Pesti Hírlap, 1915. január (37. évfolyam, 1-31. szám)

1915-01-01 / 1. szám

Budapest, 1915. Xmil. évfolyam, 1. (12,573.) szám. Péntek, január­i ELŐFIZETÉSI ÁRAK­­ Egész évre 82­­ — 1 Félévre 16 „ —„ Negyedévre 8 „ —„ Egy hóra 2 „80„ Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 f. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. SZERKESZTŐSÉG : Budapest,Vilmos császár-út 78. Telefon 26-45. KIADÓHIVATAL: Budapest,Vilmos császár-út 78 Telefon 26-40. FIÓKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet-körút 1. Teleton József 52 96 1914-1915. A rettenetes év! Franciaország nagy költője az 1870-iki háború évére sütötte rá örök történelmi bélyegül ezt a lángjelzőt: „L'année terrible!" Mily kisméretű és szinte mindennapi, mily halvány és futólagos pe­dig az akkori háborúnak képe, összemérve azzal az általános katasztrófával, amely az elmúlt évben mondhatni az egész földgömb­re reászakadt. Amit akkor a franciák egy­maguk szenvedtek, azt ma­ tízszeres mérték­ben szenvedi el Európának majd minden vezérlő nemzete. Maguk a franciák, ha ez év halálos retteneteit és iszonytató borzal­mait csak saját szűkebb körükre nézve is összehasonlítják a negyvennégy év előtt ta­pasztaltakkal, bizvást alkalmazhatják rá jel­zőjük szuperlativuszát. Az elmúlt év a le­­lveket az emberiség történelme följegyzett. És benne leszen följegyezve a művelt népek annyira dicsőített kulturai közösségének megbomlása, huszadik századbeli haladásuk ragyogó kilátásainak teljes elsötétedése. Íme, látjuk, hogy a műveltség jogcí­meivel kérkedő népek épen kultúrájukra hi­vatkozva szállanak a leggyilkosabb vi­asko­dásra egymással. Íme, látjuk, hogy a kul­túra közös kincsei nemhogy a nemzetek kö­zött való szolidaritás kapcsait erősítették volna, nemhogy közös érdekeiknek teljesebb megértését biztosí­tották volna, inkább csak a gyilkoló fegyvereknek teljesebb, tökélete­sebb alkalmazását hozták meg, a tömeges emberirtásnak általánosabb és radikálisabb művészetét tették állami szervezkedésük tengelyévé. A szeretet és gyűlölet fölriadt szellemei most versenyezve ostromolják az orr erek lelkét ,de a szeretetnek rongyos kor­dl­­ént kell kuncsorognia a mészárlások vé­res nyomain, csak az egyes szánalmas áldo­zatok irányában gyakorolhatja irgalmát, el­lenben a gyűlölet felült a világ legmagasabb trónjára és kényuri parancsaival ellenállha­tatlanul intézi a nemzetek sorsát. Most pedig átlépünk az 1915. év mes­gyéjén, valóban a leginfernálisabb orche­sztrális kísérettel, amely valaha a világtörté­nelemben zengett. Maga az anyaföld reng és vonaglik lábaink alatt, vérpatakok ömle­nek szakadatlanul Oroszország síkjain és a normandiai partokon, a Kaukázus zordon völgyeiben és Afrika legdélibb vidékein, ha­lálhörgések vihara száll át az összes óceáno­kon. Mily gyerekesen hiúnak, szörnyűségesen semmisnek érezzük most az emberek ama képzelődését, hogy az örök időnek önkényes beosztását, a pusztán technikai szükségünk­re megállapított évszámítást életük folyá­sára is szeretik szakaszhatárnak venni és örömest gondolják az elmúló évet bajaik el­múlásának, a kezdődő évet egy új irány megnyíltának, új remények kivirulásának, nagy változás szentesítésének. Micsoda vál­tozás, micsoda elmúlás és születés halad ránk az 1915. év hajnalával az időknek oly óriási vajúdása közben? Az 1915-iki uj év teljes mértékben átveszi elődje örökségét. Sok milliónyi hadseregnek öt hónapi párat­lan harcai és mérhetetlen emberáldozatai u­tán a helyzetet még csak odáig sem sike­rült megérlelni, hogy a háború mérlegének határozott jobbra vagy balra billenését, va­lamelyik félnek szemmel látható fölülkere­kedését konstatálhatnák. Nem hiszszük, hogy a hadviselésnek ily menetét akár a legavatottabb hadászati szakértők előre látták volna. Általában ép­pen az a felfogás uralkodott, hogy a rop­pant létszámú hadseregeknek és az annyira tökéletesített fegyvereknek hamar kell a végső döntéshez vezetniök. Idáig azonban ebből a végtelen és végeláthatatlan isteníté­letből teljesen ellenkező tanulságot kellett levonnunk. Nemcsak a háborúnak általános mérlege ingadozik hónapok óta ugyanazon lehetőségek és kilátások vonalán, de az egyes csaták is oly tartósan rekednek meg ugyanazon pozíciókban, hogy a mindennapi hadi bulletinekben jóformán ma is azokat a helységneveket olvassuk, amelyeket hetek előtt égettek bele emlékezetünkbe. Szeretjük hinni, hogy az itt nyilvánuló tényekből és tanulságokból a jövőre nézve nagyon üdvös belátások fognak kicsi­ázni. Kezdik észre­venni, hogy a modern hadviselésnek rend­kívüli tökéletessége abszurditássá fejleszti magát a háborút. Ezek a modern hadsere­gek a levegőben is, a föld alatt is oly új tak­tikai módokat képesek alkalmazni, annyi eszközzel rendelkeznek hadmozdulataik