Pesti Hírlap, 1911. szeptember (33. évfolyam, 207-218. szám)
1911-09-01 / 207. szám
__________________________________________________pesti Hírlap_______________ 1911. szeptember 1., péntek, eszközzel küzdeni fog. A Kossuth-párt ezzel tehát bejelenti a harcot már a jövendő parlamentben is. Hogy pedig a Kossuth-párt mit ért „harc“ alatt, „küzdelem“ alatt, „minden rendelkezésre álló törvényes eszköz“ alatt. — hogy erre nézve se maradjon fenn semmi kétség, a párt vezére egy újabb felszólalásában minden szépítés és köntörfalazás nélkül nevén nevezte a gyermeket. Kossuth Ferenc kijelentette, hogy a tervezett véderőreformmal szemben az obstrukciót nemcsak szükségesnek, de egyenesen a párt kötelességének tartja. E kötelessége teljesítésében, reméljük, hogy amint a jelenben nem, úgy a jövőben sem fogja semmiféle munkapárti ugratás megakasztani. _ A helyzet. A Kossuth-párt a harc mellett. Együttműködés az ellenzéki pártokkal. „Nemzeti véderőreformot mérsékeltebb terhekkel és általános, egyenlő választójogot nemzeti alapon!“ Mit mond Justh Gyula? A Kossuth-párt csütörtökön este megtartotta azt a nevezetes értekezletét, melyet oly hírek előzek meg, hogy a Kossuth-párt szembe fog helyezkedni a Justh-párttal, állást fog foglalni a technikai obstrukció ellen és az általános, egyenlő és titkos választójogi propaganda ellen. A kormány reménységeket is fűzött ily irányban a Kossuth-párt értekezletéhez, mert azt várta tőle, hogy a technikai obstrukció ez értekezlet után kizárólag a Justh-pártra fog szorítkozni s igy erkölcsi súlyát nagymértékben el fogja veszíteni. Az előzetesen terjesztett hírek s a kormány reménységei nem váltak be, mert a Kossuth-párt csütörtök esti értekezletén oly határozatot hozott, mely a véderőreform ellen való harcias hangulatban szinte túltesz a Jusik-párton. Kimondta ugyanis a Kossuth- párt, hogy a véderőreform óriási terhei ellen minden eszközzel folytatja tovább a harcot és még egy választójogi reform ellenében sem hajlandó ezt a harcot leszerelni, mert a véderőreform elfogadhatatlanságát annak horribilis terheiben és abban látja, hogy a nemzeti kívánalmakat nem valósítja meg. Kossuth egy beszédében külön is hangoztatta az obstrukció jogosultságát e javaslatokkal szemben. A Kossuth-párt mai értekezletéből Szózattal fordul a nemzethez és e Szózatában szolgál felvilágosítással a véderőreform elleni harc okairól. A Szózat hangoztatja azt is, hogy a véderőreform elleni harcban a Kossuth-párt együtt küzd a többi ellenzéki frakcióval. De azért az értekezleten nyomatékosan adtak hangot annak a felfogásnak is, melyet különben a Szózat is kifejt,hogy a Kossuth-párt nem helyezkedhetik a Justh-párt választójogi felfogására, mert a Kossuth-párt felfogása szerint az általános, egyenlő választói jog csak olyan lehet, amely a magyarság szupremáciáját s az értelmiség fölényét biztosítja. Az alább közölt hivatalos tudósítás talán nem számol be egészen pontosan az értekezlet hangulatárnyalatairól s tudósításunk kiegészítéseképen ideiktatjuk magánúton szerzett külön értesüléseinket. A Kossuth-párt értekezletének hangulatát nem zavarta semmi disszonancia s ez elsősorban Kossuth Ferenc politikusán megszövegezett Szózatának köszönhető, mely ép oly pontosan jelzi a Kossuth-párt útját a véderőreform tekintetében a harc felé, mint amily szabatosan határolja körül a párt felfogását a választójog tekintetében, szemben az általános, egyenlő és titkos választói joggal. Ebben a Szózatban megnyugodhattak a Kossuth-párt radikálisabb és mérsékeltebb tagjai egyaránt és Barabás Béla például azt következtette belőle, hogy mindenki továbbra is hirdetheti a maga választójogi