biztosítottnak tekintheti s még kevésbbé annak, hogy azt a törvényhozás előtt vonakodjék megígérni. Csak azon esetben volna érthető a habozás, ha Ferdinánd fejedelem, uralkodását pünkösdi királyságnak tartaná, mely nem érdemes arra, hogy a család hagyományos vallásos érzületén erőszakot tegyen. Feszültség Oroszország és Anglia között. A berlini sajtó csaknem egyhangúlag úgy vélekedik, hogy azon orosz hivatalos lapnak, a „Regierungsbote“nak minapi kirohanása Anglia ellen komoly jele ugyan a London és Pétervár között uralkodó rosz hangulatnak, de közvetlenül fenyegető jelleggel még sem bír. A „Nach Zeitung“ jellemzőnek tartja a pétervári érzületre, hogy Angliától még azt az elégtételt is meg akarják tagadni, hogy elismerjék, miszerint az örménykérdésnek — úgynevezett — megoldását ő idézte volna elő. Az orosz kormánylap Angliát úgy tünteti föl, mint amely általános bizalmatlanságot támasztott volna maga iránt. Ez a kirohanás — írja a nevezett berlini lap — talán viszonzás akart lenni a Times hongkongi allarm-sürgönyére. De még akkor is Angolország ellen való mély neheztelés jelének tekinthető, ami viszont határozólag fog hatni az Orosz- és Franciaország közti viszony megszilárdítására. A „Berliner Neue Nachrichten“ nézete szerint a pétervári lapnak éles hangja s az, amit mondott, az angol közvéleményt újból nagyon föl fogja háborítani. Nem hiszi ugyan, hogy az a közvélemény egyenesen az orosz kormány részéről lett volna inspirálva, de hogy fölfogását fejezte ki, abban nem kételkedik. Az angol kabinet most — valószínűleg — egy Japánnal kötendő egyezséggel fog felelni. Az orosz-angol ázsiai sakkjátszma vége felé közeledik és Angolország, tekintettel arra, hogy Franciaországot ott is az oroszok mellett találja, majd csak megfér valahogyan az oroszokkal. A „Börzen Courir“ az egészet egy hideg vízsugárnak véli, amelylyel Salisbury lord tettekre kétes buzgalmát akarták kissé lehűteni, de komoly következményektől nem fél. Egyedül a „Volkszeitung“ veszi pártfogásába Angliát, s az orosz lap cikkét az orosz kormány afölötti boszúsága kifejezésének tekinti, hogy Anglia az örmény kérdésben nem várt sikereket aratott s hogy a Times közleménye az orosz-chinai egyezkedés titkait leleplezte. A „Vztg“ valószínűnek tartja, hogy a német kormány a Times hongkongi sürgönye következtében kérdést intézett az orosz kormányhoz s értésére adta, hogy Port Artúrnak az orosz flotta által való megszállásával nem érthet egyet. A „Berliner Tageblatt“ az orosz ,,Rb“ beszédét meglepőnek tekinti s feszült kíváncsisággal várja rá az angol visszhangot. Ugyanez a lap azt ma, hogy Japán és Oroszország között a viszony annyira feszült lett, hogy Japán hadüzenete sincs kizárva. Amint a „B. T.“ értesült, Pétervárott Wannowski orosz hadügy, Lobanov külügy- és Witte pénzügyminiszter az utóbbi napokban konferenciát tartottak, melyekben az irkutski kormányzó is részt vett, ki a nyugat-szibériai mozgósítást vezette. Közvetlen e tanácskozás után Wannowski a cárnak tett jelentést. Az is hírlik, hogy a középtengeren állomásozó orosz hadihajók haladéktalanul a keletázsiai vizekre küldetnek. Salisbury lord szükségét érezte, hogy mosakodjék azután az általános gyanakodás után,melylyel Európa közvéleménye örmény politikáját kísérte, amely politikáról orosz részről már azt is fölfedezni vélték, hogy egyenesen az ozmán birodalom fölosztására volt irányítva. A nemes lord Wathordban nagy beszédet tartott s ott kijelentette, hogy a mostani kormány Anglia külpolitikájának nem előidézője, hanem örököse s csak a kontinuitás érdekében folytatta tovább. Sajnálatát fejezte ki afölött, hogy egy kiváló férfiú Gladstonet értette