Pesti Hírlap, 1912. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1912-02-04 / 30. szám
__8 nyujtják egyébként azt a reményt, hogy az egyesület nagyjelentőségű és maradandó missziót fog a magyar közművelődés érdekében teljesíteni. Pesti hírlap 1912. február 4., vasárnap. • A meztelen táncosnő Budapesten. — .4 pénteki előjáték. — Egy leánytrtó érkezett pénteken Budapestre. Nem magától jött, bár ez is szándékában volt. Hívták őt, kitűnő" tisztességben megélemedett "családapák és nemes erkölcsi Gyomjtól egy helyben is alig állani tudó családreménységek, serdültek és serdületlenek. Kiáltottak érte, táviratoztak utána, forró megkivánással/mig végre megérkezett. Csütörtökre ígérte, de csak pántokon jött. — Csak hogy megérkezett! .— Végre, végre ! Adore Via Villány az, aki megérkezett, ő az, aki meztelenül táncolta végig a kontinenst, s akik úgy epekedtek érte és érgekkel fizették meg a meztelenségnek ezt a ledér kis szélhámosnőjét, azok a Lipótvárosi Casinó tagaiai voltak. Illetőleg disztinguáljunk. A Lipótvárosi Kaszinóban voltak bizonyára olyan, tiszteletreméltó tagok is, akik ellenezték azt, hogy épen egy exponáltan felekezeti színű társaskör kompromittálja magát Villány Adoróéval, azonban voltak mások, akiknek szava ugylátszik döntőbb s ezek a magjuk erkölcsi és ízlésbeli rizikójára intézkedtek és így lett színhelyévé a kaszinó decensen ízléses diszterme a ravaszkodó kéjelgésnek és önmagát beeszenyéző idegjátéknak. Délután öt óra tájban süni egymásutánban érkeztek a Lipótvárosi Kaszinó ,Nádor utca tíz szám alatt levő palotája elé a gummikerekű fogatok, autók és egylovas bérkocsik. A mágnáselőkelőségű prémbundás kapus szép sorjában emelte ki a kocsik mélyéből fővárosunk karakterisztikus személyiségeit, akik a nagy eseményhez elozták feleségüket és serdült leányaikat is. Akadt egy-két igazi mágnás is, egy-két kékvérű, ezek is eljöttek, hogy lássanak „valamit.“ A díszterem kicsinek bizonyult, oly sokan jöttek. Aki hol tehette, ott helyezkedett el. Egyesek a plüssdiványokra álltak, mások székekre kapaszkodtak és úgy várták a nagy pillanatot, amikor meg fog jelenni, a külön erre a célra épített és bársony szőnyeggel borított dobogón, Villány Adorée. Az emelvényen egyébként az operaházi zenekar hét tagja ült. Ezek szolgáltatták a kísérő zenét a táncokhoz. Egynegyed hat volt, amikor végre megkezdődtek a produkciók. A zenekar rázendített valami keleti motívumú táncdalra, a terem elsötétedett egy kevéssé és kilejtett a nézők elé fátylakba burkoltan egy sápadt arcú táncosnő, Villány Adorce. Az első táncszáma némi csalódást okozott, mert a kisasszony testének csupán a körvonalai látszottak a fátyol alól és idomai egyébként be voltak takarva. Ez a produkciója nem is keltett valami nagy izgalmat. Ezután következett a méhtánc, amelynél a kisasszony szökdécselésekkel, apró ugrásokkal egy nem látható és nem röpködő méhet igyekszik elfogni a fátylával. Ez a tánc már jobban tetszett. Villánynak a felső testén nem volt egyáltalán fátyol, avagy ékszerdíszités. A keblei kis, félgömbhöz hasonló leányos keblek, idegesen vibráltak minden mozdulatára s ez a ritmikus mozgás, melyhez a test áttetsző formáinak kihívó lüktetése, dülöngélése járult, megtették a hatásukat. Egy-egy komoly üzletember arca halványszürkére fakult a nagy erotikus izgalmak következtében. A hölgyek ziháló keblekkel, előre hajtott fejjel élvezték Villány meztelen őrjöngését. Amikor a nászhangulattal telített nézők már izgatottan forgolódtak a helyükön, akkor, a bódulat tetőfokán ért véget a produkció, amelyet megdermedten, némán vettek tudomásul. Csak amidőn ismét világos lett a terem, akkor eszméltek és törülgették a szemüket. Az