Pesti Hírlap, 1912. április (34. évfolyam, 79-103. szám)

1912-04-07 / 84. szám

Budapest, 1912, XXXIV. évfolyam, 84. (11.705.) szám, Vasárnap, április 7. SZERKESZTŐSÉP : Budapest, Váci-körűt 78. I. emel.t. Telefon 28-45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körűt 78. Telefon 29—40. megjelenik hétfő kivételével minden nap. Előm­zeTt* Arak* Égés* évre.............28 K — f félévre............................0 Negyedévre........... 7 „ — „ Egy hőre.................... 2 „40„ Egyes szám ára 10 f. Hírteté­k díjszabás szerint. Az ipró hírtistá­kra vonatkozó Bünden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. A Pesti Hírlap következő száma kedden , április 9-én - hajnalban jelenik meg. Egy húsvéti cikk emléke. Valamikor réges-régen Deák Ferenc írt egy húsvéti vezércikket, ami közelebb vitte a nemzetet jogai érvényesítéséhez. Ha most a húsvéti évfordulón eszünkbe jut ez a régi his­tória, szinte hihetetlennek tűnik fel. Hát le­het az izlott betűvel jogot kivívni, újságcikket az országnak használni? — Bizony, ha most ■végigtekintünk a megszaporodott hírlapok cik­kein, a mai nemzedék alig tudja megérteni ezt. A dekadencia, a nemzeti sülyedés érzik itt is. ^Szomorúan időszerű ez a téma húsvéti prédikációnak, mert a körülmények nagyon hasonlóak. Bécsben mindig az volt a főtörek­vés, hogy a magyarok jogát elhomályosítsák, hogy aztán könnyebben megtagadhassák. Deák Ferenc ez ellen a bécsi törekvés ellen irta hi­res húsvéti cikkét, mely a magyar közjogot tiszta világításba helyezte s mely ha egyedüli okozója nem is volt, de legalább bevezetője és előhírnöke volt a korona és nemzet megértésé­nek s a 67-iki kiegyezésnek. Most ismét feltűnt Bécsben a törekvés, hogy a magyar közjogot elhomályosítsák. Sőt felelős magyar miniszter fogalmazta azt az írást, mely királyi kézirattal akart törvényt magyarázni És ugyan hol vannak a magyar közjogot védő újságcikkek, a kis és nagy Deák Ferencek? Ma annyira kipusztult már a köz­jogi érzék, hogy egyetemi tanár büntetlenül hirdetheti, hogy igaza van a királynak akkor, amikor a nemzet jogának törvényes elismerését királyi kézirattal akadályozza meg. Amióta nincsenek nemzeti királyaink, egész politikai küzdelmünk egy végtelen kör­ben kering s haladásunkat nem érezhetjük, mert nemzetünk mintegy taposómalomban lép­ked. Ezért évtizedek múltán is lényegben ugyanaz a helyzet áll előttünk, mint a negy­vennyolcas­ időkben. Küzdenünk kell közjogun­kért Bécscsel szemben, ahonnan el akarják mosni közjogunk határvonalait és egész sereg nemzeti jogot el nem ismernek s ugyanekkor feltámadnak egymás után állami egységünk ellen a nemzetiségek, íme, most legújabban a horvátok. Tehát a régi harc meg-megújul. De, fáj­dalom, régi erőnk, energiánk, közjogi érzé­künk s nemzeti érzésünk nagyon megfogyott, megkopott. Ha a napi sajtót a közvélemény tükrének lehet tekinteni akkor igazán szomorú kép tárul elénk, valahányszor nemzeti kérdé­sek merülnek föl. Deák Ferenc idejében rosszul fizetett né­hány újságíró írta a kevés példányban meg­jelenő hírlapokat. De akkor a nyomtatott be­tűnek szárnya kelt, mert a nemzeti gondolat segítette röptét. Akkor a vezércikknek súlya volt, mert eszme, elv és