alatta, oly nyilatkozatokat tett, melyek megnehezítették az európai nemzetek sorsát Törökországban.Ugyanezen alkalommal legfontosabb belügyi kérdésnek jelentette ki az elsősorban figyelmet érdemlő helyzetét a mezőgazdaságnak s a szociális állapotok javítását. Ami Salisbury lord külpolitikáját illeti, az kétségtelen, hogy nagy nyugtalanságot okozott vele s hogy abban nem találhat megnyugtatást Európa, ha kinyilatkoztatja, hogy az elhibázott politika, melyet meglepő erélylyel folytat, nem az ő fejéből került ki. Magán a politikán változtasson, s ne zaklassa tovább az ozmán birodalom népeit. Akkor a keleten gyorsabban létre jön a béke, mint olyan gyógykezelés mellett, mely egymásra zúdítja a különböző népfajokat. Jen. II. Vilmos császár megköszönte a tanúsított hűséget s imigy folytatta : „Csak néhány hét előtt lovagoltam azon az utón, amelyet a zászlóalj 1870. augusztus 18-dikán Amanweilernél golyózáporban megtett. Én és kiséretem csak most éreztük, hogy csendben kalapot kell emelnünk. Megfoghatlan volt előttem, hogy csak egy ember is életben maradhatott. Hogy ha eme tettek ősforrását kutatom, úgy azt találom, hogy ez nagyatyám műve volt. óhajtom, hogy a hadseregnek három oszlopa : a becsületérzet, a föltétlen engedelmesség és a legodaadóbb vitézség továbbra is fönnálljon. Nagyatyám, Frigyes Károly herceghez intézett napi parancsában kijelentette: Augusztus 16-ika nélkül nem lett volna augusztus 18-ika, augusztus 18-ika nélkül pedig nem következett volna be szeptember 2-ika. Vajha a nagy napok kitörölhetlen betűkkel maradnának szíveinkbe vésve. Megtartani és kiépíteni akarjuk azt, amit őseink harcban megszereztek. Hogy a gárdavadászok háborúban és békében az ősi dicsőséghez új babérokat csatoljanak, erre ürítem poharamat. Hurrah!“ Harmadnap hajnalban nagy fegyverzörgésre ébredett kis nádkunyhójában. Egy rekedt hang berivalkodott hozzá. — Muhi Mihály, bújjon csak ki kend. A puskáját hagyja bent. Kijött. Két csendőr szögezte rá szuronyos puskáját. Szétnézett. A vén csősz épen akkor fordult be a kukorica földek közé. — Hát föladott a vén akasztani való. Ez a fizetésem. — Velünk jön kend a vármegye házára. Muhi Mihály nem nagyon szabadkozott. Annyit koplalt és didergett már az arany szabadságban, hogy szinte megörült a téli ellátás reménységének. Legalább nem kell torzsalkodnia azzal a vén tolvaj csőszszel. Jó is néha a vármegye kenyere. De ha kiszabadul, majd megtáncoltatja azt a vén gonoszt, az eltagadott napszámjaiért. Nem engedi el neki. Van még bíró meg fiskális. A megye házán kemény vallatóra fogták Muhi Mihályt. A szolgabiró meg két írnok kezelte. — Följelentés érkezett Kend ellen, hogy már félesztendeje bujdosik a csendőrség elől. Miért bujdosik ? Volt rend Budapesten is, mit csinált ott ? — Utcaseprő voltam, kérem a lássan. Eleinte zsákoló voltam, meg téglahordó az országházánál, de elküldték, mert megfájult a derekam. — Meddig volt Budapesten ? — Három esztendeig. Tavaszszal múlt egy éve, hogy visszamentem Bánhidára. A két írnok föltárt minden körözést, ami II. Vilmos császárral gyakran megtörténik, hogy beszédeit szeretik elferdíteni, máskor megcsonkítani, néha kibővíteni. És miután héke-korba csakugyan meglepetésszerű nyilatkozatokat szokott tenni, nem csoda, ha a sajtó maliciózusabb része néha azokat oly sallangokkal cifrázza föl, melyek a közvéleményt tévútra vezetik. Miután a császár a gárdazászlóalj által, a Le Bourgesnél végbement csata emlékére rendezett ünnepély alkalmával újból szónokolt, a „Nordd. Alig. Zig“ siet idejében közzé tenni a hiteles szöveget, nehogy félremagyarázásokat szenvedcsak törvényszékektől, rendőrségektől hozzájuk került, kikérdezték, nem