Pesti Hírlap, 1899. április (21. évfolyam, 91-119. szám)
1899-04-01 / 91. szám
a___________________________ következnek.Nem mondjuk, hogy Kántoky megbuktatását épen a magyar érdekeknek Romániában való elhanyagolása okozta volna, — ámbátor ezzel Bánffyt csak dicsérni lehetne; de mondjuk azt, hogy a diplomáciai megállapodásokban és az 1897. év őszén Budapesten történt bizalmas megbeszélésekben igenis szerepelt Magyarország határainak védelme és a nemzetiségi kérdés. Mégpedig oly értelemben, hogy Magyarország területén semmiféle barátságos idegen hatalom ne engedje meg a maga alattvalóinak az izgatást. És ha azóta ezekben a kérdésekben belpolitikai kényszereszközök alkalmazása nélkül is béke és egyensúly állott be, ez bizonyosan nem Polonyinak és más fusereknek az érdeme. Ellenben előnye a mostani kabinetnek is, mely legalább ebben jó örökséget kapott. Mindezek a dolgok egyébiránt maradjanak csak ennyiben, mivel az ország érdekére nézve épenséggel nem hasznos a hiábavaló recsegés. A tanulság maga azonban álljon minden magyar politikus szeme előtt világosan. Bánffy b. nemzetiségi politikája nemcsak helyes volt, de az állandóság biztosítékaival is annyira el volt látva, hogy abba posthumus gyűlöletből sem lehet beleavatkozni anélkül, hogy ezen jól megalkotott művet a magyar érdekem károsításával meg ne bolygassuk. Ez épen nem alkalmas tere a politikai kontárkodásnak, mivel véletlenül igen nagy hazafias érdekek csatlakoznak hozzá. Polonyi Géza balvégzetes keze pedig olyan, mint a tűz. Amihez hozzányúl, elégeti. Megcsinálta előbb a romboló magyar obstrukciót s most megcsinálta megint Magyarország ellen a bukaresti obstrukciót. Dicsérje érte, akinek van lelke hozzá ! Belpolitikai hírek, Viszály a szerb egyházban, Újvidékről sürgönyzi tudósítónk . A késő esti órákban villámként járt szájról-szájra az a hír, hogy a karlócai rezidencia ura, Brankovics György patriarcha, megsokalva az ellene intézett támadásokat, lemondani szándékozik. A patriarcha tegnap (márc. 10) estefelé a művelt emberiség ma már tömegesen imádja a természetet. A szecesszionisták is ebből a tömegből váltak ki. Ők képezik a fantasztikusabb elemet, sőt akárhányan a legvadabb túlzásba csaptak át. Nekik nem elég már az őstermészet, az ősembert is akarják, a maga naivitásaival együtt. Az ő működésükben tehát az a meglepő, hogy a mai naturalisztikus, és az ősi naiv felfogást egyesítik; így születnek az olyan halfarkú szirének, melyeknekelső teste a legpikánsabb párisi cocotte, így formálódik át a nemes karcsúságú jóni-oszlop feje három fülesbagolylyá és így lesz az arany mozaik alapra festett legmodernebb Éva zöld testűvé és lila hajúvá, liliommá stilizált végtagokkal. A szecesszionista ízlés tehát épen a szokatlan, idegenszerű ellentétekkel ér el a megdöbbentő hatást. De az a két forrás, amiből merít, igen erőteljes, igen gazdag forrás, és épen azért ez az új irány életképes is marad. Életerejét mutatja az, hogy az egész világon és évről-évre terjed. A művelt emberiség időközönként mindig újabb ,és újabb lelki táplálékokat kívánt, mint ahogy a testi táplálékban is keresi a változatosságot. Ennek köszönhetők a különféle műirányok, melyek aszerint hullámoztak, aszerint divatoztak, amint egyik vagy másik nemzet fölülkerekedett. A hinduk, a görögök, a rómaiak, bizantiak, mórok, góthok szyljének virágzása mindig összefügg e népek hatalmasságával, a pápák virágkora volt melegágya az olasz renaisancenak, mikor Napóleon a franciák világuralmát akarta megalapítani, mindenfelé az empire divatozott, mikor Japán összemérte diadalmas fegyverét Chinával, még a semleges Európa is japán kultuszt űzött el most, mikor az angol nemzet világhatalmának olyan gyakran kifejezést ad,"az angolos izlés uralkodik. Maroknyi magyar nemzetünk erősbödése is