Pesti Hírlap, 1916. június (38. évfolyam, 152-180. szám)
1916-06-01 / 152. szám
2 Meletta-tömböt kell leküzdenünk. Légvonal,ban már most is alig 10 kilométer választja el a siagoi csoportunkat a Brentától. S így annak az ellenséges erőnek, amely Strignotól keletre, a Lugana völgyében ezideig mégellenállott, múlhatatlanul "meg kell kezdenie a visszavonulást. így fest a helyzet az Assa és Lugana völgyei közt Asiago elfoglalása után. Az Asiago—Arsiero közti szakaszon pedig következő a helyzet: Asiagotól nyugatra az Assa-szajadéktól délre kezdődőleg egészen az elfoglalt Punta Corbin erődműig zárt vonatot alféptünk. Ez azt jelenti, hogy az Assa völgyét hajlásától torkolatáig átléptük s egységes fronton nyomjuk az olaszokat tovább. Annak, hogy a siagoi és arsieroi harcvonalunk között is megteremtsük a zárt vonalat, még csak a Monte Cengro állja útját, ez a Punta Corbintól délre és Arsierotól keletre emel- Boldogság. Irta: BÖNYI ADORJÁN. 1. Vörös tornyával tavaszi fényben állott a vár és várt. A hegyoldalban barackfák dús virágkoronája örült és lelkendezett az ifjú életnek. Az Iser széles, nyugodt tükrében friss öröme fürdött a messzi égboltnak, mely kéken és jóságosan ragyogott, mint egy szűzi ágy fölött a bársony mennyezet. A kerékgyártó házában Anicsku mohón és óvatosan töltötte bele a kávét az olcsó findzsába. Anicskunak fekete haja volt, meit a közeli bányák mély pokla, és a szemében türelmetlen tavasza a hallgatag szívnek. Azután a délben sütött tésztából keresett elő Anicska és egy tányérra tette, melyre köröskörül kis, piros sziveket pingált a játékos gyári munkáskéz. Pontosan ötöt tett a tányérra és aztán fehér kötőjével a kis tükör előtt megtörölte nekipirult orcáját. A vékony falépcső sírósan nyikorgott, amint fölszaladt az emeletre. Halkan és szívdobogva kopogott az ajtón mintha egy édes és hallatlan meglepetés várakoznék rá odabent. Odabent... Egy katona feküdt a vendégágyon, szürke uniformisban, poros és fáradt fiatal katona. A sarokban a lüsztung, a derékszíj és a patrontáskák, a fegyver csendes csöve elmúlt dolgokról mélázott. — Ali, Anicska — mondta a fáradt katona és lassan fölegyenesedett az ágyon. — Ez kedves. Ez nagyon kedves, látja. A lány letette a kávét és kevésbé lehajtotta a fejét, mosolyogva és szégyenlősen. A katona felállt, az asztalhoz sétált és kezét rátette a csészére, végigsimogatta, ujjaival megölelgette a buta, vékony, olcsó kis porcellánt. — Istenem . . . csésze .. . kávé . . . tészta . ... boldogság . . A nyitott ablakon drága, langyos szél énekelt be halkan és a két ember szeme összeragyogott, a fáradt katonáé és a lányé, akinek tekintetében eajy árva, árva lélek ékszerei fényeskedtek. — Egy lány, — mondta magában a katona. — Aki csókolni tud. Két meleg karja van és selyemből való a szája. Megölelni... 35s csak nézett és nem szólt egy szót sem, de a lány lassan azt mondta: — Nem... Kicsit megrázkódott, mint a fiatal fa, mely a virágok mézes terhét akarja lerázni magáról, és kiment csendesen. Lent megsimogatta a két kis gyermek, a két kis testvére szőke fejét és vállat vonva mondta: — Nem lesz tészta ozsonnára, Pepicska, Ilaricska. Jött a katona bácsi, oda kellett adni a katona bácsinak, mert a katona bácsi messziről jött és fáradt. Pepicska, Maricska értelmetlenül néztek rá, aztán kék,és ostoba gyerekszemükben árva könyek kezdtek égni. Ez volt az első köny, ami a kerékgyártó házában a katona miatt kihullott. 2. A katona, — aki az átvonuló csapathoz tartozott és akit a kerékgyártó házába szállásoltak be, — alkonyattal a kertben ült, poros ruháját lassan lepte be az esti sötétség koromja és ledöntött fenyőtörzsön ülve megfogta az Anicska kemény, dolgos, fiatal kezét . Nézze, a csillagok milyen szépek . . . most születnek ... itt is egy ... ott is egy . . . és a barackfák fent a hegyen... ugye, clni szép ? Élni szép ...és nekem holnap tovább kell ek-lnem. A lány ült és hallgatott. — Volt-e már szerelmes, Anicsku? A lány csak ült és hallgatott. — Szeretni... szeretni, Anicska. Ha csak egy percig is, egy hosszú kézfogás, két száj egy percre találkozik, két ember lágyan összeborul, mint két virágos faág és egy szellő újból eltépi őket egymástól... szerelem... ülni egymás mellett és nem szólni egy szót sem és nem gondolni semmire . . . szerelem . . . nem ismeri ezt, Anicsku? A lány összébb vonta kendőjét és hallgatott. — Most csókoljon meg, Anicsku. Holnap el kell menni és ki tudja, mit hoz a holnapután ? Anicsku lassan fölemelte a fejét. Felmutatott a várra, mely a kezdődő éjszakában sötéten, keményen nyúlt bele a nyugodalmas égbe. — Nem lehet. Nem szabad boldognak lenni." A boldogság ott lakik fent és az messzi van. A katona meghökkenve nézett föl a hegyre. PESTI HÍRLAP 1916. júmius 1., csütörtök.