emberek fáradt,, láz utáni mosolygással néztek egymásra. A nagy fényességben szégyelték egy kicsit magukat egymás előtt és a közvélemény ezt látszott mondani: — Hallatlanul aljas dolog, amit ez a nő ott fönn művel, de jólesik nézni és fölhevülni tőle. Azonban nincs sok idő a refleksziógyűjtésre. A teremben ismét elalszanak a lámpák, a hat operai tag megint valami keleti dünnyögőt játszik. Ezúttal Salome hétfátyol-tánca következik. Villányon fekete paróka van, meredten néz széjjel, amikor megjelenik és a zene ütemére a varietészínpadokról ismert has- és hát-táncot kezdi járni. Aztán minden átmenet nélkül szépen lecsavargatja magáról a fátylakat. Előbb a karjáról, aztán a combjáról, majd a kebleiről és így végig. Már teljesen mezítelen, még csak egyetlen, tökéletesen áttetsző fátyolka húzódik el a köldöke alatt és most várjuk, hogy mi lesz. Már sejtünk mindent, mi több, kézzelfoghatóan előttünk van egy leányos testű nő minden rejtett bája. A szemünk előtt remegnek a keblek, a mezítelen has is előttük vet ráncokat, a ház összes hullámvonalait görbe síkok formájában nézhetjük, de egy szál fátyol, a hetedik, az még mindig nem került le és nem is kerül le ma. A táncosnő néhány forgolódás után, miközben egy pár merész rúgást is végzett, gyorsan a földre guggol, az ölébe kapkodja a fátylakat és mintha fürdőkádból lépett volna ki, kiszaladt a színpadról egy ajtón keresztül, amely az öltözőjéhez vezet. Ezután még néhány meztelen táncprodukció következett, de ezek már nem keltettek nagyobb meglepetést. Villány, tekintettel a családi jellegre, nem tette le sehol sem a fügefa-levelet jelképező fátyoldarabot , enélkül pedig lassan megszokottá és unottá is vált. A tánca ugyanis egészen jelentéktelen szökdécselésből áll s amivel hat, az csupán meztelen nőiessége — amivel minden nő hat. Az előadásnak vége volt. A kisasszony egy pár táncszámot kihagyott, de igazán csak a vérmesebbek érezhették ennek a hiányát, akik zúgolódtak is egy kicsit miatta. Elhangzott csöndesen egy pár méltatlankodó kijelentés is. Voltak ugyanis olyan, kaszinó-tagok, akiknek a jó ízlése és erkölcsi érzése, bár későn, fölháborodott azon, hogy a kaszinó, vezetősége eféle perverz ízléstelenségekkel traktálja a tagokat. Azöm azonban, a házasodásnak induló öregebb urak és az aranyifjúság, csettintett a nagyszerűségekhez, s úgy látszik ezeknek akartak Villány idehozatalával a kedvükben járni. * A táncprodukciók után fölkerestem öltözőjében Villány Adercet, aki igen lekötelezően kedves volt és nem várakoztatott magára. Öltözővé a díszterem mellett egy kis szobát rendeztek be számára. Ebben a kis szobában azonban a vétkezést és öltözést, már amennyiben erről nála szó lehet, egy ajtóval lecsukható vörös spanyolfal mögött végezte. Ez célszerű volt azért is, mert a szobácskát a Lipótváros urai töltötték meg zsúfolásig, bizonyára nem azért, hogy egymást nézzék. Villány Aderée tehát, hogy zavartalanul beszélgethessen velem, behívott magához a spanyolfal mögé. Épen betoppantam, amikor a kisasszony török mintákkal díszített gallért borított a testére. Mosolyog. Az arca még festékes és bár ne mosolygott volna . . . — Üdvözlöm, — mondja — tessék helyet foglalni. Leül egy ruhákkal telerakott székre, én is helyet foglalok és Adorée még egyre mosolyog. Egészen udvariatlanul ki kell jelentenem, hogy soha, a legridegebb utcasarkon sem adatott látnom, a hozzá hasonló kiélt, csontvázszerű ványadt női arc. — Hogy tetszett a táncom? — kérdi Udvarias frázissal válaszolok és megkérdem tőle, hogy honnan származott hozzá a Villány név. — A nagyszüleim magyarok voltak és kivándoroltak Franciaországba. Én Rouenban születtem és természetesen francia