Pesti Hírlap, 1916. június (38. évfolyam, 152-180. szám)

1916-06-01 / 152. szám

2 Meletta-tömböt kell leküzdenünk. Légvonal­,­ban már most is alig 10 kilométer választja el a siagoi csoportunkat a Brentától. S így annak az ellenséges erőnek, amely Strigno­tól keletre, a Lugana völgyében ezideig még­­ellenállott, múlhatatlanul "meg kell kezde­nie a visszavonulást. így fest a helyzet az Assa és Lugana völgyei közt Asiago elfog­lalása után. Az Asiago—Arsiero közti szakaszon pedig következő a helyzet: Asiagotól nyugatra az Assa-szaj­adék­­tól délre k­ezdődőleg egészen az elfoglalt Punta Corbin erődműig zárt vonatot alfép­tünk. Ez azt jelenti, hogy az Assa völgyét hajlásától torkolatáig átléptük s egységes fronton nyomjuk az olaszokat tovább. An­nak, hogy a siagoi és arsieroi harcvonalunk között is megteremtsük a zárt vonalat, még csak a Monte Cengro állja útját, ez a Punta Corbintól délre és Arsierotól keletre emel- Boldogság. Irta: BÖNYI ADORJÁN. 1. Vörös tornyával tavaszi fényben állott a vár és várt. A hegyoldalban barackfák dús virág­koronája örült és lelkendezett az ifjú életnek. Az Iser széles, nyugodt tükrében friss öröme für­dött a messzi égboltnak, mely kéken és jóságo­san ragyogott, mint egy szűzi ágy fölött a bár­sony mennyezet. A kerékgyártó házában Anicsku mohón és óvatosan töltötte bele a kávét az olcsó findzsába. Anicskunak fekete haja volt, meit a közeli bá­nyák mély pokla, és a szemében türelmetlen ta­vasza a hallgatag szívnek. Azután a délben sü­tött tésztából keresett elő Anicska és egy tá­nyérra tette, melyre köröskörül kis, piros szive­ket pingált a játékos gyári munkáskéz. Ponto­san ötöt tett a tányérra és aztán fehér kötőjével a kis tükör előtt megtörölte nekipirult orcáját. A vékony falépcső sírósan nyikorgott, amint fölszaladt az emeletre. Halkan és szívdo­bogva kopogott az ajtón mintha egy édes és hal­latlan meglepetés várakoznék rá odabent. Odabent... Egy katona feküdt a vendég­ágyon, szürke uniformisban, poros és fáradt fiatal katona. A sarokban a lüsztung, a derék­szíj és a patrontáskák, a fegyver csendes csöve elmúlt dolgokról mélázott. — Ali, Anicska — mondta a fáradt katona és lassan fölegyenesedett az ágyon. — Ez ked­ves. Ez nagyon kedves, látja. A lány letette a kávét és kevésbé lehajtotta a fejét, mosolyogva és szégyenlősen. A katona felállt, az asztalhoz sétált és kezét rátette a csé­szére, végigsimogatta, ujjaival megölelgette a buta, vékony, olcsó kis porcellánt. — Istenem . . . csésze .. . kávé . . . tészta . ... boldogság . . A nyitott ablakon drága, langyos szél éne­kelt be halkan és a két ember szeme összera­gyogott, a fáradt katonáé és a lányé, akinek te­kintetében e­ajy árva, árva lélek ékszerei fényes­kedtek. — Egy lány, — mondta magában a ka­­­tona. — Aki csókolni tud. Két meleg karja van és selyemből való a szája. Megölelni... 35s csak nézett és nem szólt egy szót sem, de a lány lassan azt mondta: — Nem... Kicsit megrázkódott, mint a fiatal fa, mely a virágok mézes terhét akarja lerázni magáról, és kiment csendesen. Lent megsimogatta a két kis gyermek, a két kis testvére szőke fejét és vállat vonva mondta: — Nem lesz tészta ozsonnára, Pepicska, Ilaricska. Jöt­t a katona bácsi, oda kellett adni a katona bácsinak, mer­t a katona bácsi messziről jött és fáradt. Pepicska, Maricska értelmetlenül néztek rá, aztán kék,és ostoba gyerekszemükben árva könyek kezdtek égni. Ez volt az első köny, ami a kerékgyártó házában a katona miatt kihullott. 2. A katona, — aki az átvonuló csapathoz tartozott és akit a kerékgyártó házába szállá­soltak be, — alkonyattal a kertben ült, poros ru­háját lassan lepte be az esti sötétség koromja és ledöntött fenyőtörzsön ülve megfogta az Anicska kemény, dolgos, fiatal kezét . Nézze, a csillagok milyen szépek . . . most születnek ... itt is egy ... ott is egy . . . és a barackfák fent a h­egyen... ugy­e, clni szép ? Élni szép ...és nekem holnap tovább kell ek-l­nem. A lány ült és hallgatott. — Volt-e már szerelmes, Anicsku? A lány csak ült és hallgatott. — Szeretni... szeretni, Anicska. Ha csak egy percig is, egy hosszú kézfogás, két száj egy percre találkozik, két ember lágyan összeborul, mint két virágos faág és egy szellő újból eltépi őket egymástól... szerelem... ülni egymás mel­lett és nem szólni egy szót sem és nem gondolni semmire . . . szerelem . . . nem ismeri ezt, Anicsku? A lány összébb vonta kendőjét és hall­gatott. — Most csókoljon meg, Anicsku. Holnap el kell menni és ki tudja, mit hoz a holnapután ? Anicsku lassan fölemelte a fejét. Fel­mutatott a várra, mely a kezdődő éjszakában sö­téten, keményen nyúlt bele a nyugodalmas égbe. — Nem lehet. Nem szabad boldognak lenni." A boldogság ott lakik fent és az messzi van. A katona meghökkenve nézett föl a hegyre. PESTI HÍRLAP 1916. júmius 1., csütörtök.

Next