Pesti Hírlap, 1904. május (26. évfolyam, 121-150. szám)

1904-05-08 / 128. szám

34__________________________ amelynek az volt az előzménye, hogy a Görgei által kivégeztetett Zichy Ödön gróf milliókat érő gyémánt ékszerei eltűntek. Görgei ezeket Madarász Lászlónak, az akkori orsz. rendőrfő­nöknek adta át, aki öt követ jelenlétében vette át," leltárt készíttetett a drágaságokról s egy ré­szét a kormány tudtával elárvereztette. Madarász ellenségei azt híresztelték, hogy a legértékesebb gyémántok eltűntek s Jókai he­­ves cikkekben kezdte szellőztetni a súlyos gya­núsításokat. Emiatt vizsgálóbizottságot is küldtek ki, amit Madarász követelt s ez, amennyire a lázas események közt lehetett, tisztáz­ta is Madarász Lászlót. Ez volt az akkoriban nagy port vert gyémántper története. Sokat emlegetik azt is, hogy Rózsa Sán­dornak, a híres betyárvezérnek Jókai adta át a kormány kegyelemlevelét. Ez azonban tévedés. Amikor Kossuth körútjában Hódmező-Vásárhe­­lyen járt, Rózsa Sándor egy Hunyadi-csapat­beli százados által kegyelmet kért tőle s meg­ígérte, hogy ez esetben teljesen szakit bűnös életével, 150 főnyi lovas csapatot szervez s ez­zel odamegy, ahova a kormány rendeli. Kossuth megkérdezte a vármegye hatósá­gát s ez a kegyelem megadása mellett nyilatko­zott, mert csak igy remélhet szabadulni Rózsa Sándor bandájától. Erre aztán Kossuth V. Ferdinánd magyar király nevében, mint az ország teljhatalmú nép­­felkelési biztosa kiállította a kegyelem-levelet s azt a vele levő Jókainak adta át, hogy kéz­besítse Rózsa Sándornak. Jókai aztán még azon éjjel átadta a kegyelem-levelet Lukácsi Károly őrmesternek s ez vitte el Rózsa Sándornak. Csapata rendkívül vakmerően harcolt, de mikor Ezeres oláh faluba küldték a fellázadt oláhok megfékezésére, ott olyan mészárlást vittek vég­hez, hogy a fékezhetetlen csapatot, amelynek Rózsa Sándor őrmestere volt, tüstént felosz­latták. Jókai a kormánynyal tért vissza Pestre s átvette a Pesti Hírlap szerkesztését is. Innen Szegedre, majd Aradra vonult s a fegyverletétel után hónapokig bujdosott. A megdermedt közélet fölrázásában, vigasz­talásában és gyönyörködtetésében aztán az ötve­nes évektől kezdve senki se tett annyit, mint Jókai. Az első zsibbadtság után előszállingóztak azok az írók, kik hazájuk sorsán meg nem té­­bolyodtak s a kétségbeesés temetőjében meg­húzták a feltámadást hirdető harangot. Előbb csak félve, álnevek alatt irtak, hogy a boszóló hatalom el ne fogassa őket. Szilágyi Sándor 1850-ben március havában megindította a „Magyar Emléklapok 1848—49“ című folyó­iratot. Felkereste Jókait, aki, mint emliti, még nem hagyta el lakását s Pesten léte titok volt. Neje, a női szeretetnek, önfel­áldozásnak példányképe, ápolta őt s velem és férje egy pár bizalmas barátjával oly hiven megőriztük bentléte titkát, hogy még hónapok múlva is tudakozódtak az emberek: honnan és mi után kapom Sajó novelláit. Végre — úgy­mond — készen volt Sajó első novellája, a Gyémántos miniszter, csak az volt a kérdés, hogy kijöhet-e egy félévvel az októberi napok után egy dolgozat, mely e szavakkal kezdődött: Magyar forradalom, te eget gyújtó alak! véres arcú kép! senkinek gyermeke s mégis minden­kinek halottjai kelji föl a sirból és mulattass bennünket. Az Emléklapok első füzetébe majd minden költő adott verset, ebben jelent meg először Gyulai Pál hires költeménye, a Hadnagyuram is. Tömegesen jöttek az előfizetők s Tompa az álnév alatt is tüstént felismerte Jókait. Mondja meg Sajónak — irta a szerkesztőnek, — hogy két sort olvastam tőle csak