Pesti Hírlap, 1918. július (40. évfolyam, 151-176. szám)

1918-07-02 / 151. szám

0118. Július kedd. PESTI HÍRLAP Arz vezérkari főnök a piavei vissza­vonulásról Bécs, júl. 1. — (A Pesti Hírlap tudósító jár­­ál) A Telegraphen-Kompagnie Jelenti Hágá­ból: A Holland­ech. Nieuwsbureau közzéteszi azt a beszélgetést, amelyet külön levelezője folyta­tott az osztrák-magyar vezérkar főnökével, straussenburgi báró Arz vezérezredessel, aki hajlandónak nyilatkozott arra, hogy válaszol néhány, a Piave-front körüli helyzetre vonatko­zólag hozzá intézendő kérdésre. A levelező mindenekelőtt utalt arra, hogy a londoni olasz nagykövet megerősítette egy londoni lapnak azt az adatát, hogy az osztrák­magyar seregek a Piavenál 55.000 folyót vesz­tettek, míg egy lyoni szikratávirat az osztrák­magyar csapatok veszteségét 200.000 emberre becsülte. Kérdezte, mi az igaz ezekből az ada­tokból. A vezérkar főnöke így válaszolt: — Válaszolva erre a kérdésre, utalok az osztrák és a magyar napisajtóban megjelent közlésekre, amelyek eléggé jellemzik az ezekben az adatokban közölt esztelen túlzást úgy a fog­lyok száma, mint az egyéb veszteségek tekinte­tében és amelyek megállapítják, hogy az összes veszteségünk kevesebb volt, mint a tizedik és a tizenegyedik isonzói csatában, amelyeknél ez 80—100.000 embert tett ki, amiből az időjárás következtében naponként előállott megbetegedé­sek számát 2—4000 emberre becsülték. Ezzel szemben az olaszok összes vesztesége, óvatos becslés szerint, legalább 150.000 ember. Az újságíró megjegyezte, hogy Lloyd George angol miniszterelnök az olasz front ka­tonai helyzetének az alsóházban való megvilá­gításánál azt állította, hogy az osztrák-magyar hadsereg önmaga készítette elő magának a leg­nagyobb katasztrófát, az olaszok a Piave balpart­ján állanak és az olasz lovasság átlépte a folyót, az ellenséget maga előtt kergeti (!) Arra a kér­désre, milyen most a valóságban a katonai hely­zet és vájjon az osztrák magyar hadsereg hát­rányára változott-e ez, báró Arz így felelt: — Az a megállapítás, mintha a Piave-menti csata katasztrófa lett volna az osztrák-magyar hadsereg számára, teljes képtelenség. Hiszen még az olasz hivatalos jelentések is ismételten kiemelték az ellenség kiváló magatartását és a június 24-éről szóló olasz hivatalos jelentés, amely szerint az osztrák-magyar fedezőcsapato­kat SZÍVÓS ellenállás után lépésről-lépésre szorí­tották vissza, világosan bizonyítja a mi hadmű­veleteink tervszerűségét és rendjét. Még olasz katonai szakírók is óva intenek minden túlzott reménykedéstől és kénytelenek bevallani, hogy az osztrák-magyar vonalaknak „minden tekintet­ben mintaszerűen keresztülvitt visszavonása a Piave keleti partjára nem menekülés, ha­nem egészen rendben véghezvitt visszavonulás, az események egész sorának szükségszerű stra­tégiai következménye volt. Ma hadseregünk a régi állásaiban áll a Piave keleti partján meg nem csökkent erőben, miként az egész hegyi fronton, amit bizonyít minden olasz támadásnak és az átkelés megkísérlésének kivétel nélkül val­ó elhárításával. Az az állítás, hogy az olaszok a Piave balpartján állanak és az olasz lovasság átkelve a folyón maga előtt kergeti az ellensé­get, e szerint ostoba rémhír, amelynek lehetetlen vollát mindazok az olasz csapatok, amelyek a folyón való átkelést csak megkísérelni se merik, a maguk kárán tapasztalják. A mi kezdeménye­zésünknek köszönhetjük — amely ezután is tu­lajdonsága marad az osztrák-magyar haderő­nek — hogy a stratégiai helyzet a mi javunkra változott annak következtében, hogy a százöt­venezer embernyi veszteség az olasz hadseregbe nagyon is érezhető rést vágott , hogy mi a hegyi front számos helyén állásaink eltolásával az egész helyzetet megjavítottuk. Az újságíró ezután azt kérdezte, nem le­het-e L­loyd-George szavaiból azt következtetni, hogy a szövetségesek hangulata felkorbácsolás­ra szorul, mert Lloyd-George az alsóházban azt is mondta, hogy Ausztria