Pesti Hírlap, 1899. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1899-07-01 / 180. szám
1899. Julius 1. PESTI HÍRLAP 3 heti vita és változtatás nélkül elfogadta az igazságügyi palota építési költségeire s a honvédmenház kibővítésére vonatkozó tvjavaslatokat (előadó Szerb György), a bank- és valuta-előterjesztéseket (előadó Pulszky Ágost), a közlekedési bizottság által a ház legutóbbi ülésében bejelentett három vicinális vasúti előterjesztést és az 1878 : XX. t.-c.-be igtatott egyezmény 8-dik §-ának módosítására vonatkozó tvjavaslatot (előadó Szemere Attila). Ezzel véget ért a szabadelvű pártnak a nyári szünidő előtti utolsó értekezlete. A közös költségek emelkedése. Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter és K. Fejérváry honvédelmi miniszter hazaérkeztek Bécsből, ahol a közös költségvetés összeállítása céljából tanácskoztak. Politikai körökben azt hiszik, hogy az idén a közös költségek megállapítása jelentékeny nehézségbe fog ütközni. Tudniillik a hadügyi kiadásokra már előzőleg megszavazott költségek is oly óriási terheket rónak különösen Magyarországra, hogy azok nincsenek arányban nemcsak a belső intézményekre fordított kiadásokkal, de egyáltalán ie- túlhaladják az ország teherviselési képességét. Dacára ennek, a közös hadügyminiszter újabb nagy reformokra való költségek megszavazását kéri. A tengerészeti adminisztráció hajóépítésre fokozott hitelt kér mert régi flotta-programmját fokozatosan meg akarja valósítani. Még eddig a kormányok közt megállapodás nem jött létre, csak az irányelvekről tájékozódtak. A delegációkban kétségkívül meleg napok lesznek. Egyelőre különben még magának a delegációinak az összehívása is gondot okoz, mert mindenekelőtt képessé kell tenni a reichsratot az osztrák delegáció tagjainak megválasztására. Megyék és városok. Hódmezővásárhely város közgyűlése, mint lapunknak telegrafálják, a külterületi iskolák kijavítására ötvenezer forintot szavazott meg. Elfogadta a közgyűlés a belügyminiszternek azt az ajánlatát, hogy a város külterületére a közbiztonság érdekében negyven csendőrt rendel ki. Adóprés Szabadkán. Mint lapunknak írják, Szabadkán az adókivető bizottság oly magas adókat rótt ki, hogy maga az ügyvédi kamara indított mozgalmat a túlságos adóemelés ellen. A kamara által összehívott népgyűlés elhatározta, hogy az adókivetés ügyében a jövő héten memorandumot terjesztenek a pénzügyminiszter elé. A jog- és államtudományi doctorátus. A m. kir. egyetem jog- és államtudományi rendszer jövőjére nézve lényeges fontosságú annak a törvényjavaslatnak a tervezete, mely az új, egységes államvizsgálatról szól és amely arra van hivatva, hogy minősítő hatás tekintetében egyaránt pótolja úgy a jog- és államtudományi vizsgálatot, mint a jog- és államtudományi doktorátust. Az együttjáró reformok közül ezúttal csak a jog- és államtudományi doctorátusról akarok emlékezni, melynek minősítő ereje a jövőben nem lenne többé. Ez a jövőben már csak kiegészítő pótvizsga lenne egyetemi magántanári jelöltek számára egy-két különleges tárgyból. Ezután már nem a doctor, hanem az államvizsgálati bizonyítvány lenne bizonysága az általános jog- és államtudományi képzettségnek még a tudorjelöltek kezében is. A törvényjavaslat a szigorlatokat egészen a tudománynak akarja átengedni. Pedig tudjuk, hogy különösen nálunk mit jelent az ilyen átengedés. Jelenti a minősítő vizsgák színvonalának és az ügyvédi állás érdekeinek alábbszállítását, lefokozását. Eddig a doctorátus is államvizsga volt, mert pótolta ezt és mert doctorátus mellett államvizsgát sohasem követeltek. Volt tehát kétféle államvizsga: egyik az erősebb, másik a gyengébb fajtából. Erősebb volt a doctorátus, gyengébb a szorosan vett államvizsga. Jövőre ez a gyengébb fajta maradna meg, a doctorátus pedig semmire sem képesítene, hanem tudós vizsga lenne csak és egyedül az egyetemi magántanárok számára. Az állam erejét, túlsúlyát a jog- és államtudományi oktatás terén is előmozdítani, biztosítani , hazafias kötelességünk. