Pesti Hírlap, 1910. március (32. évfolyam, 63-76. szám)

1910-03-16 / 63. szám

1910. március 16., szerda. PESTI HÍRLAP __________________________________3 Az ex-lexes feloszlatás praecedensét Tisza István teremtette meg és az 1905. ja­nuár 3-iki ülésen Tisza István akkori minisz­terelnöknek átirata, amely a másnapi, január 4-iki, ünnepélyes berekesztést adta hírül a Háznak, rögtön tudomásul vétetett ugyan, de nyomban egymásután állottak fel tiltakozni az ellenzék vezérei: Kossuth Ferenc, Apponyi Al­bert, Bánffy Dezső, stb. E beszédek mind tör­vénytelennek bélyegezték az ex-lexben való feloszlatást és Tisza védekezése viharos ellen­mondásokat támasztott, Plósz Sándor igaz­ságügyminiszter pedig el sem tudta mondani beszédét, melyben az ex-lexben való feloszla­tás törvényességét akarta igazolni. Sőt a Tisza-féle ex-lexes feloszlatás ellen a főrendi­házban is tiltakozás hangzott el báró Prónay Dezső részéről. El lehet képzelni, hogy az ellenzék most sem fogja néma megadással fogadni az ex­­lexben való feloszlatás bejelentését. Valószínű, hogy az erről szóló miniszterelnöki átirat tu­domásul vételének kérdésénél Justhék valami megbélyegző határozatot próbálnak majd pro­vokálni a kormány ellen. Hogy ezt a szán­dékot Khuen akarja-e vagy tudja-e majd meg­akadályozni, ez elvégre el fog válni. De bár­­mint lesz is,­­ azon a tényen már nem eshe­­tik változás, hogy március 22-én a király kép­viseletében József főherceg a budai várpalotá­ban be fogja rekeszteni az országgyűlést. Valószínűnek tartjuk, hogy a trónbeszéd meghallgatására a képviselők nagy része nem fog Budára vonulni. A főrendek természete­sen skrupulus nélkül mennek majd a trónbe­szédhez, de a képviselők közül a Justh-párt s a Kossuth-párt valószínűleg távollétével fog tündökölni, ámbár ez ügyben bizonyára kü­lön értekezleten fogják még magatartásukat megállapítani. A volt alkotmánypárt tagjai, a lojális néppárt, a pártonkívüliek és a nemze­tiségiek biztosan fölvonulnak a trónbeszédhez, úgy, hogy így is elég impozáns lesz az ország­­gyűlés ünnepélyes berekesztése, pláne, ha Khuen, József főherceg népszerű személyisé­gén kívül, egyéb csábról is gondoskodik. Talán meg lehetne fontolni azt az ötletet, vajon nem volna-e jó az országgyűlés ünnepélyes bere­kesztése alkalmából a buffet-t is fölszolgálni a várpalotában . . . így talán még az ellenzék is fölrándulna Budára, ha nem is a fölosz­latás keserű labdacsónak lenyelésére, de leg­alább az udvari édességek elfogyasztására. Egyébként úgy értesülünk, hogy a trón­beszéd nagyon kíméletesen fogja az ország­gyűlés berekesztésének aktusát végrehajtani. A Tisza-féle föloszlatás alkalmával a király még hosszabb és szinte­ szinte az ellenzékkel perbe szálló trónbeszédet mondott, kimerítően részletezte az 1901—904-iki országgyűlés tör­vényalkotó tevékenységét és úgyszólván szem­rehányóan említette föl, hogy arra az or­szággyűlésre még mennyi elintézni való várt volna, amikor a házszabályok reformjának kérdése akadályul hárult a további zavarta­lan működés elé. A királyi trónbeszéd akkor valósággal agitált a király és nemzet közti egyetértés helyreállítása érdekében s szinte fölszólította a nemzetet, hogy a választásokon való állásfoglalásával a béke helyreállítását tegye lehetővé. Most — úgy halljuk —♦ sokkal rövi­­debb lesz a trónbeszéd. Semmi részletes visz­­szapillantás nem lesz benne az elmúlt 1906—1­910-iki országgyűlés működésére, csak rövid és egyszerű utalás arra, hogy a törvényhozás további működése meddőnek mutatkozik, mi­nél fogva ő felsége az országgyűlés korábbi föloszlatását látta jónak, hogy így, alkotmá­nyos kötelességéhez híven, alkalmat adjon a nemzetnek a békés munka további folytatása mellett való állásfoglalásra. Mindezt röviden és szinte