Pesti Hírlap, 1912. október (34. évfolyam, 232-258. szám)

1912-10-01 / 232. szám

1912. október 1., kedd. Pest! Hírlap D­ésy Zoltán vádjai mögött Dárday Sándornak, a legfelsőbb állami számssék nyugalmazott al­el­nökének, adatai rejlenének. Konstatáljuk ugyan, hogy Désy azt sohasem állította, de tu­domásul kell vennünk Dárday Sándornak is egy legújabban megjelent nyildkosolás, mely­ben a nyugalmazott szájaszéki alelnök a kö­vetkezőket mondja: — Az én vezetésem alatt az állami szám­­­vevőszék Héderváry korm­ányzatának első évé­ben és a választások idejekor is csak­ az évközi kezelés ellenőrzését gyakorolta és azon idő alatt semminemű oly adat nem fordult elő, mely a vádnak alapul szolgálhatna. Annak az évnek a zárszámadása azonban már nem az én vezetésem alatt készült és az állami számvevő­szék a bevételeiről csak a zárszámadás össze­állításakor nyert tüzetes és részletes értesülést. Évközben tehát, f­eltereintve a forgalmi keze­léstől — az én tudomásom szerint nem fordult elő ilynemű utalványozás, amely a vádnak alapul szolgálhatna, mert ez esetben kötelesség­­szerűen én indítottam volna meg a szabály­szerű tárgyalást. Ebből a nyilatkozatból azt kell kiolvas­nunk, hogy alaptalan az a hiedelem, mely sze­rint Dárday részéről kínálkoznak Désy vádjai­nak a bizonyítékai. Nyitva marad természete­sen az a föltevés, hogy az 1610. év zárszám­adásai, melyek már nem Dárd­ay vezetése alatt állíttattak össze, szolgáltatnak esetleg Désynek alapot vádjai bizonyítására. Csakhogy ezek a vádak és ez az egész kínos ügy már túlnőtt azokon a kereteken, hogy itt föltevésekkel és hiedelmekkel legyen szabad tovább is operál­ni. Ismételten és határozottan, a legem­inen­­sebb közérdekből, teljes világosságot kell köve­telnünk. Ne fedezhesse magát a kormány az­zal, hogy Dárday íme, így nyilatkozott! De ne fedezze magát Désy sem azzal, hogy majd ha bíróság elé kerül az ügy, akkor ki fog derülni a kormány visszaélése. Az ilyen természetű vádak eldöntésére nem lehet a hosszú bírósági eljárásig várni. Itt a bizonyítékokkal haladék­­talanul elő kell állni, nemcsak Désy Zoltán igazmondása, és nemcsak a kormány tisztes­sége vagy tisztességtelensége­­ kében, ha­­nem az ország legvitálisabb ét­ekei miatt, amelyek nem engedhetik meg a külföld előtt annak a látszatát sem, hogy itt közpénzeket el lehet vonni rendeltetésüktől, ami méltán ren­díthetné meg kifelé az ország pénzügyi hitelét. Ezt az álláspontunkat kell hangsúlyoz­nunk akkor, is, amikor íme, közlünk egy olyan nyilatkozatot, mely a késő éjjeli órákban ko­lozsvári tudósítónktól került hozzánk, azzal, hogy e nyilatkozatot „egy volt képviselő tette, aki nemcsak közel áll Désyhez, lument bizal­máé barátja is“. A nyilatkozat, melynek hite­lességéért kolozsvári tudósítónk, — mint kom­mentárjában írja, — a legmesszebb menő fe­lelősséget vállalja, egész terjedelmében a kö­vetkező:*— Amint köztudomású, Désy Zoltán azzal vádolta meg a kormányt, hogy a munkapárt választási akciója alkalmából az állampénztárból két részletben négy millió koronát utaltatott át a párt­kasszába. Désy a lehető legjobb forrásból szerezte információit. Mint államtitkárt valósággal bálványozták a pénzügyminisz­térium tisztviselői s a kontaktus azóta sem­ szűnt meg a volt államtitkár és egy­kori hivatalnoki kara között. Ennek a nexusnak tulajdonítható, hogy Désy a pénzügyminisztérium minden ténykedésé­ről első kézből és gyorsan informálódik most is. A négy millió korona­­átutalási históriájának is Volt tisztviselői révén ju­tott nyomára. Számszerű adatai, az át­­utalt­s rendelet kelte, száma birtokaiban van Dérynek s kétségtelen, hogy amit di­k­t, az bizonyosság. A leghevesebb