Pesti Hírlap, 1899. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-01 / 180. szám

1899. Julius 1. PESTI HÍRLAP 3 heti vita és változtatás nélkül elfogadta az igazság­ügyi palota építési költségeire s a honvédmenház kibővítésére vonatkozó tvjavaslatokat (előadó Szerb György), a bank- és valuta-előterjesztéseket (előadó Pulszky Ágost), a közlekedési bizottság által a ház legutóbbi ülésében bejelentett három vicinális vasúti előterjesztést és az 1878 : XX. t.-c.-be igtatott egyez­mény 8-dik §-ának módosítására vonatkozó tvjavas­­latot (előadó Szemere Attila). Ezzel véget ért a szabadelvű pártnak a nyári szünidő előtti utolsó értekezlete. A közös költségek emelkedése. Széll Kál­mán miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter és K. Fejérváry honvédelmi miniszter hazaérkeztek Bécsből, ahol a közös költségvetés összeállítása cél­jából tanácskoztak. Politikai körökben azt hiszik, hogy az idén a közös költségek megállapítása jelen­tékeny nehézségbe fog ütközni. Tudniillik a hadügyi kiadásokra már előzőleg megszavazott költségek is oly óriási terheket rónak különösen Magyarországra, hogy azok nincsenek arányban nemcsak a belső in­tézményekre fordított kiadásokkal, de egyáltalán ie- túlhaladják az ország teherviselési képességét. Dacára ennek, a közös hadügyminiszter újabb nagy refor­mokra való költségek megszavazását kéri. A tengeré­szeti adminisztráció hajóépítésre fokozott hitelt kér mert régi flotta-programmját fokozatosan meg akarja valósítani. Még eddig a kormányok közt megállapo­dás nem jött létre, csak az irányelvekről tájékozód­tak. A delegációkban kétségkívül meleg napok lesz­nek. Egyelőre különben még magának a delegáció­inak az összehívása is gondot okoz, mert mindenek­előtt képessé kell tenni a reichsrat­ot az osztrák de­legáció tagjainak megválasztására. Megyék és városok. Hódmezővásárhely város közgyűlése, mint lapunknak telegrafálják, a külterületi iskolák ki­javítására ötvenezer forintot szavazott meg. Elfogadta a közgyűlés a belügyminiszternek azt az ajánlatát, hogy a város külterületére a közbiztonság érdekében negyven csendőrt rendel ki. Adóprés Szabadkán. Mint lapunknak írják, Szabadkán az adókivető bizottság oly magas adókat rótt ki, hogy maga az ügyvédi kamara indított moz­galmat a túlságos adóemelés ellen. A kamara által összehívott népgyűlés elhatározta, hogy az adókivetés ügyében a jövő héten memorandumot terjesztenek a pénzügyminiszter elé. A jog- és államtudományi doctorátus. A m. kir. egyetem jog- és államtudo­mányi rendszer­ jövőjére nézve lényeges fontos­ságú annak a törvényjavaslatnak a tervezete, mely az új, egységes államvizsgálatról szól és amely arra van hivatva, hogy minősítő hatás tekintetében egyaránt pótolja úgy a jog- és ál­lamtudományi vizsgálatot, mint a jog- és állam­­tudományi doktorátust. Az együttjáró reformok közül ezúttal csak a jog- és államtudományi doctorátusról akarok emlékezni, melynek minősítő ereje a jövőben nem lenne többé. Ez a jövőben már csak ki­egészítő pótvizsga lenne egyetemi magántanári jelöltek számára egy-két különleges tárgyból. Ezután már nem a doctor­, hanem az állam­vizsgálati bizonyítvány lenne bizonysága az ál­talános jog- és államtudományi képzettségnek még a tudorjelöltek kezében is. A törvényjavaslat a szigorlatokat egészen a tudománynak akarja átengedni. Pedig tudjuk, hogy különösen nálunk mit jelent az ilyen át­engedés. Jelenti­ a minősítő vizsgák színvona­lának és az ügyvédi állás érdekeinek alábbszál­­lítását, lefokozását. Eddig a doctorátus is államvizsga volt, mert pótolta ezt és mert doctorátus mellett államvizsgát sohasem követeltek. Volt tehát két­féle államvizsga: egyik az erősebb, másik a gyengébb fajtából. Erősebb volt a doctorátus, gyengébb a szorosan vett államvizsga. Jövőre ez a gyengébb fajta maradna meg, a doctorátus pedig semmire sem képesítene, hanem tudós vizsga lenne csak és egyedül az egyetemi magántaná­rok számára. Az állam erejét, túlsúlyát a jog- és állam­­tudományi oktatás terén is előmozdítani, bizto­sítani , hazafias kötelességünk. