Pesti Hírlap, 1915. január (37. évfolyam, 1-31. szám)

1915-01-01 / 1. szám

1915 január 1., péntek­. PESTI HÍRLAP November 11. óta: 136.600 fogoly és száznál több ágyu. Berlin, dec. 31. A nagy főhadiszállásról a Wolff-ügy­nökség a következő közlést kapja: Lengyelországban harcoló csa­pataink a Lodz és Lovic körül lefolyt harcokat követő üldözés során több mint 56.000 foglyot ejtet­tek és számos ágyút és gépfegy­vert zsákmányoltak. November 11-é­n Lengyelországban megindult offenzivánk egész zsákmánya esze­rint 136.600 fogoly, több mint száz ágyu és több szűint háromszáz gépfegy­ver. A lengyelországi harctéri helyzet. Berlin, dec. 31. A berlini „Localanzeiger" a berni Bund­nak egy hivatalosan jóváhagyott fejtegetését közli a hadi helyzetről. Eszerint az orosz front most a Lob­acsev—Skrernjevice—Rava-vonalon mozog. Ez a front most csak Inovlodz és a Nida­ssakasz közötti területen szenved hiányosságban. Az új pozíciók Opocnonál és Konsknál vannak. A né­met offenzíva Lovictól 15, Lodztól 40, Pietrkov­tól 40 és Novoradomszktól körülbelül 50 kilomé­ternyire haladt kelet felé előre és az utóbbi na­pok nehéz ütközeteiben az oroszok új frontját benyomta. Az oroszok fő pozíciója nem ingott meg. A legnehezebb méretű arcvonal-harcokról van szó. A kelet felé nyomulást legjobban az oroszoknak Inovlodz ellen intézett támadása jel­lemzi, ahol az orosz front áttörése végzetessé vál­hat. Most még elhamarkodott volna ennek a csa­tának idejét és lefolyását megítélni, mert a külön­böző ellenhazások még nem láthatók. Minden­esetre nagy befolyásuk lesz a galiciai esemé­nyeknek, ahol az orosz offenziva a nagy csata kimenetelére nem tévesztendő szem elöl. Elkeseredett harcok a Kárpátokban. Rotterdam, dec. 31. — Saját tudósítónktól. — A Morningpostnak jelentik: A Kár­pátokban a harc kétségbeesett hevességgel, mindkét félre borzasztóan nehéz körülmé­nyek között folyik tovább. Az oroszok az egész déli arcvonalon megerősítették csa­pataikat. Elkeseredetten intéznek támadá­sokat az osztrák-magyar csapatok ellen, hogy birtokukba kerítsék a szorosokat és jobb hadállásokba jussanak a Latorca völ­gyében. A csata ezen a vidéken már két hete dúl. A múlt vasárnapon a Latorca vize befagyott. Az oroszok erre a folyó jegét több mint hét kilométer hosszúságban fel­törték, hogy az osztrák-magyar csapatokat az átkelésben megakadályozzák. A rákövet­kező estére azonban a folyó megint annyira befagyott, hogy egyes helyeken át lehetett rajta kelni. A folyó jegén egyes pontokon ütközeteket is vívtak. Csapataink előnyomulása a Kárpátokban. Ungvár, dec. 31. Az oroszok uzsoki veresége után csapata­ink az ellenség üldözése közben átlépték a gali­ciai határt. Az oroszok támadó kísérletét a mi­eink meghiúsították. • Az ellenség tegnap Alsóvereckénél is vere­séget szenvedett, úgy, hogy ez az orosz sereg kénytelen kelet felé menekülni. Beregben még folynak a harcok, de az el­lenség itt is visszavonulóban van. Közös haditervet sürgetnek Oroszországban. Berlin, dec. 31. A Vossisch­e Zeitung jelenti Amsterdam­ból. A Novoje Vremja jelentéseihez a Times tu­dósítója megjegyzi: Oroszország közvéleményét az utóbbi időben felelősség nélküli állításokkal az orosz lapok gyakran megtévesztették. A cik­kek íróit kétségkívül a legjobb szándék vezette és nyilván remélték, hogy enyhítik ama csaló­dásokat, amelyeket az orosz hadsereg tehetet­lensége okozott, amelynek folytán nem nyomul­hat előre a kezdetben remélt gyorsasággal. A Ruszkoje Szlovo óva int a német vezérkar le­becsülésétől és azt hiszi, hogy