és Magyarország több nagy városában lázongás tört ki. A vezér­kar főnöke erre azt felelte: — Nálunk épúgy, mint minden más állam­ban is, a hábom által teremtett viszonyok követ­keztében itt-ott sztrájk tört ki a munkások kö­zött részben anyagi, részben belpolitikai okok­ból. Ilyen esetek mindenütt előfordulnak és eze­ket minden állam egy módszer szerint szünteti meg. Hogy azonban ezeket a jelenségeket az entente vezetői épen a központi hatalmaknál és különösen Ausztria-Magyarországnál fújják fel lázongássá, vagy hasonlókká, azzal a céllal, hogy tulajdon népeiket ne fosszák meg a ma­gukban már rég eltemetett reményektől, az már régi szokása ellenségeinknek , ehhez kell egy­szer-másszor Lloyd­ George-nak is nyúlnia. Olasz rágalmak. Bécs, jul. 1. — A Stefani-ügynökség egy, a semleges külföldi sajtóban megjelent hivata­los közleményt közöl, amely azt állítja, hogy of­fenzívánk során fennállott az a szándék, hogy olaszul beszélő osztrák-magyar katonákat kül­denek az olasz vonalakba, hogy ezzel pánikot és rendetlenséget idézzenek elő. Az olaszok azután tényleg két olasz ruhába öltözött katonát fogtak el a Hétközség fensikján. A haditörvényszéki rendelkezések alapján mindkettőt agyonlőtték. Minthogy határozott megállapítások alap­ján a Hétközség fensikján lévő osztrák-magyar hadtestek egyikénél sem merült föl az említett eset, úgy látszik, hogy a fenti hírt a Stefani-ügy­nökség csak abból a célból kürtölte világgá, hogy az annak idején átszökött cseh katonák­nak az olasz csapatok között való alkalmazását — esetleg osztrák-ugyar egyenruhákban — iga­zolja. Clemenceau a franciaországi olasz csapatoknál. Genf, jun. 30. — Clémenceau miniszterel­nök, mint Párisból jelentik, csütörtökön meglá­togatta a reimsi szakaszon az olasz csapatokat. Clémenceau, aki az illető szakasz olasz pa­rancsnoka és francia tábornokok kíséretében volt, egészen addig a vonalig ment, ahol az olasz csapatok e­sítik állásaikat, amelyeket nem régen vettek át Egy millió amerikai katona Francia­országban. Atlantic­ City (New­ Yersey), jol. 1. -Reading lord egy beszédében kijelentette, h­ogy Franciaországba már legalább is egy millió amerikai harcos érkezett Amerika eddigi hadi költségei. Washington, jun. 80. — A június 30-ára záruló költségvetési évben az 1917 július elseje óta fölmerült kiadásokat 12.600 milliónál többre becsülik. Beszámítva az előző három havi ki­adásokat, az amerikai kormány hadikiadása 13.8000 millió dollárt tesznek ki. A titkár: Köszönöm, nem gyújtok rá — tudom, hogy a szivarfüst árt neked. Még mindig olyan hű barátod a láz? Most is­­oly szép piros rózsák vannak az arcodon, mintha lázad lenne. A bankdirektor: Egyáltalában nincs. Va­lami makacs kabkarást szereztem — ennyi az egész. A titkár: Kitűnő orvosprofesszorod, Den­szki, azt fecsegi — helyes, hogy egy szót sem hiszel ennek a roppant őszinte, okos öreg ur­nak — hogy egy idő óta már némi „makacs" láz is „jelentkezik" nálad. Mindenesetre helye­sen teszed, ha az erősebb jelentkezéseket be nem várva, mint hamarabb elutazol melegebb éghajlat alá. Én is elutazom. Hazamegyek fa­lura, abba a bizonyos ősi kúriába, amely ünne­pi díszben várja falai közé a kiröppent szöke­vényt. Kibékültem az édesapámmal és az egész familiával. A bankdirektor: Okosan tetted. A titkár: Úgy van! Ma este kilenc órakor együtt utazunk haza az Öregemmel. Szegény öregem! Egészen megfiatalodott az örömtől, hogy haszontalan fiát egy majdnem három esz­tendeig tartó keserves kaland után ismét vissza­nyerte és Herbert-utódjának designálhatja a fő­ispáni székbe. Mától kezdve tehát megint füg­getlen, gazdag és szabad vagyok! Családom, a­mely eltaszított magától — mától fogva ismét szivére ölel. Ifjra fogom kezdeni az életet, mert ez a három kalandos esztendő csakugyan mél­tatlan volt hozzám ... ebben igaza van az öre­gemnek. Azt hiszem, te is igy gondolkozol? A bankdirektor: Én, édes Viktor.,, A titkár: Holló, hogy el ne felejtsem! Van