felfogását, míg Lengyel Zoltán azt olvasta ki belőle, hogy a választójog tekintetében a párt tagjai ezentúl a Szózatban kifejtett elvekhez vannak kötve. A hivatalos tudósítás talán nem élezi ki eléggé a párt egyes tagjainak azt a felfogását, mely szerint a Kossuth-párt a véderőreform elleni harcot nem óhajtja a Justh-párt általános, egyenlő és titkos választójogi propagandája javára kamatoztatni. Ennek a felfogásnak Baross János adott kifejezést az értekezleten mondott beszédében, azt kívánván, hogy a Kossuth-párt tagjai ne vegyenek részt az általános, egyenlő és titkos választójog érdekében tartandó Justh-párti népgyűléseken és az elnökség hasson oda, hogy a Justh-párt ne tartson választójogi gyűléseket a Kossuth-párti kerületekben. Kossudh Ferenc vállalkozott is arra, hogy ily értelemben közben fog járni a Justh-párt vezetőségénél. Ugyancsak a Justh-párt választójogi propagandája ellen irányul Jármy István felszólalása is. A pártértekezlet ugyanis felhatalmazta az elnökséget, hogy bizottságot küldjön ki a Kossuth-féle választójogi tervezet tanulmányozására s ez alapon a párt választójogi álláspontjának precizírozására. Jármy e pontnál azt kívánta hangsúlyozni, hogy a bizottság munkája nemzeti alapra helyeztessék. öten szólottak itt közbe idegesen, hogy ez fölösleges: Kelemen Béla, Szluha István, Barabás Béla, Pozsgay Miklós és Zlinszky István. Meglepetést keltett azonban Désy Zoltán felszólalása, hogy ő a választójogot másként, mint nemzeti alapon, elképzelni nem tudja. Désy felszólalását úgy magyarázták, hogy ő is állást foglalt az általános, egyenlő és titkos választói jog ellen. Ami a véderőharc taktikáját illeti, a Kossuth-párt Szózata tulajdonképen az obstrukciót hirdeti továbbra is, de a pártértekezleten nyomatékosan jutott kifejezésre az az óhaj, hogy — és erről a hivatalos tudósítás szintén nem számol be, — főképen beszédek hangozzanak el és ne merüljön ki a harc pusztán a technikázásban. A Kossich-párt egy részében megvolt a hajlandóság, hogy határozottan állást foglaljon a technikázás ellen, de megelégedtek egyelőre azzal, hogy a vitaszerte felvetette a fejét, csöngetett a pincérnek és levélpapirost, tintát-tollat hozatott. Mikor előtte volt minden, így szólt magában: irok Miminek. Megírom neki, hogy el kell válnunk... És belemártotta a tollat a tintába. — Kedves Mimi, — kezdte és felkönyökölt az asztalra. A megszólítással mintha csak maga elé idézte volna Mimit. A leány visszanézett reá kedves, barna, szomorú szemével és halvány, finom kis arcát oda szorította a kezéhez, ahoz, amelyikben a tollat tartotta. Guszti még szájának leheletét is érezte és halántékán a kék erek lüktetését. A meleg, puha bőrnek bársonyát, az őszinte, remegő kis ajkak elfojtott sóhajtását. — Eh, — gondolta Guszti dühösen — hallucinálok, mint egy vén asszony. És újra megmártotta a tollat. — Az élet útjai kiszámíthatlanok — írta — és az emberi természet állhatatossága ... — Ökör vagyok — gondolta — mit kezdek ezzel? Ilyen szamárságot firkálni. — És összetépte a papirost. Másikat vett elő és újra irta: Kedves kis Mimim! ... Ez a megszólítás ellágyította és most már még kevésbé tudta, hogy fogjon hozzá. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, a füst közül a feje is alig látszott ki s valami nagy, meleg vágyat érzett egyszerre, hogy Mimit magához szorítsa. Csak egyszer, utoljára, bucsúzásul. Hogy a kis, hűséges, kedves, ostoba fejét ráfektesse a karjára és úgy nézzen bele a fölvetett szemébe, melynek a ragyogó fehérjét, az árnyas pilláját s ascend, imádó pillantását még nem régen olyan nagyon szerette. — Nem, — mondta mégis keményen, határozottan — csak semmi romantika. A bolondságokkal le kell számolni. Mimi kedves, hűséges, jó kis teremtés és nincs tovább. Egy kedves epizód az ember ifjúságából és fiiis. Most jön az élet . . . Tetsett neki ez a pár szó és újra elmondta, mint a gyáva, aki alkohollal erősítgeti magát: most jön az élet ... És negyedszer is megmártotta a tollát. Uj cigarettára gyújtott s amint a gyufatartó után nyúlt, észrevette, hogy a szemközti asztal mellől egy asszony nézegeti őt és mikor a hadnagy ránézett, karjával meglökte a mellette ülő férfi karját. — Ostoba liba — gondolta a hadnagy és sietve írni kezdett. Minden alaposabb taktika és gondolkodás nélkül leirt vagy hat sort s ekkor újra fölvetette a fejét. Saját magát is felbőszítette a megirt hat kegyetlen sor; keze reszketett, szeme égett, de a minden ember rosszra hajlandó lelke, mely csak az első lépésig habozik s a megkezdett rossz már úgy tartja éles karma között, mint a gép kereke a munkást, akit elkapott, már hajtotta, magával ragadta. Izgatottan irt tovább. Már gondolkoznia sem kellett. A szavak csak úgy dűltek a tolla alól, mintha nem is a saját agyveleje és keze vezette volna, hanem valami idegen embernek a száraz érdeke és ravasz szívtelensége. Már benne volt a gyilkolásban, szúrt, vágott, könyökig járt a kegyetlenségben és a gonos® hajtotta belülről: tovább, tovább . . . Mikor két oldalt már teleírt a gyilkos szavakkal, egy szónál megakadt és gondolkodva vetette föl fejét. És pillantása újra találkozott a szomszéd asztalnál ülő asszonynak a tekintetével, aki szintén ebben a pillanatban tekintett fel a képes újságjáról. De Guszti azt hitte, hogy az asszony konok állhatatossággal fixírozza őt, folyton, folyvást, amióta csak bejött és vére a fejébe futott. Dühösen nézett az asszonyra és száját erővel összeszorította, hogy oda ne kiáltsa neki: ostoba liba! De erőt vett magán és másfelé nézett. Kereste a szót, melynél fönnakadt, de nem tudta megtalálni. Ez még jobban izgatta. Önkéntelenül az aszszony felé fordította ismét a szemét, aki e pillanatban valamit magyarázott a mellette ülő férfinak, aki valószínűleg az ura lehetett. Guszti most megnézte az asszonyt. Kellemes arcú fiatal asszony volt, de a szája körül volt valami gúnyos vonás és rendkívül szellemes, ragyogó barna szeme tele volt maliciával. Nem bántó maliciával, csak okos, fürkésző, kedvesen gúnyolódó maliciával, de Guszti bántónak látta. Máskülönben valami törvényszéki biró vagy jobb hivatalnok lehetett az ura, aki mellette ült. Negyven, negyvenöt esztendős úriember, szemüveges, komoly, jól öltözött, tiszta körmű, nyugodt vérmérsékletű. De Gusztit mintha az ördögök szurkálták volna, gyűlölettel és haraggal nézte az ismeretlen házaspárt és teljes meggyőződéssel hitte, hogy azok ketten ott róla beszélnek. — Átülök egy másik asztalhoz — gondolta, de ugyanekkor eszébe jutott a keresett szó és ott maradt. Itt tovább, lázasan, nekidühösödve, lüktető agygyal, de a harmadik oldalnál megint elakadt és ismét fölvetette a fejét. Az asszony, a szomszéd asztalnál, ugyanekkor tette le kezéből az egyik képes lapot és ragyogó, maliciózus, de máskülönben közömbös pillantása újra összeakadt a katona szemével. Mire Guszti előtt egyszerre elsötétült a világ. Görcsösen összeszorította kezében a tollat és rekedten, de olyan hangosan, hogy az egész kávéházban meghallották, elkiáltotta magát: — Mit fixiroz engem, ostoba liba?! A másik percben a férj arcul ütötte Gusztit, mire a pincérek és vendégek lefogták a Guszti kezét s a kihúzott kardját visszatétették a hüvelyébe.* Másnap reggel még alig pitymallott, mikor a segédek érte jöttek Gusztiért. A fiatalember már ki volt mosdva, meglehetősen .