Pesti Hírlap, 1914. július (36. évfolyam, 153-180. szám)

1914-07-01 / 153. szám

2 PESTI HÍRLAP 1914. Julius 1., szerda. ruthén vagy horvát a berzenkedő elem, mely akár Magyarországon, akár Ausztriában külö­nös jogokat és kedvezéseket követel, le kell azt törni. Az állam, ha nem bir elég hatalommal, hogy egységét megvédje a saját polgáraival szemben, akkor gyönge lesz külső betörés ellen is és el fog tűnni a föld színéről. A Habsburgoknak el kell söpörniök út­jukból a Tisza-féle és Bilinski-féle tanácsadókat, akik a nemzetiségi aspirációk kielégítésével tu­lajdonképen dinasztia-ellenes politikát csinál­tattak a dinasztiával. Íme, láthatják a király és az új trónörökös is, hogy a kifelé gravitáló elem­nek nyújtott minden kedvezmény visszafelé sül el, mert a Bukarestben készített és Debrecen­ben fölrobbant pokolgépet, valamint a Belgrád­ban megtöltött s­zarajevóban elsült bombát és revolvert a nemzetiségeknek adott kedvezmé­nyek töltötték meg. Zelénzki az agráriusok ellen. Irta: őrgróf Parlavicini György. Gróf Zelénzki Róbert a „Köztelek" című gazdasági lapban nyilt levelet intézett a szer­kesztőhöz és ebben, mint az Orgo alelnöke, felhasználja a lap hasábjait arra, hogy a ma­gyar gazdáknak régi és köztiszteletben álló vezető alakját, Darányi Ignácot, a Magyar Gazdaszövetség elnökét, a temesvári gazdagyű­­lésen mondott beszédjének bírálata kapcsán pártpolitikai intencióktól vezetett kíméletlen és igazságtalan támadásban­­részesítse. A Közte­tek nem szokott belenyúlni a politikai élet napi kérdéseibe, természetes azonban, hogy az Or­szágos Magyar Gazdasági Egyesület alelnöke levelének közlése elől nem térhetett ki. Mivel nem akarok ugyanabba a hibába esni, mint gróf Zelenzki, aki a pártpolitika bomlasztó elemét a gazdatársadalom hivatalos orgánumá­ba bevitte, azért én nem a Közteleket haszná­lom fel arra, hogy észrevételeimet közzétegyem, hanem a Pesti Hírlap szívességéhez folyamo­dom, hogy az Origo alelnökének nyílt levelére vonatkozó nézetemet a nagy nyilvánosság elé juttassam. Mindezideig, dacára azoknak a felette saj­nálatos politikai állapotoknak, melyek alatt szegény hazánk szenved, úgy az Orige, mint a Gazdaszövetség, melyek az egész magyar gaz­datársadalmat képviselik, vezetőik tapintata folytán ki tudták kerülni a politikai harcokat. Dacára a fölötte érzékeny súrlódási felületek­nek, a napi politika nem árthatott annak a munkának, mely mindkét egyesületnek hivatá­sa és amely hivatásnak nézetem szerint ma csak úgy tehet eleget, ha tényleg távol is tartja magát a politikától. Mint gazda csak örülhettem én is ennek, mint magyar em­ber azonban nem félte­ném egyik egyesületet sem a Zelenzki—Tisza­politikától. A józan magyar gazdaközönség eléggé fel van már világosítva, hogy kellő ér­tékére szállítsa ennek a politikának eópénz ál­tal támogatott üres frázisait. De mindazok, akiknek volt érzéke az iránt, hogy sem az Orige, sem a Gazdaszövet­ség nem hivatottak politikai kortescélokra, még a mai rendkívüli időkben is csak azon d­olgoz­tak és fáradtak, hogy az egész gazdaközönség egyetemes érdekeit istápolják, erősítsék és előbbre vigyék. Hogy pedig erre szükség van, azt talán még az Orgo tisztelt alelnöke sem tagadja. Azért fájlalom nagyon, hogy az alelnök úr ezen célirányos és együttes munkát a kor­tespolitika és személyeskedés hangjaival za­varja m­eg, mely hangok nagyon is alkalmasak arra, hogy széthúzás és egyenetlenség törjön ki a gazdák táborában, melynek igazán elég külső ellensége van mindenkoron és épen mos­tanában is. Annyi megoldatlan feladat vár még mi ránk, magyar gazdákra és annyi ve­szély fenyeget a jövőben, hogy egy politikailag is megosztott tábor semmi eredményt el nem érhetne. Ezt a tényt akarom