Pesti Hírlap, 1911. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1911-03-08 / 57. szám

________________________________ .,,,ni iii,iiii ii mm uhuim i m ■ mnrrnnTrmiTiiilii iiiliiil l ilfil 1 I ajánlott díszzászlóért mérkőzik a nagyközönség előtt. A felsőkereskedelmi iskola reformja. Már gróf Apponyi Albert minisztersége alatt fölmerült a terv, hogy a felső kereskedelmi iskola a mostani túlterheltség megszüntetésével a gyakorlati élet követelményeinek megfelelőleg reformáltassék, sőt az országos ipari és kereskedelmi oktatási tanács a miniszter felhívására tervezetet is készített, mely az eddigi három évi tanfolyam helyett a tananyagot négy évre osztotta fel. Az új tantervét a tanács annak idején elvben egyhangúlag elfogadta és az egyes tantárgyakra vonatkozó részletek kidolgozásával több kiváló tanárt bíztak meg. A megváltozott politikai viszonyok miatt azonban a reform ügye függőben maradt. Gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter, a tanárság közóhajának tekintetbe vételével, a reform ügyét magáévá tette és felhívta a tanácsot, hogy a revizionális munkálatot mielőbb terjeszsze fel. Ennek folytán Matlekovics Sándor a tanács tagjait csütörtök délutánra értekezletre hívta össze, hogy a felső kereskedelmi iskolák szervezeti és tanítási revizionális munkálatait megbeszéljék. Az előadási tervezetet dr Schak Béla kir. főigazgató készíti. Színház és zene. Modern színpadi rendezés — A „Kék madár“ Réjane-nál.• A Théátre des Arts által külföldről behonosított modern rendezési irányért hódít, polgárjogot nyer. Két hónapi készülődés után most került színre Réjane színházában Maeterlinck „Kék madara." A darab díszlete, melyet Egoroff tervezett, és a rendezés hű mása a moszkvai Théátre d' Art díszletének és rendezésének. 1905-ben kellett volna megnyílnia Moszkvában egy új színháznak, a Théátre Stoudia-nak. Hat hónapon át dolgoztak vállvetve és ernyedetlen kitartással a Staniszlavszky és Meyerkhold által összetoborzott színészek, rendezők, zenészek, egyelőre a Théátre d’ Art díszlettervező helyiségeiben. A Stoudia-színház terve azonban sohasem valósult meg s a közönség, sajnos, sohasem győződhetett meg közvetlenül a lelkes művészcsapat által elért eredményekről. Ez a kísérlet, dacára sikertelenségének, korszakot alkotott az orosz színház történetében. Ez inspirálta később azokat a merész reformokat, szcenikai újításokat, melyekkel az orosz színházak Európát meglepték. Az újítók mindjárt első összejövetelük alkalmával kimondották, hogy a színpadi rendezés mai felfogása avult, hogy sutba kell dobni a naturalista elveket, bármennyi sikerrel kecsegtetnek is, és mást, művésziebbet, magasabb nívón állót kell nyújtani a finomult ízlésű színházi közönségnek. A színpadi technikában létesítendő újítások részletes tanulmányozását megkönyítendő, az előadandó darabokhoz ismert művészek kezéből kikerült maquette-ek, — díszleteket, kellékeket ábrázoló, kartonpapírból készült miniatűrök — álltak az njítók rendelkezésére. Ilyen maquette-ek készültek Raehilde, Polevoi, Hauptmann, Hoffmansthal és Maeterlinck darabjaihoz. Néhány heti kísérletezés után kiderült, hogy a miniatűr-díszlet a mellett, hogy kezelése sokkal komplikáltabb, mint magáé a valóságos színpadé, nem felel meg annak a várakozásnak, amit