válasz­tási harc idején sajátkezű aláírásával utasította Lukács László, a Khuen-Héder­­váry-kormány pénzügyminisztere, az ál­lampénztárt arra, hogy két millió koronát fizessen ki a pártkasszának. Két nap múl­va egy miniszteri tanácsos aláírásával történt meg a második két millió átutalá­sa. Désy természetesen tudja az illető mi­niszteri tanácsosunk a nevét, de ezt a fő­­tárgyaá­s előtt nem ak­arja nyilvánosságra hozni. Föl kell itt fednem a négy millió történetének eddig még ismeretlen részle­tét. Az összeg kifizetésétől számított három héten belül Lukács, illetve a pártkassza megtérítette a négy milliót, azonban már magában véve az is példátlan skandalum, hogy egy kormány pénzügyminisztere közpénzeket kölcsönöz ki az állampénztár­ból saját pártjának megvásárlására. — Amint említettem, Désy minden ap­ró részletét ismeri ennek a kínos ügynek. De meg fogja érteni akárki, hogy­­ a bi­zonyítás rendkívüli nehézségekbe fog üt­közni ezúttal. Désy tisztában van ezzel, valamint azt is jól tudja, hogy a mentelmi bizottság föltétlenül ki fogja adni a bíró­ságnak. Mikor tehát a bizonyítási eljárás-ösztönszerűleg elhallgattak, amikor az alvó koldus mellé értek. Az egyik közülök meg­állt, amire a többi is megállt. Annak az egyik­nek, aki legelőször megállt, furcsa gondolata támadt. — Tegyük ezt az embert gazdaggá! Ahogy itt állunk néhányan, ma este annyit elköltöt­tünk, hogy egy egyszerű embernek fölér egy kis vagyonnal. Nekünk meg Hekuba! Képzeljétek csak el, micsoda meglepetésben, csodálkozásban lesz része ennek a szegény embernek, ha arra ébred, hogy honnan, honnan nem, meggazda­godott! Ez az utolsó gondolat döntött. Valameny­­nyien valami sajátságos, bizarr tréfát láttak ab­ban, hogy a koldust titokban gazdaggá teszik. Hogy a rongyait telerakják bankókkal! A következő percben már előkerültek a pénzes tárcák s Átalvető János rongyos cipőjét, elnyűtt, toldott-foldott gúnyáját, zsebét, bélését tele tömbösték pénzzel, aranynyal, papírral, amik között sok ezres is volt. Gyújtotta kedvüket az ötlet eredetisége, meg az az érzés, hogy olyan tréfát tesznek, amilyet mások még nem tettek, még ki se gondoltak s amikor már gazdaggá tették az alvó szegény embert, jókedvűen men­tek tovább. A nagy városban egyesegyedü­l Átalvető János volt az az ember, aki ezresekkel a zsebé­ben, a fák közt, padon fekve aludt. Igaz, hogy azokról az ezresekről ő maga se tudott! (Vége köv.) ra sor kerül, Dósy egyszerűen meg fogja nevezni az illető miniszteri tanácsost, aki azonban — ezt nem nehéz előre megálla­pítani — hivatalos titokra hivatkozik és megtagadja a vallomást. Az a kérdés: Lukács fel fogja-e menteni a hivatalos ti­toktartás alól miniszteri tanácsosát, aki ez esetben nem térhet ki Désy állításainak igazolása elől. Ha Lukács megtagadja a fölmentést, Désyt talán elítélik, de a közvé­lemény is tisztában lesz azzal, hogy Lu­kácsnak tényleg vaj van a fején. Közöltük Szófül-fszóra ezt a nyilatkoza­tot, úgy, amint kolozsvári tudósítónktól kap­tak. Közöltük annak igazolására is, hogy mennyire haladéktalanul fontos ennek az ügy­nek teljes tisztázása a nyilvánosság előtt, mert amíg Désy csak általánosságban vádol, addig a kulisszák mögül felelőtlenül itt is, ott is ne­veket hangoztatnak, előbb Dárdayét, most egy pénzügyminisztériumbeli miniszteri tanácso­sét, aki állítólag bizonyítani fog. — Csak­ Désy hallgat. Pedig ha ő beszél s ha ő hivatkozik, akár hivatalos közegekre is, semmiféle bürök­­rácia nem fojthatja bele senkibe, se pro, se kontra a bizony­tást, melyet — ismételjük — az ország pénzügyi hitele parancsokban követel. * * Az aktuális politika hírei közül megem­lítjük itt is, hogy Bécsben