Pesti Hírlap, 1904. február (26. évfolyam, 32-46. szám)

1904-02-01 / 32. szám

2 P­ESTI 11 I fi LAP 1904. február 1., hétfő. tek az üdvözlő táviratok az ország minden részeből, egész garmadával állottak az elnök előtt. Báró Bánffy Dezső a következő hatalmas beszédben fejtegette po­litikai hitvallását: Tisztelt urak! Azt gondolom, ha szorosan veszem­ a kér­dést, nekem itt ezen alkalommal a programjéra vonatkozólag vajmi keveset lehetne és szabadna elmondanom. A m­últ esztendőben, midőn az ország állapotai a nemzeti helyzetre tekintettel oly aggasztók kezdtek lenni, Debrecenből hang­zott el az első szó, melylyel felhívták a nemze­tet arra, hogy a nemzeti követelések tekinteté­­ben az egész ország szavát felemelje és ne en­gedje, hogy különböző tekintetektől vezettetve, az opportunizmus hatása alatt — a katonai kérdések voltak akkor szóban — a nemzet jo­gait feladja. A debreceni híres és igen szép határozati javaslat volt az, mely bejárta az egész országot és felhívta a közvéleményt arra, hogy annak értelmében foglaljon állást. Itt tör­tént a kezdeményezés és most, mikor szeren­csém van önök közt megjelenni, megint előt­tem fekszik egy felhívás Debrecen város képviselőválasztó polgáraihoz­­intézve, mely­ben egész részletesen és a lehető legszeb­ben el vannak mondva mindazok, melyek szükségesek arra, hogy itt egy egységes egy­nyelvű magyar nemzeti államot létesíthessünk. (Éljenzés.­) Az első szó Debrecenből hangzott el s ha a felhívást elolvassuk, akkor azt talál­juk, hogy programmkifejtés tekintetében többet,­­ újabbat és szebbet, mint amit az elmond, én sem igen mondhatok. Mégis, uraim, — miután önök szívesek voltak ez alakuló közgyűlésre meghívni, — engedjék meg nekem, hogy né­hány szóval ne kibővítsem, hanem csak el­mondjam az egyes kérdésekre vonatkozó néze­teimet, (Halljuk! Halljuk!) mód felett súlyt fek­tetvén arra, hogy a pártalakulás a kitűzött cél érdekében létrejöjjön és a küzdelemre mind­nyájan vállalkozzunk. Mélyen tisztelt uraim! Az utolsó időkben a közjogi ellenzék, és a (17-et védő, minden körülmények közt kormány­­támogató párt egy meddő harcot folytat, tá­madva az alapot és védve az alapot és az or­szág ennek következtében belefutott egy oly nehéz helyzetbe, melyből ha ki nem bontako­zunk, talán alkotmányunk veszélyeztetésétől kell tartanunk. De ez nem olyan könnyű do­log, mert engedni a nemzeti jogok érdekében nem szabad, másfelől az alkotmányos élet gé­pezetét megakasztani nem helyes, ily körül­mények közt én talán már egy esztendő óta — 'X­ évi visszavonultságom után — kötelessé­gtulatlanul fülel s azután hirtelen megfordul s­­ elkezd rohanni visszafelé. A két róka most már nem sokat gondol­kozik azon, hogy miféle állat is lehet ott. Hanem csak hajrá, utána! Egy árva tapsib­iles az, aki az utolsó pilla­natban vette észre a veszedelmet és most kétség­­beesetten próbál menekülni. A hó minden pillanatban lesüppen alatta és akadályozza őt a futásban. Pedig most egyedül csak abban reménykedhetik, hogy a gyorsaságával rázza le magáról kitartó üldözőit. Most nem folyamodhatik a híres eset Ugráshoz, nem lapulhat meg hirtelen valami gödörben, mint nyáron. A fehér hó most min­den mozdulatát elárulja annak a fekete pont­nak, amely kétségbeesett erőlködéssel száguld el fölöttük. Szerencséje, hogy a rókák még nehezebben tudnak előre vergődni. Némelykor úgy beomlik alattuk a hó, hogy alig tudnak kikaszmálódni belőle. Azután újra hangtalanul, elszántan foly­tatják az üldözést A körben futó erdő fái idelátszanak már. A tapsifüles tudja, hogy ha oda beért, akkor majdnem bizonyos, hogy megmenekül. Óriási szökésekkel, végső erőfeszítéssel rohan hát tovább, míg egyszerre csak eltűnik a renge­tegben, ahol már mégis csak könnyebb útvesz­tőt találni. A két róka is tudja ezt, mert megáll a sík mező közepén és csak onnan néz dühösen, elkeseredve arra a helyre, ahol a préda eltűnt a szemük elő­. Azután tanácstalanul, lassú ko­cogással vonulnak arrább. A fejük fölött holló hasítja át a levegőt. A komák irigykedve néznek