Pesti Hírlap, 1898. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1898-02-26 / 57. szám

8 ____________________________ PESTI HÍRLAP 1898. február 26. ból áll: Császár Jenő, Heltai Ferenc, Hütt Tivadar, Hartenstein Zsigmond, Radocza János, Rácz Károly Virava József, Lampl Hugó főszámvevő és Toldy Jó­zsef főügyész. — Az elöljáró-helyettesítés. A főváros szerdai közgyűléséről szóló tudósítás kapcsán némely napilap Eszláry Sándor tanácsjegyzőnek helyettes­elöljáróvá történt megbízatásáról olykér emlékezik meg, mintha Eszláry a VI. kerület vezetését venné át. Ez tévedés, mert a VI. kerület rendes elöljárója e hó 19-től kezdve Mátray József, aki ez ideig a gyár­ utcai anyakönyvi hivatal vezetője volt. Eszláry Sándor pedig, — aki már Vaszilievits Jáno­s VII. kerületi elöljárónak tanácsnokká történt megválasztása óta vezeti a kerület ügyeit — most a közgyűlés által bízatott meg a VII. kerületi, Erzsébet­városi helyettes­­elöljárói tisztséggel.­­ A szabadságharc-szobor. Gerlóczy Ká­roly nyugalmazott alpolgármester hosszú jelentésben számolt be a szabadságharc-szobor történetéről s kérte a fölmentését. A tanács mai ülésén Gerlóczy jelenté­sét tudomásul vette és a szabadságharc-szobor bizott­ság elnökének Halmos János polgármestert, alelnö­­köknek Rózsavölgyi Gyula alpolgármestert és Szabó Károly tanácsost választották meg. — A német színészet. A tanács mai ülésén tárgyalta Somossy Károlynak azt a kérelmét, hogy mulatójában a nyáron német színielőadásokat tart­hasson. A tanács a kérelmet elutasította, mert a szín­házakról szóló szabályrendelet első szakasza alapján csak azokban az épületekben tarthatók állandó színi­­előadások, amelyek kizárólag arra a célra épültek. Romossy mulatója nem színház, nem annak épült s így abban szinielőadások sem tarthatók. — Segítség. A tanács mai ülésén a tabáni kisdedóvó egyesületnek 200, a józsefvárosinak 600 fo­rint segítséget szavazott meg. Egy polyhistor halála? Sarlay János. (1823-1898.) Győr, febr. 25-én. A »Brassai bácsik«, Felmérik iskolájából, a régi, kiváló hírnevű autodidakták és polihistorikusok mindinkább gyérülő soraiból egy hatalmas oszlopot döntött ki a halál. Brassai bátyánkat csakhamar követte a galambosz fürta fiatal öreg, »Sarlay bácsi«, aki mindenekben kon­­genialitást váltott vele ; a sors szűkebb keretet szabott az ő munkásságának, ám azért ismerték őt a Sze­­pességen, a délibábos aranykalászos Alföldön, odafönn a Hegyalján és itt túl a Dunán. És látták — Nagy- Sarlónál ! Sarlay, egy érdemes protestáns­ család sarjadéka, Szepes-Remetén született 1823. februárius 22-én. Ott járta az elemi iskolákat. Rozsnyón végezte a gymna­­siumot, Eperjesen a bölcseleti és jogi szakokat, Po­zsonyban a theologiát. Egy évig a külföldön járt sok más jelesünkkel együtt, majd hazajött és végigküz­­dötte szabadságharcunkat. Bujdosóként Fegyverneken tartózkodott, ahol a Petrovayak ősi kúriája fogadta védőszárnya alá a bujdosót, aki akkoriban Petrovay Gábort oktatta a gymnasium VII. osztályának tárgyaira. Mikor a diák fényes sikerrel vizsgázik, a békési ág. hitv. ev. esperesség, 1851-ben Sarlayt választotta a szarvasi gymnázium professzorává. »Sarlay bácsi«, e néven ismerték az áldott szivü öreget, messze, messze földön, a harctér, az iskola és a földmivelésügy, széles, megmérhetetlen