s megesküszöm, hogy tudom, ki ő. Egy másik író pedig levélben üdvözölte s keserű gúnynyal igy kiáltott fel: Áldjon meg az allgemeiner isten, ha ugyan képes magyar embert megáldani, kinek olim saját istene volt. Ámde az Emléklapok rövid életű volt Kis komédiák. A cseléd­akadémia. A gazdaasszonyok egyesülete elhatározta, hogy tan­folyamot nyit a cselédek számára. Erre a tanfo­lyamra sürgős szükség van, mert a cselédek tudva­levőleg nagyban hozzájárulnak az úrnők életének megrövidítéséhez. De az egyesület mégis rosszul számít, mert a cselédek aligha fognak beiratkozni arra a kurzusra, mely az úrnők érdekeit szolgálja. Ellenkezőleg: szobalány- és mindeneskörökben úgy hallatszik, hogy a cselédek egyesülete válaszolni fog a megindult mozgalomra, még­pedig akkép, hogy ők is tanfolyamot nyitnak a tagjaik számára. Megpróbáljuk leírni azt a vizsgálatot, melyben a tanfolymot végzett cseléd a maga tanulmányáról számot ad. A vizsgálóbizottság elnöke: Szebenyi Juliska, mindenesjelölt. Kegyed a bizottság előtt ma be fog számolni az eredményről. Jól elkészült a vizsgára ? A jelölt. Igenis. Az elnök. Tehát kezdjük meg a kérdése­ket. Mi az első teendője, mielőtt elszegődnék? A jelölt. Az első teendőm az, hogy a cse­­lédkönyvből kivakarom az előbbi bérösszeget. Ha például nyolc forintom volt egy hónapra, tizenkét forintot írok a helyébe. Az elnök. Helyes. Mit mond akkor, ha az úrnő, a cselédköny­vét nézegetve, azt a kérdést intézi kegyedhez, hogy miért szolgált eddig min­denütt csak egy hónapig? A jelölt. Azt fogom mondani, hogy az egyik előbbi asszonyom megcsalta az urát s megszökött, a másik azt akarta, hogy én vi­gyem el a kedvesének a szerelmes levelet, a harmadik nagyon piszkos volt, pedig én nem tudok megmaradni olyan helyen, ahol minden nem ragyog a tisztaságtól. Az elnök. Igen jó. Mit fog csinálni, ha észreveszi, hogy a nagyságos ur, a nagysága háta mögött, rámosolyog magára ? A jelölt. Nem fogok csinálni semmit, de ha a nagyságos úr megcsípi az államat, hát azt mondom neki, hogy én becsületes leány va­gyok s a tisztességemen kívül nincs egyebem. Az elnök. És ha a nagyságos úr még egy­szer megcsípi az állát? A jelölt. Akkor megint azt fogom mon­dani, hogy becsületes leány vagyok, de azért közelebb húzódom a nagyságos úrhoz. Az elnök. Bravó ! De most térjünk át a Tisztogatástan elemei­re. Hogyan fogja tisztogatni a szalont? A jelölt. A szalont úgy tisztogatom, hogy előbb félóráig kinézek az ablakon s csókot do­­bálok a szemközt dolgozó kőműves legények­nek, azután a port ügyesen odasöpröm a nagy­sága üvegszekrénye alá. Az elnök. És az üvegszekrény alól mikor söpri ki a port? A jelölt. Az üvegszekrény alól a port csak minden pünkösd után söpröm ki. Az elnök. Miket beszél a nagyságáról a házban lakó többi cselédnek? A jelölt. A nagyságáról a többi cselédnek azt beszélem, hogy az urát megcsalja, hogy a cselédeknek nem ad enni, hogy mindennap más­fél óráig testi magát s hogy a cseléd béréből húzza le, ha a fia, a rakoncátlan betyár, össze-' tör valamit. 1 ! Az elnök. Mire való a konyhapénz ? A jelölt. A konyhapénz első sorban arra való, hogy az ember a hozományát összegyűjtse belőle. Az elnök. Másodsorban mire való?" A jelölt. Másodsorban arra való, hogy a hadsereg közvitézei vasárnapon kint vergániát szívhassanak. • « ■. t , Az elnök. És harmadsorban? , A jelölt. Harmadsorban arra való, hogy az uraságok éhen ne haljanak. Az elnök. Mit tesz, ha felmondás nélkül akar kiállani a helyéből ? A jelölt. Ha felmondás nélkül akarok ki­állani a helyemből, annak többféle módja van. Első módja az úgynevezett heveny-derékzsába. Az elnök. Miből áll az? A jelölt. A heveny-derékzsába abból áll, hogy egy reggel nem kelek föl s kijelentem, hogy nem tudom megmozdítani a derekamat Akkor se kelek föl, ha a nagysága megpukkad. Az elnök. Mi a második mód? .