argumentum nehezí­tette. Akkor az írás maga cselekedet volt, amelynek hatása, következménye, eredménye lett. Ma már millió példányban röpködő új­ságlapok ólombetűiből aranyos életet él több száz újságíró. Egyik-másik újságnak politikai súlya is együtt nőtt a népszerűségével, ahol az író szabadon követheti meggyőződését, ahol szerkesztő és munkatárs közös nemzeti érzés­ben forrnak össze és semmiféle magánérdek meg nem nyirbálja szárnyait. De azért a sajtó ma már nem vezeti, csak követi a politikát. A cikkek nagy tömege nem irányítja eszmékkel és elvekkel a közvéleményt, hanem a legjobb esetben is csak visszhangja a közvéleménynek. Ma már alig van publicisztika, mely az ország boldogítására új utakat tör s gondolataival és eszméivel kikövezi előre a jövendő politika út­jait. A legtöbb cikk csak utánakullog a politi­kusoknak, akiknek beszédét vagy cselekedetét nem az igazság és a nemzeti jog kritikai mér­tékével, hanem pártállása, egyéni rokonszenve vagy érdeke szerint bírálja. A mai újságíró nem előidézője a politikai eseményeknek, csak riportere. Pedig annyira megsilányult pártjaiban, egyéneiben és irány­zatában az egész politikai világ, hogy­ száz­szorta nagyobb szükség volna ma arra, mint volt a múltban, hogy a politikai írók, a napi sajtó munkásai erős közjogi­­érzékkel ne csak ellenőrei, hanem részben vezetői is tervenek a nemzet politikai életének és a közgondolko­zásnak. Képviselők, államtitkárok, miniszterek és mindenféle politikai stréberek a dolog termé­szeténél fogva csak addig ragaszkodnak bizo­nyos nemzeti jogokhoz, amíg ezzel népszerű­séget szerezhetnek. De minden politikus lerázza magáról, akárcsak a kutya a vizet az összes elveit, meggyőződését eszméit mihelyt arról győződik meg, hogy egyéni érvényesüléséhez, valamely magas állásba jutásához akadályul szolgálnak azok. Rövid néhány esztendő alatt az orrunk előtt vedlett át Magyarország egész politikai világa. Az emberek egyik napról a másikra lettek 67-esből 48-asokká és viszont Ma hir­dettek mindenféle eszmét s holnap feladták va-­ y nagy színjáték. Irta: SZOMAllAZY ISTVÁN. A két detektív. — Ön az? — kérdezte egy hang az éj­szakába olvadó, szinte kísérteties nádas szé­lén, mely misztikus párbeszédet folytatott a Balaton hullámaival. Saáry határozatlan morgással válaszolt,­­ arra e pillanatban nem igen lett volna ké­pes, hogy érthető választ adjon. Oly hitvány­nak és alávalónak tűnt föl önmaga előtt a kémkedő vetélytárs szerepében, hogy legszíve­sebben megfojtotta volna a komédiást, aki hó­fehér Masáját befeketítette előtte. De türtőztette magát s kezet nyújtott a színésznek, majd nagynehezen arra is rászánta magát, hogy a rágalmazóval szóba álljon. — Nem gondolja, hogy némileg nevetsé­gesek vagyunk? — kérdezte cinikusan, miköz­ben a sötétség leple alatt megvetéssel végig­mérte a nők kedvencét. De Mozgay keserűen vállat vont. — Nevetségesek? Mi nevetséges van­ ab­ban, hogy egy ravasz kis perszóna hónapokon át a bolondját járatta velünk? Ön talán nem esküdött volna meg rá, hogy a tiszta és szep­lőtelen Madonnával van dolga? Különben akármily nevetségesek is voltunk, most elér­kezett a boszú órája, mert amilyen igaz, hogy Mozgay Sándor a nevem, ma