meze­jét munkálta. A közszolgálat terén végzett félszázados munka közben ráhullatta fejére az idő havát. Szarvason tanítva, az oktatást oly intézetben kezdte, melyben a Sió lejtőjén elfogott horvát sereg (Roth és Filippovich emberei) lakta a tél folyamán a gymnasium üres helyiségeit. A csapat pusztította és tüzelte mindazt, ami fából volt és ami tüzet fogott, így esett a lángok martalékául a szarvasi főgymna­­sum könyvtára és phisikai múzeuma is. Oly teremben kezdte a tanítást, melyben a padló és gerendái ki voltak tépve, a könyvpolcok feltüzelve, a könyvfrag­mentumok halomra szórva az egerek és patkányok fészkéül. A phisikai eszközökből csak némely fémrész maradt meg, melyről csak bajosan lehetett megtudni, hogy vajon mire szolgálhatott az? Szarvasi nevelő-tanító munkáját nem folytathatta zavartalanul, mert (1854-ben) egy kerek esztendőre őt is az »Újépület« nyugati saroktornyába internálták. Esperessége deputációban jár a katonaságnál, kérel­mezi h­azabocsáttatását, de hasztalanul. Internálása ide­jében, az akkor szervezett budai reáliskola tanárt ke­resett. A katonai hatóság, mely, szinte különös, ugyan­csak fölismerte Sarlayban a tanári reátermettséget» irt*— •'T'-"*"—­­melegen ajánlotta volt őt Budaváros akkori polgár­­mesterének , Mártonynak figyelmébe, de ő nem fo­gadta el a budai tanári lisztet, hű maradt a szarvasi főgimnáziumhoz, melynek fentartója a kultúra iránt vállalt hazafias buzgalmában és a Sarlayhoz való nagy vonzalmából az internálása idejére is hűségesen kiutalta javadalmát. Vissza is ment Szarvasra! Ott a Bolzáék meghitt embere tett­es nevelője, tanítója Bolza Anna grófnő, férjezett Csáky Albin grófnénak. A Bolzáék családjában fejlődött tisztelés és nagyrabecsülés átszállóit a nemes gróf családjára is, mely évtizedeken keresztül meghitt emberei közé so­rozta a fényes tehetségű polyhistort, akinek tudásánál talán csak a szive volt nagyobb. Szarvason a physikai eszközöket részint maga készítette, részint felügyeletével a tanítványai készí­tették azokat. Azok a primitív eszközök a kísérlete­zésnél megbízhatóbbnak és instruktívebbnek bizo­nyosodtak, mint a később vásárolt drágább készülékek. A természettudományok és a mathematika min­den ágában otthonos volt, élénken levelezhetve Bras­sai bácsival. Okos fejével mindig a dolog praktikus oldalára fordította a diákjai figyelmét. Az elemek meg­ismertetése után a földnek és terményeinek analysi­­sével foglalkoztatta az ifjakat, így hatott az iskolából a­­ társadalomra. Sarlay, az egyszerű középiskolai tanár, a saját természetes és okos észjárásával kifun­­dálta, és a gyakorlatba ültette át azt, amit elsőrangú, világraszóló tudósok, közöttük Johnson, csak pár év­vel utóbb tették a műveit világ közkincsévé ! Akkoriban még nem adta ki a kir. magyar természettudományi társulat Johnson W. Sámuelnek: »Miből lesz a termés« című művét, a kézikönyvet a légkörről és a talajról a Balás és Mendlik fordításá­ban, még nem látott napvilágot Johnson másik re­­­meke, a »Hogy nő a vetés«, melyet Duka Marcell ültetett volt át nyelvünkre a hetvenes évek derekán. A tiszántúliak nem tudták akkoriban, hogy a növények fémeket is tartalmaznak, melyek nem ke­rülhetnek oda sem a levegővel, sem az esővel, ha­nem közvetlenül a földből meríttetnek; hogy az anya­földnek trágya