Pesti Hírlap, 1895. november (17. évfolyam, 300-329. szám)

1895-11-01 / 300. szám

1895. november 1. P­ESTI HÍRLAP 3­ 4 órára halasztottak. Távirati rovatunkban a sobránje Megnyitásáról bővebb tudósítás foglaltatik. Ha a N. W. Tagblatt hite igaz, akkor Bulgáriá­ban a nép és fejedelem között az egyetértés még­sem lehet olyan teljes, mint azt Sztambulov ellenségei a világgal elhitetni szerették volna. Mert a józan logika azt mondja, hogy ha a fejedelem egyáltalában el van határozva fia átszolgáltatására az orthodox egyház­nak, akkor nincs magyarázata a késedelmezésnek, ha a fejedelem, népe ragaszkodásában trónját bizto­sítottnak tekintheti s még kevésbbé annak, hogy azt a törvényhozás előtt vonakodjék megígérni. Csak azon esetben volna érthető a habozás, ha Ferdinánd fejedelem, uralkodását pünkösdi király­ságnak tartaná, mely nem érdemes arra, hogy a csa­lád hagyományos vallásos érzületén erőszakot tegyen. Feszültség Oroszország és Anglia között. A berlini sajtó csaknem egyhangúlag úgy vélekedik, hogy azon orosz hivatalos lapnak, a „Regierungsbote“­­nak minapi kirohanása Anglia ellen komoly jele ugyan a London és Pétervár között uralkodó rosz hangulatnak, de közvetlenül fenyegető jelleggel még sem bír. A „Nach­ Zeitung“ jellemzőnek tartja a péter­­vári érzületre, hogy Angliától még azt az elégtételt is meg akarják tagadni, hogy elismerjék, miszerint az örménykérdésnek —­ úgynevezett — megoldását ő idézte volna elő. Az orosz kormánylap Angliát úgy tünteti föl, mint amely általános bizalmatlanságot támasztott volna maga iránt. Ez a kirohanás — írja a nevezett berlini lap — talán viszonzás akart lenni a Times hongkongi allarm-sürgönyére. De még akkor is Angolország ellen való mély neheztelés jelének te­kinthető, ami viszont határozólag fog hatni az Orosz- és Franciaország közti viszony meg­szilárdítására.­­ A „Berliner Neue Nachrichten“ nézete szerint a pétervári lapnak éles hangja s az, amit mondott, az angol közvéleményt újból nagyon föl fogja háborítani. Nem hiszi ugyan, hogy az a közvélemény egyenesen az orosz kormány részéről lett volna inspirálva, de hogy fölfogását fejezte ki, abban nem kételkedik. Az angol kabinet most — va­lószínűleg — egy Japánnal kötendő egyezséggel fog felelni. Az orosz-angol ázsiai sakk­játszma vége felé közeledik és Angolország, tekintettel arra, hogy Fran­ciaországot ott is az oroszok mellett találja, majd csak megfér valahogyan az oroszokkal. A „Börzen Cou­­rir“ az egészet egy hideg vízsugárnak véli, am­elylyel Salisbury lord tettekre kétes buzgalmát akarták kissé lehűteni, de komoly következményektől nem fél. Egyedül a „Volkszeitung“ veszi pártfogásába Angliát, s az orosz lap cikkét az orosz kormány afölötti boszúsága kifejezésének tekinti, hogy Anglia az örmény kérdésben nem várt sikereket aratott s hogy a Times közleménye az orosz-chinai egyezkedés titkait leleplezte. A „Vztg“ valószínűnek tartja, hogy a német kormány a Times hongkongi sürgönye kö­vetkeztében kérdést intézett az orosz kormányhoz s értésére adta, hogy Port­ Artúrnak az orosz flotta által való megszállásával nem érthet egyet. A „Berliner Tageblatt“ az orosz ,,Rb“ beszé­dét meglepőnek tekinti s feszült kíváncsisággal várja rá az angol visszhangot. Ugyanez a lap azt m­a, hogy Japán és Oroszország között a viszony annyira feszült lett, hogy Japán hadüzenete sincs kizárva. A­mint a „B. T.“ értesült, Pétervárott Wannowski orosz hadügy­, Lobanov külügy- és Witte pénzügyminisz­ter az utóbbi napokban konferenciát tartottak, melyekben az irkutski kormányzó is részt vett, ki a nyugat-szibériai mozgósítást vezette. Közvetlen e ta­nácskozás után Wannowski a cárnak tett jelentést. Az is hírlik, hogy a középtengeren állomásozó orosz hadihajók haladéktalanul a keletázsiai vizekre kül­detnek. Salisbury lord szükségét érezte, hogy mosa­kodjék azután az általános gyanakodás után,melylyel Európa közvéleménye örmény­ politikáját kísérte, amely politikáról orosz részről már azt is fölfedezni vélték, hogy egyenesen az ozmán birodalom fölosztására volt irányítva. A nemes lord Wathordban nagy beszédet tartott s ott kijelentette, hogy a mostani kormány Anglia külpolitikájának nem előidézője, hanem örö­köse s csak a kontinuitás érdekében folytatta tovább. Sajnálatát fejezte ki afölött, hogy egy kiváló férfiú Gladstonet értette alatta, oly nyilatkozatokat tett, me­lyek megnehezítették az európai nemzetek sorsát Tö­rökországban.