Pesti Hírlap, 1911. december (33. évfolyam, 298-310. szám)

1911-12-16 / 298. szám

A Pesti Hírlap 1911. december 10., szombat, korona nevében Horvátország fölött. Törvény-, télen, alkotmányellenes, törvénytipró, nem tisz­­takezű; •a magyarság hangosan megtagadja, mert ellene dolgozik a rábízott tartományok­ban: kérdezzük tehát, kinek a nevében uralko­dik és dúl Horvátországban Tomasics? A Tomasics garázdálkodása és tetőzéseké­­pen ez a mai választás egyébként csak végső fejlődési foka, legszélsőbb megnyilvánulása annak a kormányzási rendszernek, amit a sza­badelvű uralom Horvátországban meghonosí­tott. Egy szegény országnak erőszakkal elma­radóban tartása, hogy egy politikai klikk és társadalmi hozzátartozói, valamint a bécsi kö­rök kiküldöttei uralmon maradhassanak. Te­szik pedig mindezt a magyar érdek nevében. Rámutatnak, hogy az ország politikai hang­adói közt a magyargyűlölet hangversenye szól . . . Természetes, hisz azoknak, akik ma szóhoz jutnak Horvátországban, szükségük van a ma­gyarellenes jelszavakra, ezzel csinálnak ma­guknak spanyolfalat üzleteik és karrierjeik elé. Ezzel szemben nem az volna a magyar korona nevében való kormányzás feladata, hogy fölvegye a horvát politikával a versenyt magyargyűlölet dolgában. Hanem ott vannak a sürgős és nagy feladatok, amelyek teljesíté­sével egy ország áldását vonhatnák magukra. A félszázadnál öregebb császári pátensek he­lyett, modern és jó törvények, szociális gon­doskodás, az elmaradott ország energiáinak fölszabadítása, gazdasági föllendítés, szóval Horvátországnak az európai országok közé emelése. Még üzletnek is jó volna ez nekünk, mert meddig fogunk még ráfizetni a horvát kormányzásra, hogy Tomasicsék választási vesztegetésekre költsék a pénzünket? . . . A dolgozó és nem a politizálókhoz kell fordulnunk! Az a horvát és szerb paraszt, aki nyögve nyögi most az ország intézményekben és gazdaságiakban elmaradott voltát, nem fog magyargyűlöletre gondolni, ha látja, hogy aki segít rajta, a magyar állam! . . . A képviselőház ülése. A képviselőház szomba­ton délelőtt tíz órakor ülést tart. Napirend: a köz­oktatásügyi tárca költségvetési vitájának folyta­tása és interpellációk­ nagy vezénylete alá tartozó tizennyolcadik had­osztályhoz, mint beosztott lovasság, csatlakoz­zunk. Azonban utólag változást szenvedett a diszpozíció s a mi helyünkre két svadron Wall­­moden-ulán is került Varasdról. Nyilván az volt a cél, hogy mielőbb átjussunk a Száván s a közeli terepet földerítsük. Az összpontosítás­i átkelés helyéül Bród lett kijelölve. Alig egy félórával a parancs érkezése után, szakadó esőben, elindultunk. A fogadósné könnyes szemekkel hálálko­dott még az uolsó pillanatban is s miközben kötényével a szemét törü­lgette, egyre sopánko­dott, hogy milyen vétek, ennyi gyönyörűséges huszárt a halál torkába vinni. Azt hiszem, alapjában szívből örvendett, hogy megszaba­dult tőlük. Dél felé egy majorhoz értünk, melynek tőszomszédságában nagy parktól körülvett úri ház állott. Régebben egy horvát főúr, akkori­ban egy ismert nevű bécsi milliomos gyáros tu­lajdona. képezte az ingatlan, aki, amint hírét vette érkezésünknek, a tiszteket előzékenyen ebédre invitálta, a legénységet pedig bőkezűen megvendégelte. Ezzel kapcsolatosan egy kis incidens ke­letkezett. Mikor ugyanis már búcsúzni készültünk, hogy folytassuk utunkat, a háziúr, nem csekély zavarban, azon észrevétellel lepett meg ben­nünket, hogy az asztalterítő, melyen étkeztünk, érthetetlen módon eltűnt. Szóra sem érdemesí­tené a dolgot, — mentegetődzött — ha a felesé­ge nem volna oly pedáns, rendszerető