alakjában kell visszaadni, amit a termés elvett tőle. Túl a Tiszán akkoriban a gazdák zöme nem hitte ezt, nem is trágyázták a földet, pusztán a levegőre és esőre bízva azt. Sarlaytól tudta meg a földmíves nép a trágyázás nagy hasznát. De megtu­dott tőle még sok egyebet. Reáterelte figyelmét a Kőrös-folyó agyagos partjaira és megmagyarázta, hogy a partmellék alkalmas a cementgyártásra és a búza között bőven termő »festő csülleiig« (Isatis tinctoria) az indigó-gyártásra, jelesen akkor, ha növénye gon­dos kezeléssel nemesittetik és indigó-anyaga sza­­porittatik. Tényleg, Sarlay Jánost tekinthetjük hazánkban Katona Dienessel együtt az indigókultúra meghono­sítójának. De mig Katona, a sátoraljaújhelyi nyuga­lomba vonult piarista tanár, az indigónövényt magra is termesztette és az indigó gyártásáról (»Európai indigó netovábbja« címmel,) füzeiket is irt, addig Sarlay az indigótermelés és gyártás praxisához fogott. A magyar — Sarlay gyártotta — indigó a szegedi, bécsi és a párisi kiállításon viszi el a díjakat. Wartha Vince, aki a magyar indigót sublimálta és jegecesítette, a »csülleng-indigónak« kristályait eleve­nebbeknek és szebbeknek mondotta, mint a bengál­­indigóét, dicsérték a Goldbergerék is, akik a magyar és a külföldi indigóval összehasonlító festést végez­tek, a tolnavármegyei kékfestők is, sorra-rendre ezt a festőanyagot használták nagy szeretettel,­­ de a magyar indigó klímánk és talajunk természete és munkásviszonyaink között csak nem tudott gyökeret verni magyar földön . A jó Sarlay bácsi, ki előzőleg huszonöt esz­tendőt töltött volt a szarvasi főgimnáziumban, kísér­letezését abban hagyta, mert a földmivelésü­gyi kor­mány is belátta a küzdelem meddő voltát. A kiváló autodidakta, akit tanítványainak ezrei a rajongásig szerettek, később a homonnai­ áll. polgári iskolában tanított számtant és természettudományokat, majd az 1889. év végén a győri állami főreáliskolához került, ahol a múlt évi májusig szakadatlanul tanított nagy ügybuzgalommal és szeretettel. Szerette őt mindenki, aki csak ismerte, avagy szót váltott vele. Az idő csak megtörte ezt a hatalmas phy|j|,u-.................... — ——---------------------------—-—• mot is: a Petőfi Sándor és Klapka György kenyeres pajtását . . . A múlt év tavaszán betegeskedni kezdett, sza­badságra ment, bár nehéz szívvel vált meg — 47 év után, az iskola padjaitól. Imádásig szeretett gyermekei között töltötte pihenését, mert még mindig azt hitte, azt remélte az ő romlatlan naiv lelke, hogy csak vissza-vissza fog térni a gyermekek közé, akiket Sar­lay bácsi egész szívével ölelt volt széles mellére ... A sors, mely oly mostohán bánt vele egész életében, nem úgy akarta. Pedig Sarlay bátyánk rég megbocsá­tott neki és — senki sem volt boldogabb nálánál: családja, az iskola, jó barátai, — hisz irigye alig akadt — mindent, mindent kipótoltak. A múlt év nyarán láttam őt utoljára a Bala­tonon. A Kelént akkoriban amolyan nem mindennapi vihar táncoltatta a keszthely-füredi útjában. Ott volt a fedélzeten Sarlay bácsi is. A vihar cudarul megviselt mindnyájunkat, de ő, kinek kisujját egy buta golyó Nagy-Sarlónál összezúzta, derekasan megállotta he­lyét a magyar tenger viharában is. Csak reá sem kederílett. Ám a halál kiszólította közülünk a magyar ta­nárvilág egyik nestorát