Németország még legalább négy millió embert állíthat csata­sorba. A lap azt javasolja, hogy a szövetséges államok hadügyi miniszterei tanácskozásra gyűljenek össze Londonban, hogy egy közös haditervet dolgozzanak ki. Kopenhága, dec. 31. A moszkvai Roszkoje Szlovo értesü­lése szerint a szövetséges országok vala­mennyi hadügyi és tengerészetügyi minisz­tere Londonban konferenciát fog tartani. Pau tábornok útja­ részben megállapodik. Az utazás célja az, hogy Oroszországgal közös haditervet dolgozza­nak ki. A franciák elkedvetlenedése az oroszok iránt Genf, dec. Dl. Legújabb párisi híradások szerint Fran­ciaországban növekedik az oroszok iránt az el­kedvetlenedés, különösen mivel a katonai szak­értők sem tudják többé az orosz vereségeket tovább elleplezni, így Berthaud tábornok a Pe­tit Journal-ban a következőket írja: „Nem lehet tagadni, hogy az orosz Visztula-sereg visszavo­nult. A németek igen messzire előrehaladtak. Mi lesz ilyen körülmények között az oroszok előre­nyomulásával Krakó ellen?" Lacroix tábornok a Temps-ban így ír: „Nem tagadhatjuk, hogy az oroszok a Bzura mentén és Piotrkovtól ke­letre visszavonulnak." Még a párisi Newryork Herald is, amelynek közleményei szerint pedig az oroszoknak már közvetlenül Berlin kapui előtt kellene állatiok, kénytelen a következő val­lomást tenni: „Nem igen lehet tagadni a néme­teknek valamelyes előrenyomulását. Hindenburg marsall azzal a művészettel, amelylyel bizonyos csapattömegeket fontos helyeken koncentrálni tudott, előnybe jutott az ellenséggel szemben. Az oroszok nem tudták seregtesteiket hasonló gyor­sasággal mozgatni. A végleges orosz győzelem késésének legfőbb oka, hogy Lengyelországban ki nem elégítő a vasúti hálózat." Oroszország unja a németgyű­löletet. Berlint dec. 31. Az oroszországi hangulat megváltozására jellemző Bajan ismert németellenes író egy cikke a Roszkoje Szlovóban. A cikk többek között így ír: Sok levelet kapok, amelyben azt írják, hogy a háború már terhes és hogy unják a németek örökös szidalmazását. A levelekben kérik, hogy hagyjanak fel a császár támadásával, aki népét bölcsen kormányozza és paradicsomot teremtett számára e földön, ne gyalázzák a vitéz német csapatokat és általában küzdjenek a német­ gyű­lölet ellen. Bajan busán hozzáteszi: Mély be­nyomások igen kifárasztanak bennünket. Ennek oka nem az aggság, hanem a mi fiatalságunk. Sem szeretni, sem gyűlölni nem tudunk erősen. Lovic elfoglalása. A bersagliere. Irta: SZÍNI GYULA. Karcsú pincák sötét lombja árnykép­szerű élességgel rajzolódott a rózsaszínűre sápadt égen. Fáradtan dőltem egy kőoszlop­hoz, amely valaha a római légióknak mutat­ta a mérföldeket... Mily furcsa és különös mindez, mikor télvíz idején és háborúban gondol vissza rá az ember. Emlékszem, esti harangszó szállt a le­vegőben, szinte rétegről-rétegre, mintha vízen keresztül érkeznék. Szelíd domblejtő­kön bodros birkanyájak hömpölyögtek lefe­lé kolompszóval, bus­zégetéssel. Sok nyáj, sok pásztor. De az út közepén sötéten, egyedül egy öreg ember állt, pillája se rebbent, messze elnézett, aztán lehajtotta a fejét , és tovább ment. Ital pásztorkalapja és hosszú, kam­pós botja, fekete mentéje és lába szárára fű­zött bocskora, éles szeme és kevély fasorra, göndör haja és tilínkóhoz szokott szája töb­bet árultak el, mint némely régi márvány­tábla betűi, amely ott, a Campagnán, romok közt hevert. Azok közül a pásztorok közül való volt, akik egyenkint ismerik minden birká­jukat és emlékeznek szemük színére vagy valami különös vonásukra. Még nevet