éjjel nem fek­szem le addig, m­íg a nagysága titkos regé­nyének a végére nem járok ... Ünnepélyesen fölemelte a két ujját, mint a jelmezes, középkori drámákban szokta, de Saáry egy ideges mozdulattal leintette. — Nagyon lekötelez, ha elhagyja a szí­nészi pózokat mert ez az idő csakugyan nem alkalmas rá, hogy megrázó alakításokat pro­dukáljon. Inkább tűrje föl a gallérját, hogy az éjszakai hidegben meg ne haljön, mert a csen­gő hangjára magának életbevágó szüksége van. Mindketten megindultak a telep felé, ahol most már minden élet kihalt: a nyaralók nyakig burkolóztak a sötétségbe, a vendéglő ablakai álmosan behunyták tűzszemüket, csak a tó felől jövő szél volt ébren, mely­­dühösen rázta a redőnyöket és a fák koronáját. Az idő hirtelen rosszra fordult, a Balatonról titokza­tos jajveszékelés és sóhajtozás hallatszott s a finom homokra, melyen fehér tenniszcipők ti­pegtek a délelőtti napfényben, komor és nehéz esőcseppek hullottak. Pár perc múlva már ott állottak a Masa asszony nyaralója előtt, de annyira izgatottak voltak mind a ketten, hogy eleintén szinte kép­telenek lettek volna beszélni egymással. Az idő már jóval túlhaladta az éjfelet, a fáradt pestiek mind nyugodtan pihentek ágyaikban, de a Masa hálószobájából — a lebocsátott re­dőnyök hasadékain keresztül — csillámló fény vetődött ki az éjszakába ... Saáry szinte hipno­tizálva állt meg az ablak alatt, de a színész lábujjhegyen közelebb sompolygott az épület­hez s fülét odaszorította az ablak üvegéhez. És ekkor halkan, suttogva így szólott: — Jöjjön csak közelebb, akár azt is meg­hallhatja, milyen boldogan és jókedvűen cse­­vegnek ecrvmással . Sültek bele a spcrkö/'.plob­bi szerepembe, ha a nevetésüket is nem hal­lom... Akar velem fogadni, hogy ezek nem a behozatali vámokról beszélgetnek ... A képviselő megvetéssel torzította el az arcát, de csakhamar ő is elszánta magát arra az indiszkrécióra, hogy egy idegen ablak előtt leskelődjék. Csak határozatlan, elmosódó han­gokat hallott, de mégis az volt az impressziója, hogy odabenn lángoló, szerelmi jelenetet ját­szanak végig, hogy a Masa gúnyos arcocskája e pillanatban a temperamentum tüzétől csil­log s hogy hófehér, gyermekként mosolygó kis barátnője az érzéki asszony mámorával borul egy idegen férfi vállára ... — Nos, hát el tudja képzelni, hogy mi történik odabenn? — kérdezte az őszhajú szí­nész, miközben a Saáry karját idegesen meg­érintette. Mefisztói keserűséggel nevette el magát, de a képviselő hirtelen eltaszította magától s mélységes megvetéssel dörmögte: — Hogy odabenn mi történik, azt nem tudom, de amit idekünn cselekszünk, az közön­séges aljasság... Mi fogunk hozzá, hogy egy független úri asszony titkait kikémleljük?... Mondta valamelyikünknek, hogy szerelmes be­lénk, hogy a kedvünkért kolostori életet fog élni? Mi közünk hozzá, hogy kit fogad éjnek idején a lakásán? Édes barátom, nem akarok sértéseket mondani magának, de azzal tisztá­ban vagyok, hogy amit én cselekszem, az kö­zönséges és félre nem magyarázható jellem­­telenség... — Ezzel azt akarja mondani, hogy jobb lesz, ha eltakarodunk innen? — kérdezte a szécrény művész habozva. A Pesti Hírlap mai száma 160 oldal és ára 20 fillér

Next