szerencsém élőszóval is bejelenteni méltóságod­nak, hogy az intézetnél viselt állásomról ezen­nel lemondok és hálásan köszönöm a kegyet, mellyel alázatos szolgáját megajándékozni mél­tóztatott. A bankdirektor (mosolyogni iparkodik): Jó, jó, ne viccelj. A titk­ár: Igazság, tisztelt barátom. Meg kell köszönnöm a páratlan jóindulatot, hogy nyomorúságomnak klasszikusan furcsa nap­jaiban méltóságod nagylelkűen segélyemre siet­ni kegyeskedett. El kell ismernem, Franci, hogy ezekben a furcsa napokban királyi kamatokkal fizetted vissza a szeretetet, mellyel kegyelmes önkiim egykoriban elhalmozott. A bankdirektor: ő excellenciája nélkül, a kinek mint minden protekció hijján levő, sze­gény fiatal ember, egykor magántitkárja voltam — sohasem lehettem volna azzá, ami vagyok. Ennélfogva csak természetes kötelességet telje­sítettem ... A titkár: Semmi szerénység, méltóságos úr! Igaz, hogy akkoriban szegény flótás voltál, de százszor eszesebb, mint például én, az elké­nyeztetett és agyonbecézett családi princ, kit sem származása, sem intelligenciája, sem jósá­gos szülei nem tudtak megőrizni, amikor az a bizonyos „bíborszínű őrület" megfosztotta érzé­keit az öntudattól és arra csábította, hogy kis leánytestvére nevelőnőjét megszöktesse. A bankdirektor (kelletlenül leint a kezé­vel) : Ennek is vége van, édes barátom... A titkár: Jól mondod, nagy ember, ennek is vége van. Harmadfél év előtt, amikor szívem bálványát, Júliát... Juliettet, amint a régi ne­mes francia marquis-k előkelő finomságával te szólítottad... feleségül vettem és szíves voltál esküvőmön tanúskodni, valóban nem gondol­tam, hogy harmadfél év múlva ő künn fog porla­dozni a budai temetőben, én hazamegyek őseim falujába, te meg elutazol messze délvidékre és valószínűleg sohasem fogunk többé találkozni A háromlevelű lóhere — imádott barátaink így nevezték ritka szép trifoliumunkat — azt hi­szem, örökre elhervadt.. A bankdirektor (csakhogy mondjon vala­mit): Ez az élet... A titkár: Nem az élet hervasztotta el, jó­­tevőm, nagy ember — hanem a halál. Brrrr.. de csúnya szó ez. (Elmosolyodik és int az író­asztal felé.) Bocsánat, hogy épen levélírásba zavartalak... A bankdirektor: Készek... ráér ... A titkár: Mindjárt befejezheted és bol­tékba teheted azt az elegáns, komoly, finom fo­gású levélpapírt, mely éppen oly széles, címere és ünnepélyes, mint a született főhercegeké.. (Gúnnyal belepattint ujjával a levegőbe.) Hiá­ba, nagyszerű ember vagy! Tudsz imponálni , tudod, (nyersen) hogy mitől döglik a légy... A bankdirektor: Jó kedved van. A titkár: Az. Pedig egy pillanattal elöli a halált emlegettem. Szegény kis Juliska... Ju­liette, amint te nevezted... becsületemre, harag­szom magamra, hogy halála után alig két hó­napra már ily utálatos nyugalommal tudtok róla beszélni és épen nem érzek különösebb megint a keleti kört. Az orosz kormány tiltakozása Angliáb a Murman-vidéki partraszállás miatt. Moszkva, jun. 29. — (P. T. I.) A külügyi népbiztos Lockhart angol diplomáciai képvise­lőnek jegyzéket nyújtott át, amely lényegében a következőket mondja: A nép akaratának megfelelően, az orosz szocialista föderatív szovjetköztársaság elhagy­ta a háborúban álló hatalmak sorát és kivált a háborús állapotból, amelyben megmaradni" Oroszország belső helyzete folytán lehetetlenné vált. A dolgozó orosz nép és a munkások és a parasztok kormánya, amelyek akaratukat telje­sítették, csak arra gondol, hogy békében és ba­rátságban éljen valamennyi más néppel. Orosz­ország népe egyetlen más népet sem fenyeget háborúval és Angliát és partvidékeit semminő veszedelem sem fenyegetheti. Annál nagyobb bizakodással jelenti ki Oroszország munkásai­nak és parasztjainak kormánya, hogy nem tehet mást, mint hogy tiltakozást jelentsen be annak a fegyveres angol osztagnak a betörése ellen, a­mely épp most érkezett a Murman partvidékre és amelyet semmiféle Oroszország részéről tör­tént támadásszerű eljárás sem provokált. A

Next