hozzá fűztek. Egyszerűbb, közvetlenebb megoldást kerestek hát. A rendező együtt dolgozott a díszletfestővel, amaz szolgáltatta a színpad tervét és az ensemble-ok rajzait, ez pedig a tónusok harmóniáját. Ily módon lassanként egész vázlat-sorozat állt készen, minden darabhoz. A rendező szónkroki-jának, amely nagyjában, schematikusan meghatározta a domináns fokokat és vonalakat, megfelelt a díszletrendező színvázlata. A rendezés fő figyelme az egyszerűségre s kivált a stílusra összpontosult. Stílus alatt egészen mást értettek, mint egy bizonyos kor, vagy bizonyos jelenség szolgai lemásolását. Stilizálni annyit jelent, mint külsőleg érzékelhetővé tenni az ábrázolandó kor vagy jelenség belső szintézisét, visszaadni azt, ami benne jellegzetes, de rejtett. Ilyenformán jutottak el ahoz a szűkszavú díszletezéshez, amely nem állít a néző elé semmi fölöslegeset. „Lehet dolgokat be nem fejezni, — mondja Tolsztoj — a néző befejezi őket magától, amely tevékenység gyakran csak növeli illúzióját; túlsokat mondani azonban annyi, mint meglökni egy apró darabokból összerakott szobrot, vagy kivenni a bűvös lámpából a fényforrást.“ Nézzük, hogyan fogtak a Szoudia művészeit Maeterlinck tanulmányozásához. Célul tűzve ki előbb Maeterlinck általában való megismerését, napról-napra összegyűltek, s felváltva olvastak egy-egy részletet valamelyik kisebb munkájából, verséből, lehetőleg olyanból, amely az előadandó darabbal szellemi rokonságban állott. Csak miután mindenki megbarátkozott az író legintimebb sajátságaival is, láttak a kérdéses darab olvasásához. Minden színész olvas egy részletet s egyben megkísérli kifejezésre juttatni az abban foglal érzést, szimbólumot. A hallgatóság kritizál, javít, tanácsokat ad. Maeterlinck színháza misztikus, — a színész nem deklamál, nem tremolózik, hanem egyszerűen, halk hangon beszél. Minden szónak megvan a maga súlya. A misztikus emóciókat, melyeket azelőtt a hang emelésével, kiáltással, stereotip gesztussal fejeztek ki, most a szemek kifejezése, az ajkak, a hang színezése jelzi. A párbeszédje sohasem gyors, siető. Ami nála tragikus, az fenkölt is, sohasem ideges vagy izgatott. Általa a szó zenéje nem fejezi ki az érzést teljes egészében, ott hozzájárul a plasztikus mozgás. Nem a naturalista színpadok plasztikája, amely összefügg a szóval. Az új színpad plasztikája más, egymagában is kifejezi, elárulja az emóciót s nincs a szóhoz kötve. A scénikai mozgást sem lehet azonosítani a közönséges értelemben vett mozgással. A scenikai mozgás inkább a színek, vonalak harmonikus elosztódásában nyilvánul meg. A „Kék madár“ szövegkönyve jóval megelőzte a darab párizsi előadását. A közönség tehát ismerős darabot nézett meg. Szegény favágók kunyhójában két kis gyermek alszik, Tyltyl és Mytyl. Karácsony éjszakája van. Zeneszó ébreszti fel őket, mely a szemben levő gazdag palotából hangzik át hozzájuk, s ragyogó látomások kápráztatják el őket. A falak, bútorok szempillantás alatt eltűnnek s milliónyi szikrázó sugárban elevenedik meg körülöttük minden, a tűz a kandallóban, a kenyér a dagasztó teknőben, a cukorsüveg, a csap, melyből ezüstös zuhatagban ömlik a víz, a kutya, a macska. Berghyns tündér rábírja a gyermekeket, hogy induljanak el megkeresni a mesebeli kék madarat, s velük küldi a