Pesti Hírlap, 1909. február (31. évfolyam, 39-50. szám)
1909-02-18 / 41. szám
1909. február 18., csütörtök. PESTI HÍRLAP 11 tény, amennyiben indítványozta, hogy szervezzen a város törvényhatósági bizottsága hatósági cselédközvetítőt, amivel minden bajnak elejét veszi. A főkapitány a cselédekről szóló szabályrendelet megváltoztatását is tervezi s ki akarja mondatni, hogy az olyan idegen illetőségű cseléd, aki húsz napon keresztül hely nélkül volt, a város területéről bizonyos időre kitiltatik. Baja város tanácsa egyébként is komolyan foglalkozik a cseléd-probléma gyökeres megoldásával. Képzőművészet. * (A nemzetközi grafikai kiállítás) iránt egyre fokozódik az érdeklődés, s azt napról-napra mind többen látogatják a városligeti műcsarnokban, s minden látogatója el van ragadtatva annak gazdagságától és nagyszerűségétől. A kiállításnak külföldön az illetékes művész és műkedvelő körökben úgyszólván nagyobb híte van, mint nálunk, s innen magyarázható, hogy a látogatók számainak húsz percentjét külföldiek teszik, akik direkt a kiállítást megnézni jöttek Budapestre. A kiállítás naponta 9 5-ig van nyitva, s a belépődíj egy korona; vasárnap délután egy órától negyven fillér. * (A nemzetközi rajzoktatási kiállítás.) Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumban a francia, angol és amerikai iparművészeti iskolák munkáiból rendezett kiállítás nyitvatartásainak határideje, tekintve a közönség napról-napra fokozódó érdeklődését, február 22-éig hosszabbitta tett meg. A kiállítás minden nap délelőtt 9—1-ig és délután 4—7-ig ingyen tekinthető meg . Az orosz rendőrség titkaiból. (Bakaj Mihály volt orosz rendőrtiszt naplója.) IL A „Corriere della Sera“ folytatja Bakaj Mihály volt orosz rendőrtiszt naplójának közlését. Varsóban 1905-ben egy anarchista banda verődött össze, melynek ténykedése mindössze holmi apró ,,kisajátításokra“ és csalásokra szorítkozott csupán. Az egyik gonosztevő, valami Raikhel nevű, egy napon megjelent a rendőrségen és elárulta, hogy a banda kisebbszerű „kisajátítást“ tervezett a Prostaptea 8-ik számú házában lakó, Pin Kést nevű gazdag kereskedő házára. —• Kész vagyok megnevezni cinkostársaimat jó pénzért! — monda a gonosz ember. — Mennyit kívánsz? — kérdő Choviakov.— Legalább 150 rubelt! — felelt Kaikhel.— Sokallom, 70 rubelt adok! — Az kevés! Gondolja meg, hogy nekem részt kell vennem a vállalkozásban és hogy a bőrömet viszem a vásárra. Egyébiránt azt is megtehettem volna, hogy nem ide jövök, hanem magához a kereskedőhöz mentem volna el s kizsarolhattam volna tőle akkora összget, hogy fejenként 150 rubelnél több jutott volna a bandának. — Jól van tehát, kapsz 100 rubelt, de majd csak akkor, ha cimboráid hurokra kerülnek. Kaikhel egy kis gondolkozás után ráállt az alkura és másnap jelentette a tervezett betörés pontos idejét, de hozzátette, hogy egyik pajtásánál bomba is lesz. A rendőrség megtett minden előkészületet. Természetesen Raikhel féltette a maga bőrét és óvatos volt. Abban állapodtak meg, hogy Raikhelt egy rendőr veszi űzőbe, akire ő majd rálő, mire ez színleli, mintha a golyó talált volna, s ezalatt Raikhel elmenekül. A haditerv pompásan bevált, öt anarchistát sikerült elfogni, Raikhel pedig kereket oldhatott; a látszat kedvéért azonban még egy társát is futni engedték vele együtt. E fényes rendőrfogás nyomán hullott is az ordó, akár a jégeső! A törvényszéki vizsgálat során azonban kiderült, hogy Raikhel közönséges csaló, aki becsapta a rendőrséget és becsapta társait, akik nem is voltak anarchisták, hanem jámbor munkanélküli iparosok, akik csak a jó, zsíros zsákmány reményében hajtottak Raikhel szavára, s a bombát is ő nyomta egyikük zsebébe. A rendőrség azonban sehogy sem akarta a törvényszék kezére juttatni a főkolompost, ellenben tűrte, hogy az elcsábított embereket kényszermunkára ítéljék. Nemsokára Raikhel újabb csínyre vállalkozott. Néhány társával egy dohányárust akart kirabolni. Megtudta ezt valahogy a lengyel szocialista párt is, amely a maga részéről üldözte a „kisajátítókat“, mert ezek csínytevéseit is mindig a szocialista párt terhére tudta be a rendőrség. A párt intézősége