most újra megindul a delegáció tanácskozása, vasárnap pedig a kormánynak és a házelnökségnek legutóbb kitüntetett tagjai az általános kihallgatások so­rán audiencián jelentek meg a királynál, mely audienciáknak a félhivatalos források nem tu­lajdonítanak politikai jelentőséget. A vasárnapi népgy­űlésekről szóló tudó­sításainkat mellékletünkön találja az olvasó, egyéb politikai híreinket pedig az alábbiakban közöljük. • A Jánosnak, amennyi azoknak meg se kottyan, őt azonban egész életére boldoggá tenné? De ekkor már az álom rásimította lágy tenyerét Átalvető János szemére s elaludt. Sokáig alhatott már. A hold tányérja lassankint a fák fölé emelkedett , ezüst talléro­kat szórt a lombok leveleire. Mintha kincsek közt aludt volna a bolygó koldus. Ha lehullt egy-egy levél, mintha egy-egy ezüst néma pénz­darab hullott volna alá. Az egész környezet mintha értékes, fénylő tallérokból lett volna kirakva, az egész környezet mintha Átalvető János álmának bájos tükörképe lett volna... Hanyatt fekve aludt, a két kezét össze­kulcsolva tartotta a mellén. Szakában, bajuszán hármat csillogott. Szeme szögletébe is begör­dült egy harmatcsöpp, mint valami gyöngy. Ar­ca megnyúlt, komoly, tiszteletteljes volt. A sze­génység most nem szánalom­ébresztő, hanem megható volt rajta. Ha az álomnak skálái vannak, Átalvető János az álomskála magas céjében barangolt. Nyolcszor kellett volna ébrednie, hogy egészen fölébredjen. Mélyen aludt, amikor egy csapat ember ment el mellette. Nem is csapat ember, hanem csapat úr volt az. Egy közeli mulatóhelyről jöt­tek s olyan gazdagok voltak, hogy úgy heten­­nyolcan, ahogy a fák közt mendégéltek, akár három vármegyét megvehettek volna. Nem is volt az véletlen, hogy ennyi többszörös millio­mos egy falkában járt. Mert a gazdagok is fal­kában vannak, mint a szegények, csakhogy, kisebb fálkában, ami csak előnyösebb. __________________3_ * A delegációk. A magyar delegáció kedden délelőtt folytatni fogja csütörtökön félbeszakított munkáját. Egyelő­re még az albizottságok tanácskozása tart, mert ezek közül a múlt héten még csak a külügyi bizott­ság tárgyalta le gróf Berchtold expozéját, a had­ügyi és a tengerészeti bizottság még nem végzett a hadügyminiszter és gróf Montevuccoli előterjeszté­seivel. A bosnyák költségvetést az egyesült négyes albizottság fogja letárgyalni. A delegáció plenáris ülései előreláthatóan csak a hét végén kezdőd­nek meg. * Miniszterek és a ház­elnökség a királynál. Lukács László miniszterelnök, Hazai Samu honvédelmi miniszter, Székely Ferenc igazságügy­miniszter, Beöthy Pál és Jank­ovich Béla képvise­lőházi alelnökök, Telcsik­­ János pénzügyminiszter és gróf Tisza István, a képviselőház elnöke, Bécsbe érkeztek. Lukács miniszterelnök és a többi minisz­ter a Magyar Házban, gróf Tisza, Beöthy Pál és Jankovich Béla a Sacher-szállóban vett lakást. Délelőtt fél tíz órakor a Magyar Házban gróf Tisza István és a képviselőház két alelnöke jelent meg, ahonnan Székely­ igazságügyminissterrel ma­gyar díszruhában a Hofburgba hajtattak, ahol a délelőtt tíz órakor Teleszky pénzügyminiszter és a képviselőház két alelnöke letették az esküt ő felsége kezébe. Az eskütétel után az új titkos tanácsosokon felvül Lukács László miniszterelnök, gróf Tisza Ist­ván házelnök, Székely igazságügyminiszter és báró Hazay altábornagy, honvédelmi miniszter audien­cián jelentek meg a királynál. * Tisza audienciája. Bécsből jelentik: Gróf Tisza látván hétfőn délben kihallgatáson jelent meg a király előtt. Az audienciát Tisza kérte, hogy megköszönje ő felsé­gének a Szent István-rend nagy kereszt­jét és a ki­­hallgatás nem is terjedt t­úl ezen a form­aságon.

Next