vagyok. Tizennégy éves koromban azonban Németországba kerültem s igy inkább érzem magam németnek, mint franciának. Magyarul persze egy szót sem tudok, s most vagyok először nagyszüleim hazájában. — Mivel foglalkozott, mielőtt táncosnővé lett ? — Színésznő voltam, staggionéknél működtem. Aztán támadt az az ideám, hogy táncolni fogok-Villány kisasszony e kijelentése után igen közönséges mozdulatot tett. Belenyúlt a testére terített gallér hátsó zsebébe és cigarettatárcát rántott elő, majd így szólt: — Ópiumos cigarettákat szívok, — akar? — Nem, hanem ön, úgy látszik, túlságosan szereti az extremitásokat. Ópiumos cigaretta, ön talán más formában is kedveli ezt a mérget? — Igen — mondja fentartás nélkül — az utóbbi időben ópiumot szívok, jól esik. — No és a testének, nem gondolja, hogy ez ártani fog? — Az én testemnek külön kultúrája van. Majd elmondom. Amikor fölkelek, pasteurizált tejből és kevés langyos vízből fürdőt veszek. Ezután jól letörlöm magam és egy sárgásfehér szilárd púderrel bedörzsölöm az egész testemet. Erre két pohár pezsgőt iszom és beburkolódzva, újra lefekszem, így maradok másfél óra hosszat s csak ezután öltözöm föl. Kis szünetet tart és igy folytatja: — Párisi lakásomon a vendégeimet már akkor fogadom, amikor a tejfürdőmet veszem. Illetőleg, még előbb, mert barátaimat beengedem ahoz a kis testmozgáshoz is, amit mezítelenül szoktam végezni a fürdés előtt. Nekem, aki a meztelenségből kultuszt csinálok, igazán mindegy, hogy mikor mutatkozom lepel nélkül azok előtt, akik engem szeretnek és akiket én is szeretek. Néha egyik-másik, persze, nem bir magával és turbátorrá lesz, — ilyenkor egyszerűen becsöngetem szerecsen szolgámat, egy hatalmas termetű afrikai eunuchot s ez megteszi mindig a hatást. — Megengedi — mondom — hogy én is bátrabban kérdezhessek, miután látom, hogy ön egészen nyíltan mond el nekem mindent. Igen? Tehát, mondja kérem, ön, aki mindenkinek megmutatja bájait, milyen a magánéletben. Ért, ugye, de ha túl indiszkrét lettem volna . . . — Megmondhatok mindent. A férfiaktól tartózkodom, mert a szerelem árt a szépségnek, ellenben ... — Ellenben . . . — Van egy nagyon kedves barátnőm, aki híven elkísér mindenhová. — Így, és ez a lelki barátság teljesen boldoggá teszi? — Igen — feleli és ravaszkodva nevet hozzá. — És milyen kapcsolatban van ön a művészettel ? — Oh, én minden porcikámmal a művészeté vagyok. A táncom, az én művészetem . . . — De hiszen ön az erotikát szolgálja a táncaival. És a csupasz érzékiség, némi idealizmus nélkül meg sem nevezhető művészetnek. Villány hallgat és kissé értelmetlenül néz rám. — Kegyed, ugye bár, egészen meztelenül, a nélkül a fátyoldarabka nélkül, föllép szombat este a Lipótvárosi kaszinóban. Csupa férfi előtt? — Az nekem mindegy, hogy kik előtt lépek föl. — Jó jó, de azok az urak nem olyan nagyon művészetbarátok és csak izgató mulatságot akarnak, amikor vacsora után ön ott táncol majd előttük. — És aztán? Megfizetnek érte, hát táncolok nekik teljes tökéletesen lepel nélkül. Az ő bajuk lesz, ha izgulnak. — Bravó, ezt jól mondta. Még csak egyet. Az ön testének messziről valami sajátságos fénye van. Közelről ugyebár . . . Villány kisasszony nem várta be, amíg állítmányt teszek a mondatom után, hanem egy ugrással fölkelt, szétnyitotta hosszú gallérját és ott állt előttem úgy, ahogy párisi gavallérjai előtt szokott. — Köszönöm — mondtam — látom, hogy közelről is kifogástalan a szine. Majd meghal nagyság, ha nem takaródzik be. Villány András szétfogadott és betakarta testét, mire elbúcsúztam tőle, a kacér kis Adoréetől, aki úgy értékesíti a meztelenségét, ezúttal a Lipótvárosi Kaszinóban, mint az utcák nyomorult leányai a szerelmüké.S. S.