hivatalosan regisztrálja majd a trónb­eszéd, melyet a király képviseletében József főherceg fog fölolvasni a budai várpalotában, az országgyűlés mind­két házának tagjai előtt, a zászlósurak, mi­niszterek és egyéb udvari főméltóságok jelen­létében, amint ezt az országgyűlések ünnepé­lyes berekesztésének ceremoniáléja előírja. A virágvasárnapjával meginduló nagy­hét tehát a politikának is nagyhete lesz. A Ház hétfői utolsó ülésének viharaival indul meg ez a politikai nagyhét. Ennek az ülésnek vihar­anyagáról gondoskodnak Lueger temetési ün­nepségének magyarellenes részletei is. Ked­den aztán a föloszlatási trónbeszéd el is pa­­rentálja ezt az országgyűlést, mely született a nemzet lelkesedésének mámorában, de mire, ime, végéhez ért, sok keserű csalódással, sok keserves kiábrándulással szolgált fölfelé és lefelé egyaránt. Khuen a királynál. — József főherceg mint királyi biztos. — Bécs, márc. 15. Gróf Khuen-Héderváry Károly minisz­terelnök a Grand Hotelből, ahol hétfőn este megszállott, kedden délelőtt tizedfél órakor a Magyar-házba ment. Itt fogadta gróf Dubsky­­nak, az osztrák urakháza tagjának, látogatá­sát, azután báró Skerlecz Iván miniszteri ta­nácsos jelentéstételét. A miniszterelnök tíz órakor megjelent a Hofburgban,­­ahol ő fel­sége külön kihallgatáson fogadta. Khuen kihallgatása egy óra hosszat tartott. A kihallgatás után a miniszterelnök háromnegyed egyig a kabinetirodában időzött, honnan a Magyar-házba hajtatott. Itt Klein Ödön osztálytanácsost, a miniszterelnökségi sajtóiroda főnökét fogadta. Ő­felsége a keddi kihallgatáson a mi­niszterelnök előterjesztéseihez hozzájárult. Az országgyűlés föloszlatása ennélfogva március 22-én meg fog történni. A föloszlatást ő­fel­sége nem végzi személyesen, hanem a király képviseletében József főherceg oszlatja föl trónbeszéddel az országgyűlést a budai vár­palotában. Gróf Khuen-Héderváry Károly minisz­terelnök délután fél 2 órakor fogadta a Rivié­rán töltött szabadság idejéről hazatérő gróf Forgách János belgrádi osztrák-magyar kö­vet látogatását, azután gróf Cziráky Béla fő­­udvarnagyhoz ment feleségével ebédre. Ebéd után a miniszterelnök a külügyi hivatalba hajtatott s ott másfél óra hosszat tanácskozott gróf Aerenthál közös külügymi­niszterrel. Minthogy gróf Khuen-Hédervárynak még nehány magántermészetű látogatást kel­lett tennie, délutánra tervezett elutazását el­halasztotta s Budapestre csak az éjszakai sze­mélyvonaton tér vissza báró Skerlecz Iván miniszteri tanácsos és dr Bárczy István tit­kár kíséretében. Klein Ödön miniszteri osz­tálytanácsos, a miniszterelnökség sajtóosztá­lyának főnöke, délután 5 órakor visszautazott Budapestre, és Mikor lesznek a választások, öreg Lovicskáné rusztikus szavai valahogy­­ fészket vertek a gondolatában . . . Ahogy felöltözött, valami hirtelen tá­madt elhatározással előkotorta asztalfiókjá­ból az imént behaj­igált leveleket és kiterítette az egész gyűjteményt maga elé az asztalra. Már kívülről, az írásról, a papír színéről, illa­táról ismerte az egész jelenlegi klientúráját. Tarka változatban vonultak fel itt áb­rándos varrólányok, kacér gimnazista-kisasz­­szonyok (akiknek mellesleg irodalmi ambícióik is vannak), művésznők az összes színi szak­mákból, kikapós menyecskék, prózai férjük ál­tal meg nem értett, boldogtalan és több gyer­mekes családanyák, bánatos özvegyek stb., stb. . . . Mindezek nem érdekelték most Sziporkát. — Hopp! — kiáltott fel egyszerre. — Ez ismeretlen írás. Vidékről jött . . . lássuk csak. Felbontotta az eddig figyelmére sem mél­tatott, erős, érett asszonyírással írott borítékot és olvasta a következő levelet: „Kedves Szi­porka! ” Mint régi tisztelője, ott voltam leg­utóbb a Sárbereki Kaszinó estélyén tartott fel­olvasásán. Műveit az utolsó