mindjárt "felszínre veti a magyaros ízlést. Már most az úgynevezett szecesszionista ízlés mely nemzet erejének volna fokmérője? A magva francia földön kelt ki, a köztársaság honában, de épen mert minden nemzet olyan könnyen magáévá teszi ezt az új műiványt, a kozmopolita világnézet szülöttjének mondhatjuk. Ha a világbéke eszméje is már kísért, miért ne kísérthetne annak a művészete is ? Vagy lehetségesnek tartjuk-e, hogy szecesszionista ízléssel csataképet fessünk meg ? És lehet-e szó magyar, német, francia vagy akár skót szeceszszionizmusról ? Az egész mintány olyan, mint egy színekben beszélő világnyelv , mint ahogy az első pillantásra elmondhatjuk, hogy ez vagy az a kép olasz, spanyol vagy hollandul alkotás, a szecesszionista képeket is első pillantásra fölismerjük, bárha ez az idióma meg kissé hóbortosnak és hazugnak is tetszik nekünk. Épen ez a határozott jelleg mutatja e styl eredetiségét, de hogyis ne volna eredeti, mikor az ősi forrásokból merített és lopott anyagot a Flammarion-féle előre csapongó lángelmék fantazmagóriáival képes egyesíteni! ? És most beszéljünk kissé arról a szeceszszióról is, mely a mi »össz monarchiánk« határain belül vert gyökeret. Örömmel konstatálhatjuk, hogy a magyar földön a nemzeti műirány sokkal erősebb a szecesszionista iránynál, ami egyébként természetes kitolyása a minden vonalon győztesen előrehaladó magyarosodásnak. Művészetünk legmagyarabb a hatvanas évek magyar áramlata alatt volt ; azóta se termettek olyan történelmi festőink. De hogyan is teremnének, mikor a históriávalma olyan enta keveset törődünk. A nemzeti aramla erősbödő sodrása azonban mű -fr-b&ií fi f h b A É JOJV. aplluo X. rendkívül hosszú táviratot kapott, mely annyira lehangolta és fölizgatta, hogy azonnal ágyba kellett feküdnie. Nyomban magához hivatott pár kongresszusi választmányi tagot, akik bizalmát teljes mértékben élvezik és nekik kategorikusan kijelentette, hogy egy pillanatig sem hajlandó tovább megmaradni. Ő felségéhez haladéktalanul benyújtja lemondását és ha egyszer elfogadják, itthagyja Magyarországot és soha vissza nem tér ide. Ilyen értelemben hozza a mai Zasztaca is a már pozitív alakul öltött hírt," de a patriarcha lemondásának okáról »eddig nem tudhatott meg semmit. ". Legkompetensebb helyről vett értesülések szerint a patriarcha az ellene újabban Széll Kálmánhoz intézett följelentésben foglalt vádak miatt, amelyeket közigazgatási úton intéznek el, mondott le. Nem tűrhettem többé azt a sok gyanúsítást és vádat. Egy Karlócáról és most érkezett előkelő pap azt mondja, hogy a patriarcha már elküldte lemondását, amelyet, hivatkozva betegségére (?), nem fog személyesen kérni. Hogy azt el is fogadják, az kétségtelen. A patriarcha hirtelen, bár rég halasztott lemondása azonban zűrzavart fog előidézni, mert többek közt a jövő hótfára hirdetett püspöki zsinat megtartása is kétségessé vált. Szerb püspöki zsinat. A király a vI. kir miniszterelnök előterjesztésére, f. évi március hó 27-én kelt legfelsőbb elhatározására, a f. évi április hó 6-án megtartandó görög keleti szerb püspöki zsinathoz királyi biztossá rudnai báró Nicolics Fedor valóságos belső titkos tanácsost és förényiházi tagot nevezte ki. A szocializmus ellen. Az akció, melyet a küldülvelésügyi minisztérium a szocialista izgatás ellensúlyozására a munkás védegyletek megalakításával kezdeményezett, legközelebb, mint a Ker. Km. .jelenti, más téren is folytatást fog nyerni. A minisztérium megbízásából ugyanis egyik dunántúli megyében ez idő szerint előmunkálatok folynak a munkások élet és baleset biztosításának szolgáló szövetkezet létesítésére. E szövetkezet a kölcsönösség alapján szerveztetnék, amelynek tagjai heti igen csekély befizetések mellett, tekintet nélkül az életkorra, a baleset által előidézett munkaképtelenség