Pesti Hírlap, 1908. január (30. évfolyam, 1-27. szám)
1908-01-28 / 24. szám
1908. január 28., kedd. jr je. S 'ir i ja X A jj it r 17 — (Hóvihar.) Szatmár megyében már másodnapja nagy hóvihar dühöng. A vicinálisok elakadtak, a fővonalakon pedig több órát késik minden vonat. — (Egy szolgáló szerencséje.) A berlini Lokalanzeiger newyorki tudósítója érdekes esetről számol be lapjának. Smith Georgina, aki egy bostoni szállodában mint mosogatólány veit alkalmazva, 200,000 dollárt örökölt. Az örökségért folytatott per során a konyha hölgyének ügyvéde kimutatta, hogy kliense, aki most tányérokat mosogat, IV. György angol király morganatikus házasságából származik. (Végzetes gondatlanság.) Párizsból jelentik 26-iki kelettel. A Hôtel de Dieu kórházban, Herseilleben, meghalt szombaton Dupay Margit. .. akit a kórházban már jóideje gyógykezeltek. Az ötven éves nő halála mérgezési tünetek között következett be. A nyomban megindult vizsgálat kiderítette, hogy hashajtó helyett karbolsavat adtak a szerencsétlennek. Két más női beteget, akikkel ugyanez a tévedés esett meg, még meg lehetett menteni. (Munkások tömeges elgázolása.) Pétervárról munkások tömeges elgázolásáról érkezik hír, amely Baku közelében történt meg. Ott a vonat elgázolt egy munkást, aki szörnyet halt Egy munkáscsoport, amely a lokomotivezetőt okolta a szerencsétlenség miatt, revolverből rálőtt a lokomotivvezetőre, aki teljes gőzerővel igyekezett vonatával elmenekülni s e közben újra elgázolt tiz munkást, akik a vonatot körülállották. Ezen kívül számos munkás többé-kevesbbé megsérült. — (Szerelmének áldozata.) Kőszegről jelentik: Eiweck Irma urileány, mert ideálja mást vett feleségül, felakasztotta magát. — (Strindberg elvált felesége.) Bécsi tudósítónk jelenti: Strindberg Ágostonnak, az ismert svéd írónak elvált felesége, mintegy 1600 korona adósság hátrahagyásával elhagyta az osztrák fővárost, anélkül, hogy hitelezőivel kiegyezett volna. Egy bécsi ügyvéd több hitelező nevében a büntető bíróságnál panaszt tett az asszony ellen.— (A kiváncsi gyermekek.) Lőcséről jelentik, hogy fiatala István két gyermeke Porácson merő kíváncsiságból egy üvegből mérget ivott. Mindkettő meghalt. A szülőket gondatlanságért felelősségre vonják. Ferenc József keserűviz páratlan hashajtószer. — (Házasság.) Kleiman Ignác kereskedő Szilágysomlyóról, eljegyezte Szmuth Mariskát, Gzinuk Juda bőrkereskedő leányát, Mátamajoosszigetről. — (Halálozás.) Székely Alajos, a Hazai bank tisztviselője, tartalékos hadnagy, Budapesten, 30 éves korában, e hó 25-én, meghalt. A közszeretetben álló, tehetséges és szorgalmas fiatalembert pár nappal esküvője előtt ragadta el a halál és így érthető az az osztatlan részvét, amely a családi és ismerős körökből elsősorban is szép és kedves menyasszonya, Virágh Terész, felé fordul. Kivüle köré halálát édesatyján, Spitzer Henriken és nagyszámú rokonságán kívül nővére, Székely Anna, a Népszínház-Vígopera művésznője, siratja. Temetése hétfőn délután volt, nagy részvét mellett. Reiszig Ede nyug.