Pesti Hírlap, 1904. május (26. évfolyam, 121-150. szám)
1904-05-08 / 128. szám
34__________________________ amelynek az volt az előzménye, hogy a Görgei által kivégeztetett Zichy Ödön gróf milliókat érő gyémánt ékszerei eltűntek. Görgei ezeket Madarász Lászlónak, az akkori orsz. rendőrfőnöknek adta át, aki öt követ jelenlétében vette át," leltárt készíttetett a drágaságokról s egy részét a kormány tudtával elárvereztette. Madarász ellenségei azt híresztelték, hogy a legértékesebb gyémántok eltűntek s Jókai heves cikkekben kezdte szellőztetni a súlyos gyanúsításokat. Emiatt vizsgálóbizottságot is küldtek ki, amit Madarász követelt s ez, amennyire a lázas események közt lehetett, tisztázta is Madarász Lászlót. Ez volt az akkoriban nagy port vert gyémántper története. Sokat emlegetik azt is, hogy Rózsa Sándornak, a híres betyárvezérnek Jókai adta át a kormány kegyelemlevelét. Ez azonban tévedés. Amikor Kossuth körútjában Hódmező-Vásárhelyen járt, Rózsa Sándor egy Hunyadi-csapatbeli százados által kegyelmet kért tőle s megígérte, hogy ez esetben teljesen szakit bűnös életével, 150 főnyi lovas csapatot szervez s ezzel odamegy, ahova a kormány rendeli. Kossuth megkérdezte a vármegye hatóságát s ez a kegyelem megadása mellett nyilatkozott, mert csak igy remélhet szabadulni Rózsa Sándor bandájától. Erre aztán Kossuth V. Ferdinánd magyar király nevében, mint az ország teljhatalmú népfelkelési biztosa kiállította a kegyelem-levelet s azt a vele levő Jókainak adta át, hogy kézbesítse Rózsa Sándornak. Jókai aztán még azon éjjel átadta a kegyelem-levelet Lukácsi Károly őrmesternek s ez vitte el Rózsa Sándornak. Csapata rendkívül vakmerően harcolt, de mikor Ezeres oláh faluba küldték a fellázadt oláhok megfékezésére, ott olyan mészárlást vittek véghez, hogy a fékezhetetlen csapatot, amelynek Rózsa Sándor őrmestere volt, tüstént feloszlatták. Jókai a kormánynyal tért vissza Pestre s átvette a Pesti Hírlap szerkesztését is. Innen Szegedre, majd Aradra vonult s a fegyverletétel után hónapokig bujdosott. A megdermedt közélet fölrázásában, vigasztalásában és gyönyörködtetésében aztán az ötvenes évektől kezdve senki se tett annyit, mint Jókai. Az első zsibbadtság után előszállingóztak azok az írók, kik hazájuk sorsán meg nem tébolyodtak s a kétségbeesés temetőjében meghúzták a feltámadást hirdető harangot. Előbb csak félve, álnevek alatt irtak, hogy a boszóló hatalom el ne fogassa őket. Szilágyi Sándor 1850-ben március havában megindította a „Magyar Emléklapok 1848—49“ című folyóiratot. Felkereste Jókait, aki, mint emliti, még nem hagyta el lakását s Pesten léte titok volt. Neje, a női szeretetnek, önfeláldozásnak példányképe, ápolta őt s velem és férje egy pár bizalmas barátjával oly hiven megőriztük bentléte titkát, hogy még hónapok múlva is tudakozódtak az emberek: honnan és mi után kapom Sajó novelláit. Végre — úgymond — készen volt Sajó első novellája, a Gyémántos miniszter, csak az volt a kérdés, hogy kijöhet-e egy félévvel az októberi napok után egy dolgozat, mely e szavakkal kezdődött: Magyar forradalom, te eget gyújtó alak! véres arcú kép! senkinek gyermeke s mégis mindenkinek halottjai kelji föl a sirból és mulattass bennünket. Az Emléklapok első füzetébe majd minden költő adott verset, ebben jelent meg először Gyulai Pál hires költeménye, a Hadnagyuram is. Tömegesen jöttek az előfizetők s Tompa az álnév alatt is tüstént felismerte Jókait. Mondja meg Sajónak — irta a szerkesztőnek, — hogy két sort olvastam tőle