Pesti Hírlap, 1913. június (35. évfolyam, 129-153. szám)

1913-06-01 / 129. szám

ccsal kellett kellemetlen szerepét eljátszania, s azt mondotta, hogy „zsebkérdés ez s nem politikai kérdés“.. Hát nem vette észre a más ügyekben igen éles eszű főügyész, hogy Lu­kács Lászlóra az egész politika csak zseb­kérdés? Elérkeztünk a hazugságok határához. Most már a király előtt se lehet többé hazudni, neki is hivatalosan tudomást kell vennie a le­leplezett panamák sorozatáról. Tisztán áll a jövendő egész perspektívája: minél tovább tartja ezt a kormányt, annál hamarább meg­bukik az egész kormánypárt is, mert az egyik része szétmegy szégyenérzetből, a másikat szétveri az erőben és tekintélyben megnöveke­­dett ellenzék. S mikor oly élesen van már föl­állítva a kérdés, hogy a korona akarja-e a purifikáció munkáját egy tisztességes béke áldásával befejezni, vagy tűri, hogy tovább nőjjön a szennyes áradat, akkor bíznunk kell a koronában. Nagy kormán­y-Maruisn­a Pozsony an. Állítjuk és az alábbiakban bizonyítjuk, hogy a kormány újabb panama-ügygyel tar­kította ismeretes üzelmei sorát: bűntársának, a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvét,l­társa­ságnak pár héttel ezelőtt mintegy negyedmillió koronát juttatott az államkincstárból. S bár az összeg szinte elenyészően csekélynek tűnik fél, a Désy-vád milliói mellett, maga az ügy súlyo­­­sabb a­dószerződésnél is, mert ott az állami mo­nopólium bevételének egy részét bocsátotta áru­ba a munkapárt, de ebben az esetben a köz­vetlen adójövedelemből panamázott a maffia. Állítjuk és bizonyítjuk,­ hogy Elek Pál ér­­­dektárjai javára hozzávetőleg 70.8000 kisem­ber adójának megfelelő összeget sikkasztott el az állam jövedelméből ő felsége kormánya ... * * *­delm­i Részvénytársaság szoros kapcsolatáról, közöljük a pozsonyi királyi törvényszék cég­jegyzékének V-ik kötetéről, a 141-ik lapról a pozsonyi bank igazgatói névsorát. E szerint az ottani kereskedelmi és iparbank igazgatói a következők:­­Elek­ Pál, dr Pető Béla, Vajda Im­re, Sziklay Ottó, Forray Béla, Kaina Adolf, Blum Bruno, Fleissig Sándor és Székely Fe­renc. E névsorból Vajda Imrét, amikor meg­vált a Magyar Banktól, töröltette az intézet, helyébe került ugyanakkor Fleissig és Blum, azt pedig, hogy Elek Pál, Blum Bruno, Fleis­sig Sándor és Székely Ferenc a Magyar Bank igazgatói, senkinek se kell bővebben megmagya­rázni. A Pozsonyi kereskedelmi és hitelbank megalapította a Pozsonyi Épitő Részvén­ytár­­saságot, ide az anyaintézet, a Magyar­ Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság, Vajda Imrét küldette ki igazgatónak. Vajda távozása után pedig Fleissig Sándor igazgatót dele­gálta. Hogy tehát a Pozsonyi Építő Részvénytársaság tu­lajdon!..", a Magyar Bank a pozsonyi cégér alatt, az e névsorból beszédesen kitűnik. E po­zsonyi építőtársaság a legújabb panama egyik főszereplője, másik­ a pénzügym­ini­ztórium, a pas­siv szereplő pedig a pozsonyi ITayback-család, amelynek a városi fürdő mellett levő régi fa­­j miliaris házáról lesz szó. Ezt a házat a tulajdonos megvételre aján­lotta a pozsonyi pénzügyigazgatónak, aki tud­valevőleg új pénzügyi palota építése iránt tett Budapesten elő­terjesztést. A régit, amely a Lő­rin­ckapu- és And­rássy-utcák között volt, le­bontatta — a telek már másfél év óta beépítet­len és a környék esztétikai