Pesti Hírlap, 1912. szeptember (34. évfolyam, 207-231. szám)

1912-09-18 / 221. szám

­I 1912. szeptember 18., szerda. Pesti Hírlap________ Fodor Kálmán orrot mutat az ellenzéknek. Közben a képviselők észreveszik, hogy az el­nöki emelvény baloldalán levő bejáró magaslatán több munkapárti képviselő jelent meg és nézi a je­lenetet. Heves haraggal támadnak a kiváncsiak ellen: — Azokat miért nem vezetik ki? Maguknak arra van utasításuk, hogy üritsék ki a termet! Azo­kat a gazembereket is vezessék ki! A kíváncsiskodói munkapártiak hirtelen visz­­szahúzódnak, csak Fodor Kál­mán marad a helyén, gúnyosan mosolyog az ellenzék felé, azután orrot mutat az ellenzék felé. Az ellenzékből ez a gyere­kes, éretlen kötekedés és durva inzultus a dühös ki­törések egész rohamát váltja ki. — Gazember! Bitang gazember! — kiáltoz­zák egyszerre húszan is Fodor Kálmán felé. Fodor Kálmán ismét csak egy gyerekjátszó­­térről ismeretes szólásmóddal tud felelni. — Te vagy a gazember! — kiáltja az ellenzék felé és azzal nagy vitézül hirtelen eltűnik az aj­tóban. — Miért nem mennek arra a folyosóra! — kiáltja Förster Aurél a rendőrök felé fordulva és a munkapárti folyosó felé mutat. — Van ott elég gazember és tolvaj! • A Kelemen Béla körül folyó harc még csak most ért véget, Kelement hat rendőr a vállán cipeli a kijáró felé, Kelemen azonban az utolsó pillanatig vitézül rugdalózik. Ezalatt a rendőrök Szalay Lászlót húzzák ki nagy kínnal a helyéről. Szalay, amint egy pillanat­ra elengedik, hirtelen visszaül egy másik padba és kezdődik a harc, a dulakodás elölről. Következik Förster Aurél kicipelése. Förster előbb évődve alkudozik a rendőrökkel: — Én nem sipoltam! Én nem csináltam semmit! A rendőrök azonban őt is megfogják­. — Vigyázzon! — mondja Förster, ijesztgetve az rendőrhöz. Én rugok. Én nagyon hirtelen tudok rúgni! Nem jó lesz! Elejtenek egy képviselőt. Palugyay Mórichoz mennek ezután a rend­őrök. Palugyay egészen behúzódik a padba és nem akar megmozdulni. Gróf Károlyi Mihály átölelve tartja és visszahúzza, amikor a rendőrök megra­gadták, hogy a­ padból kihúzzák. — Emeljék ki a képviselő urat! — adja ki Pavlik az utasítást. A rendőrök valóban kiemelik a padból Palugyayt és a lábánál, a nyakánál fogva viszik kifelé. Ez azonban nem megy valami könnyen, mert Palugyay kegyetlenül rugdalózik. Nem egyszer a rendőrök nagyot nyekkennek, egy-egy erősebb rú­gás után. — Ezek magyar királyi pecérek! — kiáltja Polónyi Géza. Ebben a pillanatban elszörnyedve ugrálnak föl helyeikről a képviselők, Palugyayval elesnek a rendőrök. Nem történik nagyobb baj, azonnal fel­unek, Palugyay sértetlen maradt. — És vannak hölgyek, akik ezt végignézik! — kiáltja Polónyi Géza a karzatra Tisza Istvánná felé. — Szégyen, gyalázat! — kiáltják a képvi­selők is. Batthyányhoz lépnek a rendőrök. — Kegyelmes úr, kérem! — mondja neki a rendőrtisztviselő. — Az is gazember, aki kegyelmes úr! — kiáltja neki vissza Batthyány Pál. Barabás Béla a következő: Éljen a köztársaság! — Diplomatikusan vezessék ki a kegyelmes urat! — adja ki a rendőrtiszt az utasítást. — A „diplomatikus kivezetés“ abból áll, hogy hat rend­őr nekiáll és elkezdi ráncigálni helyéről a delegáció volt elnökét, a király volt vendégét. — Vigyázni, rendőrök, csak szép lassan, de azért ... — hangzik az újabb parancs. A rend­őrök kituszkolják Barabás Bélát is. Barabás Béla az ajtóból visszafordít és harsány hangon kiáltja be a terembe azt a jelszót, amelyet 1919. óta nem vallott úl magyar képviselőház.