Pesti Hírlap, 1921. május (43. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-08 / 99. szám

findayist, 1921 ELŐFIZETÉSI ÁRAKl Egész évre, * * i » . . 440 K Félévre . . . « I 4 i • . 220 U Negyedévre . » i­­ . . 110 * Egy hóra ,am­i 40 Egyes szám ára helyben, vi­déken és pályaudvarokon 2 K Hírdstó« és apróhirdetés dij­szabás szerint. .9MHM9 szám. IRLAP­­ Vasárnap, május 81 ajdonosokt isaRADY TESTVÉ­REK SERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL É3 NYOMDA: Budapest, Vilmos császár-út78. PICKKIADÓHIVATAL Budapest, Erzsébet-körút 1. sz. A néps az irodai onnés szinház a nemzeti élet akkor ug^^csak torzképet mutat már Budapopir El kellett • félig veszni Ma­országT^1^ hogy a kigunyoltatás veszélye lessen írni e szót: haza. Mindab­nemzetinek lehet nevezni, csak a frá­zisnak volt keletje. A színház," melyből ma templomot és iskolát kellene teremteni, gyak­ran nemzetközi üzletté sülyedt, mely­be az iga­zi magyar irodalom csak vendégkép látogatott be néha. S hogy a nemzeti szellemtől mennyi­re eltávolodtunk, az kitűnik abból is, hogy a népies nemzeti irodalom majdnem egészen le­tűnt a budapesti szinpadokról, a népszínművet kigúnyolták, leszidták s aztán kiirtották, a sa­ját külön színházát, a Népszínházat, pedig egys­zerűen megszüntették. Sokszor hirdettük a Pesti Hírlapban, hogy az élve eltemetett nép­színműirodalomban nemzeti vagyon rejtőzik, melyet ki kell ásni a sírjából. A népben van az az őserő, amelyből egy állam a maga életét merítheti. Minden hatalomnak örök forrása a nép. S ha a politika onnan táplálkozik foly­ton, akkor az irodalomnak is ott kell keresnie az inspirációt Amíg irodalmunk a külföld kultúrájában kereste a talajt, hova gyökereit lebocsássa, élettelen és hatástalan maradt. Csak akkor lendült magasra, amikor Petőfi és Arany a népies elemet vitték be a litteraturá­ba s idegenek utánzata helyett az ősforrásból, a népiesből, merítettek. Drámairodalmunk és szinművészetü­nk sokáig táplálkozott idegen irodalmakból, de a régi Nem­zeti színház is ak­kor kezdett nagy közönségre szert tenni, ami­kor a magyar levegőjű drámák s a népies szín­művek tehetséges művelőkre találtak. Midőn azonban olyan írók jöttek divatba, kik nem ismerték az ősforrást, a magyar népet s nem tudtak népszínműveket irni, akkor sokszor es­tek színházaink a nemzetköziség és a laza er­kölcs posványába. Ebből a fertőből ki kellene húzni az irodalmat, a színházakat és a közön­séget S ha ez irányban csak­ némi­es hajlan­dóságot is látunk, szívesem veszünk róla tudo­mást és dicsérettel buzdítunk a helyes úton való haladásra. Amióta észre kezdik venni, hogy az elte­metett népszínművekben nemcsak olyan kin­csek rejlenek, mint „nemzeti szellem", „er­kölcs", stb., hanem pénz is, azóta kezdik itt-ott kiásni a népszínműveket A minap a Nemzeti Színház újította föl Szigeti Józsefnek egy né­pies színművét s ma a Vígszínház új kincske­resői találtak rá Csepreghy Ferenc „Piros bu­gyelláris"-ára. Ez a bugyelláris nem üres. Ez még a régi irodalmi valutát képviseli. Remél­jük, hogy a kincskeresők a megtalált nyomon tovább haladnak De egy fecske nem csinál nyarat; egy színház és egy-két előadás nem zökkenti vissza szinházainka­t és drámairodal­munkat arra a vágányra, amelyen a nemzeti célok állomására eljuthatunk. Nemcsak a szín­házakban, hanem a hatóságokban, közönségben és sajtóban is több szeretetet kérünk minden iránt ami magyar. Egypár szórványos nép­színmű, egypár ünnepi áldozás a nemzeti s­zel­lem oltárán még nem jelent benső, komoly hit­vallást Le kellene dönteni az idegen bálványo­kat melyeket tapsolva táncolnak körül szín­igazgatói, színészek és közönség. Ki kellene ábrándulni abból a