e rabló felé, akinek sokkal könnyebb az élete, mint az övék. Nem­nek tartottam gondolkodni e kérdés felett, hogy miképen lehetne azon meddő küzdelmet megszüntetni, mely 37 esztendő óta folyik, hol az egyik párt védi, a másik támadja a meglévő alapot és ez a küzdelem annyira igénybe veszi erőinket, hogy a nemzeti fejlődés fokozása áll meg. Leghelyesebb volna a meddő közjogi küz­delmeket megszüntetni; ne vitassuk, mi alapon akarjuk tragúgyá tenni az országot, fogadjuk el az állapotokat úgy, ahogy vannak és erre építve te­remtsük meg az egységes nemzeti államot. Sza­kítani kell a múlttal, mert sem az egyik, sem a­ másik elv pártalakulása nem alkalmas arra, hogy az ország érdekeit szolgálja. Új pártalaku­lásra van szükség, mely szakítva a régi hibák­kal, félretéve a meddő közjogi harcokat, az or­szág nemzeti, erős fejlesztése mellett gazdasági függetlenségünk érdekében veszi fel a küzdel­met. Arra van szükségünk, ha azt akarjuk, hogy erősek legyünk, hogy gazdaságilag erősek és függetlenek lévén, erősen nemzetiek is tudjunk lenni. Ezért látom szükségesnek, hogy új párt alakuljon, mely elfogadva az alapot, egy egysé­ges nemzeti államot nemzeti fejlődés és gazda­sági függetlenség alapján teremtsen m­eg. Mert a törvények alapján az egységes nemzeti álla­mot meg lehet teremteni. Erre hívom fel mind­azokat, akik nézeteimet helyeslik, ezen célból , tartom szükségesnek és helyesnek uj párt alaku­lását. Az 1790 | 91-ben hosszú ellentétes küz­delem után, midőn a magyar állam József csá­szár uralkodása után alapjában volt megingatva s midőn az alkotmányos élet megszűnésétől lehe­tett tartani, létre jött egy törvény, melyet 1790 | 91-iki törvénynek szoktunk nevezni. Ezen törvény biztosította a magyar állam teljes füg­getlenségét és önállóságát, kijelentvén, hogy min­den más államtól függetlenül, mint külön állam kell hogy kormányoztassék. Garanciális törvény volt ez, mely az ala­pot fektette le arra, hogy a régi független Magyarország által leírt jogok továbbfejleszt­hetők legyenek. Nem mondom, hogy ezen tör­vény végrehajtás tekintetében megfelelt a nem­zet igényeinek, mert a rákövetkező idők bizo­nyították, hogy ebben ki volt ugyan mondva az elv, de alkalmazása kis mértékben ment keresz­tül. Azután jött az 161­ 8-iki alakulás, ekkor e tekintetben a felelős magyar minisztérium beállí­tásával és a parlamentarizmus életbeléptetésével egy lépéssel tovább mentünk és rendeztük a viszonyokat egy irányban az 1,790/91-ben elis­mert jogok alapján. Miután azonban a közbe­jött nehéz és szomorú körülmények meggátol­tak abban, hogy a fejlődés útján tovább halad­hassunk, főkép miután a 48-iki nagy alkotások. Ez a magasból könnyen meglesheti a fogoly csapatokat, amiket ilyenkor alaposan megdézs­mál. Hisz a szegény, elkényszeredett fogoly még menekülni sem tud. Nem is védekezik, ha meg­támadja őt ez a fekete ellenség. A rókák mégis örülnek, hogy elébek ke­rült ez a gyászos madár, mert eszökbe jutott róla, hogy hátha akad valami szárnyas pe­csenye a csendes vizek birodalmában. Megin­dulnak hát arra­felé. A tél jégpáncéllal vonta be a pocsogokat s azután azokat is betemette hóval. Ahol sza­badon maradt egy kis víz, az már messziről kéklik, ragyog. De bizony itt sincs most semmi. Úgy látszik, hogy a kis búvár kacsa is máshol vert mostan tanyát. A két róka megáll a víz szélén és úgy­ bámul szen­te­ széjjel, az egyik el­kezdi nyalogatni a havat, de azután azt is abbahagyja. Sehogysem ízlik neki éhomra a hóvá fagyott víz, amely a legnagyobb ellensége neki, mert ha van is az úton egypár darabka csont, vagy valami dög, még azt is elrejti, el­takarja előle. Szállingózni kezd a hó! A rókának nem tetszik ez a pelyhes világ. Azután meg hideg is van nagyon, amit a ko­mák épen nem szeretnek. De azért most már mégsem lehet addig hazamenni a kényelmes, meleg borzlyukba, amíg valami elemózsia nem kerül a számukra. Bizony, nem bánnák már, akármi lenne is az. A távolból szánkó siklik erre­felé. A két rókának eszébe sem jut, hogy tovább hordja az irháját. Csak