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha a doctorátusnak mostani qualifikáló hatását fentartjuk és annak az ál­lamvizsgálatokkal egyenlő erejét nemcsak hogy meghagyjuk, hanem a jövőre nézve is előfelté­telévé teszszük azon igazságügyi vizsgának is, mely a mostani gyakorlati bírói vizsga és az ügyvédi vizsga összevonásából alkottatik. Abban az időben is, 1891-ben, midőn a bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvény készült, a törvényjavaslatba belefoglal­ták, hogy a jogtudományi doctorátus ne csi­nyugalmas otthonomba, ahol a feleségem imád­kozik értem. Ami az ügyeket illeti, szerencsés voltam, mert délután négy órára mindent elintéztem, a vonat pedig hét óra után indul vissza. Gerzson úr az elbeszélés keretében itt némi ugrást csinált. Arról ugyanis, hogy a bű­nös fővárosból, ahol az élete rettegésből és un­dorból áll, az esti hét órai vonattal miért nem utazott haza, egy szót sem ejtett. E helyett ezt beszélte: — Sok mindent meg tudok érteni, de az, hogy Ősbudavárában a fővárosi emberek éjfél­ut­án két-három óráig is el tudnak lenni, nem megy a fejembe. Elvégre a budapesti emberek is dolgoznak, azoknak is föl kell a reggeli órák­ban kelni s igy az éjszakázásuk nem indokolt. És, istenem, milyen hencegést visznek véghez. Ha a vendéglőben a társaságukba két, nem épen apácamodoru kisasszony kerül, mindjárt pezsgőt hozatnak s rendkívül lenézik azt a becsületes, szo­lid vidéki embert, aki csak egy kisasszonynyal is­merkedik meg és aki csak szomorodnit rendel, de öt üveggel. Kedvem lett volna egy ily üveget egy ily társasághoz csapni, de meggondoltam magam s nem tettem. Bevallom önnek, hogy sohasem éreztem nagyobb undort, mint akkor, midőn éjfélután három óra felé Úsbudavárából egymagam elin­dultam, arra gondolván, hogy vannak nők, ami az idegennel megismerkednek, a szomorodni borát megiszszák s holmi strici-féle alak ked­véért a faképnél hagyják. Nagy romlottság ez uram s ha Budapesten ily lények élhetnek, ak­kor ezt a várost agyon kellene bombázni. Én mondom, Gerzson úr arról, hogy az a becsületes és szolid vidéki ember, aki szomorodnit ivott és itatott, ő volt-e vagy más, mit sem szólt. Az unalmas részletezéseknek úgy látszik nem ba­­rátja. De különben is más esetre tért át, pán az ügyvédi, de a gyakorlati bírói vizsgának is előfeltétele legyen. Mert a doctorátus szoro­san összefügg a hetvenes évek nagy igazság­ügyi alkotásaival. Az sem érthető, hogy az ügyvédi vizsgát miért cseréljük föl német példára az igazság­ügyi vizsga elnevezésével , mikor ez tárgyára és hatására is megegyezik azzal. Az ügyvédi vizsga is ép úgy képesít a bírói hivatalra, mint az ennek helyébe lépő igazságügyi vizsga. Az ügy­védi vizsga inkább megfelel hagyományainknak, mindig éreztük annak súlyát, tekintélyét, fontosságát. Ép úgy, mint Angliában és Franciaországban, hol ügyvédi cenzúra quali­­fikál a birói hivatalokra is. Nálunk is ez volt az irányadó az 1869-től 1874-ig, a birói hatalom gyakorlásáról szóló törvény ha­tályba léptétől egész addig, míg a külön bírói vizsgát be nem hozták. A doctorátus Ausztriában is előfeltétele az ügyvédi vizsgának. Belgiumban is a docto­rátus nyitja meg az utat az ügyvédséghez. Francia- és Olaszországban, sőt Angolországban is doctori vizsgák (licentiatus, bacca laureatus, baccelor, doctor of law) szükségesek arra, hogy az emberek bírák vagy ügyvédek lehessenek. Míg ellenben nálunk a doctorátusnak a gya­korlati pályákon semmiféle minősítő hatályt nem akarnak tulajdonítani. Holott pedig ma már az egyetemeknek nem csupán az a célja, ami régente volt, t. i. a tudománynak önmagáért való mivelése, hanem célja az is, hogy az élet számára szakembereket neveljen. Hogy a doctorátus az ügyvédi vizsgának előfeltétele legyen, ezt első­sorban az ügyvédi pálya érdeke, másodsorban pedig az állam ér­­deke követeli. Az ügyvédjelölt az ügyvédi diploma meg­szerzése után egészen kész ügyvéd, mindjárt tagja lehet az