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha a doctorátusnak mostani qualifikáló hatását fentartjuk és annak az államvizsgálatokkal egyenlő erejét nemcsak hogy meghagyjuk, hanem a jövőre nézve is előfeltételévé teszszük azon igazságügyi vizsgának is, mely a mostani gyakorlati bírói vizsga és az ügyvédi vizsga összevonásából alkottatik. Abban az időben is, 1891-ben, midőn a bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvény készült, a törvényjavaslatba belefoglalták, hogy a jogtudományi doctorátus ne csinyugalmas otthonomba, ahol a feleségem imádkozik értem. Ami az ügyeket illeti, szerencsés voltam, mert délután négy órára mindent elintéztem, a vonat pedig hét óra után indul vissza. Gerzson úr az elbeszélés keretében itt némi ugrást csinált. Arról ugyanis, hogy a bűnös fővárosból, ahol az élete rettegésből és undorból áll, az esti hét órai vonattal miért nem utazott haza, egy szót sem ejtett. E helyett ezt beszélte: — Sok mindent meg tudok érteni, de az, hogy Ősbudavárában a fővárosi emberek éjfélután két-három óráig is el tudnak lenni, nem megy a fejembe. Elvégre a budapesti emberek is dolgoznak, azoknak is föl kell a reggeli órákban kelni s igy az éjszakázásuk nem indokolt. És, istenem, milyen hencegést visznek véghez. Ha a vendéglőben a társaságukba két, nem épen apácamodoru kisasszony kerül, mindjárt pezsgőt hozatnak s rendkívül lenézik azt a becsületes, szolid vidéki embert, aki csak egy kisasszonynyal ismerkedik meg és aki csak szomorodnit rendel, de öt üveggel. Kedvem lett volna egy ily üveget egy ily társasághoz csapni, de meggondoltam magam s nem tettem. Bevallom önnek, hogy sohasem éreztem nagyobb undort, mint akkor, midőn éjfélután három óra felé Úsbudavárából egymagam elindultam, arra gondolván, hogy vannak nők, ami az idegennel megismerkednek, a szomorodni borát megiszszák s holmi strici-féle alak kedvéért a faképnél hagyják. Nagy romlottság ez uram s ha Budapesten ily lények élhetnek, akkor ezt a várost agyon kellene bombázni. Én mondom, Gerzson úr arról, hogy az a becsületes és szolid vidéki ember, aki szomorodnit ivott és itatott, ő volt-e vagy más, mit sem szólt. Az unalmas részletezéseknek úgy látszik nem barátja. De különben is más esetre tért át, pán az ügyvédi, de a gyakorlati bírói vizsgának is előfeltétele legyen. Mert a doctorátus szorosan összefügg a hetvenes évek nagy igazságügyi alkotásaival. Az sem érthető, hogy az ügyvédi vizsgát miért cseréljük föl német példára az igazságügyi vizsga elnevezésével , mikor ez tárgyára és hatására is megegyezik azzal. Az ügyvédi vizsga is ép úgy képesít a bírói hivatalra, mint az ennek helyébe lépő igazságügyi vizsga. Az ügyvédi vizsga inkább megfelel hagyományainknak, mindig éreztük annak súlyát, tekintélyét, fontosságát. Ép úgy, mint Angliában és Franciaországban, hol ügyvédi cenzúra qualifikál a birói hivatalokra is. Nálunk is ez volt az irányadó az 1869-től 1874-ig, a birói hatalom gyakorlásáról szóló törvény hatályba léptétől egész addig, míg a külön bírói vizsgát be nem hozták. A doctorátus Ausztriában is előfeltétele az ügyvédi vizsgának. Belgiumban is a doctorátus nyitja meg az utat az ügyvédséghez. Francia- és Olaszországban, sőt Angolországban is doctori vizsgák (licentiatus, bacca laureatus, baccelor, doctor of law) szükségesek arra, hogy az emberek bírák vagy ügyvédek lehessenek. Míg ellenben nálunk a doctorátusnak a gyakorlati pályákon semmiféle minősítő hatályt nem akarnak tulajdonítani. Holott pedig ma már az egyetemeknek nem csupán az a célja, ami régente volt, t. i. a tudománynak önmagáért való mivelése, hanem célja az is, hogy az élet számára szakembereket neveljen. Hogy a doctorátus az ügyvédi vizsgának előfeltétele legyen, ezt elsősorban az ügyvédi pálya érdeke, másodsorban pedig az állam érdeke követeli. Az ügyvédjelölt az ügyvédi diploma megszerzése után egészen kész ügyvéd, mindjárt tagja lehet az