is adott volna nekik, ha anélkül nem tudta vol­na őket egymástól megkülönböztetni. . . . Nálunk elsápad az ég, mikor a nap lassan, mint leszáll. A Campagnán még mé­lyebb, titokzatosabb és színesebb lesz az Kopenhága, dec. 31. — Saját tudósítónktól. — Pau tábornok, aki tudvalevőleg Marsail­lesből Oroszországba utazik, útközben Buka­azur. Az ég elveszti szeplőit, amik a nap su­garaitól rügyeztek ki és zavartalanul kékké válik, mint a keleti zafir. A szemhatáron a romba dőlt antik vízvezeték iveinek végte­lenbe nyúló sora réten világít. És félkörű iveik alatt még mélyebben néz át az este ábrándos szeme. Egy parasztleány közeledett. Hosszú­nyakú, karcsú kőkorsót vitt a fején és ez a korsó egy hajszállal sem különbözött azok­tól a vázáktól, amiket római múzeumokban láttam. Formájába a tojásvonalnak karcsú szépsége volt belelehelve. Az a könnyed ív-vonal, amivel a leány emelő jobb karja fölfelé gömbölyödött és kezefejének finom hajlása, amelylyel a kor­só fülét fogta, öntudatlanul harmonizált és kiegészült azzal a vonallal, amivel a leány bal karja aláhanyatlott. Csípőjének ildomos, alig észrevehető ringága, karcsú derekának hajlékonysága mintegy elárulták, hogy csakis formás alsó teste és lába lehet. Mezí­telen lábafeje, amely cipőt sohasem ismert, teljesen kifejlett pompájában, párnásan, szabadon, egyformán nőtt ujjakkal villant elő. Ritmus volt minden lépése, amelyet tes­tének vonalai harmonikusan követtek. Önkénytelenül a Rafael szép vízhordó nőjét juttatta eszembe, aki a Vatikán híres „Incendio del Borgo" freskóján a tökéletes szépség nyugodtságával és hidegségével lép­ked, mikor körülötte a tűzvésztől megrettent őrjöngő emberek futkosnak össze-vissza. A leány odalépett a pásztorhoz és meg­kínálta a korsó vízzel, amelyet az imént mért a néhány ezer éves ciszternából.. A Hogy Lovicot, egyikét a legfontosabb vas­úti gócpontoknak Észak-Lengyelországban, a Morgen altábornagy parancsnoksága alatt har­coló vitéz csapataink elfoglalták, azt a német je­lentések nem hangsúlyozták eléggé nyomatéko­pásztor megtörülte a száját, az ajkához emel­te a korsót és ahogy ivott belőle, abban szin­te hadvezéri méltóság volt. Hallgatag, ritkaszavu férfi volt a pász­tor. Nem az élénk latin fajból való volt, ha­nem abból a mély és titokzatos népből, ame­lyet a rómaiak etruszknak neveztek és amelynek nyelvét, származását még ma sem ismerjük teljesen, hacsak igazat nem adunk Jules Martha párisi tudósnak, aki a zágrábi múzeum egy múmia-polyájának tuszk föliratát­­ a magyar nyelv segítségé­vel olvasta el. Mint valami ritkafényű­ kárbunkulus lobogott a pásztor szeme és beszédes néma­sággal tapadt a vízhordó leányra, aki a fele­sége vagy kedvese lehetett (pásztornál ezt sohasem lehet tudni). Az a mód, ahogy a vízhordó némbert nézte, elárulta, hogy az ő számára a nagy mindenséget ez a parasztnő jelenti és benne tükröződik a számára az egész világ. Ez a pillantás lágy és simogató volt, mint a balzsam, de éles és szinte suho­gó is tudott lenni, mint a kard. ... Az országút felöl porfelhő kereke­dett, amelyet rózsaszínűre pirosított az al­konyodó nap. A porfelhőből érctárgyak fé­nyei villantak elő, bajonettek hegye, rézgöm­bok csillogása és mi egyéb. Ahogy a porfel­hő közeledett, mind élesebbé váltak benne az alacsony alakok, akik apró, szapora lépé­sekkel közeledtek. Nincs furcsább és fan­tasztikusabb látvány, mint amikor egy zász­lóalja bersagliere vonul el az ember szeme előtt. Sürű­, leomló, fényes kakastollal ékes kalpagjuk ,vidáman, viharosan táncol és a 3

Next