is, a kiveszőben levő régi iskola érdemes veteránját. Meghalt­ hű gyermekei karjaiban. Ma már ott leng a fekete lobogó a győri főre­áliskola zászlóárbocán. Holnap, szombaton, temetik a kiváló polyhistort a fehérmegyei Sárbogárdon. Áldott szerénységében, nagy ritkán beszélt magáról és az ér­dekes múltról, lelkébe zárta. És az a sok borús és derűs reminiscentia most mind vele száll a sárbo­gárdi csöndes sírba. A főreáliskola tanárkara igazgatójának vezeté­sével deputációt meneszt Sarlay bácsi temetésére és koszorút helyez ravatalára. Akik ismerték, siratni fogják és áldani az ő nemes emlékeztetét! Lasz Samu. KÉPZŐMŰVÉSZET. * (Wlassics miniszter Lotz Károlynál.) Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter ma délben a minisztérium művészeti ügyosztálya jelenlegi ve­zetőjének, dr Lippich Eleknek, a kíséretében megjelent Lotz Károly festőművész tanár műtermében és­ a kor­mány nevében üdvözölte az ősz mestert ötven éves művészi jubileuma alkalmából. A miniszter elismerését fejezte ki a mesternek a magyar művészet fölvirágoz­­tatása körül szerzett nagy érdemeiért s kifejezést adott abbeli óhajtásának, hogy a jubiláns még sokáig működhessék a hazai képzőművészet dicsőségére. Az ősz mester meghatóban mondott köszönetet a minisz­ternek személyes üdvözletéért. Wlassics miniszter kü­lönben meg fog jelenni a vasárnapi Lotz-ünnepélyen is. * (Az orsz. magyar képzőművészeti tár­sulat) választmánya tegnap Berzeviczy Albert elnök­lete alatt ülést tartott, melynek napirendje előtt az elnök meleg hangon emlékezett meg a magyar művé­szetnek nemrég elhunyt két jeleséről Barabás Mik­­lósről és Lietzen-Mayer Sándorról, és javaslatára a választmány elhatározta, hogy részvétiratot intéz a két művész családjához. Ezután a választmány Lotz Károly ünneplésének a módozataival foglalkozott és egyhangúlag elhatározta, hogy az elnökség vezetése alatt testületileg vesz részt Lotz Károly tiszteletére e hó 27-ikén az iparművészeti múzeum palotájában rende­zendő estélyen, ahol a mesternek babérkoszorút fog átnyújtani. Ezzel kapcsolatban a választmány külön is kifejezést óhajtván adni Lotz Károly iránt érzett tiszteletének, szeretetének és nagyrabecsülésének egy­hangú lelkesedéssel elhatározta, hogy évenként egy ezer forintos díjat fog a mester rendelkezésére bo­csátani, melyet ő minden korlátozás nélkül évről évre az illető évben létrehozott legkiválóbb képzőmű­vészeti alkotásnak ítéljen oda. A választmánynak­ ezt az elhatározását a társulat elnöksége és igazgató­sága vasárnap, február 27-ikén délelőtt 11 órakor fogja a mesternek, bajza­ utcai műtermében tudtára adni. * (A művészeti ügyek vezetése.) Művészi körökben híre járt, hogy Szmrecsányi Miklós minisz­teri osztálytanácsos legközelebb ismét elfoglalja állá­sát és átveszi a kultuszminisztériumban a művészeti ügyek vezetését — miniszteri tanácsosi címmel. Ali­­it egyik laptársunk értesül, ez nem felel meg a való­ságnak. Szmrecsányi Miklós végleg eltávozik a kul­tuszminisztériumból és szabadságidejét, amely most lejárt, kérésére a kultuszminiszter újabb három hó­nappal meghosszabbította. Meghosszabbított szabadság­­idejének leteltével Szmrecsányi jöknentését fogja kötni. Utódja a képzőművészeti ügyek vezetésében Kadocsa- Lippich­ Elek lesz, aki Szmrecsányi távolléte óta is vesszi

Next