Pesti Hírlap, 1911. december (33. évfolyam, 298-310. szám)
1911-12-16 / 298. szám
A Pesti Hírlap 1911. december 10., szombat, korona nevében Horvátország fölött. Törvény-, télen, alkotmányellenes, törvénytipró, nem tisztakezű; •a magyarság hangosan megtagadja, mert ellene dolgozik a rábízott tartományokban: kérdezzük tehát, kinek a nevében uralkodik és dúl Horvátországban Tomasics? A Tomasics garázdálkodása és tetőzéseképen ez a mai választás egyébként csak végső fejlődési foka, legszélsőbb megnyilvánulása annak a kormányzási rendszernek, amit a szabadelvű uralom Horvátországban meghonosított. Egy szegény országnak erőszakkal elmaradóban tartása, hogy egy politikai klikk és társadalmi hozzátartozói, valamint a bécsi körök kiküldöttei uralmon maradhassanak. Teszik pedig mindezt a magyar érdek nevében. Rámutatnak, hogy az ország politikai hangadói közt a magyargyűlölet hangversenye szól . . . Természetes, hisz azoknak, akik ma szóhoz jutnak Horvátországban, szükségük van a magyarellenes jelszavakra, ezzel csinálnak maguknak spanyolfalat üzleteik és karrierjeik elé. Ezzel szemben nem az volna a magyar korona nevében való kormányzás feladata, hogy fölvegye a horvát politikával a versenyt magyargyűlölet dolgában. Hanem ott vannak a sürgős és nagy feladatok, amelyek teljesítésével egy ország áldását vonhatnák magukra. A félszázadnál öregebb császári pátensek helyett, modern és jó törvények, szociális gondoskodás, az elmaradott ország energiáinak fölszabadítása, gazdasági föllendítés, szóval Horvátországnak az európai országok közé emelése. Még üzletnek is jó volna ez nekünk, mert meddig fogunk még ráfizetni a horvát kormányzásra, hogy Tomasicsék választási vesztegetésekre költsék a pénzünket? . . . A dolgozó és nem a politizálókhoz kell fordulnunk! Az a horvát és szerb paraszt, aki nyögve nyögi most az ország intézményekben és gazdaságiakban elmaradott voltát, nem fog magyargyűlöletre gondolni, ha látja, hogy aki segít rajta, a magyar állam! . . . A képviselőház ülése. A képviselőház szombaton délelőtt tíz órakor ülést tart. Napirend: a közoktatásügyi tárca költségvetési vitájának folytatása és interpellációk nagy vezénylete alá tartozó tizennyolcadik hadosztályhoz, mint beosztott lovasság, csatlakozzunk. Azonban utólag változást szenvedett a diszpozíció s a mi helyünkre két svadron Wallmoden-ulán is került Varasdról. Nyilván az volt a cél, hogy mielőbb átjussunk a Száván s a közeli terepet földerítsük. Az összpontosítási átkelés helyéül Bród lett kijelölve. Alig egy félórával a parancs érkezése után, szakadó esőben, elindultunk. A fogadósné könnyes szemekkel hálálkodott még az uolsó pillanatban is s miközben kötényével a szemét törülgette, egyre sopánkodott, hogy milyen vétek, ennyi gyönyörűséges huszárt a halál torkába vinni. Azt hiszem, alapjában szívből örvendett, hogy megszabadult tőlük. Dél felé egy majorhoz értünk, melynek tőszomszédságában nagy parktól körülvett úri ház állott. Régebben egy horvát főúr, akkoriban egy ismert nevű bécsi milliomos gyáros tulajdona. képezte az ingatlan, aki, amint hírét vette érkezésünknek, a tiszteket előzékenyen ebédre invitálta, a legénységet pedig bőkezűen megvendégelte. Ezzel kapcsolatosan egy kis incidens keletkezett. Mikor ugyanis már búcsúzni készültünk, hogy folytassuk utunkat, a háziúr, nem csekély zavarban, azon észrevétellel lepett meg bennünket, hogy az asztalterítő, melyen étkeztünk, érthetetlen módon eltűnt. Szóra sem érdemesítené a dolgot, — mentegetődzött — ha a felesége nem volna oly