­­Ugyanezen alkalommal legfonto­sabb belügyi kérdésnek jelentette ki az első­sorban figyelmet érdemlő helyzetét a mezőgazdaságnak s a szociális állapotok javítását. Ami Salisbury lord külpolitikáját illeti, az két­ségtelen, hogy nagy nyugtalanságot okozott vele s hogy abban nem találhat megnyugtatást Európa, ha kinyilatkoztatja, hogy az elhibázott politika, melyet meglepő erélylyel folytat, nem az ő fejéből került ki. Magán a politikán változtasson, s ne zaklassa tovább az ozmán birodalom népeit. Akkor a keleten gyor­sabban létre jön a béke, mint olyan gyógykezelés mellett, mely egymásra zúdítja a különböző népfajokat. Jen. II. Vilmos császár megköszönte a tanúsított hű­séget s imigy folytatta : „Csak néhány hét előtt lovagoltam­ azon az utón, amelyet a zászlóalj 1870. augusztus 18-dikán Amanweilernél golyózáporban megtett. Én és kisére­tem csak most éreztük, hogy csendben kalapot kell emelnünk. Megfoghatlan volt előttem, hogy csak egy em­ber is életben maradhatott. Hogy ha eme tettek ős­forrását kutatom, úgy azt találom, hogy ez nagy­atyám műve volt. óhajtom, hogy a hadsereg­nek három oszlopa : a becsületérzet, a föltétlen enge­delmesség és a legodaadóbb vitézség továbbra is fönnálljon. Nagyatyám, Frigyes Károly herceghez in­tézett napi parancsában kijelentette: Augusztus 16-ika nélkül nem lett volna augusztus 18-ika, augusztus 18-ika nélkül pedig nem következett volna be szep­tember 2-ika. Vajha a nagy napok kitörölhetlen be­tűkkel maradnának szíveinkbe vésve. Megtartani és kiépíteni akarjuk azt, amit őseink harcban megszerez­tek. Hogy a gárdavadászok háborúban és békében az ősi dicsőséghez új babérokat csatoljanak, erre ürítem poharamat. Hurrah!“ Harmadnap hajnalban nagy fegyverzörgésre ébredett kis nádkunyhójában. Egy rekedt hang berivalkodott hozzá. — Muhi Mihály, bújjon csak ki kend. A puskáját hagyja bent. Kijött. Két csendőr szögezte rá szuronyos puskáját. Szétnézett. A vén csősz épen akkor fordult be a kukorica földek közé. — Hát föladott a vén akasztani való. Ez a fizetésem. — Velünk jön kend a vármegye házára. Muhi Mihály nem nagyon szabadkozott. Annyit koplalt és didergett már az arany sza­badságban, hogy szinte megörült a téli ellátás reménységének. Legalább nem kell torzsalkodnia azzal a vén tolvaj csőszszel. Jó is néha a vár­megye kenyere. De ha kiszabadul, majd meg­táncoltatja azt a vén gonoszt, az eltagadott napszámjaiért. Nem engedi el neki. Van még bíró meg fiskális. A megye­ házán kemény vallatóra fogták Muhi Mihályt. A szolgabiró meg két írnok kezelte. — Följelentés érkezett Kend ellen, hogy már félesztendeje bujdosik a csendőrség elől. Miért bujdosik ? Volt rend Budapesten is, mit csinált ott ? — Utcaseprő voltam, kérem a lássan. Eleinte zsákoló voltam, meg téglahordó az or­szágházánál, de elküldték, mert megfájult a de­rekam. — Meddig volt Budapesten ? — Három esztendeig. Tavaszszal múlt egy éve, hogy visszamentem Bánhidára. A két írnok föltárt minden körözést, ami II. Vilmos császárral gyakran megtörténik, hogy beszédeit szeretik elferdíteni, máskor megcson­kítani, néha kibővíteni. És miután héke-korba csak­ugyan meglepetésszerű nyilatkozatokat szokott tenni, nem csoda, ha a sajtó maliciózusabb része néha azo­kat oly sallangokkal cifrázza föl, melyek a közvéle­ményt tévútra vezetik. Miután a császár a gárda­zászlóalj által, a Le­ Bourgesnél végbement csata em­lékére rendezett ünnepély