asszony. S azon abrosz a kelengyéjéből való darab. Kínosan érintett bennünket az eset, mert kétségtelennek látszott, hogy a szóbanforgó té­rítőt csak a huszárok valamelyike tüntethette el. Hárman közülük, a kapitány parancsára, ugyanis segédkeztek a felszolgálásnál. Persze, rögtön nagy inquisitió, mely azonban semmit sem derített ki. Hasonlóképen a legénység so­raiban eszközölt alapos motozás és kutatás. Ily körülmények között be kellett azzal érnünk, hogy legeszm­ébb sajnálatunknak ad­junk kifejezést. Kártérítésről, természetesen, szó sem lehetett. A kapitányunk, amint elindultunk, egy valóságos dührohamon esett át s fogadkozott, hogy felkötteti a tettest, ha kézre kerül a gaz­ember. A véletlen, hamarabb, mintsem gondol­tuk, világosságot vetett a történtekre. Amint ugyanis átnyergelés céljából meg­állapodunk s a hevedereket megeresztik, a ka­pitányunk lova jó kedvében egy nagyot ugrik, mely alkalommal valami fehérség csillámlik elő a nyeregtakaró alól. Jobban oda nézünk, hát, uramfia, megismerjük a keresett asztal­terítőt. Hogyan kerül ez a kapitány úr nyerge alá? Ezek után már nem volt nehéz dolog a tényállást megállapítani. A kapitányunk legé­nye kétségtelenül valami emléket akart magá­val vinni s úgy okoskodván, hogy a századpa­rancsnok lovát biztosan elkerüli a gyanú, az abroszt kellően összehajtogatva, a derék paripa hátán helyezte el. A kapitány első fellobbanásában brevi mann intézte el az ügyet, a kiszabott kikötése­ken felül úgy helyben hagyva huszár Enyvest, hogy még az unokái is megemlegetik. De leg­alább elmegy majd a kedvük örökre, hogy ide­gen házból emléket vigyenek magukkal. Tovább haladunk a­z elázott úton és az egyik bajtárs, egy főhadnagy, a következő él­ményét beszéli el, mely néhány nappal előbb történt meg vele. Egy este, — meséli — a szakaszommal holtra fáradtan, valami ngyobb helységbe ér­kezem, hol is a fogadóban szállásolnak el ben­nünket. Hamarosan elhelyezkedtünk, megva­­csoráztam s utána nyomban lefeküdtem. Alig, hogy elaludtam, nagy robajjal döngetik a szo­bám ajtaját. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Kinézek,­­­a fogadós áll előttem. Magából ki­kelve panaszolja, hogy a huszárok ellopták egyik hízóját. „ Nagyot káromkodtam s meghagytam a zugsführernek, hogy­ minden zugot felkutasson, tűvé tegyen mindent. Egy fél óra múlva a szakaszvezető jelenti, hogy semmilyen nyomra nem akadt. A huszá­rok arra hivatkoztak, hogy az előbb cigányok jártak a faluban, bizonyosan azok vitték el a hízót. Hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet, magam vizitálja­m meg apróra a szakaszomat, de teljesen eredménytelenül. A disznónak hűlt helye.­­ A fogadós, látván, hogy alaptalanul gya­núsította a huszárokat, kellő, bocsánatkérések után odébb állt, belenyugodva abbba, hogy a cigányok lesznek a tettesek. Korán reggel tovább vonultunk s egész napi mars után éjjeli szállásra újra egy kis faluba tértünk be. Mielőtt magam is otthoniasan berendez­kedtem volna, meg akartam nézni, a lovaink hogyan vannak elhelyezve, mely célból szemlél, indultam. , Mindjárt, amint az első házba belépek, kellemes peuttuyeszag üti meg az orromat. A A h­elyzet (A bécsi tanácskozások. — A miniszterelnök haza­érkezése. — Nem lesz újabb békeakció? — Conrad bukása a Reichsratban.) Pénteken a közös hadügyminiszter el­nöklésével és a két miniszterelnök, valamint a két honvédelmi miniszter részvételével közös miniszteri tanácskozás volt Bécsben. A félhi­vatalos jelentés csak annyit mond, hogy az értekezlet a véderőja­vaslatokkal foglalkozott. Ámde joggal merül fel először