Pesti Hírlap, 1911. szeptember (33. évfolyam, 207-218. szám)

1911-09-01 / 207. szám

__________________________________________________pesti Hírlap_______________ 1911. szeptember 1., péntek, eszközzel küzdeni fog. A Kossuth-párt ezzel tehát bejelenti a harcot már a jövendő parla­mentben is. Hogy pedig a Kossuth-párt mit ért „harc“ alatt, „küzdelem“ alatt, „minden ren­delkezésre álló törvényes eszköz“ alatt. — hogy erre nézve se maradjon fenn semmi két­ség, a párt vezére egy újabb felszólalásában minden szépítés és köntörfalazás nélkül nevén nevezte a gyermeket. Kossuth Ferenc kijelen­tette, hogy a tervezett véderőreformmal szem­ben az obstrukciót nemcsak szükségesnek, de egyenesen a párt kötelességének tartja. E kötelessége teljesítésében, reméljük, hogy amint a jelenben nem, úgy a jövőben sem fogja semmiféle munkapárti ugratás megakasztani. _ A helyzet. A Kossuth-párt a harc mellett. Együttműködés az ellenzéki pártokkal. „Nemzeti véderőreformot mérsékeltebb terhekkel és általános, egyenlő választójogot nemzeti alapon!“ Mit mond Justh Gyula? A Kossuth-párt csütörtökön este meg­tartotta azt a nevezetes értekezletét, melyet oly hírek előzek meg, hogy a Kossuth-párt szembe fog helyezkedni a Justh-párttal, állást fog fog­lalni a technikai obstrukció ellen és az általá­nos, egyenlő és titkos választójogi propaganda ellen. A kormány reménységeket is fűzött ily irányban a Kossuth-párt értekezletéhez, mert azt várta tőle, hogy a technikai obstrukció ez értekezlet után kizárólag a Justh-pártra fog szorítkozni s igy erkölcsi súlyát nagymérték­ben el fogja veszíteni. Az előzetesen terjesztett hírek s a kor­mány reménységei nem váltak be, mert a Kossuth-párt csütörtök esti értekezletén oly határozatot hozott, mely a véderőreform ellen való harcias hangulatban szinte túltesz a Jusik-párton. Kimondta ugyanis a Kossuth-­ párt, hogy a véderőreform óriási terhei ellen­­ minden eszközzel folytatja tovább a harcot és még egy választójogi reform ellenében sem hajlandó ezt a harcot leszerelni, mert a véd­erőreform elfogadhatatlanságát annak horri­bilis terheiben és abban látja, hogy a nemzeti kívánalmakat nem valósítja meg. Kossuth egy beszédében külön is hangoztatta az ob­strukció jogosultságát e javaslatokkal szemben. A Kossuth-párt mai értekezletéből Szó­zattal fordul a nemzethez és e Szózatában szolgál felvilágosítással a véderőreform elleni harc okairól. A Szózat hangoztatja azt is, hogy a véderőreform elleni harcban a Kossuth-párt együtt küzd a többi ellenzéki frakcióval. De azért az értekezleten nyomatékosan adtak han­got annak a felfogásnak is, melyet különben a Szózat is kifejt,­­hogy a Kossuth-párt nem he­­lyezkedhetik a Justh-párt választójogi felfo­gására, mert a Kossuth-párt felfogása szerint az általános, egyenlő választói jog csak olyan lehet, amely a magyarság szupremáciáját s az értelmiség fölényét biztosítja. Az alább közölt hivatalos tudósítás talán nem számol be egészen pontosan az értekezlet hangulatárnyalatairól s tudósításunk kiegészí­­téseképen ideiktatjuk magánúton szerzett kü­­­­lön értesüléseinket. A Kossuth-párt értekezletének hangula­tát nem zavarta semmi disszonancia s ez első­sorban Kossuth Ferenc politikusán megszöve­gezett Szózatának köszönhető, mely ép oly pontosan jelzi a Kossuth-párt útját a véderő­reform tekintetében a harc felé, mint amily szabatosan határolja körül a párt felfogását a választójog tekintetében, szemben az általános, egyenlő és titkos választói joggal. Ebben a Szózatban megnyugodhattak a Kossuth-párt radikálisabb és­ mérsékeltebb tagjai egyaránt és Barabás Béla például azt következtette be­lőle, hogy mindenki továbbra is hirdetheti a maga választójogi felfogását, míg Lengyel Zoltán azt olvasta ki belőle, hogy a választó­jog tekintetében a párt tagjai ezentúl a Szó­zatban kifejtett elvekhez vannak kötve.