államtitkár, Vas megye volt főispánjának édesanyja, 84 éves korában elhunyt a pozsonymegyei Kis-Jókán. Temetése e hó 30-án lesz Szombathelyen. Nehota Jenőné szül. Heincz Klára, élete 28-ik évében, szívszélhüdés következtében Ózdon meghalt. Milosenics Péter, a fiumei városi hivatalok volt igazgatója, hétfőn 76 éves korában influenzából származott tüdőgyuladás következtében meghalt. Milosenics 1854. óta állt a város szolgálatában s 1873-ig mint a városi hivatalok igazgatója, majd azután mint polgármesterhelyettes működött. Az elhunyt magyar érzélnű hazafias polgára volt Fiuménak s a magyarság között is általános szeretetnek örvendett. Özv. baranyavári Ullmann Mór Györgynét nagy és általános részvét mellett kísérték hétfőn örök nyugvóhelyére a nagymező-utcai gyászházból. A köztiszteletben állott urinő végtisztességén megjelentek Kornfeld Zsigmond, Lánczy Leó főrendiházi tagok, Elek Pál, Fürst Bertalan, bottfai Hűvös József udvari tanácsos s még számosan az elhunyt fiának barátai közül. A koporsó körül az izraelita leányárvaház növendékei állottak, amely intézetnek az elhunyt alapitó tagja volt. Az elhunytat a kerepesi-uti temetőben levő családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Id. Földi-Doby Antal 48-as honvédhuszár tiszt, nyug. kir. sótárnok, a Magyar Heraldikai és Genealógiai társulat levelező tagja, a genealógiai írók nesztora, január 24-én, életének 82-ik évében Homonnán meghalt Dr Vermes Albert nyugalmazott főreáliskolai tanár vasárnap 49 éves korában, hosszas szenvedés után meghalt Budapesten. Az elhunyt 22 évet meghaladó ideig volt tanára a VIII. ker. községi főreáliskolának s két évvel ezelőtt betegsége miatt vált meg állásától. Elhunytáról az intézet külön gyászjelentést adott ki. Temetése kedden délután, fél 4 órakor lesz az Aggteleki utca 11. számú gyászházból. Könczy Albert 1848/49-es honvédfőhadnagy, Kézdi-Szent-Lélek nagyközségnek évtizedeken át volt jegyzője, aki a szabadságharcban több ütközetben vett részt. 78 éves korában meghalt. Temetése 26-án nagy részvét mellett ment végbe. Melczer Georgina bárónő szívszélhűdés következtében e hó 27-én Kassán meghalt. Az elhunyt jótékony úrnő a Vörös Kereszt egylet alapításában annak idején élénk részt vett és társelnöknője volt az egyesületnek. Szlovák Mór, folyó hó 211-án, életének 70-ik évében Budapesten, meghalt. Telescu György, gör. kath. kanonok, életének 60-ik évében január hó 22-én Lugoson, meghalt. Dr Kanka Károly kir. tanácsos, a vaskoronarend lovagja, a pozsonyi állami kórház nyugalmazott igazgatója s az ottani természettudományi egyesület elnöke 91 éves korában Pozsonyban elhunyt. Ivanka külföldön is ismert szemorvos volt. Sebők Béla, január hó 25-én, életének 45-ik évében, Cegléden, meghalt. Dr Koreck György, perjámosi körorvosi, megyei tb. járásorvos, Torontál megyei törv. kat. biz. tag, Perjámoson, folyó hó 25-én, életének 52-ik évében, elhunyt. Özv. Pikter Árminné, a ,,Quarnéró“-kávéház tulajdonosnője, hosszú szenvedés után Budapesten meghalt 51 éves korában. Özv. Schwab Antalné, a Jézus-társasági bölcselettan hallgatója, Pozsonyban, folyó hó 24-én, életének 22-ik évében meghalt. Temetése Budapesten lesz kedden, január 28-án, a kerepesi úti temető halottasházából. A