Pesti Hírlap, 1918. november (40. évfolyam, 256-281. szám)

1918-11-03 / 258. szám

18 . PESTI HÍRLAP 1918. november 3., vasárnap, ——— ... . / Harangod! lányok, özvegy Tóth Andrásné Nagy nehéz betegen Kesereg fennszóval Reggelen, estesen: „Egyetlen egy fiam Nagy messzi csatákon (Tán sohase látom) Tápláló földecském Szántatlan, vetetlen — Én édes Istenem De elhagytál engem! Nincs jártányi eröm, Nincs járó jószágom, Átkos muszka népek (Mily szörnyű a károm!) Azt is elkívánták, Én árva soromat Jaj, csak meg nem szánták." Hire megy a Tóthné lajos panaszának — Harangodi lányok Hát csak összeállnak: „Nincsen járó jószág, Hadba minden férfi. Ki a szántás-vetés Mesterségét érti; De mégse hagyhatjuk Szemlátomást, tudva — Isme áldott földön Nem teremhet dudva". „özvegy asszony néném, Hol van az ekéje? Majd gyenge magunkat Fogjuk be eléje! Hajlongó virágok, Harangodi lányok, Gyenge vállaikkal, Húzzák már a hámot. Feltörik a válluk, Verejtékük csordúl — Azért ki nem állna Csak egy is a sorból. Hogy a nap leérő A róna az élére Özvegyasszony földét Szépen rendbe tették; Végig felszántották Be is vetették; Be is boronálták, Nem csak felszántották. Véges végezetül Még meg is áldották. Másnap virradóra! Csengő harangszóra Nagy csoda támadott A Tóthné földében. Egy nagy rózsabokor Nőtt a közepében. Egyik ága hajlott Északra, más délre, A legeslegezebbik Felszökkent az égre, Nyugatra, keletre Mindenféle tájra, Mind a nagy világra! .... Nagy András: Vegyes. Intimitások Ibsen életéből. A kopenhágai „Politikon" című ujsá® néhány szemelvényt közöl Gerhard Gran professzor imént megjelent könyvéből, amely Ibsen életrajzát és irodalmi munkásságának teljes történetét magában foglalja. Ibsen 1891 nyarán hagyta el Münchent és átköltözött Christianiába, ahol az Arbingsgade és Drammensvejen sarkán levő házban „ütötte föl a sátorfát". Gran szándékosan használja ezt a kifejezést, mert bizony ez a lakás éppenséggel nem volt otthonnak nevezhető; hidegen, barátságtalanul hatott ez a „szállás", amelyben egyéni ízlésnek és jellegnek semmi nyoma nem volt. Úgy élt itt Ibsen, mint annakelőtte külföldön; munkájában elmélyedve, ritkán érintkezett a külvilággal, tipegő lépésekkel tartott pontosan a megszabott időpontban a Grand Hotel felé, két órát töltött újságolvasással abban a karosszékben, amelyet a kávéház tulajdonosa készített oda részére s amely Ibsen nevével ellátott ezüst lemezzel volt megjelölve, nehogy mások is használják. Ibsen úgyszólván senkivel sem érintkezett a kávéházban, ellenben sokan jöttek oda puszta látására, mint a város nevezetességét mutogatták az idegeneknek. Brandes-hez Viselben írt levelében azt az óhaját fejezte ki, hogy legjobban szeretett volna valahol a London, Kopenhága és Helsingör közt, egy magános házban letelepedni. Mindazonáltal élete végéig Christiániában maradt, ahol pedáns szabályszerűségek közepette morzsolta le hátralevő napjait. Csak kivételes, ünnepélyes alkalmakkor tért el Ibsen megszokott életrendjétől. A nemzeti színház felavató ünnepségén Björnson mellett jelöltek ki helyet részére. Egymás mellé került tehint ez a két kiváló, de egymástól merőben elütő jellemű ember: Björnson pompásan szabott frakkjában, simára fésülve, mint valami amerikai, a gomblyukban egyetlen szalag sem díszlett, míg Ibsen melle telideszeki aggatva kitüntetésekkel, amelyek minden mozdulatára csörömpöltek. A színház nem szórakoztatta őt, még hogyha a saját darabját adták is, de azért csöndes megadással, nyugodtan várta be az előadás végét. A „Sigurd Jorsalfar" előadása alatt történt, hogy a második felvonás után elhagyta a nézőteret s a ruhatárban a kabátját és a falapját kérte. Az egyik rendező észrevette szándékát s megkérdezte tőle: — A doktor úr már menni készül? — Igen. Talán bizony még nincs vége a darabnak? — kérdezte Ibsen, aki azután engedelmesen visszaült a helyére, amikor megtudta, hogy még egy felvonás van hátra. Hetvenedik születésnapján