­­ A hivatalos tudósítás talán nem élezi ki­­ eléggé a párt egyes tagjainak azt a felfogását, mely szerint a Kossuth-párt a véderőreform elleni harcot nem óhajtja a Justh-párt általá­nos, egyenlő és titkos választójogi propagan­dája javára kamatoztatni. Ennek a felfogásnak Baross János adott kifejezést az értekezleten mondott beszédében, azt kívánván, hogy a Kossuth-párt tagjai ne vegyenek részt az ál­talános, egyenlő és titkos választójog érdeké­ben tartandó Justh-párti népgyű­léseken és az elnökség hasson oda, hogy a Justh-párt ne tartson választójogi gyűléseket a Kossuth-párti kerületekben. Kossudh Ferenc vállalkozott is arra, hogy ily értelemben közben fog járni a Justh-párt vezetőségénél. Ugyancsak a Justh-párt választójogi propagandája ellen irányul Jármy István fel­szólalása is. A pártértekezlet ugyanis felha­talmazta az elnökséget, hogy bizottságot küld­jön ki a Kossuth-féle választójogi tervezet ta­nulmányozására s ez alapon a párt választó­­jogi álláspontjának precizírozására. Jármy e pontnál azt kívánta hangsúlyozni, hogy a bizottság munkája nemzeti alapra helyeztes­sék. öten szólottak itt közbe idegesen, hogy ez fölösleges: Kelemen Béla, Szluha István, Ba­rabás Béla, Pozsgay Miklós és Zlinszky Ist­ván. Meglepetést keltett azonban Désy Zoltán felszólalása, hogy ő a választójogot másként, mint nemzeti alapon, elképzelni nem tudja. Désy felszólalását úgy magyarázták, hogy ő is állást foglalt az általános, egyenlő és titkos választói jog ellen. Ami a véderőharc taktikáját illeti, a Kossuth-párt Szózata tulajdonképen az ob­strukciót hirdeti továbbra is, de a pártértekez­leten nyomatékosan jutott kifejezésre az az óhaj, hogy — és erről a hivatalos tudósítás szintén nem számol be, — főképen beszédek hangozzanak el és ne merüljön ki a harc pusztán a technikázásban. A Kossich-párt egy részében megvolt a hajlandóság, hogy ha­tározottan állást foglaljon a technikázás ellen, de megelégedtek egyelőre azzal, hogy a vita­szerte felvetette a fejét, csöngetett a pincérnek és levélpapirost, tintát-tollat hozatott. Mikor előtte volt minden, így szólt magában: irok Mi­minek. Megírom neki, hogy el kell válnunk... És belemártotta a tollat a tintába. — Kedves Mimi, — kezdte és felkönyökölt az asz­talra. A megszólítással mintha csak maga elé idézte volna Mimit. A leány visszanézett reá kedves, barna, szomorú szemével és halvány, finom kis arcát oda szorította a kezéhez, ahoz, amelyikben a tollat tartotta. Guszti még szá­jának leheletét is érezte és halántékán a kék erek lüktetését. A meleg, puha bőrnek bárso­nyát, az őszinte, remegő kis ajkak elfojtott só­hajtását. — Eh, — gondolta Guszti dühösen — hallucinálok, mint egy vén asszony. És újra megmártotta a tollat. — Az élet útjai kiszámít­­hatlanok — írta — és az emberi természet áll­hatatossága ... — Ökör vagyok — gondolta — mit kezdek ezzel? Ilyen szamárságot firkálni. — És összetépte a papirost. Másikat vett elő és újra irta: Kedves kis Mimim! ... Ez a meg­szólítás ellágyította és most már még kevésbé tudta, hogy fogjon hozzá. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, a füst közül a feje is alig látszott ki s valami nagy, meleg vágyat érzett egyszerre, hogy Mimit magához szorítsa. Csak egyszer, utoljára, bucsúzásul. Hogy a kis, hű­séges, kedves, ostoba fejét ráfektesse a karjára és úgy nézzen bele a fölvetett szemébe, mely­nek a ragyogó fehérjét, az árnyas pilláját s a­­scen­d, imádó pillantását még nem régen olyan nagyon szerette. — Nem, — mondta mégis keményen, határozottan — csak semmi romantika. A bo­londságokkal le kell számolni. Mimi kedves, hűséges, jó kis teremtés és nincs tovább. Egy kedves epizód az ember ifjúságából és fiiis. Most jön az élet . . . Tetsett neki ez a pár szó és újra el­mondta, mint a gyáva, aki alkohollal erősít­­geti magát: most jön az élet ... És negyedszer is megmártotta a tollát. Uj cigarettára gyújtott s amint a gyufatartó után nyúlt, észrevette, hogy a szemközti asztal mellől egy asszony né­zegeti őt és mikor a hadnagy ránézett, karjával meglökte a mellette ülő férfi karját. — Ostoba liba — gondolta a hadnagy és sietve írni kezdett. Minden alaposabb tak­tika és gondolkodás nélkül leirt vagy hat sort s ekkor újra fölvetette a fejét. Saját magát is felbőszítette a megirt hat kegyetlen sor; keze reszketett, szeme égett, de a minden ember rosszra hajlandó lelke, mely csak az első lé­pésig habozik s a megkezdett rossz már úgy tartja éles karma között, mint a gép kereke a munkást, akit elkapott, már hajtotta, magával ragadta. Izgatottan irt tovább. Már gondolkoznia sem kellett. A szavak csak úgy dűltek a tolla alól, mintha nem is a saját agyveleje és keze vezette volna, hanem valami idegen embernek a száraz érdeke és ravasz szívtelensége. Már benne volt a gyilkolásban, szúrt, vágott, kö­nyökig járt a kegyetlenségben és a gonos® hajtotta belülről: tová­bb, tovább . . . Mikor két oldalt már teleírt a gyilkos szavakkal, egy szónál megakadt és gondolkod­va vetette föl fejét. És pillantása újra talál­kozott a szomszéd asztalnál ülő asszonynak a tekintetével, aki szintén ebben a pillanatban tekintett fel a képes újságjáról. De Guszti azt hitte, hogy az asszony konok állhatatossággal fixírozza­ őt, folyton, folyvást, amióta csak be­jött és vére a fejébe futott. Dühösen nézett az asszonyra és száját erővel összeszorította, hogy oda ne kiáltsa neki: ostoba liba! De erőt vett magán és másfelé nézett. Kereste a szót, melynél fönnakadt, de nem tudta megtalálni. Ez még jobban izgatta. Önkéntelenül az asz­­szony felé fordította ismét a szemét, aki e pil­lanatban valamit magyarázott a mellette ülő férfinak, aki valószínűleg az ura lehetett. Guszti most megnézte az asszonyt. Kelle­mes arcú fiatal asszony volt, de a szája körül volt valami gúnyos vonás és rendkívül szelle­mes, ragyogó barna szeme tele volt maliciá­­val. Nem bántó maliciával, csak okos, fürké­sző, kedvesen gúnyolódó maliciával, de Guszti bántónak látta. Máskülönben valami törvény­széki biró vagy jobb hivatalnok lehetett az ura, aki mellette ült. Negyven, negyvenöt esz­tendős úri­ember, szemüveges, komoly, jól öl­tözött, tiszta körmű, nyugodt vérmérsékletű. De Gusztit mintha az ördögök szurkálták vol­na, gyűlölettel és haraggal nézte az ismeretlen házaspárt és teljes meggyőződéssel hitte, hogy azok ketten ott róla beszélnek. — Átülök egy másik asztalhoz — gon­dolta, de ugyanekkor eszébe jutott a keresett szó és ott maradt. Itt tovább, lázasan, neki­­dühösödve, lüktető agygyal, de a harmadik oldalnál megint elakadt és ismét fölvetette a fejét. Az asszony, a szomszéd asztalnál, ugyan­ekkor tette le kezéből az egyik képes lapot és ragyogó, maliciózus, de máskülönben közöm­bös pillantása újra összeakadt a katona sze­mével. Mire Guszti előtt egyszerre elsötétült a világ. Görcsösen összeszorította kezében a tollat és rekedten, de olyan hangosan, hogy az egész kávéházban meghallották, elkiáltotta magát: — Mit fixiroz engem, ostoba liba?! A másik percben a férj arcul ütötte Gusztit, mire a pincérek és vendégek lefogták a Guszti kezét s a kihúzott kardját visszatétet­ték a hüvelyébe.* Másnap reggel még alig pitymallott, mi­kor a segédek érte jöttek Gusztiért. A fiatal­ember már ki volt mosdva, meglehetősen .

Next