Pesti Hírlap, 1918. július (40. évfolyam, 151-176. szám)
1918-07-02 / 151. szám
0118. Július kedd. PESTI HÍRLAP Arz vezérkari főnök a piavei visszavonulásról Bécs, júl. 1. — (A Pesti Hírlap tudósító járál) A Telegraphen-Kompagnie Jelenti Hágából: A Hollandech. Nieuwsbureau közzéteszi azt a beszélgetést, amelyet külön levelezője folytatott az osztrák-magyar vezérkar főnökével, straussenburgi báró Arz vezérezredessel, aki hajlandónak nyilatkozott arra, hogy válaszol néhány, a Piave-front körüli helyzetre vonatkozólag hozzá intézendő kérdésre. A levelező mindenekelőtt utalt arra, hogy a londoni olasz nagykövet megerősítette egy londoni lapnak azt az adatát, hogy az osztrákmagyar seregek a Piavenál 55.000 folyót vesztettek, míg egy lyoni szikratávirat az osztrákmagyar csapatok veszteségét 200.000 emberre becsülte. Kérdezte, mi az igaz ezekből az adatokból. A vezérkar főnöke így válaszolt: — Válaszolva erre a kérdésre, utalok az osztrák és a magyar napisajtóban megjelent közlésekre, amelyek eléggé jellemzik az ezekben az adatokban közölt esztelen túlzást úgy a foglyok száma, mint az egyéb veszteségek tekintetében és amelyek megállapítják, hogy az összes veszteségünk kevesebb volt, mint a tizedik és a tizenegyedik isonzói csatában, amelyeknél ez 80—100.000 embert tett ki, amiből az időjárás következtében naponként előállott megbetegedések számát 2—4000 emberre becsülték. Ezzel szemben az olaszok összes vesztesége, óvatos becslés szerint, legalább 150.000 ember. Az újságíró megjegyezte, hogy Lloyd George angol miniszterelnök az olasz front katonai helyzetének az alsóházban való megvilágításánál azt állította, hogy az osztrák-magyar hadsereg önmaga készítette elő magának a legnagyobb katasztrófát, az olaszok a Piave balpartján állanak és az olasz lovasság átlépte a folyót, az ellenséget maga előtt kergeti (!) Arra a kérdésre, milyen most a valóságban a katonai helyzet és vájjon az osztrák magyar hadsereg hátrányára változott-e ez, báró Arz így felelt: — Az a megállapítás, mintha a Piave-menti csata katasztrófa lett volna az osztrák-magyar hadsereg számára, teljes képtelenség. Hiszen még az olasz hivatalos jelentések is ismételten kiemelték az ellenség kiváló magatartását és a június 24-éről szóló olasz hivatalos jelentés, amely szerint az osztrák-magyar fedezőcsapatokat SZÍVÓS ellenállás után lépésről-lépésre szorították vissza, világosan bizonyítja a mi hadműveleteink tervszerűségét és rendjét. Még olasz katonai szakírók is óva intenek minden túlzott reménykedéstől és kénytelenek bevallani, hogy az osztrák-magyar vonalaknak „minden tekintetben mintaszerűen keresztülvitt visszavonása a Piave keleti partjára nem menekülés, hanem egészen rendben véghezvitt visszavonulás, az események egész sorának szükségszerű stratégiai következménye volt. Ma hadseregünk a régi állásaiban áll a Piave keleti partján meg nem csökkent erőben, miként az egész hegyi fronton, amit bizonyít minden olasz támadásnak és az átkelés megkísérlésének kivétel nélkül való elhárításával. Az az állítás, hogy az olaszok a Piave balpartján állanak és az olasz lovasság átkelve a folyón maga előtt kergeti az ellenséget, e szerint ostoba rémhír, amelynek lehetetlen vollát mindazok az olasz csapatok, amelyek a folyón való átkelést csak megkísérelni se merik, a maguk kárán tapasztalják. A mi kezdeményezésünknek köszönhetjük — amely ezután is tulajdonsága marad az osztrák-magyar haderőnek — hogy a stratégiai helyzet a mi javunkra változott annak következtében, hogy a százötvenezer embernyi veszteség az olasz hadseregbe nagyon is érezhető rést vágott , hogy mi a hegyi front számos helyén állásaink eltolásával az egész helyzetet megjavítottuk. Az újságíró ezután azt kérdezte, nem lehet-e Lloyd-George szavaiból azt következtetni, hogy a szövetségesek hangulata felkorbácsolásra szorul, mert Lloyd-George az alsóházban azt is mondta, hogy Ausztria