Pesti Hírlap, 1913. június (35. évfolyam, 129-153. szám)
1913-06-01 / 129. szám
ccsal kellett kellemetlen szerepét eljátszania, s azt mondotta, hogy „zsebkérdés ez s nem politikai kérdés“.. Hát nem vette észre a más ügyekben igen éles eszű főügyész, hogy Lukács Lászlóra az egész politika csak zsebkérdés? Elérkeztünk a hazugságok határához. Most már a király előtt se lehet többé hazudni, neki is hivatalosan tudomást kell vennie a leleplezett panamák sorozatáról. Tisztán áll a jövendő egész perspektívája: minél tovább tartja ezt a kormányt, annál hamarább megbukik az egész kormánypárt is, mert az egyik része szétmegy szégyenérzetből, a másikat szétveri az erőben és tekintélyben megnövekedett ellenzék. S mikor oly élesen van már fölállítva a kérdés, hogy a korona akarja-e a purifikáció munkáját egy tisztességes béke áldásával befejezni, vagy tűri, hogy tovább nőjjön a szennyes áradat, akkor bíznunk kell a koronában. Nagy kormány-Maruisna Pozsony an. Állítjuk és az alábbiakban bizonyítjuk, hogy a kormány újabb panama-ügygyel tarkította ismeretes üzelmei sorát: bűntársának, a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvét,ltársaságnak pár héttel ezelőtt mintegy negyedmillió koronát juttatott az államkincstárból. S bár az összeg szinte elenyészően csekélynek tűnik fél, a Désy-vád milliói mellett, maga az ügy súlyosabb adószerződésnél is, mert ott az állami monopólium bevételének egy részét bocsátotta áruba a munkapárt, de ebben az esetben a közvetlen adójövedelemből panamázott a maffia. Állítjuk és bizonyítjuk, hogy Elek Pál érdektárjai javára hozzávetőleg 70.8000 kisember adójának megfelelő összeget sikkasztott el az állam jövedelméből ő felsége kormánya ... * * *delmi Részvénytársaság szoros kapcsolatáról, közöljük a pozsonyi királyi törvényszék cégjegyzékének V-ik kötetéről, a 141-ik lapról a pozsonyi bank igazgatói névsorát. E szerint az ottani kereskedelmi és iparbank igazgatói a következők:Elek Pál, dr Pető Béla, Vajda Imre, Sziklay Ottó, Forray Béla, Kaina Adolf, Blum Bruno, Fleissig Sándor és Székely Ferenc. E névsorból Vajda Imrét, amikor megvált a Magyar Banktól, töröltette az intézet, helyébe került ugyanakkor Fleissig és Blum, azt pedig, hogy Elek Pál, Blum Bruno, Fleissig Sándor és Székely Ferenc a Magyar Bank igazgatói, senkinek se kell bővebben megmagyarázni. A Pozsonyi kereskedelmi és hitelbank megalapította a Pozsonyi Épitő Részvénytársaságot, ide az anyaintézet, a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság, Vajda Imrét küldette ki igazgatónak. Vajda távozása után pedig Fleissig Sándor igazgatót delegálta. Hogy tehát a Pozsonyi Építő Részvénytársaság tulajdon!..", a Magyar Bank a pozsonyi cégér alatt, az e névsorból beszédesen kitűnik. E pozsonyi építőtársaság a legújabb panama egyik főszereplője, másik a pénzügyminiztórium, a passiv szereplő pedig a pozsonyi ITayback-család, amelynek a városi fürdő mellett levő régi faj miliaris házáról lesz szó. Ezt a házat a tulajdonos megvételre ajánlotta a pozsonyi pénzügyigazgatónak, aki tudvalevőleg új pénzügyi palota építése iránt tett Budapesten előterjesztést. A régit, amely a Lőrinckapu- és Andrássy-utcák között volt, lebontatta — a telek már másfél év óta beépítetlen és a környék esztétikai hatását lerontja — és