jelen soraimmal kon­statálni Nem célom Darányi Ignác védelmére kelni. Erre sem hivatott nem vagyok, sem en­nek szükségét nem látom. A magyar gazdák ezen vezéregyénisége fölötte áll minden kicsi­nyed támadásnak, az a páratlan népszerűség, mely őt körülövezi, azon meleg szeretet és ra­gaszkodás, melyet minden gazda érez iránta, sokkal jobban megvéd­ikit minden támadás­sal szemben, min­t leveli­ szavak és beszé­dek. Legjobban vetlik vé és tettei és alkotásai, melyek úgy a minisztert, mint a gazdavezért a magyar föld történetében oly magas polcra emelték, melyhez nem érnek fel apró epigonok kortesszű elszólásai. Mégis rá akarok mutatni az Orige tisztelt alelnökének néhány vaskos tévedésére. Igen rosszul van informálva a hajózási társaságok szubvenciója kérdésében. A Tisza­kormány igen is ignorálta ebben a kérdésben elődeinek cselekedetét, mert a koalíciós kor­mány által kontemplált szubvenciót il magá­nál az Adriánál évenkint 1,452.000 K-ról 4,600.000 K-ra emelte. Ha komolyan nem lett volna rokonszenves neki ez a szubvenció, úgy a képviselőházi alapos vitából meggyőződést sze­rezhetett volna erről és a főrendiházban is fel­világosíthatta volna gróf Dessewffy Aurél be­széde. Nagy szolgálatot tesz az alelnök úr, midőn lerántja a leplet gróf Tisza Istvánnak eddig is­meretlen hőstettéről. Tehát Tisza „tisztelt ba­rátját" nemcsak a forumon védi, hanem alá­írását mint privátember is honorálja. Valóban baráti hőstett és jóleső az ilyen önfeláldozásnak példáját látni a mai szomorú korban, am­ikor a kincstár pénze, a pártkassza és a privátérdek annyira össze vannak forrva, hogy egy mi­niszterelnök választását utóbb károsított szesz­királyok f­lancirozzák. A további támadásokra azért nem akarok reflektálni, mert egyenesen személyes élvek, tehát, mint említem, nem vagyok illeté­kes. Mégis különösnek tartom azt az állítást, hogy csak azért tudunk gazdálkodni, mert a cselédtörvényt nem hajtják végre. Én úgy látom, hogy mifelénk Dunántúl végrehajtják a cselédtörvényt, nem is hallani sok panaszt ellene; azért nem fogunk tudni nemsokára gazdálkodni, mert nem kapunk elegendő cselédet, ez pedig talán mégsem azt bizonyítja, hogy a törvény a munkaadóra káros. Kár volt az alelnök úrnak ezen támadá­sokat a „Köztelek" hasábjain elkövetnie. Ha valamely társadalomnak összetartásra van­ szüksége, úgy a magyar gazdatársadalom az; ha pedig támadni akarok, úgy régi magyar szokás szerint ott támadok, ahol azt vélem, hogy megsértettek, ottan, hol véleményem szerint méltánytalanság és igazságtalanság történt. Gróf Zelenzki jelen volt a temesvári gazda­napon, nem hallatta szavát. Vagy talán azért * maradt el a kilátásba helyezett, Tiszát magasz­taló felköszöntő, mert tizenötezer magyar gaz­da még­sem lett volna­ olyan türelmes, mint a papiros? Ez tele volt. Már kedve lett volna visszafor­dulni, de azután erőt vett magán. — Eh, mi történhetik velem. A férjem ott lesz. Belépett. A füst, a fülledt, meleg levegő arcába vágott, összeszorította torkát, ma­rta szemeit. Az első pillanatban semmit sem lá­tott, alig tudott lélegzetet venni. Tétován meg­állt és riadtan nézett körül. Az izgalom, a sok ember, a zsibongó zaj majdnem elszédítették. — Kezeit csókolom, nagyságos asszo­nyom! Alászolgája! van szerencsém! —• ha­darta egy pincér mellette. — Parancsol egy asz­talt . . . talán itt az ablaknál . . . vagy itt . . . a kis erkélyen . . . Piroska gépiesen követte és leült. A pin­cér nagy buzgalom­m­al törülgette a márvány­lapot és ez alatt megszakítás nélkül darálta szokásos mondókáját: — Szabad szolgálnom, kérem . . . Fagy­laltot? . . . van citrom . . . frou-frou ... ká­vé .. . málna . . . grillage . . . Kávét méltót­, tátik? . . . igenis, kérem . . . Rögtön hozom . . . Parancsol lapokat? . . . Pista!