betűig ismerem (azt is, amit felolvasott — engem nem lehet becsapni azokkal a kasírozott „kutya-nyelvek­kel“ . . .) s megvallom, ezúttal inkább magára az íróra voltam kíváncsi. El voltam készülve bizonyos fokú csalódásra, mert mindig — vagy­­ a legtöbb esetben — egészen más az író ele­­i végén, mint a papiroson. Egyik koszorús köl­tőnket például, aki legutóbb itt járt és akit én mindig glóriával a feje körül képzeltem, — nem tehetek róla — de a sarki fűszeresünkkel tévesztettem össze, mikor először megláttam. Önben azonban nem csalódtam, kedves Szipor­ka. Csakugyan ilyennek képzeltem a „Vasem­berek“, az „Erős lelkek“ stb. stb. íróját. Erős, igazi keményveretű férfiúnak, akinek csak a szemében és a hangjában rezdül meg olykor­olykor bizonyos lágy — de az is olyan férfiasan lágy — melancholia, ami annyira megragadja az asszonyok lelkét . . . Hát lyukasra is tap­soltam a keztyümet, mikor a felolvasását vé­gezte! Hanem — és ez az, amiért tulajdonké­pen ezt a levelet írom — valamit mégis meg­súgok magának, kedves Sziporka. A szemfüles kis barátnőmet, aki mellettem ült (igen bájos gyermek és még szebben fest a­­ telekkönyv­ben!) egy kicsit kiábrándította, hogy a külön­ben kifogástalan plasztronjából hiányzott a gomb. Nem is egy, hanem kettő ... És mikor olyan előkelően meghajolván, távozott, azt is észrevettük, hogy a különben szintén kifogás­talan frakkja fenn, a jobb vállán ki volt fe­­jelve . . . Igen, kedves Sziporka. Látszik, hogy nem a felesége —­ egy édes, okos, ügyes, gondos kis­asszonyka — indította útnak, hanem valami vén okulárés házmesterné. Csak ezt akartam megsúgni. Az olyan okos ember, mint maga, megérti — ha akarja. Egyébiránt, ha valami­kor megint erre­felé járna és benézne hozzánk, nagyon örülne igaz tisztelője özv. Sárbereki­né. — U. i. Az állomástól tiz lépés a házam, jobbra az első villa.“ Sziporka háromszor is elolvasta ezt a levelet, azután szépen, gyengéden összehajto­gatta és eltette a zsebébe ... És fütyörészve indult el hazulról. ■ Egy bécsi jelenés szerint Khuen keddi meg­beszélésein a trónbeszéd felolvasásának szertartá­sára vonatkozólag is megállapodott. Közvetlenül a feloszlatás után kiírják az új választásokat és eset­leg az uj országgyűlés összehívásának­ határnapját is megállapítj­ák. Az új országgyűlést legkésőbben A szép Négyesi Netzné zsurján ezúttal a szokottnál is hidegebb és tartózkodóbb volt Szi­porka. Mikor hamarosan eltávozott, hamaro­san meg is mosták a fejét a kedves hölgyek, csudálatosan egyhangúlag konstatálván, hogy bizony-bizony már deresednek azok a híres, hajdan fekete fürtök Sziporka úr érdekes ko­ponyáján . . . Adhatná bizony már alább is a kedves Sziporka, a „hölgyek bálványa“ ... a „legérdesebb agglegény“ . . . Mert bizony nem­sokára elkopik a legény és nem marad más, csak az­­ agg . . . Bizony okosabban tenné, ha már egyszer beevezne a szabad élet vizei­ről valami csendes kikötőbe, mert maholnap megrokkan a csónakja . . . Hanem, persze, el­kényeztettük. Mi, asszonyok kényeztettük el. És most itt van, már szóba sem igen áll a ma­gunk fajta nőkkel . . . Bizonyosan most is va­lami arisztokrata­ társaságba sietett . . . Sziporka pedig ezalatt a legközelebbi ká­véházban ült és lázas érdeklődéssel böngészte a vasúti menetrendben, hogy mikor indul az első vonat Sárberek felé. A következő Négyesi Nett-zsúron már csak a neve jelent meg egy egészben véve rop­pant szenzációs, ám részleteiben — a hölgyek nem kis boszúságára — némileg rejtélyes pletyka kapcsán, amely azonban ezúttal (mint hamarosan kiderült) igazat mondott: — Sziporka házasodik! ... És képzeljé­tek — azt mondják — valami kis falusi liba csavarta el a fejét . . . Mind így járnak ezek a hősködő agglegények. Úgy kell nekik! . . . Lampérth Géza

Next