pedáns, rendszerető asszony. S azon abrosz a kelengyéjéből való darab. Kínosan érintett bennünket az eset, mert kétségtelennek látszott, hogy a szóbanforgó térítőt csak a huszárok valamelyike tüntethette el. Hárman közülük, a kapitány parancsára, ugyanis segédkeztek a felszolgálásnál. Persze, rögtön nagy inquisitió, mely azonban semmit sem derített ki. Hasonlóképen a legénység soraiban eszközölt alapos motozás és kutatás. Ily körülmények között be kellett azzal érnünk, hogy legeszmébb sajnálatunknak adjunk kifejezést. Kártérítésről, természetesen, szó sem lehetett. A kapitányunk, amint elindultunk, egy valóságos dührohamon esett át s fogadkozott, hogy felkötteti a tettest, ha kézre kerül a gazember. A véletlen, hamarabb, mintsem gondoltuk, világosságot vetett a történtekre. Amint ugyanis átnyergelés céljából megállapodunk s a hevedereket megeresztik, a kapitányunk lova jó kedvében egy nagyot ugrik, mely alkalommal valami fehérség csillámlik elő a nyeregtakaró alól. Jobban oda nézünk, hát, uramfia, megismerjük a keresett asztalterítőt. Hogyan kerül ez a kapitány úr nyerge alá? Ezek után már nem volt nehéz dolog a tényállást megállapítani. A kapitányunk legénye kétségtelenül valami emléket akart magával vinni s úgy okoskodván, hogy a századparancsnok lovát biztosan elkerüli a gyanú, az abroszt kellően összehajtogatva, a derék paripa hátán helyezte el. A kapitány első fellobbanásában brevi mann intézte el az ügyet, a kiszabott kikötéseken felül úgy helyben hagyva huszár Enyvest, hogy még az unokái is megemlegetik. De legalább elmegy majd a kedvük örökre, hogy idegen házból emléket vigyenek magukkal. Tovább haladunk az elázott úton és az egyik bajtárs, egy főhadnagy, a következő élményét beszéli el, mely néhány nappal előbb történt meg vele. Egy este, — meséli — a szakaszommal holtra fáradtan, valami ngyobb helységbe érkezem, hol is a fogadóban szállásolnak el bennünket. Hamarosan elhelyezkedtünk, megvacsoráztam s utána nyomban lefeküdtem. Alig, hogy elaludtam, nagy robajjal döngetik a szobám ajtaját. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Kinézek,a fogadós áll előttem. Magából kikelve panaszolja, hogy a huszárok ellopták egyik hízóját. „ Nagyot káromkodtam s meghagytam a zugsführernek, hogy minden zugot felkutasson, tűvé tegyen mindent. Egy fél óra múlva a szakaszvezető jelenti, hogy semmilyen nyomra nem akadt. A huszárok arra hivatkoztak, hogy az előbb cigányok jártak a faluban, bizonyosan azok vitték el a hízót. Hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet, magam vizitáljam meg apróra a szakaszomat, de teljesen eredménytelenül. A disznónak hűlt helye. A fogadós, látván, hogy alaptalanul gyanúsította a huszárokat, kellő, bocsánatkérések után odébb állt, belenyugodva abbba, hogy a cigányok lesznek a tettesek. Korán reggel tovább vonultunk s egész napi mars után éjjeli szállásra újra egy kis faluba tértünk be. Mielőtt magam is otthoniasan berendezkedtem volna, meg akartam nézni, a lovaink hogyan vannak elhelyezve, mely célból szemlél, indultam. , Mindjárt, amint az első házba belépek, kellemes peuttuyeszag üti meg az orromat. A A helyzet (A bécsi tanácskozások. — A miniszterelnök hazaérkezése. — Nem lesz újabb békeakció? — Conrad bukása a Reichsratban.) Pénteken a közös hadügyminiszter elnöklésével és a két miniszterelnök, valamint a két honvédelmi miniszter részvételével közös miniszteri tanácskozás volt Bécsben. A félhivatalos jelentés csak annyit mond, hogy az értekezlet a véderőjavaslatokkal foglalkozott. Ámde joggal merül