már készült az új pénzügyi palota pályázatát kiírni. A pénzügy igazgatót 1912. augusztusában egészen váratlanul érte a Hayback-család képviselőjének látogatása és ajánlata. Hayback Károly — a régi patrícius család jelenlegi feje — felkínálta a kincstárnak a pozsonyi házat, amelynek telkén szépen megépülhetne az új pénzügyi palota. A pénzügyigazgató jegyzőkönyvet vetetett föl az ajánlatról, amely a telek négyszögölét kétszáz korona ellenében akarta a kincstárnak átengedni. Pár hét múlva — 1912. szeptemberében — Megígéred, hogy soha senkinek nem beszélsz arról, amit ma éjjel láttál? — Becsületszavamra. — Még Mák Istvánnak sem! — Senkinek. Jaguár megbékélve, ellágyulva nézett rám: — Egyszer talán, később, föl foglak oldani adott szavad alól. Ha már vége lesz mindennek, ha befejeztem ... És akkor... akkor te is meg fogsz tudni mindent. Megígérem neked, hogy ha hallgatsz, ahogy férfihoz és jó baráthoz illik, elmondok neked mindent. Csak neked. — Csak akkor mondd el, ha azt hiszed, hogy minden körülmények között megbízhatsz bennem. . — Azt hiszem ... és különben is, akkor már beszélhetsz. Hol leszek én akkor! Jaguár újabb szilvóriumokat hozatott. Mohón itta a szeszt, még sohasem láttam ilyen izgatottnak. És ilyen bőbeszédűnek. — Megvártalak a kerítés mögött — mondta minden átmenet nélkül — mert tudtam, hogy arra kell menned. Eltűnhettem volna, sohasem tudtad volna meg, hogy igazán én voltam-e az, akit láttál? De akkor folytattátok volna az alakoskodást, a kétszínű játékot. Megvártalak, mert véget akrtam vetni a dolognak. Tudtam, hogy te és Mák István figyeltek és ez bántott. Nem igy alkudtunk. — Egyszer már bocsánatot kértem tőled. — úgy alkudtunk, hogy ti mindannyian, kérdezősködés és ellenőrzés nélkül megbíztok bennem. Erre esküdtünk valamennyien, itt, — báró Splényi min. tanácsos vezetésével bizottság utazott a pénzügyminisztériumból Pozsonyba, tüzetesen megvizsgálta a Haybäckházat és telket, meghallgatta a tulajdonos ajánlatát és a telek négyszögöléért — túl drágának találta a kért kétszáz koronát. Haybäck Károly 1912. szeptember 24-én kézhez vette a pénzügyi kormány értesítését (ugyanez a rendelet megvan a pozsonyi pénzügyigazgatóság irattárában is), hogy az ajánlatot — „miután az a bizottság helyszíni vizsgálata után a kincstár érdekeire kedvezőtlennek találtatott" — nem fogadja el. Edig rendben volna, végre is ott volt a Lőrinckapu utcai régi telek — mintegy ezer négyszögöl — s a pozsonyiak azt hitték, hogy a pénzügyminisztérium azért utasította el a Hayfcaek-ajánlatot, mert a régi telken akarja megépítetni az új palotát. E sorok írója — aki bejáratos a pozsonyi társaságba — sokszor hallott erről az ügyről beszélni, általában az volt a vélemény, hogy a kormánynak semmi oka sincs új telket szerezni, hisz ott van a minden tekintetben megfelelő régi. De a pénzügyminisztérium nem azért utasította el Haybäck Károlyt, mert takarékos akart maradni- nyílt szándéka a minisztériumnak a panamásás volt. . A Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság pozsonyi képviselője a Pozsonyi kereskedelmi és hitelbank részvénytársaság. Ennek az intézetnek a részvényeit pár évvel ezelőtt megszerezte a Magyar Bank s azóta a bank jelentései hűségesen beszámolnak a pozsonyi affiliált pénzintézet sikereiről. Hogy