Pesti Hírlap, 1916. január (38. évfolyam, 1-31. szám)

1916-01-10 / 10. szám

6 PESTI HÍRLAP 1916. január 10., gyí­ k (Részletek a szalonikii konzulok letar­tóztatásáról.) A Neue Freie Presse szófiai tudó­sítója beszélgetést folytatott a szalonikii osztrák­magyar kolónia egyik tekintélyes tagjával, aki a konzulok elfogatása után december 31-ikén mene­kült el Oktcsiláron és Xantin keresztül Szaloni­kiból. Az ilető baráti viszonyban állott Kwiat-Jcowski szalonikii osztrák-magyar konzullal, s a konzulok letartóztatásáról az alábbi részleteket mondotta el. December harmincadikán reggel hat óra­kor aeroplánok jelentek meg a város felett, de nem dobtak le bombákat. Délelőtt fél tizenegykor a szalonikai kikötőben lévő hadihajókról ágyú­lövések hallatszottak és mindenki az utcákra sie­tett, mert azt hitték, hogy Joffre érkezett meg, akinek látogatása kilátásba volt helyezve. Arra senki nem gondolt, h­ogy a városon kívül repülő­gép-támadás történt és az ágyúzással az ellensé­ges repülőket akarták elűzni. Nagy pánik tört ki. Zokogó asszonyok siettek az iskolák elé, hogy hazavigyék gyermekeiket. Sokakat az ecet való­sággal megdermesztett és némán tekintettek az égboltozat felé. A városra egyetlen bomba fiffia esett, az ablakok azonban megremegtek és mest­erb­ől látni lehetett a csavarvonalban lehulló bombákat, amelyek rendkívüli zavart és felfordulást okoztak az angolok táborában. Az egyik bomba András hercegtől kétszáz méter távolságnyira robbant föl. Fél ötkor fogták el angol és francia katonák a konzulokat és egész személyzetüket. Különösen energikusan ellene­szegült a letartóztatásnak Kwiatkowski osztrák­magyar konzul. Amikor a francia katonák be­nyomultak, kavaszai revolvert rántottak. A ka­tonák parancsnoka, egy kapitány, belépett a konzul dolgozó­szobájába és így szólott: „Sarrail főparancsnok nevében letartóztatottnak jelentem önt ki!" A konzul hidegen válaszolta: „Uram, ön megszegi a felségjogait egy semleges államnak, amelynél akkreditálva vagyok!" A kapitány szó­szerint így felelt: „önök sokkal inkább megsér­tették a semlegességet, amikor bombát vetettek neutrális területre." A konzul újra tiltakozott és kijelentette, hogy nem adja meg magát, mire kö­rülfogták és a legdurvább módon elhurcolták. Az ezután­ következő eseményeket az illető személyiség, aki szemtanú volt, így adja elő: A konzulátus előtt vöröskeresztes jelvényű teher, automobil állott és a konzulra, amikor kihozták, szigorú hangon ráparancsoltak, hogy szálljon be. A konzul azonban franciául ezt kérdezte: „Ilyen kocsijuk van egy főkonzul részére?" Erre azután valósággal földobták az autóra, amelybe begyömöszölték a konzulátusnak egész személyzetét is. A francia kapitány ekkor így szólott a soffőrhöz: „Előre! Rázza jól meg ezt a famózus társaságot, hajtson bele minden mély lyukba. A kikötőbe menjen velük!" A soffőr a maga módja szerint boldogan igérte meg a pa­rancs teljesítését. A török konzul, Kramil bej, eszméletlen állapotba esett az elfogatásánál. Nedkov bolgár konzul estélyről érkezett éppen haza, de nem engedték be lakására, szuronyos katonák fogták körül és fogolynak nyilvánítot­ták, ami ellen a konzul energikusan tiltakozott. Ez persze keveset használt és gorombán bántak el vele. Az angolokat és franciákat kémek segí­tették munkájukban, közöttük egy Bankovics nevű Szalonikiben élő szerb. Seefelder Mihály, a