tehát néhány emberét vezényelte ki a dohányárus üzletébe, hogy ott lesbe állva, lepjék meg a betörőket, akiknek aztán örökre kedvüket szegik majd az efféle „kisajátításoktól“. A tusakodásban Raikhel súlyosan megsebesült, s nemsokára, meg is halt. Elvette tehát méltó büntetését, csakhogy nem az igazságszolgáltatástól, mert annak sújtó kezét az Okrana segedelmével sikerült kikerülnie. * * * I 1905. december 11-én Trepov, belügyminiszteri helyettes és diktátor, utasította valamennyi rendőrigazgatóságot, hogy a forradalmárokat egytőlegyig fogják el, és azokat se kíméljék, akik abba a gyanúba esnek, hogy a forradalmárokkal cimborálnak. Távirati körrendeletében Trepov meghagyta, hogy az elfogottakat két csoportra oszszák: akik ellen döntő bizonyítékok vannak, vagy akiket csak alapos gyanú terhel. Ez utóbbiakat csak egyszerű adminisztratív uton kell megbüntetn, ami egyértelmű volt az elítéléssel. Meg kell azonban jegyezni, hogy a politikai bűnügyi vizsgálat, amelyet vagy a csendőrség vagy az Okrana indított meg, három különböző módon ejtetett meg. Amikor a vádat csupán gyanú alapján lehetett megtenni, akkor a politikai rendőrség kezdte meg és végig folytatta a vizsgálatot. Ha azonban bizonyítékok is vannak, akkor a vizsgálat, noha azt a politikai rendőrség vezette, a törvényszék ellenőrzése alatt történt. Az ítéletet azonban egy ad hoc bíróság mondja ki, amely az igazságügyminisztérium, a belügyminisztérium és a rendőrség egy-egy kirendelt megbízottjából alakul. A vizsgálat alatt a vádlott meg van fosztva a védekezés jogától. A forradalmi mozgalmak legválságosabb napjaiban az Okrana tagjai kiléptek a szervezetből, a rendőrök pedig nem ismerték a terroristák vezető embereit. Cheviakov, a varsói rendőrfőnök úgy segített tehát magán,, hogy elővette a gyanúsítottemberek névjegyzékét, találomra kiválasztott közülök mintegy háromszázat, s kiadta a parancsot, hogy valamennyit el kell fogni. A rendőrök azonban csak 255 gyanúsított embert tudtak elcsípni, s habár a házkutatás sem járt eredménynyel, valamennyit tömlőcbe vetették és ott felejtették. Csak több hónap múltán, áprilisban, jutott eszükbe a sok fogoly, amikor a fogház igazgatójajelentést tett és további utasítást kért. Cheviakov engem bízott meg néhány fogoly kihallgatásával. Módomban volt akkor az iratokba bepillantani. A legtöbbjét mindössze ennyibűn terhelte: „Titkos följelentés szerint a lengyel szocialista párt tagja“, vagy: „a zsidó munkáspárt tagja“ stb. Ekkor láttam, hogy ezek itt valamennyien ártatlanul sínylődnek hónapok óta! Példa erre valami Kubják János nevű, 19 éves tipográfus esete. Magam elé vezettettem ezt a foglyot, akit már korábban ismertem. Alig hittem a szememnek, amikor egy megtört, öreg ember jelent meg előttem. — Mi a neved ? — kérdem. — Svubják János, 45 éves kapus vagyok. Elmondta még, hogy négy hónap óta van fogságban, ahová azt sem ludtja, miért került. Tizennégy év óta portása egy bérháznak, s a rendőrséggel sohasem gyűlt meg a baja. Itt tehát csak tévedés esete foroghat fenn. Nyomban megírtam a rendeletet, hogy a kapust azonnal bocsássák szabadon, s aláírás végett Choviakovhoz siettem. Ez azonban ezt felelte hidegen: — Kedves barátom, mi nem érünk rá azilyen részletkérdések megvitatására. Ha minden tévedést reparálni akarnánk, akkor valamennyi foglyot ki kellene bocsátani. Amikor azután néhány nap múlva megint előhozakodtam a Kubják-féle ügygyel, Cheviakov iszonyúan megharagudott, engem a vizsgálat vezetése alól fölmentett, s Aristov nevű társamat bízta meg vele. Szükségesnek véltem tehát az utódomat is figyelmeztetni Kubják ügyére. A vége az lett, hogy szegény Kubjákot Szibériába való deportálásra ítélték. Nagy küzdelem árán, annyit mégis sikerült kieszközölnöm, hogy Kubjákot nem vitték el ugyan Szibériába, hanem mint „gyanús személyt“, tovább is fogságban tartották. Ezután még kilenc hónapig sínylődött a tönglőben szegény Kubják János! * (Wagner- hangverseny a Műcsarnokban.) A városligeti Műcsarnokban, a nemzetközi kiállításon csütörtökön, folyó hó 18-án, nagy Wagner-hangverseny lesz, melyen Bacó István vezetésével a honvédzenekar a halhatatlan zeneköltő négy hatalmas zenedrámáját és ezt kívül még négy más kiváló darabot ad elő. A részletes műsor a következő: 1. Zichy: A Nemo opera előjátéka. 