ügyvédi kamarának és azonnal viheti a pereket minden téren és ügyben. Neki tehát teljesebb jogtudományi képzettségre van szüksége, mint a bírójelöltnek. Ez a bírói vizs­gával még nem lesz azonnal bíróvá, erre csak később fog kineveztetni, hosszabb idő után, amelyet az elméleti tudás gyarapítására kell fölhasználnia. Ami pedig a doctorátus fentartása körül az állam érdekét illeti: az állam egész túlsúlya függ attól a jog- és államtudományi oktatás te­rén. Mert a jog- és államtudományi oktatást úgy kell fölfogni, mint szorosan véve állami ügyet, mely, ha nem is kizárólag, de első sor­ A bűnös Budapest. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A múltkoriban kint jártam a vidéken és Gerzsonnal találkoztam össze. Gerzson úr tőzs­­gyökeres magyar ember, aki állandóan egy kis városkában lakik s aki minden lehető al­kalommal legyalázza Budapestet. Ami rosszat egy fejlődő városról el lehet mondani, azt mind elmondja s szavait azzal végzi, hogy olyan bűnös város mint Budapest, a zöld hátán több nincs. Gerzson úr máskülönben minden két-há­­roma hónapban fent van a fővárosban, ahova ügyei hozzák. Mikor elindul, rettegés fogja el, mikor itt van, undor vesz erőt rajta, mikor pedig hazaér, csömört érez. Legalább így mondja minden lehető alkalommal, amikor is a felesége keresztet szokott venni. A vendéglőben, ahol Gerzsonnal egy asz­tal mellé kerültem, szintén Budapest lecsepü­­lésével kezdte a társalgást. Hogy hogy nem, némi ellenvetést merészeltem tenni, amire Gerzson úr saját tapasztalataira hivatkozott s igy beszélt. — Uram, amit én mondok, az igazság dolgában a szentíráshoz hasonlít. Ha azt állí­tom, hogy Budapest a világ legerkölcstelenebb városa, akkor arra mindenki mérget vehet. Én nem beszélek a levegőbe s megkövetelem, hogy szavaimban senki se kételkedjék. Kü­lönben hallgasson ide és ámuljon. Egész testemben rettegést éreztem, mikor ezelőtt két héttel megint Budapestre mentem. Féltem attól, hogy a pénzem elrabolják, féltem attól, hogy agyonütnek, mert a vagyon- és sze­­mélybiztosság a váci­ utcában déli tizenkét órakor sem biztos. Hogy pedig a vasútról­­leszálltam, nyomban elfogott az undor. Alig vártam, hogy dolgaimat rendbe hozzam s visszatérhessek . Ha valaki a főváros gyanús alakjairól fogalmat akar magának szerezni, az éjfél után térjen a vendégfogadójába, mint én akartam tenni. Egész bensőmben megrendülve ballagtam az ut­cákon és nagy borzadálylyal konstatáltam az egyik utcában hogy a kávéházakban még élet van. Akkor, amikor már majdnem ébredni kellene az embernek, Budapesten még orgiákat ülnek és szaporítják a bűnök számát. Na uram, ez egy­szerű gyalázat! A vérem szinte felforrott, amikor egy kávé­ház ablakán betekintettem s azt láttam, hogy urak és hölgyek konyakot isznak s hogy az urak fesztelenül ölelgetik a hölgyeket, akik va­lami hölgyzenekarnak lehettek a tagjai. Ez már sodorna, ezt már igazán nem volna szabad tűrni. Méltatlankodva, magam mintegy istenos­torának vélve, léptem be a kávéházba, ahol némi feltűnést keltettem. A pincér mellém ug­rott s hamarosan feketét hozott, két pohár ko­nyakkal, amint rendeltem volt. A konyakot alig voltam képes lenyelni, részint a társaság maga­viselete miatt, részint pedig azért, mert nagyon rossz volt. Mondhatom önnek, hogy az erköl­csi undor erőt vett rajtam s ha még három konyakot meg nem iszom, testileg is rosszul lettem volna. Ekkor, mikor a konyaktól némileg meg­erősödtem, igen megdöbbentő dolog történt, je­léül annak, hogy az ilyen utálatos bűnbarlan­­gokban a pénztáros kisasszonyok mily furfan­­gokhoz folyamodnak, anyagi és erkölcsi romlá­sára a kávéházba véletlenül betévedő ártatlan és becsületes vidéki embereknek. A kasszishölgy, aki nem volt csúnya, hir­telen mellém lépett, hosszasan rám nézett s azt kérdezte, hogy vajon nem Mátészalkáról való vagyok-e s nincs-e fűszerüzletem a templom mellett ? Én természetesen nemmel feleltem, amire ő bocsánatot kért, kijelentve, hogy a mátészalkai fűszeres is oly megnyerő külsejű és

Next