Mindennemű téli és Berliner-árak Röslemél, Budapest, V., Harmincad utca és József-tér sarkán. x Ha őszül a haja, használja a Stella-vizet. Ara 2 K. Kapható egyedül Zoltán B. gyógytárában, Budapest, V. Szabadság-tér. x Nagy kiárusítást rendez szőnyegek, függönyök, ágy- és asztalterítők és egyéb bútorszövetekben és a szakmábavágó cikkekben Neumayer Fülöp, V., Vácikörút 2. és 4. szám alatti üzlethelyiségeiben. Mulatságok. A budapesti szerb kereskedők és iparosok Szloga dalegylete vasárnap este rendezte a fővárosi Vigadó nagytermében a XIV. Szent Száva dal- és táncestélyét. Az estélyen az itt időző szerbek teljes számban jelentek meg, mégpedig pontos időben, úgy, hogy a kitűzött időben kezdetét vette a hangverseny. Az énekkar egynéhány hatásosan elénekelt szerb dallal szép sikert ért el. Milykovics Katica ügyes zongorajátékával megérdemelt tapsokat aratott. Végül Marinkovics Iván sikerült szavalatával véget ért a hangverseny. A táncmulatságot kólótárccal kezdték, majd a többi szerb nemzeti táncot is járták a nagy számban megjelent szerbek, u. m. a szrokinyát és a szeljancskcát. A rendezőség japán legyezőn függő, vörös bársony borítékú táncrenddel lepte meg a hölgyközönséget. A sikerült mulatság csak a reggeli órákban ért véget. Művész-este. A Műegyetemi Kör január hó 28-án, kedden, este 6 órakor a Műegyetem kerti nagytermében (KI) művész-estét rendez. A Ferencvárosi Körben a jövő hó 8-án rendezendő koncerten Török Irma, a Nemzeti színház tagja, is fel fog lépni; Zsedényi Aladárnak egy melodrámáját adja elő. A hangverseny egyéb számaiban többek között Hajnal Dezső, az Uránia színház felolvasója is szerepel, aki „Megcsalt az asszony“ címen egy víg monológot fog elmondani. Szép sikert várnak még Bruska Gabriella zenetanárnő és Keltscha hegedűjátékától is. A Trieszti Magyar Kör e hó 25-én pompásan sikerült hangversenynyel egybekötött táncestélyt rendezett. Táviratok: Róma, jan. 27. Aranyszájú Szent János ünnepe alkalmából Rampolla bíboros fényes segédlettel a Szent Péter-templomban ünnepi misét mondott, amelyen a Rómában időző érsekek, püspökök is résztvettek. Fiume, jan. 27. A Caronia Cunard-gőzös holnap indul Newyorkba négyszáz kivándorlóval. Kopenhága, jan. 27. A Ritzau-ügynökség jelentése szerint az angol királyi pár legközelebb hivatalos látogatást tesz a királyi párnál Válság Argentínában, Trieszt, január 27. (Saját tudósit önletöl) Buenos-Ayresből jelentik: Argentínában nagy polikai válság készül. A két kamarában az ellenzék folytonos obstrukcióval megakadályozta a költségvetés megszavazását. Migueltroa Reforla Kminík a múlt évi költségvetés érvényességét meghosszabbította és a kamarát és szenátust feloszlatta. A főváros helyőrségét, amely körülbelül hatezer emberből áll, készenlétben tartják, hogy szükség esetén minden zavargást laár csirájában elfojtsanak. Uj porosz főrend. Berlin, január 27. {Saját tudósítónktól.) Delbrück bankárt, a SMbrück Leó és társa régi bankcég főnökét az urakháza tagjává nevezték ki. A németországi tüntetések. Berlin, január 27. {Saját tudósítónktól.) Németország különböző helyein a császár születésnapjának előestéjén tüntetéseket rendeztek a választói jog érdekében. Mialatt Solingenben a polgárság a városházán a császár születésnapját ünn©épelte, az utcán ezerszámra gyülekeztek a szociáldemokraták, akik „Éljen az általános választói jog“ és „Le Bülowval!