és Magyarország több nagy városában lázongás tört ki. A vezérkar főnöke erre azt felelte: — Nálunk épúgy, mint minden más államban is, a hábom által teremtett viszonyok következtében itt-ott sztrájk tört ki a munkások között részben anyagi, részben belpolitikai okokból. Ilyen esetek mindenütt előfordulnak és ezeket minden állam egy módszer szerint szünteti meg. Hogy azonban ezeket a jelenségeket az entente vezetői épen a központi hatalmaknál és különösen Ausztria-Magyarországnál fújják fel lázongássá, vagy hasonlókká, azzal a céllal, hogy tulajdon népeiket ne fosszák meg a magukban már rég eltemetett reményektől, az már régi szokása ellenségeinknek , ehhez kell egyszer-másszor Lloyd George-nak is nyúlnia. Olasz rágalmak. Bécs, jul. 1. — A Stefani-ügynökség egy, a semleges külföldi sajtóban megjelent hivatalos közleményt közöl, amely azt állítja, hogy offenzívánk során fennállott az a szándék, hogy olaszul beszélő osztrák-magyar katonákat küldenek az olasz vonalakba, hogy ezzel pánikot és rendetlenséget idézzenek elő. Az olaszok azután tényleg két olasz ruhába öltözött katonát fogtak el a Hétközség fensikján. A haditörvényszéki rendelkezések alapján mindkettőt agyonlőtték. Minthogy határozott megállapítások alapján a Hétközség fensikján lévő osztrák-magyar hadtestek egyikénél sem merült föl az említett eset, úgy látszik, hogy a fenti hírt a Stefani-ügynökség csak abból a célból kürtölte világgá, hogy az annak idején átszökött cseh katonáknak az olasz csapatok között való alkalmazását — esetleg osztrák-ugyar egyenruhákban — igazolja. Clemenceau a franciaországi olasz csapatoknál. Genf, jun. 30. — Clémenceau miniszterelnök, mint Párisból jelentik, csütörtökön meglátogatta a reimsi szakaszon az olasz csapatokat. Clémenceau, aki az illető szakasz olasz parancsnoka és francia tábornokok kíséretében volt, egészen addig a vonalig ment, ahol az olasz csapatok esítik állásaikat, amelyeket nem régen vettek át Egy millió amerikai katona Franciaországban. Atlantic City (New Yersey), jol. 1. -Reading lord egy beszédében kijelentette, hogy Franciaországba már legalább is egy millió amerikai harcos érkezett Amerika eddigi hadi költségei. Washington, jun. 80. — A június 30-ára záruló költségvetési évben az 1917 július elseje óta fölmerült kiadásokat 12.600 milliónál többre becsülik. Beszámítva az előző három havi kiadásokat, az amerikai kormány hadikiadása 13.8000 millió dollárt tesznek ki. A titkár: Köszönöm, nem gyújtok rá — tudom, hogy a szivarfüst árt neked. Még mindig olyan hű barátod a láz? Most isoly szép piros rózsák vannak az arcodon, mintha lázad lenne. A bankdirektor: Egyáltalában nincs. Valami makacs kabkarást szereztem — ennyi az egész. A titkár: Kitűnő orvosprofesszorod, Denszki, azt fecsegi — helyes, hogy egy szót sem hiszel ennek a roppant őszinte, okos öreg urnak — hogy egy idő óta már némi „makacs" láz is „jelentkezik" nálad. Mindenesetre helyesen teszed, ha az erősebb jelentkezéseket be nem várva, mint hamarabb elutazol melegebb éghajlat alá. Én is elutazom. Hazamegyek falura, abba a bizonyos ősi kúriába, amely ünnepi díszben várja falai közé a kiröppent szökevényt. Kibékültem az édesapámmal és az egész familiával. A bankdirektor: Okosan tetted. A titkár: Úgy van! Ma este kilenc órakor együtt utazunk haza az Öregemmel. Szegény öregem! Egészen megfiatalodott az örömtől, hogy haszontalan fiát egy majdnem három esztendeig tartó keserves kaland után ismét visszanyerte és Herbert-utódjának designálhatja a főispáni székbe. Mától kezdve tehát megint független, gazdag és szabad vagyok! Családom, amely eltaszított magától — mától fogva ismét szivére ölel. Ifjra fogom kezdeni az életet, mert ez a három kalandos esztendő csakugyan méltatlan volt hozzám ... ebben igaza van az öregemnek. Azt hiszem, te is igy gondolkozol? A bankdirektor: Én, édes Viktor.,, A titkár: Holló, hogy el ne felejtsem! Van