Pesti Hírlap, 1917. szeptember (39. évfolyam, 218-243. szám)

1917-09-01 / 218. szám

2 elemes föl­jegyezni: a párisi Havas-ügynök­ség terjeszti az olasz főhadiszállásnak azt az információját, hogy az olaszok leküzdöt­ték a legnagyobb akadályokat, amelyek a hadműveletek folytatása elé tornyosulnak, és az eredmény esetleg közvetlen előjele le­het egy nagyarányú akciónak, amely hivat­va van váratlan fejleményeket teremteni. Egészen világos­, ez a jelentés arra céloz, hogy­­ sonza-frontunk átörése küszöbön van és az olasz hadsereg az üldözési hadművele­tek előestéjén áll. Talán nem csalódunk, ha azt hiszszü­k, hogy ezt a jelentést, akkor bo­csátották Világgá az olasz főhadiszállásról, amikor már úgy látszott, hogy védelmi frontunk hatalmas sarokbástyáját, a Mon­te San Gabrielét kidöntötték. Két nap egy­másután feljutottak az olaszok a csúcsra, már a magukénak hitték a magaslatot, már abban reménykedhettek, hogy meglazítol­ták frontunkat. Tartalékaink ellentáma­dása azonban újra megsemmisítette a ren­geteg vér árán megszerzett eredményt. Ma a helyzet az, hogy az olaszok épenséggel nem küzdöttek le a hadműveletek folytatá­sa elé tornyosuló akadályokat: a Monte San Gabriele és a Hermada rendületlenül áll, a Szentlélek (Bainsizza) fensíkén pe­dig új védelmi vonalunk előtt fölmorzso­­­lódtak Cadorna hadosztályai. Az olasz fő­­parancsnok tegnap még büszkén hirdette, hogy az offenzíva tervének megalkotásá­ért egyedül az olasz hadvezetőséget illeti a dicsőség, de holnap már nyilatkozatának végére hivatkozhatik: amitől tartott, az Isonzó-fronton csakugyan bekövetkezett a cadornai „rossz időjárás“,­­ ami nem me­teorológiai, hanem stratégiai értelemben mindig az olasz hadműveletek megakadá­sát szokta jelenteni, így is lehet. Irta: S. BOKOR MALVIN. A tanárnő vézna, fekete, okosezemű asz­­szony volt. Diáklány korában, az egyetemen ismerte meg az urát. Azután szerették egymást, sokáig, reménytelenül — mikor végre csak­­­ugyan összeházasodhattak, akkor már nem is szerették egymást. Gyakran van ez így szegény emberek történetében. Azért szépen éltek, csöndesen. Volt két gyerekük is és az egyetemi lányból jó háziasz­­t­zony, dolgos családanya lett. Senkinek semmi kifogása nem lehetett ellene és a férje is beletö­rődött lassan kint abba, hogy a viharosan lo­bogó, lánggal égő boldogság talán csak a költé­szettel intenzíven foglalkozó filológus tanárok fantáziájában él, nem ezen a sárral fedett és ham­vadó tüzelőivel jól-rosszul kibélelt földtekén. Jött a háború. A tanár elment, szépen vi­selkedett, kitüntetést is kapott és mikor már az asszony vörösre sirt­a két szép szemét és her­vadtra sovány kis arcát, akkor hazatért a csa­ládi körbe. A félkarja béna volt. Belőle már nem tesz többé katona. Eli­últ volna hát a háborújuk — ez a há­ború mindenkinek a maga külön háborúja, a maga külön jellemző vonásaival, hangulatával és időtartamával — mint valami rossz álom, ha nem történik a háború folytán még valami az ő csöndes, soha nem viharos, de soha nem is ra­gyogóan verőfényes egük alatt. A tanár úr apja ugyanis derék, szorgal­mas és keservesen küzködő ügynök volt. A há­ború elején aztán elkezdett egy-két üzletet: egy kis rizszsel, egy­ kis kávéval, egy kis kocsike­­nőc­csel, csakhamar pénzes társra is akadt — mit szaporítsam a szót,­­az öreg Bede (így hív­ták: az ügynököt) egy szép napon magának is váratlanul arra ébredt, hogy gazdag, de nagyon gazdag ember... Az öreg asszony boldogságtól­ mámorosan járt-kelt a régi kis lakásban. Mert nem akart újba, szebbe költözni. Selyemruha sem kellett neki, három cseléd sem, nagy brilliáns sem a fülébe. — Minek az? — mondta. — Jó mái’ nekem így is. Ötvenöt évig jó volt, eztán is jó lesz. — Hát nincs semmi vágyad? — kérdezte a férje. — Dehogy nem! — fejelte az asszony. — Szeretném, ha megint kaphatnék uzsonnakávét a kávéházban. De látod, épen ezt az egyet nem le­het. Ebből is látszik, milyen hiábavaló nekünk az egész gazdagság. Ha örülök neki, csak a gyerekek miatt örülök, de még jobban a kis unokáinkért... Micsoda két gazdag lány lesz valamikor a Ma­riska, meg az Annuska! Igen, a gyerekek... Az egyetlen fiú, meg annak a felesége, ők még fiatalok voltak, még tudták élvezni az életet. Eléggé megszenvedtek szegények. Az a hosszú, örömteli­ jegyesség, azután pedig a rettentő küzdelem az élettel, kü­lönösen mikor egymásután jött a kift kicsi. •­ Emlékszel mama* arra a kölcsönre, amit akkor adott a szövetkezet a négyünk aláírására együtt? Négyezer koronáról­ szólt a váltó, kétezerszáz­­tizenkettőt kaptunk összesen. Ha meggondolom, hogy nincs még féléve, mikor