alkalmával újból szónokolt, a „Nordd. Alig. Zig“ siet idejében közzé tenni a hi­teles szöveget, nehogy félremagyarázásokat szenved­csak törvényszékektől, rendőrségektől hozzájuk került, kikérdezték, nem ismerte-e Budapesten ezt meg azt a betörő, zsebmetsző, vásári tolvaj, hamis­ kártyás uraságot, de válaszaiból lehetett látni, hogy még csak hireket sem hallotta. — Igazán nem ismerte őket ? Mi az Isten nyilának bujkált hát akkor egész nyáron ? Ki elől bujt? Miért bujt? — Kérem alásan, csősz-bojtár voltam a tavasz óta. A csősz bizony nem ülhet a falu­ban. Az csak olyan szegény bujdosó. * — De magát följelentették a csend­őröknek. — Bizonyosan az a vén gonosz csősz. Azért kérem alásan, hogy ne kelljen a napszámlaimat kifizetnie ? — Vall, vagy nem, mert becsukatom! — indulatoskodott a szolgabiró. — Én ártatlan vagyok, kérem alásan, de van ám másik Muhi Mihály is, bizonyosan azt keresik. Az nagy akasztani való. — Mi van a tarisznyájában? — Minden, csak kenyér nincs. A munka­könyvem, keresztlevelem, meg ... Itt elakadt, megijedt. — Még mi ? Mutassa csak._ Kikutatták a tarisznyáját. Ócska újságla­pok és levelek közt megtalálták azt az idézést, melytől Muhi a tavaszszal annyira megijedt. A szolgabiró oda­adta egyik írnoknak, ke­resse ki hozzá az iratokat. Mik®» végignézte az ügyet, egész megszelídült hangon folytatta a kérdezősködést. — Maga küldött öt forintot Budapest fővá­ros pénztári hivatalának ? — Én, kérem alásan. Kölcsön kaptam a várostól, aztán, mihelyt volt, megadtam. — Ki adta azt magának kölcsön ? — A nevére már nem emlékszem. Az or­vos úr meg a biztos úr. Az kisért ki a vasút­hoz is. — Hát magát mégis csak hazasuppolták, — szólt az egyik írnok gyanakodva. — Nem engem. Nem tettem én semmi rosszat. Hanem beteg voltam. Feküdtem a kór­házban sokáig. — Mi baja volt, Muhi ?­­— Nem tudom. Szürke meszet zsákoltam az építkezésnél, aztán nagyon beteg lettem tőle. A két szememre is majd megvakultam. — Melyik kórházban feküdt ? — Nem tudom a nevét. Szent Petruzsá­­lem áll az udvarán. A tisztviselők fölkacagtak ennek az uj szent­nek a nevére. — Micsoda szent az? — Olyan szent, mint a többi. Kőből. Csak­hogy ennek arany-petrezselyem­-levelekből van koszorú a fején. — Szent János? Szent Rókus? — Igenis, kérem alásan, a Rókus-kórház­­ban voltam beteg. — Sokáig, Muhi bácsi? — érdeklődött a szolgabiró nyájasan. — Kilenc hétig, kérem alásan. Mikor föl­épültem és mondtam az orvos úrnak, hogy szeretnék haza menni, bement a városhoz, és­ szerzett öt forint útiköltséget. Aztán rám adták a ruhámat, kimosva mind tisztára, a zsebemben volt minden írásom. Az orvos úr hivatott egy. A zágrábi botrányok a horvát tar­­tománygyűlésen. Zágráb, okt. 31. Az ülés 1/4 12 órakor kezdődik . Ruzsics kép­viselő a következő interpellációt terjeszti elő: Miért nem tiltotta el ő excellenciája a fönnálló intézmények és szabványok megotalmazása érdekében, hogy ő fel­ségének, a horvát királynak, Zágrábba érkezése alkal­mával törvényesen itt meg nem engedett zászlók ki­­tüzessenek. Khuen-Héderváry gr. horvát bán azt válaszolja, hogy mindkét zászló, úgy a szerb, mint a magyar, törvényesen meg van engedve, és ezért külön intéz­kedésre, vagy tilalomra nem volt szükség, de az nem is lett volna törvényes. Ruzsics a választ nem veszi tudomásul. Szemére veti a bánnak, hogy a szerb zászló érdekében nem­­annyira a szerbek iránti szeretetből, mint talán in­kább a horvát nemzet iránti gyűlöletből beszél. E sértés következtében elnök indítványozza, hogy Ruzsics 15 ülésre a házból kizárassék.­­ Az indítványt a legközelebbi ülésen fogják tárgyalás alá venni. A ház azután tudomásul veszi a bán válaszát. Gyurkovics a városházára és a szerb tem­plomra kitűzött szerb zászló ellen elkövetett kihágá­sok miatt interpellál. E kihágások a legnagyobb el­keseredést keltették a szerbek közt. Zavarták ő fel­sége jelenlétét és azért az egész világ elitélte azokat

Next