­­ Éljen a köztársasági A harc vége. Bernáth, Benyovszky következnek még ez­után. Aztán egy percnyi szünet, a Pavlik szeme, úgy látszik, azt vizsgálja, hogy nem felejtett-e itten valakit. Már csak Apponyi Albert, Károlyi Mi­hály, Polónyi Géza, Holló Lajos, Frey János, Barcsay Andor, Földes Béla, Incze Domokos, Si­pos Orbán, Szentiványi Árpád, Múzsa Gyula és Zichy Aladár vannak itten az ellenzékből. Pavlik egyszerre int és erre a rendőrök kezdenek kivonul­ni az ülésteremből. — Hát mi? — kiáltják utánuk az itt maradt képviselők. — Bennünket miért nem visznek ki? A rendőrök kivonulása után az itt maradtak között egy kis rövid tanácskozás következik, azután egyszerre ők is felállnak a helyeikről és kivonulnak a csatatérről. Az ülésterem üresen marad és teljes sivárságában látni lehet a csata dúlásának a szín­terét. A földön papirosok szanaszét szórva, a mi­niszteri bársonyszékek földobva a padok tetejére, a baloldali padoknak az első sora kitörve a helyéről. Fél kilenc. Épen négy órai kemény harc után mégis győzött a kormány. Most már ellen­zéktől mentes volt az ülés. A munkapárt és Tisza István ismét visszajöhettek, tovább játszani azt a parlamenti komédiát, amit júniusban abbahagytak. Tisza István beszéde. Azután, hogy a rendőrség győzedelmeskedett, bejöttek a képviselőház szolgái, visszarakták he­lyeikre a pirosbársony székeket, tíz perc szünet után beözönlött a munkapárt, büszkén elfoglalta azokat a helyeket, amelyeket a rendőrség tisztított ki számukra, bejött Tisza István, elfoglalta he­lyét az elnöki emelvényen s újra megnyitotta az ülést. Régi recipe szerint, ismét egy védőbeszé­det tartott a saját eljárása mellett és az ellen­zéket tette felelőssé azért, ami történt. A vak fa­natizmus és az az ugyanegy rögeszméhez ragasz­kodó elvakultság szólott ebből a beszédéből is, amely helyenként a komikum határához járt volna közel, h­ogyha a történtek után a hallgatóknak még érzéke lett volna a komikum iránt. Az ellenzék síppal, dobbal, trombitával és más hasonló utcai gyerekekhez illő eszközzel aka­dályozta meg a tanácskozást — mondotta. Azután kifejtette, hogy a házszabály hasonló esetre a men­telmi bizottsághoz való utasítást rendeli el, „hogy­ha sürgős intézkedés szüksége nem forog fenn.“ Neki kötelessége volt, hogy a szükséges azonnali intézkedéseket megtegye, mert az 1848: IV. t.-c. az elnök tisztévé teszi azt, hogy a tanácskozás rendjére fölügyeljen. — Az elnök alkalmatlan volna helyére — mondotta — hogyha ezt a tisztet nem gyakorolná. Amely percben azt venném észre, hogy eljárásom a Ház túlnyomó többségének helyeslésével nem ta­lálkozik, könnyű szerrel hagynám ott az elnöki szé­ket. (A munkapárt tomboló tapsban tör ki.) Biz­tosítom a Házat, hogy amíg az önök bizalma ezen a helyen tart, addig, amíg a magyar parlament rendjének felelős őre én vagyok, híven fogom ezt a kötelességet teljesíteni mindenkivel szemben, aki szenvedélytől elborult lélekkel öngyilkos politikát művel és mindenkivel szemben, akiben a pártszen­vedély megölte a nemzeti büszkeséget és a haza jó hírnevéhez való ragaszkodást. Magyar ember nem nézheti tétlenül azt, miként tapossák a sárba a nemzetnek azt az erkölcsi kincsét, amelyhez ezer év minden dicső emléke tapad. Azután kijelentette és nyomatékosan hang­súlyozta, hogy minden intézkedéséért vállalja a fe­lelősséget. — Mi is vállaljuk! — kiáltotta a fanatizált munkapárt és tapsok között adta meg Tisza Ist­vánnak a karhatalom alkalmazásáért a fölmentést. — Csak Sándor Pál nem tapsol! — kiáltotta báró Born Sándor Pál felé, amikor a mungó tábor tapsoló extázisban ünnepelte az erőszakot. — Sándor Pál azt teszi, ami neki tetszik és nem kér senkitől sem tanácsot! — vágott vissza Sándor Pál. — Nem is adtam! — mondotta báró Born. A képviselőház, illetve annak a munkapárt­ból alakult karrikatúrája ezután a mentelmi bi­zottsághoz utasította a következő képviselőket: Áb­rahám Dezső, Barabás Béla, Batthyány Pál, Bres­tyánszky, Batthyány Tivadar, Beck Lajos, Benedek