bámulatból, mely az ide­gen litteraturák minden szemetjét aranynak nézi, csak azért, mert bankóra lehet váltani. Oly tehetséges íróink vannak, hogy hossz­ú ideig nélkülözhetnénk az importot, sőt ex­portra vagyunk képesek. A lengyelek elnyo­matásuk hoss­zú évei alatt azzal tartották fenn nemzeti önállóságukat, hogy bojkottálták színházaik a­z idegen művek nagy részét és ki­zárólag a hazai termékeket pártfogolták. Ma­gyarország most Lengyelország régi sorsát éli. Reá kellene jönni, hogy akkor tudunk fönma­radni, ha nemcsak a búzában és cipőben, ha­nem az irodalomban is csak a magyar termést­­fogy­asztjuk­ ­ IDA REGÉNYE. Irta: GÁRDONYI GÉZA. (&7) .Volt úgy, hogy reggel elment, este ké­sőn tért haza. Az ebédje, uzsonnája, vacso­rája ott tespedt a sütőben. Csak épp, hogy a reggelijét itta meg. Ment a vázlatkönyvével, néha a festőládikájával is, amelyhez hozzá volt csatolva egy összehajtogatható székecsz­ke és vérkonylábú állványocska is. S későn este tért meg. Olyankor csak éppen, hogy he­gedült egyet, aztán mingyárt lefeküdt Idává nem is találkozott Ida a hazahordott vázla­tokból láthatta, hogy Csaba a környéken dolgozgat: erdei vagy mered részeket fest, néha egy-egy gye­­mdkarcot is, vagy állatfejet, vagy vénaas­szonyt, vén embert Egyszer, egy elsős napon, otl csak ott­hon. Az apró képeit javítgatta, egészítgette. Egy skatulya színes krétáit vett aznap. Fo­gott egy másfélarasznyi hamvas színű papi­rost és azon póbálgatta a krétákat Ida a má­sik szobából a nyitott ajtón át nézte. A pró­bálgatás egyszercsak arcképpé kezd alakul­ni, s megjelenik a papiroson egy szőkehajtú hölgy, afféle pirosképű falusi kisasszonyfej, csak épp hogy a homloka kissé férfiasan mar de az álla gyermekien gyönge kis he­gy­ecske ál. Csinos hölgy volna, ha szemöl­dökét barnábbra vonta volna meg Csaba. Várta, hogy a ruhája is megezm­eződik a hölynek a nyaka alatt, de az csak néhány színes folt maradt. Csaba mingyánt rámába is nyírta, üveges rámába és akasztotta a sa­rokba tett íróasztalnak a falára. .Ida tűnődve nézegette: — Beh ismerős. De aztán megint Maaposodott az idő. Csaba lódult néha már hajnaliban. Ida egyszer arra gondolt hogy talán . . . talán az ő hidegsége űzi Csabát ki a ház­ból! Nem, hát annyira mégse szabad talán idegennek lennie, hogy a hajlékától is meg­fossza a nemzeten férjet Bizalmaskodnia nem szabad, de szenvednie se. Hiszen ami igaz igaz:­ olyan udvarias ember, hogy főrangú höl­gyeknek lehetne lovagja, — ha nem zivataros az idő. És hát kár annak a drága hölgynek. Ami igaz,, igaz: szép fiatalember, s bizonyár­­a nemeslelkű is. Más nő talán* azt csele­kedné . „, S nem volt volna nő Ida, ha arra nem gondolt volna, hogy ő szebb és különb aman­nál, s csak a kezét kellene kinyújtania, és Csaba épp úgy porolná a zsebkendőjével a­ cipőjét, mint Csorba Matyi. De szinte irtózattal hárította el magától azt a gondolatot, hogy más nő elől elhúzzon akár egy tányér tejeskását is.­Csak teljen le az év, csak legyen ő magá­nyos elvált asszony, bizonyos felőle, hogy nem is egy Csorba Matyi szedi szivére még az ár­nyékát is. Mégishát a legelső ebéd ju­m, amely ort együtt ültek, meg azalattt­ ­ Németország még nem döntött. A bajor népőrség nem szerel le. Berlin, máj. 7.