megelevenedett tárgyak csapatja),. A Világosság vezeti a kis karavánt. Kezdődik a Vándorlás csodás álomországokon keresztül. Az Emlékezésországában a gyermekek ráismernek elhalt nagyszüleikre s testvéreikre, az Éj palotájában bátran bemennek a betegségek, háborúk, elemi csapások közé, madarat látnak sokat, meg is fognak néhányat, de egyik sem kék. A Jövő országában sem találnak, csak sok-sok születendő kis gyermeket. A Temetőben gyönyörűen nyíló virágok bólingatnak feléjük, a Boldogság kertjében soha sem sejtett gyönyörökkel találkoznak, csak a kék madár nincs sehol, sehol . . . A megelevenedett tárgyak búcsút vesznek tőlük, visszakapják rendes formájukat s Tyltyl és Mytyl saját ágyában ébred fel. A szobában lógó kalitkában egy madár van: a csodás kék madár. A gyermekek örülnek neki, de mert egy kis szomszédjuk majd meghal az utána való vágyakozástól, Tyltyl odaadja neki. A kis szomszéd nem vigyáz rá s a kék madár elrepül. Hová?? A kép varázsa az első pillanattól kezdve ellenállhatatlanul magával ragadja az embert. A díszlet „ajaurozott“. Láthatatlan ezernyi apró nyíláson ömlik be a világosság valóságos áradata az adott pillanatban. A hatás oly elképzelhetetlenül fantasztikus, hogy erre senki sem gondol. Pompás és sötét az Emlékezés országának erdeje, amelyre hirtelen sűrű köd ereszkedik s a ködből csodálatos képek válnak ki: egy kis ház, küszöbén a rég elhalt nagyapa és nagyanya. Festve van-e, valóság-e ez a kép, első pillanatra eldönteni lehetetlen, anynyira gyöngéd tónusokban van tartva. De megmozdulnak, élnek, beszélnek. Aztán minden elhalványodik, eltűnik a kis ház s ismét a komor, sötét erdő áll előttünk. Különösen szép még az Éj bársonyfekete palotája sziporkázó csillagaival, sápadt tejútjával. Az előadás igen nagy sikert aratott. Szolehányi Károly: * (Hírek az operából.) Az operaház színpadát most a „Bolondnak“, Rákosi Jenő A Szabados Béla népies dalművének próbái foglalják le, melyek Alszeghy Kálmán főrendező és Kerner István karnagy, vezetésével a szerzők jelenlétében folynak. A darab címszerepében Takáts Mihály, a többiben Sándor Erzsi, Györnyey, Fayer, Ambrusáé, Váradi Margit, Hegedűs, Venczel, Mihályi, Kertész Ödön és Ney B. jutnak nagyobb alakításhoz. * (A m. kir. operaházban) holnap, szerdán, a Filharmóniai Társaság vigadóbeli hangversenye miatt nincs előadás. Csütörtökön a Bánk Bánt adják. E napon lesz ötven éve annak, hogy Erkel Ferenc dalműve a Nemzeti színházban először bemutatóra került. A csütörtöki előadáson V. Krammer, Fodor Aranka, Arányi, Takáts, Szemere, dr Dalnoki, dr Székelyhidy, Rózsa, Kertész (_)., Kárpát, továbbá Nirschy Emilia és Brada Ede működik közre. * (A Vígszínházban) szerdán a Testőrt, Molnár Ferenc szenzációs sikerű vígjátékát, ismétlik, amelynek legutóbbi, ötvenedik előadására is zsúfolásig telt meg a nézőtér. * (A kis lord jubiláris előadása.) Burnett Hodgson népszerű életképe, A kis lord, e héten is kétszer kerül hétköznap délután színre, szerdán és szombaton. A darab szerdai előadásán adják e bájos életképet 25-ödször. A jubiláris előadáson is Fényes Annuska játszsza a címszerepet. * (Főpróba a Városligeti színházban.) Meghívott közönség előtt folyt le a Szoknyanadrág c. énekes bohózat keddi főpróbája. A kacagtató jelenetekben bővelkedő bohózat már a főpróba