esetén rendszeres segélyt, halál esetén pedig a hátramaradt családtagok előre megállapított biztosítási összeget kapnának. Külpolitikai hírek. A Szamoa-kérdés. Az alatt, hogy a nagy ázsiai és afrikai kérdésekben az érdekelt nagyhatalmak kiegyezkedtek, a Szamoa-szigetcsoportnál Németország, Anglia és Amerika hivatalos közegei szembekerültek egymással és pedig ez alaposan, hogy Apia és környéke 8 napi bombáztatást szenvedett. Történt pedig ez azalatt, hogy a nevezett három hatalom a Szamoa-kérdés megoldása fölött barátságosan tárgyalt. Ilyen ellenmondásos állapotok az utóbbi években már többször előfordultak, ami azt bizonyítja, hogy abarátságos" tárgyalások nem voltak egyszersmind őszültek is. Az őszinteség különben leginkább oly kérdéseknél szokott fogyatékos lenni, amikor a szerencsétlen félig barbár népek bőrére alkudoznak a civilizáció hordnokai. E tekintetben érdekes közlemény jelent meg az ausztráliai Sydney Morning Herald hasábjain. A nevezett lap külön tudósítót küldött a Szamoa-szigetekre, aki először is Mataafát kereste föl Apiában, aki a következő felvilágosítást adta: Malietoa Lanpepa halála után a szamoaiak jogosultak voltak új királyt választani és ennek megfelelően Mataafát a törzsfőnökök és úgyszólván az összes szamoaiak királyukká választották. Ez nem is ellenkezett a berlini szerződésnek határozataival, mert az a szerződés kimondja, hogy a szamoaiak szabadon választhatják királyukat. Kijelentette Mataala azt is, hogy sem neki, sem a többi szamoainak nincs tudomása arról, hogy ő a trónutódlésből ki volna zárva. A szerződés szamoai nyelven nyomatott ki és nincs benne semmiféle rendelkezés arra nézve, hogy Mataafa nem volna királylyá megválasztható. Az ő pártja különben a német főkonzullal is tárgyalt ez ügyben és ez az ő képviselőinek kijelentette, hogy Németország elfelejtette a múltat és ma semmi kifogása nincs Mataafa megválasztása ellen. Maga a hírlaptudósító is átnézte a szerződésnek szamoai példányát, amelyben Mataafára vonatkozólag nem talált semmiféle megszorítást és a szerződéshez jegyzőkönyv nincs csatolva, amely a kérdé-' kezes megszorítást tartalmazná. részetünknek is egyre magyarosabbb jelleget adhat, dacára annak, hogy Tóth Béla, a minden idők tótjainak legmagyarabbja, a magyar stylt egyszersmindenkorra kétségbe vonta. Annál erősebb az én hitem a magyar stylben. Természetes, hogy ez is csak régi motívumokból forrhat ki és a nemzeti érzőlét tüzének hatása alatt tisztul át nemzetivé. Mert az csak világos dolog, hogy ha a latun vagy germán népeknek lehetett nemzeti styljük, a magyarnak is lehet. De hát most a szecesszionizmusról van szó, mely nálunk remélhetőleg csak akkor fog hódítani, ha már repülünk. Az osztrák császárvárosban azonban máris pompás fészkük van a szecesszionistáknak a Wien partján. E bizarr palotán hatalmas aranyozott glóbus ragyog, de a glóbus merőben babérlombokból áll. Mit is jelenthetne ez mást, mint azt, hogy a művészet számára nem létezik geográfiát határokkal körülvont haza, (a haza csak üres fogalom, mint maga a glóbus) a haza mellékes, fő a dicsőség! Mi is lelkesítené az osztrák művészeket, mikor osztrák nyelv és nemzet tulajdonképen nincsen ? Ott tehát mélyebb gyökeret vert már a kozmopolitizmus művészete. A bécsi szecesszió mostani tárlata minden ízében a legújabb ízlésnek hódol. A tárlaton mindössze vagy kétszáz műtárgy látható, válogatott tárgyak, válogatott művészektől. A bécsi szecesszió mit sem törődik a k. k. Horvathok képmásaival, a kép tárgya csak akkor jó számításba, ha nagyon bizarr,ra tő a szin-akkord. A szecesszió abban is eltért a biablontól, hogy mindössze öt termet épített, hármat a festészetnek, egyet a szobrászatnak, egyet a műiparnak, ami itt eltér, untig elég a műélvezetre, a két-három ezer műtárgygyal meg-