­bal kettő képes lapokat. A pincér elrohant. Alig néhány pillanat múlva már hozta is a megrendelt kávét. A má­sik kiszolgáló pedig a képes lapokból szállí­tott egy egész garmadát. Piroska csendesen kavargatta a kávéját, néha-néha lopva, óvatosan körülnézett. Látta, hogy akik körülötte ülnek, mind őt figyelik. A bíráló, kutató tekintetek egész sortüze fogta k közre. A nők kíváncsian vizsgálgatják, aztán egymáshoz hajolnak, összenevetnek, megjegy­zéseket tesznek. A férfiak már kihívóbban­­rustrálgatják és ezalatt az egyik a bajuszát pödörgeti, a másik a nyakkendőjét igazgatja; ez nagy zajjal a pincért hivja, az a székét to­logatja. Mindegyik azon van, hogy a fiatal asszony figyelmét magára vonja. Piroska akaratlanul elmosolyodott a fel­készülődések láttára. Amint tekintete végig­simult az asztalok fölött, rögtön a szemébe öt­lött, hogy különösen a vele szemben levő asz­talnál ülő két fiatal­ember fejt ki nagy buz­galmat, hogy magát észrevétesse. Piroska azonban úgy tett, mintha sem­mit sem látna .Közönyösen nézett maga elé, itta a kávéját, hideg, nyugodt arccal lapozga­tott az újságokban. Egyszerre csak az egyik­ből egy kis cédula libbent eléje. Hirtelen átfu­totta tekintetével. Néhány szó volt reá írva. Ennyi. Szabad? — Válaszért esedezik a szem­ben ülő fehér szegfüs. Piroska elpirult. Nem mert fölnézni, mert tudta, hogy figyelemmel kisérik és vár­ják a feje bólintását, vagy egy beleegyező te­kintetét. Egy kis idő múlva valaki megszólalt mellette. — Megengedi? Piroska összerezzent, fölnézett. A fehér szí­fás állott előtte. Az egyik képes lap felé nyúit. — El szabad vinnem? — kérdezte ismét és mélyen az asszony szemeibe nézett. — Tessék, — rebegte Piroska zavartan. — Csak ha a nagyságos asszony már elolvasta, — udvariaskodott a fiatal ember. Piroska szive hevesen dobogott. Érezte, hogy a fiatal­ember nem fog elmenni, ez meg akar vele ismerkedni. — Most ne­m olvasok, — szólt nyugodt­ságot erőltetve hangjára. — Elviheti akárme­lyiket, — tette hozzá most már bátrabban, mert meglátta ,hogy férje bejött a kávéházba és nem messze tőle leü­lt. Az asszony szíve egy kissé hevesebben dobogott. Mintha láthatatlan kezek csiklandoz­nák, úgy szeretett volna nevetni, de azért va­lami nyugtalanság is át-átrí­negeli rajta. A fiatal­ember sudár termetű, választé­kosan öltözött ,kellemes megjelenésű volt, vá­logatni kezdett a lapok között, de sehogy sem találta meg azt, amelyiket kereste. — Bocsásson meg, hogy itt alkalmat­lankodom, — szólt egy kis idő­­múlva és für­készve nézett Piroska arcába. Az asszony könnyedén megbólintotta a fejét. A fehér szegfüs egy ideig turkált a la­pok között, aztán hirtelen így szólt. — A nagyságos asszony vár valakit? — És miért érdekli ez önt, — kérdezte Piroska kissé összeszoruló torokkal és riadt tekintete átvillant a férje felé. Ez fölemelke­dett, hogy feleségéhez siessen, de Piroska csen­desen megingatta a fejét. Erre visszaült a helyére. — Miért érdekel? No, mert egyedül ül . . . mert többször nyugtalanul néz körül . . . Azt hittem, hogy talán idegen . . . vagy vár valakit . .­ . fel akartam ajánlani szolgálatai­mat . . . — Nem . . . nem ezért jöttem a kávé­házba . . . — Hanem? — Hanem, mert éhes voltam és kávét akartam inni. — Ez igazán egyszerű magyarázat, — nevetett a férfi. — És mondja csak, nagyságos asszonyom . . . — Miért gondolja, hogy asszony vagyok? ismer engem? — Sajnos, nem . . . — Pedig úgy viselkedik . . . A lovag kissé zavarba jött, meghökkent. — Bocsánat . .. igaza van, — hebegte, — nem ismerem, de nagyon ... igazán nagyon szeretném megismerni ... Ha megengedné, leülnék az asztalához . . s Ez még­sem UUsh­­ogy itt álldogálok , a •

Next