közönségének is nagyon tetszett. * (Hangversenyek.) Ama felejthetetlen kamarazeneestélynek, melyen együtt játszott Ysaye, Casals és Pugno (épen két héttel ezelőtt), némileg pendantja volt a mai, mert ma este Marteau, Becker és Dolmányt játszottak együtt. Pendantja volt ez a mai; nemcsak azért, mert ma is a zongorának, hegedűnek és gordonkának három korifeusa egyesült érdekes kamarazene-estély keretében, hanem azért is, mert Dohnányiék ma este ugyanazokat a műveket játszották, (egynek kivételével) mint Casalsék két keddel ezelőtt. Dohnányiék is ma este Beethoven esz-dúr trióját és Schumann d-moll trióját adták elő, de Schubert b-dur trióját Brahms h-dur triójával helyettesítették és épen ennek a műnek előadásával (miután itt nem kínálkozott az összehasonlítás) aratták a legzajosabb sikert; a szellemes scherzo, a mélabús adagio és a filozofáló zárótétel elemzésében valósággal remekeltek. A három művész közt természetesen Dohnányi dominált, ő volt a primus inter pares, igazán klasszikus stílusban látta el a zongoraszólamot. Beethoven esz-dúr trióját azonban a minap sokkal poétikusabban játszották és Schumann d-moll trióját bensőségesebben, intimebb hatással. A mai hallgatóság nem gondolt az összeíráson irtással, hanem őszinte lelkesedéssel tapsolt a három kiváló művésznek, minden egyes előadásuk után. Ugyanezen időben Backhaus Vilmos zongorázott a Royalban. A szőke halvérű hollandus ma este is bámulatot keltett ideális korrektségű játékával; néha úgy tetszett, mintha egy tökéletes szerkezetű phronota játszana a zongorán. Igaz, hogy néha olyan hűvös is volt, hogy szinte náthát kapott tőle a hallgató. Még Beethoven fisz-dúr szonátájának adagiójában sem melegedett föl; előadása merő intellektus volt, de érzelem és kedély nélkül szűkölködött. Schubert c-dúr ábrándját titáni erővel harsogta el, a befejező részt szédületes gyorsasággal, valóságos tourbillonban. Mikor Chopint játszott, szőke feje, sápadt sima arca mintha átszellemült volna; mintha elolvadt volna a jégpáncél kedélyéről, szivéről . . . Mégis csak akkor volt igaz elemében, mikor áttért Lisztre és virtuozitását ragyogtatta káprázatos fényben. Egyébként pedig igaza volt annak, ki a művész mai játékára megjegyezte, hogy: az nem Backhausen, hanem — hausbacken! * (Színészek dolga.) A színészegyesület tanácsa Ditrói Mór elnöklete alatt kedden rendes ülést tartott, amelyen főleg folyó ügyeket intéztek el. Elhatározta a tanács, hogy a Csiky László harminc éves színészjubileuma alkalmából Szegeden, holnapután, csütörtökön, tartandó ünnepélyen képviselteti magát és képviseletével Szilágyi Vilmos alelnököt bizta meg. — A színházi jegyek után szedett pótfillérek szépen jövedelmeznek. Most már csak három igazgató van, aki a pótfilléreket nem szedi, ami a nyugdíjalap érzékeny károsodását jelenti. A tanács elhatározta, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz felír,hatna közre, hogy az illető városokban engedjék meg a fillérek szedését. Számítanak a belügyminisztérium támogatására is. Neményi Lipót és dr Márffy Károly a tanács támogatását kérik arra az esetre, ha valamely vidéki kerület színházait megnyernék. Ez amolyan előleges igazgatói engedély megszavazását jelenti, és a tanács úgy is jár _________Pesti Hírlap 1911. március 8., szerda.