hatását lerontja — és már készült az új pénzügyi palota pályá­zatát kiírni. A pénzügy igazgatót 1912. augusztusában egészen váratlanul érte a Hayback-család kép­viselőjének látogatása és ajánlata. Hayback Károly — a régi patrícius család jelenlegi feje — felkínálta a kincstárnak a pozsonyi házat, amelynek telkén szépen megépülhetne az új pénzügyi palota. A pénzügy­igazgató jegyző­könyvet vetetett föl az ajánlatról, amely a te­lek négyszögölét kétszáz korona ellenében akar­ta a kincstárnak átengedni. Pár hét múlva — 1912. szeptemberében — Megígéred, hogy soha senkinek nem beszélsz arról, amit ma éjjel láttál? — Becsületszavamra. — Még Mák Istvánnak sem! — Senkinek. Jaguár megbékélve,­­ ellágyulva nézett rám: — Egyszer talán, később, föl foglak ol­dani adott szavad alól. Ha már vége lesz min­dennek, ha befejeztem ... És akkor... akkor te is meg fogsz tudni mindent. Megígérem neked, hogy ha hallgatsz, ahogy férfihoz és jó barát­hoz illik, elmondok neked mindent. Csak neked. — Csak akkor mondd el, ha azt hiszed, hogy minden körülmények között megbízhatsz bennem. . — Azt hiszem ... és különben is, akkor már beszélhetsz. Hol leszek én akkor! Jaguár újabb szilvórium­okat hozatott. Mohón itta a szeszt, még sohasem láttam ilyen izgatottnak. És ilyen bőbeszédűnek. — Megvártalak a kerítés mögött — mondta minden átmenet nélkül — mert tud­tam, hogy arra kell menned. Eltűnhettem vol­na, sohasem tudtad volna meg, hogy igazán én voltam-e az, akit láttál? De akkor folytattátok volna az alakoskodást, a kétszínű játékot. Meg­vártalak, mert véget akrtam vetni a dolognak. Tudtam, hogy te és Mák István figyeltek és ez bántott. Nem igy alkudtunk. — Egyszer már bocsánatot kértem tőled. — úgy alkudtunk, hogy ti mindannyian, kérdezősködés és ellenőrzés nélkül megbíztok bennem. Erre esküdtünk valamennyien, itt, — báró Splényi min. tanácsos vezetésével bi­zottság utazott a pénzügyminisztériumból Po­zsonyba, tüzetesen megvizsgálta a Haybäck­­házat és telket, meghallgatta a tulajdonos aján­latát és a telek négyszögöléért — túl drágának találta a kért kétszáz koronát. Haybäck Károly 1912. szeptember 24-én kézhez vette a pénzügyi kormány értesítését (ugyanez a rendelet megvan a pozsonyi pénz­ügyigazgatóság irattárában is), hogy az aján­latot — „miután az a bizottság helyszíni vizs­gálata után a kincstár érdekeire kedvezőtlen­nek találtatott" — nem fogadja el. Edig rendben volna, végre is ott volt a Lőrinckapu­ utcai régi telek — mintegy ezer négyszögöl — s a pozsonyiak azt hitték, hogy a pénzügyminisztérium azért utasította el a Hay­­fcaek-ajánlatot, mert a régi telken akarja meg­­építetni az új palotát. E sorok írója — aki be­járatos a pozsonyi társaságba — sokszor hal­lott erről az ügyről beszélni, általában az volt a vélemény, hogy a kormánynak semmi oka sincs új telket szerezni, hisz ott van a minden tekintetben megfelelő régi. De a pénzügyminisztérium nem azért utasította el Haybäck Károlyt, mert takarékos akart maradni- nyílt szándéka a minisz­tériumnak a panamásás volt. . A Magyar Bank és Kereskedelmi Rész­vénytársaság pozsonyi képviselője a Pozsonyi kereskedelmi és hitelbank részvénytársaság. Ennek az intézetnek a részvényeit pár évvel ezelőtt megszerezte a Magyar Bank s azóta a bank jelentései hűségesen beszámolnak a pozso­nyi affiliált pénzintézet sikereiről. Hogy