Szalonikiben letartózta­tott tiszteletbeli norvég konzul fia, küzdelmes utazás után Szalonikiből Bécsbe érkezett. See­felder Szófián keresztül utazott hazájába és gö­rög ismerősei tanácsára még december 25-ikén hagyta el a görög kikötővárost. Elmondotta, hogy az angolok senkivel nem érintkeznek Szaloniki­ban. Maga is hallotta francia katonák szájából, hogy már torkig vannak a háborúval, a görögök pedig valósággal epekednek az után, hogy a köz­ponti hatalmak megszabadítsák őket betolakodott ellenségeiktől. A letartóztatott norvég konzul egyébként gazdag osztrák alattvaló, aki többek között egy nagy román petróleum-vállalatot is képviselt Szalonikiban.­­ (A Nobel-díjas orvos hazatérése Szibé­riából.) Dr Bárány magántanár azt táviratozta a feleségének Bécsbe, hogy Károly svéd herceg fáradozásai az orosz kormánynál sikerre vezet­tek. Kertből, eddigi tartózkodási helyéről már el­utazott és útban van Európa felé. A táviratot Taskendből küldte.­­ (Az igazi Panama.) A Panamacsatorna építkezése körül nagy botrányok vannak kelet­kezőben Amerikában. Már megemlékeztünk róla, h­ogy az amerikai sajtó a szó rosszabb értelmé­ben véve, sokat beszél Panamáról és pedig nagy­arányú pénzeltűnések­ és mulasztások kapcsán, aminek következménye, hogy a rengeteg millió­kat emésztő csatorna még mindig használhatat­lan. Az ügy az Egyesült­ Államok törvényhozá­sát is foglalkoztatta és amiként a Berliner Tage­blatt amerikai forrásból közli, az alábbi érdekes részletek kerültek napvilágra: Mindenek előtt megállapítható, hogy a Panama-csatorna hasz­nálhatatlansága megbénította a muníciószállítást. Ami végül is még mindig kisebb baj ahoz képest, hogy a nagyarányúnak tervezett kereskedelmi forgalom is teljesen megszűnt. Szakértői vélemé­nyek szerint a csatorna építkezése olyan, hogy talán sohasem szűnnek majd meg a földcsuszam­lások, amiket korlátozni lehet esetleg, de telje­sen megakadályozni nem sikerül majd. Az épít­kezéseknél elmulasztották a kellő gondosságot és nem lehetetlenség, hogy nagy katasztrófa követ­kezik be, amely az egész művet összeomlással fenyegeti. Az eredendő hibát voltó képen még a franciák követték el, akik a Culebra, vagy más­kép Goldhill-szakaszon nem kerülték meg a ba­zalt­ tömegeket, hanem átvágták és az amerikai kormány tetézte a hibát azzal, hogy elfogadta a franciák által lefektetett nyomokat. A másik ve­szedelem abban rejlik, hogy a földrengések ezen a vidéken jóformán sohasem szünetelnek és foly­tonosan megrázkódtatják az amúgy is gyenge összetartású kőzetet. Most a helyzet az, hogy a csúszó földtömegek keresztül-kasul vannak szak­gatva és az esőzések még inkább lazítják a csa­torna partjait, amelyek szünet nélkül zuhannak bele a kiásott mederbe. Alapos mérések és szá­mítások azt mutatják, hogy idővel nemcsak a Goldhill, hanem a nyugati oldalon álló két domb is bele fog csúszni a csatorna medrébe és a köz­lekedés biztonságát erről az oldalról is veszede­lem fenyegeti. A munkálatok tempóját folytono­san sürgette az amerikai kormány s az egyéb­ként nyugodt és meggondolt Goethals ezredest arra kényszerítette, hogy elsiesse a dolgot, mert valószínűnek látszik, hogy néhány hónapig tartó gondos építkezéssel elejét lehetett volna venni annak, hogy a csuszamlások katasztrófaszerűvé váljanak. Amit elmulasztottak a megnyitás előtt, azt most már bajosan lehet pótolni. Ma már a hozzáértők