az utolsó részletet befizettük! Emléknek szép volt még ez is ... Most más idők következnek. A fiataloknak vettek egy szép villát a Városligetben és mikor először lép­tek be a nappali szobába, az asztalon találtak százezer korona ára hadikölcsönkötvényt dr Bede Alfréd és neje nevére, mellette pedig egy-egy takarékpénztári könyvet, a két kicsi jöven­dőbeli hozományával... Könyben úszott a két öreg szeme. Meg voltak róla győződve, hogy most már biztosítot­ták gyermekeik boldogságát. Pedig ettől a naptól kezdve lett boldogtalan emberré a házaspárnak legalább is egyik fele. Mindaz az életvágy, a szépségnek, a töké­letes boldogságnak az a szenvedélyes kívánása, melyet a mindennapos apró gondok szépsen, egész­ségesen megfojtottak dr Bedő tanár úr polgá­riassá lett lelkében, egyszerre feltámadt a gaz­dagság, a jó élet, a sok ráérő idő hatása alatt. Asszonyát, aki be tudta tölteni számára az egyszerű kétszobás lakást, csúnyának és ízléste­lennek találta a drága szőnyegek, a fehér abla­kok és selyembútorok között. Más asszonyt képzelt ő ide... egészen mást. Szőkét, illatos , hajlékonyat és virulót, virágot a virágok, drága­ságot a drágaságok között. Most, hogy a gyer­mekeket bennera bízhatták és sokat járhattak színházba, társaságba, egyszerre csak öntudat. Pesti Hírlap 1917. szeptember 1., szombat. A háboru eseményjei. A vezérkar jelentése. (Kiadatott augusztus 61-én délben.) Keleti harctér: Keletgaliciában, Scalanál roo­­hamcsapataink sikeres betörést intéztek az el­lenség árkai ellen. Olasz harctér: Triesztet tegnap az e­l­l­e­n­s­é­g­e­s repülők negyedízben támadták m­­e­g, anélkül, hogy elülítésre méltó károkat okoztak volna. A Karsz­t-fensíkon aránylag nyuga­lom van. D­er­z területén az olaszokat utolsó támadásukban szenvedett, áldozattal teljes veresége harci szünetre kényszerí­tette, amit arra használtunk fel, hogy egyes megmaradt e­l­­­­e­n­s­é­g­e­s fészkeket k­i­e­m­el­j­ü­n­k. Kakitól északra, miután reggel az ellenség egyes részleges rohamai mind meghiúsultak, a nap folyamán szintén nem került sor nagyobb harci cselekményekre. Annál fokozottabban ve­tették magukat újra az olasz hadosztályok a már említett szakaszok között húzódó arcvo­­nalra, a Podrescénél, Madoninál, B­r­i­­tovn­á­l és a hét napja az Isonzó-viai­dal központjában álló Monte San Gabriele nevű állásainkra. Az el­lenség r­e­n­d­k­ív­ül­­ makacssággal egyik támadást a másik után in­­t­é­z­t­e. Ausztria és Magyarország valamennyi részéből való csapatkötelékek vitézségének és­­ kitartásának volt ismét köszönhető, hogy as­­ d­e' 9 *1 a hullámzó csatában összes á­ll­á­s­a­i­n­kat győz© 1 meson m­e­g­t­a­r­­t­o­tt­á­k. Az órák hosszat tartó köze­p- har­cb­an, csapataink újra csalhatatlan bizony­ságát szolgáltatták férfias fegyelmüknek, bárói erkölcsüknek és az alapos kiképzés eredmé­nyezte vitéz magatartásnak. Állandó friss tá­madó-szellemtől áthatva osztagaink estefelé Britovnál, midőn az olaszok r­oha­m­­a­i­k­k­a­l némileg felhagytak, h­á­­rr­o­m olasz t­i­s­z­t­e­t, 110 főnyi leg­é­n­y­­séget és 2 géppuskát hoztak be az ellenséges árkokból. A csata tizenegye­dik napja is a siker napja volt teh­át csapatai­n­k s­z­á­m­á­r­a. Karinthiában nem volt különösebb esemény. A déltiroli határon Bezzeccától északnyugatra az ellenségtől elragadtunk egy tám­aszponto­t. Az olaszok közül, aki a harcokban nem veszett oda, azt fogolyként vittük el. A vezérkar főnöke. A főhadiszállás esti jelentése. (Augusztus 31. Este.) . Az Isonzónál két hétig tartó szakadatlan harcok után a mai na­pon a harci tevékenység csekély­­volt. Német hivatalos jelentés. A nagy főhadiszállás közli aug. 31-én. Nyugati harctér. Rupprecht trónörökös hadcsoportja. Flandriában a tüzérségek harci te­vékeny­sége a tengerparton és az Yser és a L­y­s között estefelé fokozódott. Éjjel több íz­ben összeütközésekre került a sor állásaink előterében. Nagyobb szám­i angolt fogtunk el. Az Artois­ban, Lenstől északra, holyi harcok fejlődtek, amelyek a sötétség beálltáig tartottak. Le Capelletől délnyugatra vadászszázadok az angolok leg­újabb tér­ülte­tn­y­erőségének egy részét kiragadták az ellenség ke­zéből. Számos foglyot szállítottunk be. Sr. Quentin újra a franciák tüze alatt áll. A német trónörökös hadcsoportja A Chemin des Dames hegyhát ke­leti felében a tűztevékenység élénk volt. Ver­dun előtt a romboló tűz a M­a­a­s mindkét part­ján estefelé ismét erős tüzérségi harcba ment át anélkül, hogy eddig újabb támadásokra ke­rült volna a sor. Keleti harctér: D­ü­n­a­b­u­r­g­t­ó­l északnyugatra, I­l­­­u­x­­n­ál orosz portyázó osztagok tüzelés védelme

Next