fel először is az a kérdés, hogy mi tette ismét szükségessé a véderőjavaslatokkal való foglalkozást. A múlt heti közös miniszteri értekezleten már megállapították volta, hogy a király ragaszkodik a mostani védettójavaslatokhoz és hogy úgy a hároméves szolgálathoz való visszatérés terve, mint a provizórikus megoldás, mely az újonclétszámnak 30 000 fővel való fölemelését célozta, végleg elejtetek. A mai közös miniszteri értekezlet tehát kétségtelenül a véderőjavaslatokon ejtendő módozásokkal foglalkozott. Bécsi jelentések szerint fölvetették az altiszti kérdést , megvitatták azokat a módozatok, melyek mellett ez a kérdés a két parlament megnyugtatására elintézhető benne. Hír van arról is, hogy a közös hadügyminisztériumban már kész is a megoldási tervezet, mégpedig oly alapon, hogy az artisztikart nem háromévi kényszerszolgálattal fogják toborozni, hanem anyagi jutalmazással, ami természetesen a hadügyi költségek újabb jelentékeny megterhelésével járna. A közös miniszteri értekezleten az altiszti kérdésen kívül a kormányoknak egyéb módosító kívánságaival is foglalkoztak, így különösen azokkal, amelyek bizonyos szolgálatbeli könnyítésekre és a terhek enyhítésére vonatkoznak. A közös miniszteri értekezlet után a miniszterelnök a honvédelmi miniszterrel együtt visszatért Budapestre s mint részletes tudósításunkban is olvasható, egyenesen a munkapártba sietett. Ez a sietség igen megokolt volt, pláne a mai képviselőházi ülés után, melyben Návay elnök indítványára elhatározta a Ház, hogy a véderőt már a szombati ülés napirendjéről is leveszi a költségvetési vita gyorsabb letárgyalása érdekében. Návay indítványa egy napi megtakarítást jelent s csodálatos, hogy mikor Székely miniszter nemrég ugyanezzel az indítványnyal állott az ellenzék elé, a munkapárt és a miniszterelnök sietett őt a kormányprestige jelszaván dezavuálni. Holott, ha már akkor veszik le a véderőjavaslatokat a napirendről, legalább két napot takaríthattak volna meg a költségvetés számára. Az ellenzéken ebből kifolyólag alaposan szemére is hányják a kormánynak s pártjának azt a tanácstalanságát, mely az utóbbi napok eseményeiből oly nyilvánvalóvá lett. Nagyon is ráfért tehát a munkapártra, hogy hosszabb idő óta távol volt vezére Budapestre érkezte után azonnal pár hívei körébe siessen és őket lehetőleg megnyugtassa. A miniszterelnök megjelenése a munkapártban máris bátorságot látszott önteni a közkatonákba, akiknek hangulata ismét harciassá vált. Hirdetik, hogy a kormány nem fog újabb béketárgyalásokat kezdeményezniaz ellenzékkel s egészen elfelejtik, hogy a karácsonyi szünet után Ausztriában is aktuálissá váló véderőjavaslatok parlamenti elintézése érdekében még az osztrák miniszterelnök is szükségesnek fogja tartani az osztrák pártokkal való egyezkedést. Amíg a miniszterelnök Bécsből Budapestre utazott, azalatt osztrák kollegája a Reichsrathban gondoskodott egy kellemetlen ajándékról számára, amit egyenesen utána küldött. Stürgkh már ma válaszolt arra az interpellációra, mely a Reichsrathban hangzott el Conrad bukása miatt. Úgy látszik, nagyon türelmetlen volt, vagy pedig sajnálta magyar kollegájától azt a kis közjogi vívmányt is, melyet nemrég a tripoliszi kérdés miatt előterjesztett interpelláció kapcsán elismertek neki. Akkor Magyarország és Ausztria parlamentjeiben a paritásnak megfelelően egy napon adta meg a két miniszterelnök azonos válaszát. Most már Apponyinak nem is kell kíváncsiskodnia, hogy Conrad interpellációjára mit fog felelni a magyar miniszterelnök a jövő héten.