egyáltalán nem remélik, hogy egy fél év alatt újra átadhatják a forgalomnak a Pana­ma-csatornát. Érdekes részlete a Panama-csator­na köré kapcsolódó botránynak az, hogy számos gyár- és szállító­vállalat, amely a csatorna bezá­rása miatt megkárosodott, perelni akarja az Egyesült­ Államok kormányát, kártérítést követel és máris támadást intézett a kormány és az épít­kezés vezetői ellen. A károsultak be akarják bi­zonyítani, hogy súlyos hibák és mulasztások történtek. Annyit máris elértek, hogy Wilson el­nök kénytelen volt tizenkét tagú bizottságot ki­küldeni a csatorna vidékére, ahol szakértő geoló­gusok és mérnökök gondosan megvizsgálják az építkezéseket és az ő határozatuktól függ, hogy bíróság elé kell-e állítani a csatornaépítőket, aki­ket a közelmúltban még nagy férfiak gyanánt ünnepeltek Amerikában.­­ (Véres sztrájkzavargás Amerikában.) Newyorki Reuter-t­ávirat jelenti, hogy az east­Youngstowni acélművekben sztrájk tört ki. A sztrájkolók h­at épületcsoportot felgyújtottak és kifosztottak. Három ember meghalt, tizenkilenc megsebesült. A gyárvezetőség felgyújtotta a szomszédos városrészekbe vezető hidat, nehogy a munkások forrongása oda is átterjedjen. A se­gítségül hívott csapatok csak másnap érkeztek meg. A munkások hatalmukba kerítettek ötszáz font lőport, felrobbantottak több épületet és már­már a lakások elpusztításához fogtak. Közben azonban a gyárból lopott whiskyvel leoltták ma­gukat. Számos munkást letartóztattak.­­ (A titokzatos holttest.) Január elsején a Vasgyár­ utcai vasúti átjárónál a vasúti síne­ken egy elgázolt férfi holt­estét találták meg. A holttest munkáskülseje tizennyolc tizenkilenc éves lehet, el­szete fekete kabát, világos barna mellény, szürkés-fekete nadrág, fekete füzescipő és vöröskockás nyakkendő. A mellény zsebében egy zsebkést és néhány reklámcédulát találtak. Mivel a boncolási jegyzőkönyv szerint nincs ki­zárva, hogy az elhaltat közvetlenül az elgázolás előtt valami tompa tárgygyal fejbeütötték, — a fej előn ugyanis horpadásos koponyatörés volt — lehet, hogy bűncselekmény történt­. A rend­őrség megindította a nyomozást. — (Angol orvosnő a németekről.) A lon­doni Nation című hetilap Skarlett Synge Ella an­gol orvosnő egy levelét közli, aki Szerbiából Ber­linen át tért vissza Angliába. A Szerbiába való német bevonulás idején Szerbiában időzött és vé­gig élte az egész hadjáratot A levél ezt mondja: — Minden várakozásom ellenére a német hadsereg magatartása minden tekintetben kitűnő volt. A katonák nem lépték át semmiféle lakott ház küszöbét a tulajdonos engedelme nélkül és nem vettek el semmit, anélkül, hogy rekvíziós utalványt ne adtak volna. Sohasem kértem hiába a német katonákat, hogy adják oda kenyerük felét szerb sebesült katonáknak. Többnyire az egészet oda adták nekem. Én a kenyerét ketté vágtam, felét visszaadtam. Miután néhány hó­­n át a német vöröskereszt orvosaival együtt voltam, kezdtem felismerni, hogy valamennyi an­golnak milyen hamis fogalma van el­lenségeinkről és elhatároztam, hogy Né­metországba megyek és személyesen győződöm meg arról, hogy vajon hasonló téves fogalmak uralkodnak-e a fogolytáborokban levő angolok­kal való bánásmódról. Megkaptam az engedelmet és igazolva lát­om azt a föltevésemet, hogy em­bereinknek jól megy a dolguk és mint nekem egy kanadai altiszt mondta, ha valaki jól visel­kedik, akkor nem lesz semmi panasza. Német­ország segítő forrásai koránt sincsenek kimerít­ve. Nincs hiány élelmiszerekben, sőt fényűzési cikkekben sem.