ismerte-e Budapesten ezt meg azt a betörő, zsebmetsző, vásári tolvaj, hamis kártyás uraságot, de válaszaiból lehetett látni, hogy még csak hireket sem hallotta. — Igazán nem ismerte őket ? Mi az Isten nyilának bujkált hát akkor egész nyáron ? Ki elől bujt? Miért bujt? — Kérem alásan, csősz-bojtár voltam a tavasz óta. A csősz bizony nem ülhet a faluban. Az csak olyan szegény bujdosó. * — De magát följelentették a csendőröknek. — Bizonyosan az a vén gonosz csősz. Azért kérem alásan, hogy ne kelljen a napszámlaimat kifizetnie ? — Vall, vagy nem, mert becsukatom! — indulatoskodott a szolgabiró. — Én ártatlan vagyok, kérem alásan, de van ám másik Muhi Mihály is, bizonyosan azt keresik. Az nagy akasztani való. — Mi van a tarisznyájában? — Minden, csak kenyér nincs. A munkakönyvem, keresztlevelem, meg ... Itt elakadt, megijedt. — Még mi ? Mutassa csak._ Kikutatták a tarisznyáját. Ócska újságlapok és levelek közt megtalálták azt az idézést, melytől Muhi a tavaszszal annyira megijedt. A szolgabiró odaadta egyik írnoknak, keresse ki hozzá az iratokat. Mik®» végignézte az ügyet, egész megszelídült hangon folytatta a kérdezősködést. — Maga küldött öt forintot Budapest főváros pénztári hivatalának ? — Én, kérem alásan. Kölcsön kaptam a várostól, aztán, mihelyt volt, megadtam. — Ki adta azt magának kölcsön ? — A nevére már nem emlékszem. Az orvos úr meg a biztos úr. Az kisért ki a vasúthoz is. — Hát magát mégis csak hazasuppolták, — szólt az egyik írnok gyanakodva. — Nem engem. Nem tettem én semmi rosszat. Hanem beteg voltam. Feküdtem a kórházban sokáig. — Mi baja volt, Muhi ?— Nem tudom. Szürke meszet zsákoltam az építkezésnél, aztán nagyon beteg lettem tőle. A két szememre is majd megvakultam. — Melyik kórházban feküdt ? — Nem tudom a nevét. Szent Petruzsálem áll az udvarán. A tisztviselők fölkacagtak ennek az uj szentnek a nevére. — Micsoda szent az? — Olyan szent, mint a többi. Kőből. Csakhogy ennek arany-petrezselyem-levelekből van koszorú a fején. — Szent János? Szent Rókus? — Igenis, kérem alásan, a Rókus-kórházban voltam beteg. — Sokáig, Muhi bácsi? — érdeklődött a szolgabiró nyájasan. — Kilenc hétig, kérem alásan. Mikor fölépültem és mondtam az orvos úrnak, hogy szeretnék haza menni, bement a városhoz, és szerzett öt forint útiköltséget. Aztán rám adták a ruhámat, kimosva mind tisztára, a zsebemben volt minden írásom. Az orvos úr hivatott egy. A zágrábi botrányok a horvát tartománygyűlésen. Zágráb, okt. 31. Az ülés 1/4 12 órakor kezdődik . Ruzsics képviselő a következő interpellációt terjeszti elő: Miért nem tiltotta el ő excellenciája a fönnálló intézmények és szabványok megotalmazása érdekében, hogy ő felségének, a horvát királynak, Zágrábba érkezése alkalmával törvényesen itt meg nem engedett zászlók kitüzessenek. Khuen-Héderváry gr. horvát bán azt válaszolja, hogy mindkét zászló, úgy a szerb, mint a magyar, törvényesen meg van engedve, és ezért külön intézkedésre, vagy tilalomra nem volt szükség, de az nem is lett volna törvényes. Ruzsics a választ nem veszi tudomásul. Szemére veti a bánnak, hogy a szerb zászló érdekében nemannyira a szerbek iránti szeretetből, mint talán inkább a horvát nemzet iránti gyűlöletből beszél. E sértés következtében elnök indítványozza, hogy Ruzsics 15 ülésre a házból kizárassék. Az indítványt a legközelebbi ülésen fogják tárgyalás alá venni. A ház azután tudomásul veszi a bán válaszát. Gyurkovics a városházára és a szerb templomra kitűzött szerb zászló ellen elkövetett kihágások miatt interpellál. E kihágások a legnagyobb elkeseredést keltették a szerbek közt. Zavarták ő felsége jelenlétét és azért az egész világ elitélte azokat