ügyvédi kamarának és azonnal viheti a pereket minden téren és ügyben. Neki tehát teljesebb jogtudományi képzettségre van szüksége, mint a bírójelöltnek. Ez a bírói vizsgával még nem lesz azonnal bíróvá, erre csak később fog kineveztetni, hosszabb idő után, amelyet az elméleti tudás gyarapítására kell fölhasználnia. Ami pedig a doctorátus fentartása körül az állam érdekét illeti: az állam egész túlsúlya függ attól a jog- és államtudományi oktatás terén. Mert a jog- és államtudományi oktatást úgy kell fölfogni, mint szorosan véve állami ügyet, mely, ha nem is kizárólag, de első sor A bűnös Budapest. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A múltkoriban kint jártam a vidéken és Gerzsonnal találkoztam össze. Gerzson úr tőzsgyökeres magyar ember, aki állandóan egy kis városkában lakik s aki minden lehető alkalommal legyalázza Budapestet. Ami rosszat egy fejlődő városról el lehet mondani, azt mind elmondja s szavait azzal végzi, hogy olyan bűnös város mint Budapest, a zöld hátán több nincs. Gerzson úr máskülönben minden két-hároma hónapban fent van a fővárosban, ahova ügyei hozzák. Mikor elindul, rettegés fogja el, mikor itt van, undor vesz erőt rajta, mikor pedig hazaér, csömört érez. Legalább így mondja minden lehető alkalommal, amikor is a felesége keresztet szokott venni. A vendéglőben, ahol Gerzsonnal egy asztal mellé kerültem, szintén Budapest lecsepülésével kezdte a társalgást. Hogy hogy nem, némi ellenvetést merészeltem tenni, amire Gerzson úr saját tapasztalataira hivatkozott s igy beszélt. — Uram, amit én mondok, az igazság dolgában a szentíráshoz hasonlít. Ha azt állítom, hogy Budapest a világ legerkölcstelenebb városa, akkor arra mindenki mérget vehet. Én nem beszélek a levegőbe s megkövetelem, hogy szavaimban senki se kételkedjék. Különben hallgasson ide és ámuljon. Egész testemben rettegést éreztem, mikor ezelőtt két héttel megint Budapestre mentem. Féltem attól, hogy a pénzem elrabolják, féltem attól, hogy agyonütnek, mert a vagyon- és személybiztosság a váci utcában déli tizenkét órakor sem biztos. Hogy pedig a vasútrólleszálltam, nyomban elfogott az undor. Alig vártam, hogy dolgaimat rendbe hozzam s visszatérhessek . Ha valaki a főváros gyanús alakjairól fogalmat akar magának szerezni, az éjfél után térjen a vendégfogadójába, mint én akartam tenni. Egész bensőmben megrendülve ballagtam az utcákon és nagy borzadálylyal konstatáltam az egyik utcában hogy a kávéházakban még élet van. Akkor, amikor már majdnem ébredni kellene az embernek, Budapesten még orgiákat ülnek és szaporítják a bűnök számát. Na uram, ez egyszerű gyalázat! A vérem szinte felforrott, amikor egy kávéház ablakán betekintettem s azt láttam, hogy urak és hölgyek konyakot isznak s hogy az urak fesztelenül ölelgetik a hölgyeket, akik valami hölgyzenekarnak lehettek a tagjai. Ez már sodorna, ezt már igazán nem volna szabad tűrni. Méltatlankodva, magam mintegy istenostorának vélve, léptem be a kávéházba, ahol némi feltűnést keltettem. A pincér mellém ugrott s hamarosan feketét hozott, két pohár konyakkal, amint rendeltem volt. A konyakot alig voltam képes lenyelni, részint a társaság magaviselete miatt, részint pedig azért, mert nagyon rossz volt. Mondhatom önnek, hogy az erkölcsi undor erőt vett rajtam s ha még három konyakot meg nem iszom, testileg is rosszul lettem volna. Ekkor, mikor a konyaktól némileg megerősödtem, igen megdöbbentő dolog történt, jeléül annak, hogy az ilyen utálatos bűnbarlangokban a pénztáros kisasszonyok mily furfangokhoz folyamodnak, anyagi és erkölcsi romlására a kávéházba véletlenül betévedő ártatlan és becsületes vidéki embereknek. A kasszishölgy, aki nem volt csúnya, hirtelen mellém lépett, hosszasan rám nézett s azt kérdezte, hogy vajon nem Mátészalkáról való vagyok-e s nincs-e fűszerüzletem a templom mellett ? Én természetesen nemmel feleltem, amire ő bocsánatot kért, kijelentve, hogy a mátészalkai fűszeres is oly megnyerő külsejű és