­­ (A szerbiai hadifoglyok Olaszországban.) Az osztrák Vörös Kereszt egyesület hadifoglyo­kat gyámolító bizottsága kérdezősködésére Ró­mából azt a távirati közlést kapta, hogy szerbiai hadifogoly tisztjeink és katonáink Olaszországba szállíttattak és ideiglenesen vesztegzár alatt áll­nak Asinari szigetén. A vesztegzár után a hadi­foglyokat az olasz kontinensre szállítják át , ott olyan bánásmódban részesülnek, mint Olasz­országban elfogott hadifoglyaink. Az olasz Vö­rös Kereszt megígérte, hogy e foglyok jegyzékét megküldi és lehetővé teszi a velük való levelezést . (Razzia a cukrászdákban.) December 10-én tudvalevőleg kormányrendelet megtiltotta a pékeknek és cukrászoknak a kalács és fehérsü­temények készítését csak olyan sütemény sütését engedte meg, amelynek anyagában 50 százalék­nál kevesebb a búzaliszt. A rendelet megjelenése után néhány nappal a főkapitányság detektívjei meglepetésszerű razziát tartottak a pesti pékmű­helyekben és megállapították, hogy a sütök nag­gy­része egyáltalán nem respektálja az új rendele­tet. A napokban a pékek azzal a panaszszal for­dultak a rendőrséghez, hogy míg őket elütötték a kalácssütéstől, addig a cukrászok továbbra is háborítatlanul sütik a kalácsot és az olyan sü­teményt amelyben a felénél jóval több a búza­liszt. A főkapitányság detektívjei szombaton dél­után sorra járták a cukrászdákat és megállapí­tották, hogy a pékek panasza nem épen alapta­lan. Mintegy tizenöt cukrásznál foglaltak le fe­hér kalácsot, pogácsát, túróslepényt és más fehér süteményt. Ezeket a cukrászokat följelentik a mi­niszteri rendelet áthágása miatt. Külön följelen­tést tettek a detektívek közegészség elleni kihá­gás miatt Wikás Károly Múzeum-körút 9. számú és Szarczuk Tamás Thököly­ út 42. sz. alatt levő cukrászok ellen. A többi cukrász ellen közegész­ségügyi szempontból nem volt kifogás.­­ (Tűz a vasúti kocsikban.) A múltkoriban arról tettünk említést, hogy a magyar állam­vasutak igazgatósága a hadvezetőségnél panaszt emelt amiatt, hogy egyes teherszállító kocsikban a harctérre menő katonák olykor-olykor tüzet raknak, amivel nagyobb veszedelmet idézhetnek elő. És megírtuk azt is, hogy a hadvezetőség a tűzgyújtást szigorúan megtiltotta. Eme soraink kapcsán egy ezredorvos most azt tudatja velünk, hogy tavaly novemberben, amikor a tél váratlanul kiütött, egy sereg katonát 18 fokos hidegben vit­tek teherszállító kocsiban és ezek a szegény em­berek a legrettenetesebb szenvedésekből vették ki a részüket. Az ezredorvos végül úgy gondolko­zik, hogy az államvasutaknak a tűzgyújtás miatt nem panaszkodni kellene, hanem arról gondos­kodni, hogy a nagy hidegek idején kályhákkal ellátott kocsikat bocsásson a harcosok rendelke­zésére.­­ (Életuntak.) A Kőris utca 12. számú la­kásán Samai Sándor Mihály, huszonöt éves ké­ményseprő mellbelőtte magát, meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. — Schmit Ferencné hatvan éves napszámosasszony a Rudolf-rakpartról a Dunába ugrott. Blahó Jó­zsef a Dunagőzhajózási társaság éjjeli őre ész­revette, utána evezett, élve kimentette. — (Elgázolás.) A Váci-út 174. számu ház előtt a fertőtlenítőintézet egyik gépkocsija el­ütötte Kaszás Andor tizenkét éves fiát, aki jobb­lábát törte. A mentők a Rókus-kórházba vitték. í

Next