­­ A jelölt. A második mód az, hogy úgy teszek, mintha a nagyságos úr csak azért ho­zatna be este vizet a dolgozó szobájába, mert meg akar csipkedni. A nagysága ilyenkor ren­desen még a felmondási időt is kifizeti, csak­hogy a házat elhagyjam. Az elnök. És a harmadik mód? , A jelölt. A harmadik mód a levél vagy 9. távirat. Az elnök. És az miből áll ? A jelölt. Ez abból áll, hogy hazulról leve­let iratok, vagy táviratot küldetek az ángyil­kámmal, hogy az édes­anyám halálán van, vagy már meg is halt. A levél vagy a távirat vétele után bizonyos jajveszékelésbe török ki s nem nyugszom, míg felmondás nélkül el nem bocsátanak. Az elnök. Az ügyes cselédnek hányszor hal meg az édesanyja ? A jelölt. Az ügyes cseléd édesanyja száz­szor vagy százötvenszer is meghal, aszerint, hogy mennyiszer van hirtelen szükség arra, hogy meghaljon. Az elnök. (Feláll) Köszönöm, elég. A bi­­zottság az ön vizsgáját egyhangúlag elfogadja s kitünően képesíti önt a mindenesi állásra. Fán. PESTI HÍRLAP 1904. május 1., vasárnap.­ Heynzl tábornok betiltotta s hasonló sors érte a Röpiveket és Pesti iveket is. Hanem a jég már meg volt törve, az irók ismét kibontották szár­­nyaikat s maga Jókai vezette őket a repülésben, hogy legalább a nemzeti nyelvet megment­hessék. Botond. Vegyes.­ ­ (A trónörökös titkos újjai.) Egy idő óta a mende-monda, miután jókora port vert fel a berlini udvarban és annak környékén, keveset pletykál a szerelmes hajlamú német trónörökösök­ről. Ennek oka részben az, hogy némileg cen­zúra alá vesznek minden eféle betűvetést, főleg azonban elhallgatott a hír, mert a trónörökös­­ megjavult. A megjavulás okairól pár hónap­­­al ezelőtt az Echo de Paris egy cikke nyo­mán mi is megemlékeztünk; az a cikk tudni­illik elmondta, hogy a császár minő szigorú rendszabályok közé szorította hevesvérű fiát, akinek soha sem szabad egyedül távoznia ha­zulról, a napirendjét pedig maga a császár írja abba a jegyzőkönyvecskébe, amelyet a herceg szárnysegéde hordoz magával állandóan. Annyi bizonyos, hogy valami túlságosan kellemesen nem érezheti magát a trónörökös, akinek el­végre első­sorban mégis csak fiatal a szíve­térz­e. Most a Daily News ír érdekesen egy kis berlini pletykáról, amelyet­­ igaznak hisz. Ha elalszik a világosság a császári palotá­ban és elcsendesül a zaj, — így írja a londoni lap romantikus tollú levelezője —, egy oldalsó kis kapun, ahol a palota szolgálattevő tisztjei szoktak ki- és bejárni, egy fiatal hadnagy szo­kott kilopózni. A kabát gallérja rendesen fel van hajtva és az őrjárat előtt mindig pár szo­:­kott a tiszt szemébe repülni, amelyet széles zsebkendőjével kell onnan kihalásznia. Ily mó­don senki sem láthatja a távozó arcát, de hát az uniformis elegendő a szuronyos katona előtt ... Amikor aztán a fiatal hadnagy sietve kijutott az utcára, befordul a sar­kon, ahol magánkocsi áll. Nagyon egyszerű a kocsi és a bakon mindig alszik a kocsija. Soha sem látja, amikor a fiatal tiszt beugrik a hin­tóba ; csak akkor riad fel, amint belülről a ko­csis karjához kötött zsinórt a beszállótt utas megrántja. Erre aztán felriad a kocsis s a lovai közé csap; rendesen úgy megijed, amiért el­aludt, hogy meg sem kérdi, hová hajtson? Hanem azért mindig épen odaér, ahova az

Next