szerencsém élőszóval is bejelenteni méltóságodnak, hogy az intézetnél viselt állásomról ezennel lemondok és hálásan köszönöm a kegyet, mellyel alázatos szolgáját megajándékozni méltóztatott. A bankdirektor (mosolyogni iparkodik): Jó, jó, ne viccelj. A titkár: Igazság, tisztelt barátom. Meg kell köszönnöm a páratlan jóindulatot, hogy nyomorúságomnak klasszikusan furcsa napjaiban méltóságod nagylelkűen segélyemre sietni kegyeskedett. El kell ismernem, Franci, hogy ezekben a furcsa napokban királyi kamatokkal fizetted vissza a szeretetet, mellyel kegyelmes önkiim egykoriban elhalmozott. A bankdirektor: ő excellenciája nélkül, a kinek mint minden protekció hijján levő, szegény fiatal ember, egykor magántitkárja voltam — sohasem lehettem volna azzá, ami vagyok. Ennélfogva csak természetes kötelességet teljesítettem ... A titkár: Semmi szerénység, méltóságos úr! Igaz, hogy akkoriban szegény flótás voltál, de százszor eszesebb, mint például én, az elkényeztetett és agyonbecézett családi princ, kit sem származása, sem intelligenciája, sem jóságos szülei nem tudtak megőrizni, amikor az a bizonyos „bíborszínű őrület" megfosztotta érzékeit az öntudattól és arra csábította, hogy kis leánytestvére nevelőnőjét megszöktesse. A bankdirektor (kelletlenül leint a kezével) : Ennek is vége van, édes barátom... A titkár: Jól mondod, nagy ember, ennek is vége van. Harmadfél év előtt, amikor szívem bálványát, Júliát... Juliettet, amint a régi nemes francia marquis-k előkelő finomságával te szólítottad... feleségül vettem és szíves voltál esküvőmön tanúskodni, valóban nem gondoltam, hogy harmadfél év múlva ő künn fog porladozni a budai temetőben, én hazamegyek őseim falujába, te meg elutazol messze délvidékre és valószínűleg sohasem fogunk többé találkozni A háromlevelű lóhere — imádott barátaink így nevezték ritka szép trifoliumunkat — azt hiszem, örökre elhervadt.. A bankdirektor (csakhogy mondjon valamit): Ez az élet... A titkár: Nem az élet hervasztotta el, jótevőm, nagy ember — hanem a halál. Brrrr.. de csúnya szó ez. (Elmosolyodik és int az íróasztal felé.) Bocsánat, hogy épen levélírásba zavartalak... A bankdirektor: Készek... ráér ... A titkár: Mindjárt befejezheted és boltékba teheted azt az elegáns, komoly, finom fogású levélpapírt, mely éppen oly széles, címere és ünnepélyes, mint a született főhercegeké.. (Gúnnyal belepattint ujjával a levegőbe.) Hiába, nagyszerű ember vagy! Tudsz imponálni , tudod, (nyersen) hogy mitől döglik a légy... A bankdirektor: Jó kedved van. A titkár: Az. Pedig egy pillanattal elöli a halált emlegettem. Szegény kis Juliska... Juliette, amint te nevezted... becsületemre, haragszom magamra, hogy halála után alig két hónapra már ily utálatos nyugalommal tudtok róla beszélni és épen nem érzek különösebb megint a keleti kört. Az orosz kormány tiltakozása Angliáb a Murman-vidéki partraszállás miatt. Moszkva, jun. 29. — (P. T. I.) A külügyi népbiztos Lockhart angol diplomáciai képviselőnek jegyzéket nyújtott át, amely lényegében a következőket mondja: A nép akaratának megfelelően, az orosz szocialista föderatív szovjetköztársaság elhagyta a háborúban álló hatalmak sorát és kivált a háborús állapotból, amelyben megmaradni" Oroszország belső helyzete folytán lehetetlenné vált. A dolgozó orosz nép és a munkások és a parasztok kormánya, amelyek akaratukat teljesítették, csak arra gondol, hogy békében és barátságban éljen valamennyi más néppel. Oroszország népe egyetlen más népet sem fenyeget háborúval és Angliát és partvidékeit semminő veszedelem sem fenyegetheti. Annál nagyobb bizakodással jelenti ki Oroszország munkásainak és parasztjainak kormánya, hogy nem tehet mást, mint hogy tiltakozást jelentsen be annak a fegyveres angol osztagnak a betörése ellen, amely épp most érkezett a Murman partvidékre és amelyet semmiféle Oroszország részéről történt támadásszerű eljárás sem provokált. A