János, Benyovszky Móric, Bernáth Béla, Bikády Antal, Bosnyák Géza, Csermák János, Csuha An­tal, Désy Géza, Eitner Zsigmond, Esterházy Mi­hály, Faragó Antal, Fernbach János, Förster Au­rél, Fráter Lóránt, Györffy Gyula, Haller István, Hegyi Árpád, Héderváry Lehel, Holló Lajos, Hor­­vát József, Huszár Károly, Ivánka Imre, Justh János, Károlyi Mihály, Kelemen Béla, Kun Béla, Lovászy Márton, Malatinszky György, Maczky, Mandorf, Mezőssy Béla, Nadányi, Palugyay Mór, Pap Zoltán, Polónyi Dezső, Preszly, Pozsgay Mik­lós, Rákosi Viktor, Ráth Endre, Sümegi Vilmos, Szabó István, Szalay László, Szmrecsányi György, Thaly Ferenc, Urmánczy Nándor, Valentsik, Ver­­tán Endre, Vertán Etele, Veszprémy, Zboray Ala­dár, Zichy Aladár, Zlinszky István. A munkapárt tárgyal. Ezután Lukács László beterjesztette a zár­­számadási jelentéseket, Beöthy László kereskedel­mi miniszter néhány vicinális törvényjavaslatot terjesztett elő. Végül Teleszky mondotta el pénz­ügyi expozéját. A költségvetés tételeit lapunk más helyén ismertetjük, az expozét azonban, melynek elmondásához Teleszky este kilenc óra után kez­dett, a munkapárt magánmulatságának kell tekin­tenünk és ezen a helyen nem hozhatunk róla tudósítást. Teleszky beszéde végén beterjesztette az állami tisztviselők nyugdíjáról szóló törvényjavas­latot. Ekkor azonban már vége szakadt a munka­párti türelemnek is, maga Tisza is megelégelte a nap programmját. A holnap délelőtt tíz órai ülés­re kitűzték a delegáció tagjainak a megválasztá­sát és ezzel a mozgalmas ülés véget ért. A képviselőház ülésének befejezése után rö­vid tanácskozás folyt az illetékes tényezők részéről a holnapi ülésre vonatkozó intézkedések dolgában. Holnap sem katonai, sem rendőri kordon nem lesz a parlament körül, csupán olyan készenlét lesz, mint aminő a mai ülés alkalmával volt. Ilyformán az összes képviselők holnap szabadon bemehetnek a képviselőház üléstermébe, miután a mai rendőri beavatkozás csupán kivezetés jellegével bírt, kitil­tás a mai napon nem történt, az csak a mentelmi bizottság ülése és határozata alapján és ezen hatá­rozatnak a képviselőházban való bejelentése után történhetik. _ _________________________ A folyosón. ív Ház újabb tanácskozási helyiségévé a ku­polacsarnokot avatták fel az ellenzékiek, akik reggel az ülés megnyitása előtt s este a munka­párt zártkörű üléseinek megkezdésekor itt tartották meg rövid értekezleteiket. Az ellenzéki képviselők elég korán kezdtek a folyosón gyülekezni. Kevéssel kilenc óra után már népes volt a baloldali folyosó. Az elsők között jelentek meg: gróf Apponyi Albert, Kossuth Fe­renc, gróf Károlyi Mihály, Mezőssy Béla, Désy Zoltán, gróf Batthyány Tivadar, Szmrecsányi György, Fernbach Károly, Beck Lajos, Justh Já­nos, Barabás Béla, Palugyay Móric, Polónyi De­zső, Sághy Gyula, Ábrahám Dezső. Ábrahám Dezső egy nagy csomó könyvvel a hóna alatt érkezett , amikor megkérdezték tőle, hogy minek neki a sok könyv, Ábrahám mélabúsan felelte: — A szólásszabadság sírköveinek hoztam őket! Justh Gyulát hiába várták. Betegsége miatt nem jelenhetett meg, mert orvosai még feltétlen nyugalmat parancsoltak neki. Az ellenzéki vezérek fiát, Justh Jánost, vonták be tanácskozásaikba, a­melyben a kupolacsarnokban rögtönözendő értekezle­ten beszéltek meg. A jobb oldalon lassabban gyülekeztek s csöndben folyt a diskusszió. Az ellen­zék taktikáját találgatták, amelyről nem tudtak semmi bizonyosat, csak elejtett meg­jegyzésekből sejtették, hogy az ellenzék nem fog változtatni eddigi taktikáján. — Hallatlan — mondogatták a feltűnést ke­resők — hogy intelligens emberek sípoljanak és doboljanak! Volt azonban olyan munkapárti képviselő is, aki meg merte kockáztatni a megjegyzést: — Még­sem volna szabad a végsőig feszíteni a hurt!

Next