is az a kérdés, hogy mi tette ismét szükségessé a véderőja­­vaslatokkal való foglalkozást. A múlt heti kö­zös miniszteri értekezleten már megállapítot­ták volta, hogy a király ragaszkodik a mostani védettójavaslatokhoz és hogy úgy a hároméves szolgálathoz való visszatérés terve, mint a pro­vizórikus megoldás, mely az újonclétszámnak 30 000 fővel való fölemelését célozta, végleg el­ejtetek. A mai közös miniszteri értekezlet tehát kétségtelenül­­ a véderőjavaslatokon ejtendő módoz­ásokkal foglalkozott. Bécsi jelentések szerint fölvetették az altiszti kérdést , megvitatták azokat a módozatok, melyek mel­lett ez a­ kérdés a két parlament meg­nyugtatására elintézhető benne. Hír van arról is, hogy a közös hadügyminisztériumban már kész is a megoldási tervezet, még­pedig oly alapon, hogy az artisztikart nem háromévi kényszerszolgálattal fogják toborozni, hanem anyagi jutalmazással, ami természetesen a hadügyi költségek újabb jelentékeny megterhe­lésével járna. A közös miniszteri értekezleten az altiszti kérdésen kívül a kormányoknak egyéb módosító kívánságaival is foglalkoztak, így különösen azokkal, amelyek bizonyos szol­gálatbeli könnyítésekre és a terhek enyhítésére vonatkoznak. A közös miniszteri értekezlet után a mi­niszterelnök a honvédelmi miniszterrel együtt visszatért Budapestre s mint részletes tudósí­tásunkban is olvasható, egyenesen a munka­pártba sietett. Ez a sietség igen megokolt volt, pláne a mai képviselőházi­ ülés után, melyben Návay elnök indítványára elhatározta a Ház, hogy a véderőt már a szombati ülés napirend­jéről is leveszi a költségvetési vita gyorsabb le­­tárgyalása érdekében. Návay indítványa egy napi megtakarítást jelent s csodálatos, hogy mikor Székely miniszter nemrég ugyanezzel az indítványnyal állott az ellenzék elé, a munka­párt és a miniszterelnök sietett őt a kormány­­prestige jelszaván dezavuálni. Holott, ha már akkor veszik le a véderőjavaslatokat a napi­rendről, legalább két napot takaríthattak vol­na meg a költségvetés számára. Az ellenzéken ebből kifolyólag alaposan szemére is hányják a kormánynak s pártjának azt a tanácstalan­ságát, mely az utóbbi napok eseményeiből oly nyilvánvalóvá lett. Nagyon is ráfért tehát a munkapártra, hogy hosszabb idő óta távol volt vezére Budapestre érkezte után azonnal pár­­ hívei körébe siessen és őket lehetőleg megnyug­tassa. A miniszterelnök megjelenése a munka­pártban máris bátorságot látszott önteni a közkatonákba, akiknek hangulata ismét har­ciassá vált. Hirdetik, hogy a korm­ány nem fog újabb béketárgyalásokat kezdeményezni­­az ellenzékkel s egészen elfelejtik, hogy a ka­rácsonyi szünet után Ausztriában is aktuá­­­­lissá váló véderőjavaslatok parlamenti elin­tézése érdekében még az osztrák miniszterel­nök is szükségesnek fogja tartani az osztrák pártokkal való egyezkedést. Amíg a miniszterelnök Bécsből Buda­pestre utazott, azalatt osztrák kollegája a Reichsrathban gondoskodott egy kellemetlen ajándékról számára, amit egyenesen utána küldött. Stürgkh már ma válaszolt arra az in­terpellációra, mely a Reichsrathban hangzott el Conrad bukása miatt. Úgy látszik, nagyon türelmetlen volt, vagy pedig sajnálta magyar kollegájától azt a kis közjogi vívmányt is, me­lyet nemrég a tripoliszi kérdés miatt előter­jesztett interpelláció kapcsán elismertek neki. Akkor Magyarország és Ausztria parlament­jeiben a paritásnak megfelelően egy napon ad­ta meg a két miniszterelnök azonos válaszát. Most már Apponyinak nem is kell kíváncsis­kodnia, hogy Conrad­ interpellációjára mit fog felelni a magyar miniszterelnök a jövő héten.

Next