csak s megesküszöm, hogy tudom, ki ő. Egy másik író pedig levélben üdvözölte s keserű gúnynyal igy kiáltott fel: Áldjon meg az allgemeiner isten, ha ugyan képes magyar embert megáldani, kinek olim saját istene volt. Ámde az Emléklapok rövid életű volt Kis komédiák. A cselédakadémia. A gazdaasszonyok egyesülete elhatározta, hogy tanfolyamot nyit a cselédek számára. Erre a tanfolyamra sürgős szükség van, mert a cselédek tudvalevőleg nagyban hozzájárulnak az úrnők életének megrövidítéséhez. De az egyesület mégis rosszul számít, mert a cselédek aligha fognak beiratkozni arra a kurzusra, mely az úrnők érdekeit szolgálja. Ellenkezőleg: szobalány- és mindeneskörökben úgy hallatszik, hogy a cselédek egyesülete válaszolni fog a megindult mozgalomra, mégpedig akkép, hogy ők is tanfolyamot nyitnak a tagjaik számára. Megpróbáljuk leírni azt a vizsgálatot, melyben a tanfolymot végzett cseléd a maga tanulmányáról számot ad. A vizsgálóbizottság elnöke: Szebenyi Juliska, mindenesjelölt. Kegyed a bizottság előtt ma be fog számolni az eredményről. Jól elkészült a vizsgára ? A jelölt. Igenis. Az elnök. Tehát kezdjük meg a kérdéseket. Mi az első teendője, mielőtt elszegődnék? A jelölt. Az első teendőm az, hogy a cselédkönyvből kivakarom az előbbi bérösszeget. Ha például nyolc forintom volt egy hónapra, tizenkét forintot írok a helyébe. Az elnök. Helyes. Mit mond akkor, ha az úrnő, a cselédkönyvét nézegetve, azt a kérdést intézi kegyedhez, hogy miért szolgált eddig mindenütt csak egy hónapig? A jelölt. Azt fogom mondani, hogy az egyik előbbi asszonyom megcsalta az urát s megszökött, a másik azt akarta, hogy én vigyem el a kedvesének a szerelmes levelet, a harmadik nagyon piszkos volt, pedig én nem tudok megmaradni olyan helyen, ahol minden nem ragyog a tisztaságtól. Az elnök. Igen jó. Mit fog csinálni, ha észreveszi, hogy a nagyságos ur, a nagysága háta mögött, rámosolyog magára ? A jelölt. Nem fogok csinálni semmit, de ha a nagyságos úr megcsípi az államat, hát azt mondom neki, hogy én becsületes leány vagyok s a tisztességemen kívül nincs egyebem. Az elnök. És ha a nagyságos úr még egyszer megcsípi az állát? A jelölt. Akkor megint azt fogom mondani, hogy becsületes leány vagyok, de azért közelebb húzódom a nagyságos úrhoz. Az elnök. Bravó ! De most térjünk át a Tisztogatástan elemeire. Hogyan fogja tisztogatni a szalont? A jelölt. A szalont úgy tisztogatom, hogy előbb félóráig kinézek az ablakon s csókot dobálok a szemközt dolgozó kőműves legényeknek, azután a port ügyesen odasöpröm a nagysága üvegszekrénye alá. Az elnök. És az üvegszekrény alól mikor söpri ki a port? A jelölt. Az üvegszekrény alól a port csak minden pünkösd után söpröm ki. Az elnök. Miket beszél a nagyságáról a házban lakó többi cselédnek? A jelölt. A nagyságáról a többi cselédnek azt beszélem, hogy az urát megcsalja, hogy a cselédeknek nem ad enni, hogy mindennap másfél óráig testi magát s hogy a cseléd béréből húzza le, ha a fia, a rakoncátlan betyár, össze-' tör valamit. 