köl­csönös megbénítására, hogy végeredményül egy­mrásnak teljes paralizálása is állhat elő. A Háború így még a háborúk szükségét hir­dető filozófusok előtt is elvesztheti termé­szetes célját és megszünhetik az a rendelte­tése, hogy a népek kezében az ultima ratiot jelentse, ha a rettenetes áldozatok fejében még csak az erőpróba döntését sem tudná meghozni. Egy vezető csillagot látuk­FTF már tehát kiderengeni, túl a rettenetes Sötétségen, amely a beköszöntő újév körül gomolyog. Bizhatunk abban, hogy ez az év vissza fogja hozni a békét és bizhatunk abban is, hogy ez az iszonyatos földrengés, sőt álta­lános földforradalom, amit ez a világháború jelent, elválasztó mesgyévé válik az emberi­ség két termékeny korszaka között. Hosszú béke gyűjtötte össze ennek a világháború­ságnak néperőit és gyújtó anyagait, még tartósabb és termékenyebb békének kell reá következni. Bennünket azonban nem hagy­hat el az az áhítatos meggyőződés sem, hogy a mindenfelé folyó háborúságnak legalább ama közelebbi szinterére nézve, amelyen a mi létérdekeink válságának kell megoldást nyernie, monarchiánk és Németország egyesült erőfeszítései már közeli időben a teljes győzelem kényszerével fogják az ér­dekeinknek megfelelő és jövőnket biztosító békét meghozni. Ez a bizakodásunk egy és azonos az isteni akarat igazságába vetett szent bizalmunkkal. Isten az erősebb zászló­aljakkal van — mondotta I. Napóleon. Teljesen igaz. De az erősebb zászlóalj nem áll lelketlen rabszolgák tömegéből, korbács­csal hajszolt embercsordákból. A modern hadviselés csodás segédeszközei fölött is világolnia kell az erkölcsi erő fensőbbségé­nek. A töméntelen orosz hordák ellenében a mi fegyvereinknek biztosítja "az erősebb­ zászlóaljak fensőbbségét a szent nemzeti hit és az ősi lélek, amelyek a mi csapatain­kat áthatja. Isten vezérli őket ez újévben. I wánzási üldözés minim: 56.000 lojeit. A nyolcadik hete folyó egész lengyelországi offenzíva során a németek 136.000 foglyot ejtettek, száznál több ágyút és háromszáznál több gépfegyvert zsákmányoltak. — A Ravka táján előrehaladt a németek támadása. — Az uzsoki szorostól nyu­gatra az oroszok beszüntették előnyomulásukat — Uzsoktól nyugatra egyetlen kárpáti átjáró sincs birtokukban. — Ökörmezőnél súlyos veszteségek közben meg­hiúsult az ellenség támadása. — Gorlice vidékén és Zskik­yntől északkeletre az oroszok megismételt heves támadásait visszavetettük. „A múló évnek öt hónapja óta küzd a monarchia a reá és hű szövetségesére kény­szerített háborúban nagyszámú hatalmas el­lenségekkel." így kezdi a király 1914 de­cember 31-ikéről keltezett hadparancsát, amelyben fájdalmas hálával emlékezik meg az öt hónapi harcok elesetteiről, forró üd­vözletét küldi halálmegvetéssel tovább küz­dő katonáinak és fölemelő bizalommal vár­ja az új évtől a győzelmet, ő, aki annyit próbált és akit annyi megpróbáltatás ért, hosszú uralkodása alatt sem ért meg még ilyen új esztendőt. De e legnehezebb meg­próbáltatások idején boldogan érezheti, hogy milyen hatalom az, ha mellette állnak népei s elsősorban az osztatlan magyar nemzet. A király Ausztria és Magyarország harcos fiainak katonai erényeitől győzelmet vár az új évben. S az új hadiév kilátásai valóban reményt is nyújtanak arra, hogy a király vágya s vele együtt a miénk teljesüljön. * Az 1914-ik esztendő utolsó napján ki­adott hivatalos jelentések a lengyelországi harctér négy folyószakaszán álló csaták vál­tozatlanságáról számolnak be. Dél-Lengyel­országban a Nida mentén nyugalom van; Közép-Lengyelországban a Pilica keleti partján a helyzet változatlan. Észak-Len­gyelországban a Bzura mentén és attól ke­letre a harc tovább folyik, és a Bzura sza­kaszának folytatásánál, a Ravka fo­lyó tájékán, a németek támadása előbbrehaladt. November 11-én kezdődött a németek és a szövetséges csapatok lengyel­országi offenzívája, ugyanazon a napon, amikor a mi vezérkarunk azt jelentette, hogy Przemyslt ismét körülzárták az oroszok. December 1-ig a Wloclawecnél, Kutnénál, Lodznál és Lovicnál megvert oroszok e négy csatában 80.000 foglyot hagytak a németek kezei között. December 6-án elesett Lodz, december 17-ikén jelentette a német és az osztrák-magyar vezérkar, hogy az orosz fő­erők ellenállása megtörött s az ellenség meg­kezdte az általános visszavonulást az egész vonalon. Hogy a visszavonuló oroszokat ül­döző németek mennyi foglyot ejtettek, arról máig nem adtak ki jelentést. Újévi ajándékul ma azután ez a szám is nyilvánosságra került: több mint 56.000 oroszt ejtettek foglyul a németek a Lodz és Lovic köril lefolyt harcokat követő üldözés során. Talán nem az a horribilis szám, amit az üldözésről szóló első jelentések után a lázas képzelet alkotott maggának, de nem A Pesti Hírlap mai ez a ma 36 oldal.

Next