“ kiáltások között be akartak hatolni az ünneplőkhöz. Rendőrök és útját állták a tömegnek és miután fegyverrel szétkergették, az utcát elzárták. A városháza környékét a késő éjjeli órákig nagyszámú rendőr őrizte. Elzászban és Lotharingiában a szociáldemokraták minden nagyobb városban tüntetek. A tüntetések mindenütt nyugodtan folytak, kivéve Mülhausent, ahol a tömeg a csendőrökkel és rendőrökkel összeütközésbe keveredett. A szerb kormány helyzete. Belgrád, jan. 27. (Saját tudósítónktól.) Kormánykörökben a leghatározottabb formában hire jár, hogy Pasics az Ausztria-Magyarországgal kötendő kereskedelmi szerződésnek a skupstina által történt elfogadása után lemond és egy radikális kormánynak adja át helyét, melynek elnöke Protics Sztoján vagy Nikolics Andrea lesz. Az új kormányban valószínűlegi Szerbia első megbízottja a kereskedelmi szerződési tárgyalásokon, Popovics Mihály, is helyet fog foglalni, mint kereskedelmi miniszter. Popovicsot nemrég a szerb államvasutak igazgatójává nevezték ki és az esetben, ha miniszter lesz, ezt az állását Jovánovics közmunkaminiszterrel fogják betölteni. A párizsi hercegérsek haldoklása, Párizs, jan. 27. A hercegérseki iroda jelentése szerint Richard bíboros állapota oly rosszra fordult, hogy az agg bíboros fölvette a haldoklók szentségét. A pápa áldását küldte az agg egyházfőnek, aki torokgyíkban betegedett meg. Közgazdaság. Táviratok. Newyork, jan. 27. Gyapot Newyorkban helyben — (12.00 tegnap), gyapot jan.-ra —(11.13), gyapót áprilisra —.— (11.29), gyapot New-OrleansbaO helyben —.— (12.t/s), petroleum stand white Newyorkban 8.75 (8.75), petroleum stand white Philadelphiában 8.70 (8.70), petroleum Rafined in Cases 10.90 (10.90), petroleum Credit Balances at Oil City 1 78 (1.78.). Chicago, jan. 27. (Zárlat.) jan.-ra 7.75 (tegnap 7.67), zsír máj.-ra 8.00 (7.92.), szalonna short clear 6.74 (6.74), sertéshús májusra 12.05 (11.97). A bécsi gabonatőzsdéről. Bécs, január 27. (Saját tudósítónktól.) A lanyha külföldi jelentések és az enyhe időjárás nyomasztólag hatottak a mai gabonatőzsde forgalmára és búza 15, rozs pedig 20 fillérrel olcsóbb lett, anélkül, hogy még így is vevőre találtak volna. Zab 10 fillért vesztett árából, míg tengeri csak öt fillérrel gyengült. A bécsi értéktőzsdéről. Bécs, január 27. (Saját tudósítónktól.) A német birodalmi bank elnökének fejtegetései a német gazdasági életben uralgó feszültségről gátlólag hatottak az itteni spekuláció üzletkötési kedvére és e miatt a mai előtőzsde nyugodtan folyt le. Bár- Amerikai tőzsdék zárlatai. Newyork. jan. 27.jam 25.jan. 24» Búza: locobuza 1044, 1045/ 105— januárra 1055 / 1053, 107— májusra 1085/8 1083/, 110— júliusra— — — szeptemberre— —— —— Tengeri májusra 703/s 70V4 703/, júliusra 683/, 681/s 693/8 Chicago, szeptemberre 1 ■ TM ' Búza májusra 1003/, 100’ 8 1021/, júliusra 977/, 971/8 98*/g Tengeri májusra 61V8 60,2 613/g