1 ! Az elnök. Mire való a konyhapénz ? A jelölt. A konyhapénz első sorban arra való, hogy az ember a hozományát összegyűjtse belőle. Az elnök. Másodsorban mire való?" A jelölt. Másodsorban arra való, hogy a hadsereg közvitézei vasárnapon kint vergániát szívhassanak. • « ■. t , Az elnök. És harmadsorban? , A jelölt. Harmadsorban arra való, hogy az uraságok éhen ne haljanak. Az elnök. Mit tesz, ha felmondás nélkül akar kiállani a helyéből ? A jelölt. Ha felmondás nélkül akarok kiállani a helyemből, annak többféle módja van. Első módja az úgynevezett heveny-derékzsába. Az elnök. Miből áll az? A jelölt. A heveny-derékzsába abból áll, hogy egy reggel nem kelek föl s kijelentem, hogy nem tudom megmozdítani a derekamat Akkor se kelek föl, ha a nagysága megpukkad. Az elnök. Mi a második mód? . A jelölt. A második mód az, hogy úgy teszek, mintha a nagyságos úr csak azért hozatna be este vizet a dolgozó szobájába, mert meg akar csipkedni. A nagysága ilyenkor rendesen még a felmondási időt is kifizeti, csakhogy a házat elhagyjam. Az elnök. És a harmadik mód? , A jelölt. A harmadik mód a levél vagy 9. távirat. Az elnök. És az miből áll ? A jelölt. Ez abból áll, hogy hazulról levelet iratok, vagy táviratot küldetek az ángyilkámmal, hogy az édesanyám halálán van, vagy már meg is halt. A levél vagy a távirat vétele után bizonyos jajveszékelésbe török ki s nem nyugszom, míg felmondás nélkül el nem bocsátanak. Az elnök. Az ügyes cselédnek hányszor hal meg az édesanyja ? A jelölt. Az ügyes cseléd édesanyja százszor vagy százötvenszer is meghal, aszerint, hogy mennyiszer van hirtelen szükség arra, hogy meghaljon. Az elnök. (Feláll) Köszönöm, elég. A bizottság az ön vizsgáját egyhangúlag elfogadja s kitünően képesíti önt a mindenesi állásra. Fán. PESTI HÍRLAP 1904. május 1., vasárnap. Heynzl tábornok betiltotta s hasonló sors érte a Röpiveket és Pesti iveket is. Hanem a jég már meg volt törve, az irók ismét kibontották szárnyaikat s maga Jókai vezette őket a repülésben, hogy legalább a nemzeti nyelvet megmenthessék. Botond. Vegyes. (A trónörökös titkos újjai.) Egy idő óta a mende-monda, miután jókora port vert fel a berlini udvarban és annak környékén, keveset pletykál a szerelmes hajlamú német trónörökösökről. Ennek oka részben az, hogy némileg cenzúra alá vesznek minden eféle betűvetést, főleg azonban elhallgatott a hír, mert a trónörökös megjavult. A megjavulás okairól pár hónapal ezelőtt az Echo de Paris egy cikke nyomán mi is megemlékeztünk; az a cikk tudniillik elmondta, hogy a császár minő szigorú rendszabályok közé szorította hevesvérű fiát, akinek soha sem szabad egyedül távoznia hazulról, a napirendjét pedig maga a császár írja abba a jegyzőkönyvecskébe, amelyet a herceg szárnysegéde hordoz magával állandóan. Annyi bizonyos, hogy valami túlságosan kellemesen nem érezheti magát a trónörökös, akinek elvégre elsősorban mégis csak fiatal a szívetérze. Most a Daily News ír érdekesen egy kis berlini pletykáról, amelyet igaznak hisz. Ha elalszik a világosság a császári palotában és elcsendesül a zaj, — így írja a londoni lap romantikus tollú levelezője —, egy oldalsó kis kapun, ahol a palota szolgálattevő tisztjei szoktak ki- és bejárni, egy fiatal hadnagy szokott kilopózni. A kabát gallérja rendesen fel van hajtva és az őrjárat előtt mindig pár szo:kott a tiszt szemébe repülni, amelyet széles zsebkendőjével kell onnan kihalásznia. Ily módon senki sem láthatja a távozó arcát, de hát az uniformis elegendő a szuronyos katona előtt ... Amikor aztán a fiatal hadnagy sietve kijutott az utcára, befordul a sarkon, ahol magánkocsi áll. Nagyon egyszerű a kocsi és a bakon mindig alszik a kocsija. Soha sem látja, amikor a fiatal tiszt beugrik a hintóba ; csak akkor riad fel, amint belülről a kocsis karjához kötött zsinórt a beszállótt utas megrántja. Erre aztán felriad a kocsis s a lovai közé csap; rendesen úgy megijed, amiért elaludt, hogy meg sem kérdi, hová hajtson? Hanem azért mindig épen odaér, ahova az