2. Wagner: Hattyúdal a Lohengrinből 3. Liszt: Első magyar rapszódia.4. Wagner: Ábránd a Tannhäuserből. 5. Alard: Ábránd a Trovatoreből. (Hegedű szóló). 6. Wagner: Részletek a Mesterdalnokokból. 7. Planquette: Levél ária a Ripp-Ripp operettből. 8. Wagner: Bevezetés ésfinale a Lohengrinből. — A kiállítás este 7 óra- kor nyílik s a hangversenyre, amely fél nyolckor kezdődik, a belépődíj egy korona. A tag- és családtagjegyek ésvényesek. Az idei jegyet a számvevőség nyomban megküldi minden tagnak, ha a 20 koronát címére: Felső erdősor 16—-18. szám alá postán előzetesen beküldi, laphírek. H * _ ' . „ Báró Madarassy-Beet Nándor. ” Szerdára virradó éjjel meghalt báró Madaras*sy-Beck Nándor, akinek kiemelkedő pályafutását becsületes munka, kiváló tehetség és jellemszitárdság egyengette. Halála őszinte és mély részvétet kelt nemcsak az országban, melynek hiteléletében neki jelentős szerep jutott, hanem külföldön is, hol egyéniségét szintért meleg szereteti övezte. Bárói Madarassy-Beck Nándor maradandó értékű tevékenységének egymást érő sikerei valósággal összeforrottak a Magyar Jelzálog Hitelbank emelkedésével, megerősödésével s mind hatalmasabb arányokban növekedett tekintélyével. Kicsiny, alig félmillió forint alaptőkéje volt ez intézetnek 30 évvel ezelőtt, midőn oda vezérigazgatóul meghívták.. Szervezetlen volt az ország ingatlan-hitelügye, s emellett a szélsőségig bizalmatlan külföldi tőke idegenkedését is le kellett győzni. E súlyos akadályokat szívós kitartással csökkentette, s az az erkölcsi tartalom, melylyel az intézet üzletvitelét is szaturálta, lassanként fokozta, majd pedig meg-,szilárdította a közbizalmat. Különösen szárnyra kapott alkotó ereje akkor, midőn a Széll Kálmán által kezdeményezett nagyobbszabású üzleti politika is az intézet jelentékeny terjeszkedésének alapjait kellett lerakni. Az alig hozzáférhető hollandiai és német piacokon folyton növekvő eredménynyel tudott érdeklődést támasztani és állandó vevőkört szerezni, s még élénk emlékezetben van azon ritkás nagy sikere, melylyel a francia piacot is meg tudta a bank kibocsátványai részére hódítani. Érdemdús munkájának volt tehát jutalma, hogy amidőn Széll Kálmánt miniszterelnökké nevezték ki, a részvényesek bizalma őt ültette a Jelzálogbank elnöki székébe. E díszes tisztéről két év előtt mondott le, mert betegeskedni kezdett, de mint az igazgatóság tagja, úgyszólván egész haláláig meleg érdeklődéssel viseltetett az intézet ügyei iránt. AJelzálog- Hitelbanknál kifejtett tevékenysége mellett, bárót, Madarassy-Beck Nándor szélesebb körre is kiterjesztette munkásságát. Ebből kifolyólag a Magyar Agrár- és Járadékbanknak és a Magyar Telepítő- és Parcellázó Banknak elnöke, a Magyar Villamossági Részvénytársaság, a Budapesti Giro- és Pénztár Egylet és a Horvát-Szlavon Országos Jelzálogbanknak pedig igazgatósági tagja volt. Sikerekben dús munkásságát a király kegye a vaskorona renddel, a magyar nemességgel, az udvari tanácsosi méltósággal, majd pedig pár év előtt a bárói címmel jutalmazta. Báró Madarassy-Beck Nándor két év óta betegeskedett, de egy időben már annyira javult egészségi állapota, hogy hozzátartozói végleges felépülésre számítottak. Öt héttel ezelőtt azonban régi bajához újabb betegség járult. Meghalt, ami ágyba döntötte s ez volt egyszersmind halálának okozója is. Kezelőorvosai mindent elkövettek, az elhunyt családtagjaival együtt, hogy megmentsék az életnek, de a betegségtől elgyengült test nem bírta tovább a küzdelmet s szerdán hajnalban, 69 éves korában meghalt. Halálának híre gyorsan elterjedt, s a legtöbb pénzintézetre gyászlobogókat tűztek ki, s a részvét valóban impozánsan nyilatkozik meg az elhunyt családja s egyetlen fia, báró Madarassy- Beck Gyula, iránt. A Magyar telepítő- és parcellázó bank r.-t. igazgatósága délután 4 órakor dr Nagy Ferenc alelnökléte alatt rendkívüli ülést tartott, amely kizárólag báró Madarassy-Beck Nándor elnök emlékének volt szentelve. Az igazgatóság elhatározta.