Christianiában, Kopenhágában és Stockholmban fényes ünnepségeket rendeztek tiszteletére, amelyeket, sehogy sem tudott magától elhárítani. Kénytelen volt tehát körútra indulni a bizony néhány beszédet is ki kellett vágnia, ami módfelett nehezére esett. Szónok sohasem volt, rögtönözni nem tudott, beszédeit papírlapról olvasta föl; azaz: motyogott valamit és sehogy nem tudott az ünnepi hangulatba beleilleszkedni. A következő évben írta meg „Mikor mi, holtak feltámadunk!" című drámáját; drámai epilógus, — ahogy maga Ibsen mondotta. Pedig nem volt szándékában ezzel a darabbal drámai működését befejezni, csak éppen ezt a drámáját tekintette utolsó művének abban a sorozatban, amelyet „Solness építőmester" című drámával kezdett el. Még több színművet akart írni s 1900-ban ebben szándékának levélben kifejezést, is adott. Mégis ez a dráma maradt utolsónak írt műve! Ebben az esztendőben ugyanis az érelmeszesedés jelei már erősen mutatkoztak szervezetében, pedig addig teljesen egészségesnek érezte magát. Néhányszor kisebb fokú gutaütés érte amelyek bizony nem maradtak visszahatás nélkül; az arc felső részének szntja megbénultak a hasonló zavarok állottak be a végtagokban, amikhez beszédhibák és érzékcíalódások is járultak. Ez az állapot, javult, majt ismét rosszabbodott a rákövetkező évben; testi ereje immár hanyatlóban s Ibsen most csak nagyon kevés emberrel érintkezett, akiknek még megengedte, hogy néha-néha meglátogathassák. A politika és a színházi ügyek azonban még érdekelték. Nagyfokú ingerlékenység fogta el. A régi megszokott életmódjától azonban még most sem tért el. Ibsen 1906 május 22-ikén elvesztette eszméletét smásnap délután meghalt. Utolsó szava állítólag egy erélyes „Nem!" lett volagi; ezzel az állítással szemben az a valóság, hogy Ibsen szótlanul, csöndesen elszenderült... John Paulsen, a neves norvég irodalomtörténetíró, nemrég az ,,Aftenposten" című lapban mondott el néhány érdekes apróságot Ibsenről, mint színházi rendezőről. Ibsent 1851 őszén hívta meg Ole Bull a bergeni új nemzeti színházhoz rendezőnek és költőnek. Noha ekkor már a hír szárnyára kapta a nevét, a helybeli újság az idegenek névjegyzékében „Ibsen, diák" néven jegyezte föl érkezését. A működési köre eleinte a „drámai szerző1” ténykedésére szorítkozott, amiért havi húsz birodalmi tallér fizetés járt ki. Ekkor tehátmég nem volt rendező, ellenben köteles volt minden igazgatósági ülésen résztvenni, hogy a netán szükséges fölvilágosításokat nyomban megadhassa. Úgy látszik, hogy működésével az igazgatóság megelégedését vívta ki, mert 1852 február 1-én „Ibsen diák" részére kétszáz tallér ösztöndíjat utalt ki, mely összegből tanulmányútra indult Kopenhágába, Berlinbe, Drezdába és Hamburgba, hogy az ottani színházi viszonyokat és a rendezői működést megismerve, most már mint rendező működhessék a bergeni nemzeti színháznál. Ez a megbízás azonban azt jelentette, hogy most már rendezőnek, ruhatárosnak és színházi költőnek is kellett lennie egyúttal és köteles volt minden évben egy drámát írni a színház számára. A bergeni nyilvános könyvtárban kincsként őriznek egy rendezői könyvet, amelybe Ibsen az általa rendezett darabokat sokszor színes képekkel és helyzetrajzokkal apróra kiérl£ vágta, a Jelenet-változásokat, jelenéseket, tömegjeleneteket stb. az ő szép kézírásával gondosan feljegyezte, sőt még a szükséges kellékeket is felrajzolta. Ebben az időben Ibsen kiváltképen dramaturgiai művekkel foglalkozott szeretettel, s nagy hatással volt reá Hettner Hermann „A modern dráma" című tanulmánya, amely későbbi munkásságára is befolyással volt. Költői művek már nem érdekelték ennyire, csak épen Collett Kamilla „Tisztviselő leánya" című elbeszélő műve ragadta meg a figyelmét, mint amely találkozott az ő felfogásával. Ettől kezdve Collett Kamilla szerepet kezdett játszani Ibsen életében és írói működésében; a „Szerelem komédiája" című darabjában Collett regényének