mindenki biztos lehessen a Pozsonyi kereskedelmi és hitelbank meg a Magyar Bank és Kereskemegbirkózni . . . nem, ehhez nem voltam elég legény. A Chicago-kávéházban Jaguár halkan, de határozottan szilvóriumot rendelt és az ötödik pohárig egy szót sem szólt, úgy ültem mellette, mint a vádlott, aki érzi, hogy minden elveszett és büntetését enyhítendő, töredelmes vallomásra készül. Az ötödik pohár után Jaguár rámnézett. De nem szigorúan, szemrehányón, hanem lankadtan, szomorúan. És egyszerre szerepet cseréltünk. Mintha ő lenne a vallomásra készülő vádlott, azt kérdezte: — Mit akarsz tudni? A kérdés meglepett, de nem haboztam a felette. — Semmit! — mondtam határozottan. Jaguár csodálkozva nézett rám. — Semmit! — ismételtem még nagyobb határozottsággal. — Bocsánatot kérek tőled, azért, amit tettem és ha ezt meg lehet bocsátani, maradjunk jó barátok. Jaguár letette a cigarettáját: — Valami okod mégis volt, hogy ... — Volt. Kiváncsi voltam és ostoba. Becsületszavamra ígérem, hogy nem avatkozom többé a dolgaidba. — Tudod-e, hogy elrontottál mindent? — Sejtem. — Tudod-e, hogy csak miattatok játszom ezt a vakmerő játékot, amelyből nekem semmi, de semmi hasznom sincs? — Tudom. — Tudod-e, hogy engem is bajba hoztál? — Elhiszem neked. •Ez év februárjában — négy hónappal az ajánlat visszautasítása után — a Magyar Bank Elek Pál affiliált intézete, a Pozsonyi Építő Részvénytársaság, tárgyalást kezdett a Hayback-családdal — azaz hogy nem is tárgyalt, — alku nélkül megvette a házat és telket. A vételár négyszögölen kint 200 korona volt, sem több, sem kevesebb annál az összegnél, amit rövidesen azelőtt a család a kincstártól kért. Ez év február 13-ikán létrejött a pozsonyi kir. törvényszék telekkönyvében 1097/912 tkvi számot viselő adásvételi szerződés, amely szerint a Pozsonyi Építő Részvénytársaság 350.000 korona vételárért megvásárolja a Haybäckingatlant. . . Ez 1912. február 13-án történt. Tizennégy nappal később, 1912. február 27-én pedig az történt, hogy a Pozsonyi Építő Részvénytársaság 531.879 koronáért, 181.879 korona tiszta haszonnal, négyszögölenkint 350 koronát ugyanezen a terraszon. És ti mégis gyanakodtatok? Ikiért? — Butaság volt, gyerekes sértődöttség. Fájt nekünk, hogy bizalmatlan vagy hozzánk. Hogy minket nem avatsz be titkaidba ... — Tagjai akartok lenni egy betörő bandának?— Épen ezért volt butaság, amit csináltunk. Épen ezért nem akarok most már semmit tudni. Jaguár vállat vont: — Külömb legényeknek hittelek. Nem álmodhattam, hogy vénasszonyokkal van dolgom. Ha ezt tudom, nem viszem vásárra a bőrömet. Nem mertem tiltakozni. Jaguárnak igaza volt, vén asszonyok voltunk, kiváncsiak, fecsegök," gyávák, titokban bujkálok. Jaguár fölállt: — Egyet mondok neked. Nem tudom, jóvá lehet-e tenni azt, ami ma éjjel történt. Megpróbálom, de magam sem túlságosan bízom benne. Könyörögve néztem rá: — Jaguár! — Mondom, megpróbálom... De ha a Krajcáros Igazság a jövő héten már nem jelenik meg, annak nem én leszek az oka. Az a te műved lesz és Mák Istváné. Szervusz. Öt óra és egy óra múlva kilovagolok Ellával... Ott hagyott a terraszon, a kifizetetlen szilvóriumok őrült tömegével. Megdöbbenve, bután néztem utána, amíg a legközelebbi utcasarkon eltűnt. (Folyt. köv.) Pesti Hírlap 1913. junius 1., vasárnap.