nézi a két paripát olyan vágya­kozással, hogy a nyála is végig csordul a ha­von. Hej, milyen pecsenye lenne a számukra, a nemzet jogait biztosító törvények nem voltak teljesek, még az Ausztriával való viszony kérdé­sét sem rendezték, mely viszony a pragmatika szankción vagyis az 1723-iki törvényeken alap­szik, szükségesnek mutatkozott az 1867-iki al­kotás. Ez a törvényalkotás már pótolja az 1848-ban létre nem jött törvényeket, az Auszt­riával való viszony hiányában. Mélyen tisztelt uraim! Az 1790/91-iki törvények, 1848-iki törvények, 1867-iki törvények azok, amelyek mint alapintézkedéseket tartalmazó törvények kell, hogy a jövő politikai alakulá­sok és nemzeti fejlődés bázisául tekintessenek. Azonban és talán ebben, méltóztassanak meg­engedni, részben beismerést is teszek, nekem is lehetnek mulasztásaim, ■— közjogi küzdelmek idézték elő talán részben azt is,­­ hogy a 67-es alkotások nem nyertek tartalmat, illetőleg az abban lefektetett jogok nem nyertek oly erőben való kifejlődést, mint amilyenre a nemzetnek szüksége volt. Nekem az a gondolatom jött, beszéljük meg, hogy az 1790—91-iki, a magyar állam függetlenségét, az 1848-iki, a nemzet alkotmá­nyos életét és a parlamentarizmust megteremtő és az 1867-iki, az Ausztriához való viszonyun­kat rendező törvényeknek támpontul vételével oly pártalakulást hozzunk létre, mely ezen utolsó törvénynek is teljes tartalmat ad. És így akar­juk a nemzetet tovább fejleszteni, gazdasági­lag teljesen függetlenné tenni. Mert az 1867-iki törvények föltétlenül megadják a jogot arra, hogy ez az állam teljesen független, nemzeti, nyelvében egységes magyar legyen. (Éljenzés. Taps.) Megadják a nemzeti irányban való fej­lődés minden jogát és én állítom, hogy még a katonai kérdésekre vonatkozólag is. •­ Ha ezt vitatják is, ha az 1867. évi XII. i.­e. 11. pontja vitás is, ha a nemzet mérlegeli a helyzet érde­keit és a törvények betűit, joggal mondhatjuk, hogy minden vonatkozásában joga van az ál­lamnak a nemzeti irányban való fejlődésre. Te­gyük félre a régi értelmezését az 1867-iki tör­vénycikknek és elfogadva az 1867-es alapot az igazi értelmében, törekedjünk ez alapon felépí­teni az önálló, egységes nyelvű nemzeti magyar államot. Nemzeti irányban akarjuk a 67-es alapot kifejleszteni, ne csak védjük, hanem fej­­leszszük is azt. A gazdasági önállás tekinteté­ben az 1867 : XII. t.-c. idevonatkozó szavai a nemzetnek szabad elhatározási jogot adnak arra, hogy érdekeit gazdasági önállás keretében védje m­eg. Ez a törvény nem állja útját annak, hogy igazán függetlenek legyünk, nem kell tehát a­ törvény megváltoztatására törekedni ; az alap elfogadásával tehetjük igazán függetlenné gazdá­ba valamelyik kidülne itt az úton és nem is kelne fel többet a rónaság havas ágyáról. A szán már egészen puskalövésnyire ért,­­ amikor végre eszékbe jut, hogy jó lenne tovább mnalni. De már késő! . Lövés döreje rázza meg a levegőt, amire a nőstény róka felugrik a levegőbe s azután vé­gigvágja magát a havon. A vére lassan szivá­rog ki a testéből. Piros virág ez a fehér hóme­zőben.­­ A kanióka, rémülten menekül. Egy pár fáradt sörét megakad a bundá­jában, azt észre sem veszi. Annyira meg van ijedve, hogy m­eg sem látja azt a csapat foglyot, amelyik mellett elrohan. Még az éhségét is el­feledte most, amikor a bundáját kell félteni. Most már sűrűn esik a hó. A róka rendkívül ideges lesz ettől. Már nem bánna semmit sem, csak otthon lehetne. De fél az erdő felé kerülni, ahol elte­rülni látta a párját. Cél nélkül csatangol­hát tovább. Egyszerre csak észreveszi,hogy visszake­rült a nádashoz, ahol olyan jókat vadászott a nyári napok idején. A parton egy nedves, düledező fűzfa áll Akkora lyuk van rajta, hogy annak a belsejé­ben akár egész család is elférne a termé­szetnek e nomád gyermekeiből. A róka nem sokat gondolkozik, hanem elhelyezkedik ennek az odvas fának az üregé­ben. S azután onnan pislog ki a rónaságra amelyen a sűrűn eső hó lassanként újra bete­met mindent. A piros vért, az áruló nyomokat. Peregrinus.

Next