a hatása ismerhető fel, nemkülönben a „Tenger asszonya" is Collett gondolatkörében mozog. Bergeni tartózkodása alatt Ibsen nagyon visszavonultan élt, társaságokba nem járt; talán azért, mert arisztokratikus felfogásánál fogva idegenkedett a „tömeg" közé vegyülni, vagy talán azért, mert jól tudta, hogy nélkülözi azokat a természetes adományokat, amelyeket a társadalmi érintkezés föltételez. Szatirikus lénye, amely már grimstadti gyógyszerészkedése idején is nem egy ellenséget szerzett neki, a bergenieket is távol tartotta tőle, akik egyébként nem sokat adtak a szerény drámaíróra. Akkortájt csak egyetlen olyan család lakott Bergenben, amely úgynevezett irodalmi szalont tartott: Theresen Magdolna iránti családja. De ezzel az írónővel sem tartott fenn barátságot Ibsen, csak mikor a „Sohattyi ünnep" című színműve sikerrel került színre, hívta meg őt Theresen Magdolna szalonjába. Ám ez a látogatás jelentős fordulat volt Ibsen életében, mert itt ismerte meg az írónő mostohaleányát, Susanne-t, aki később élettársa lett, aki „ ... mint Walküre követte ifjú hősét és osztozott vele harcban diadalban egyaránt..." Különben ismeretes, hogy bergeni tartózkodása alatt Ibsen gyöngéd érdeklődést tanúsított a bájos, életvidor Holst Rikke iránt, aki még ma is Bergenben él. Ibsen egész csomó költeményt irt a bájos leánykához s a „Solhangi ünnep" cimü műve is ebbből az idillikus szerelemből fakadt, s az „Inger asszony, Osztróti úrnő" cimű drámájában is ennek a szerelemnek az emléke csendül meg. (A csillagos égbolt novemberben.) A kalocsai Haynald obszervatórium jelenti: November havában esténkint 7 órakor a Pegazus éppen a délkörben áll, középső magasságban, míg mélyen alatta a Fomalbaut nevű csillag tűnik fel. A délkörtől nyugatra, középmagasságban a Vega tündöklik, mellette délnyugaton a Hattyú látható és mélyebben még az Altair, a Sas csillagképének főcsillaga. Északnyugaton a Herkules és igen mélyen a Korona figyelhetők meg. A Göncölszekér mélyen, csaknem északon áll. Keletre a délkörtől és közel a zenithez a Gassiopeia figyelhető meg, alatta az Andromeda, a Triangulum és az Aries. Ezeket követi keleti irányban a Perzeus és még tovább észak felé a mélyen tündöklő Capella. A Bika és a Fiastyúk az északkeleti égen emelkednek, és utánuk következik később a gyönyörű fényű Orion. A Merkúr novemberben a Naphoz való közelsége miatt nehezen látható. Csak a hónap végén tűnik fel az esti égen. A Vénusz e hóban a reggeli égen áll ugyan, de már igen közel van a Naphoz, amelylyel november 24-én kerül távoli együttállásba. A Mars esténként a nyugati égen igen mély állásban látható. Az Ophiuchusban tartózkodik és lassan vándorol át a Nyilasba. Este 5—7 óra között nyugszik le. A Jupiter az Ikrek csillagképében lassan mozog. Este fél 8 órakor kel és így egész éjjel látható. A Szaturnusz szintén az Ikrekben tartózkodik, a Jupiter alatt, amelytől vöröses fénye különbözteti meg. Este 9 órakor kel és egész éjjel látható. (Misszionáriusok a német gyártmányok ellen.) A francia misszionáriusok, akik Kínában térítenek és ott rendkívül nagy mennyiségű szentképet osztanak szét, a képeket eddig Németországból szerezték be, ahol a vallásos képek készítése művészies volt, az áruk pedig olcsó. A misszionáriusok a háború óta szükségleteiket Olaszországban szerzik be, ahol új gyárakat építettek és ahol a németekkel a versenyt fölvenni igyekeznek. (Az angol rendőrség és a papiros.) Angolországban szigorúan ügyelnek arra, hogy a papirospazarlást meggátolják. Azt a rendeletet, amely ezt a pazarlást tiltja, betartatni igyekeznek és szigorúan büntetik azokat, akik a rendelet ellen vétnek. Ezt bizonyítja a többek között az is, hogy az egyik tudományos intézet vezetőjét, aki több levelet küldött szét, mint amennyit szabad lett volna, nagyobb pénzbírságra, esetleg több hónapi fogságra ítélték. Azoknak az angoloknak a száma, akiket papirospazarlásért megbüntetnek, máris nagyra ráz.