min­denki biztos lehessen a Pozsonyi kereskedelmi és hitelbank meg a Magyar Bank és Kereske­megbirkózni . . . nem, ehhez nem voltam elég legény. A Chicago-kávéházban Jaguár halkan, de határozottan szilvóriumot rendelt és az ötö­dik pohárig egy szót sem szólt, úgy ültem mel­lette, mint a vádlott, aki érzi, hogy minden el­veszett és büntetését enyhítendő, töredelmes val­lomásra készül. Az ötödik pohár után Jaguár rámnézett. De nem szigorúan, szemrehányón, hanem lankadtan, szomorúan. És egyszerre szerepet cseréltünk. Mintha ő lenne a vallo­másra készülő vádlott, azt kérdezte: — Mit akarsz tudni? A kérdés meglepett, de nem haboztam a felette. — Semmit! — mondtam határozottan. Jaguár csodálkozva nézett rám. — Semmit! — ismételtem még nagyobb határozottsággal. — Bocsánatot kérek tőled, azért, amit tettem és ha ezt meg lehet bocsá­tani, maradjunk jó­ barátok. Jaguár letette a cigarettáját: — Valami okod mégis volt, hogy ... — Volt. Kiváncsi voltam és ostoba. Be­csületszavamra ígérem, hogy nem avatkozom többé a dolgaidba. — Tudod-e, hogy elrontottál mindent? — Sejtem. — Tudod-e, hogy csak miattatok játszom ezt a vakmerő játékot, amelyből nekem semmi, de semmi hasznom sincs? — Tudom. — Tudod-e, hogy engem is bajba hoztál? — Elhiszem neked. •Ez év februárjában — négy hónappal az ajánlat visszautasítása után — a Magyar Bank Elek Pál affiliált intézete, a Pozsonyi Építő Részvénytársaság, tárgyalást kezdett a Hay­back-család­dal — azaz hogy nem is tárgyalt, — alku nélkül megvette a házat és telket. A vé­telár négyszögölen kint 200 korona volt, sem több, sem kevesebb annál az összegnél, amit rövidesen azelőtt a család a kincstártól kért. Ez év február 13-ikán létrejött­­ a pozsonyi kir. törvényszék telekkönyvében 1097/912 tkvi számot viselő adásvételi szerződés, amely sze­rint a Pozsonyi Építő Részvénytársaság 350.000 korona vételárért megvásárolja a Haybäck­­ingatlant. . . Ez 1912. február 13-án történt. Tizen­négy nappal később, 1912. február 27-én pedig az történt, hogy a Pozsonyi Építő Részvény­­társaság 531.879 koronáért, 181.879 korona tiszta haszonnal, négyszögölenkint 350 koronát ugyanezen a terraszon. És ti mégis gyanakod­tatok? Ikiért? — Butaság volt, gyerekes sértődöttség. Fájt nekünk, hogy bizalmatlan vagy hozzánk. Hogy minket nem avatsz be titkaidba ... — Tagjai akartok lenni egy betörő­ ban­dának?­­— Épen ezért volt butaság, amit csinál­tunk. Épen ezért nem akarok most már sem­mit tudni. Jaguár vállat vont: — Külömb legényeknek hittelek. Nem ál­modhattam, hogy vénasszonyokkal van dol­gom. Ha ezt tudom, nem viszem vásárra a bő­römet.­­ Nem mertem tiltakozni. Jaguárnak igaza volt, vén asszonyok voltunk, kiváncsiak, fecse­­gök," gyávák, titokban bujkálok. Jaguár fölállt: — Egyet mondok neked. Nem tudom, jóvá lehet-e tenni azt, ami ma éjjel történt. Megpróbálom, de magam sem túlságosan bí­zom benne. Könyörögve néztem rá: — Jaguár! — Mondom, megpróbálom... De ha a Krajcáros Igazság a jövő héten már nem jele­nik meg, annak nem én leszek az oka. Az a te műved lesz és Mák Istváné. Szervusz. Öt óra és egy óra múlva kilovagolok Ellával... Ott hagyott a terraszon, a kifizetetlen szil­­vóriumok őrült tömegével. Megdöbbenve, bután néztem utána, amíg a legközelebbi utcasarkon eltűnt. (Folyt. köv.) Pesti Hírlap 1913. junius 1., vasárnap.

Next