­­(A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A helyzet még mindig tisztázatlan. Csupán egy újabb esemény történt, még­pedig az, hogy dr Mayer nagykövetet Párisból Berlinbe hívták. Ebert birodalmi elnök még szerdán felajánlotta neki a ka­­binetalakítást, de kérdés, hogy elfogadjam. Hír sze­rint három okból ajánlották fel May erősek a kor­mányalakítást. Először azért, mert neki sikerült Pá­risban bizonyos mértékben bizalmat ébreszteni, má­sodszor, mert a párisi nagyköveti állás elfogadása előtt, mint a centrumpárt tagja, minden párt előtt nagy tekintélynek örvendett, harmadszor pedig­ mert Mayer bajor állampolgár és így eredményesebben tárgyalhat a bajor kormánynyal, mint bármely más kancellár. Ez idő szerint az ententenak az a köve­telése, hogy a bajor népőrséget május 31-ig fegy­verezzék le, sokkal nagyobb jelentőségű, mint a pénzügyi követelés. Parlamenti körökben attól fél­nek, hogy a franciák megszállják a Ruhrvidéket, ha a bajor népősség feloszlatására vonatkozó követe­lést május 81-ig nem teljesítik. Nem bíznak azon­ban annak lehetőségében, hogy ezt keresztül is tudják vinni, mert a bajor kormány vonakodásá­val szemben a birodalmi kormány semmiféle eszköz­zel nem rendelkezik, amivel e követelés végrehajtá­sát ki tudná kényszeríteni. Parlamenti körökben te­hát azt mondják, hogy az eotente pénzügyi feltéte­leinek elfogadásával a Ruhrvidék megszállását talán mégis el lehetne kerü­lni és kérdés, hogy ily körül­mények között nem volna-e jobb az ultimátumot egyébként elutasítani. Ruhr bajor miniszterelnök Berlinbe érkezett tárgyalások céljából. Ha Mayer nem volna hajlandó a kormányalakítást elvállalni, ugy­ar Stresemann jelöltetése áll első helyen. De az sincs kizárva, hogy Stresemann­ a Mayer-kabinetben veszi át a külügyi tárcát. Berlin, máj. 7. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A birodalmi gyűlésen arról beszélnek, hogy az entente ultimátuma fölött a birodalmi gyű­lés teljes ülésén kell dönteni. A szavazás alkalmából fel akarják függeszteni a pártszövetségi kényszert, úgy, hogy minden képviselő a saját meggyőződése szerint teljesen szabadon szavazhasson.­ ­Felsősvácalában kiélesedett a helyzet* Bécs, máj. 7. Boroszlóból jelentik: Este 10 órakor Felsősziléziában a helyzet még inkább ki­élesedett. A szövetséges csapatok az egész nap folya­mán sehol sem jutottak előbbre. A kreiaburgi és ai ratibori kerületekig az egész vidéket megszállva tartják a lengyelek. Ezzel a helyzettel szemben szinte elképesztően hat az az éppelni hír, hogy a szövetsé­gesközi bizottság körében a nyugatról odarendelt csapaterősítésektől — amit már bejelentettek —el­állottak és most megkísérlik, hogy Korfantyval tár­gyalásokba bocsátkozva teremtsenek rendet. Ha ez a hír igaz, akkor ennek következményei beláthatat­lanok. Ha a bitiltottság ilyen politikát folytat, nagyon kérdéses, vajon lesz-e eredménye ennek az igyek­vésnek Varsó. máj. 7. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Herceg Sapieha külügyminisztertől, aki Londonból visszatért Párisba, ide távirat érkezett, amely szerint a felsősziléziai lázadás a nyugati ha­talmaknál Lengyelországra nézve kedvezőtlen han­gulatot teremtett. Sapieha a Daily Express munka­társa előtt kijelentette, hogy a felső sziléziai esemé­nyeket nagyon sajnálja ugyan, de a lengyel csapa­tok magatartását dicséri. « Prága, máj. 7. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Csasz nyilván a külügyminisztériumtól sugalmazott cikkében ezt írja: „A lengyelek Felső­sziléziában nem annyira németek, mint inkább az entente ellen harcolnak. Egészen jól tudjuk, hogy Lengyelország programmja ez: Felsőszilézia után Teschen, azután Rusín-Krajna. A közélelmezési miniszter­i gabonakérdésről. Mayer János közélelmezési miniszter tegnap tartj­a beszámolóját Hevesen, kerülete székhelyen. Beszenifren többek között«»e$tet mondta: a miniszterséget, hogy hely­reállítja a szabadforgalmat. Megszüntette a rekvi­rálást, de megköveteli, hogy gabonafeleslegét min­denki adja be. 1300 koronát adnak a gabonáért. Ez már világparitási ár. A világ legnagyobb gabona­piacán, Chicagóban, 5 dollár egy mázsa búza. Ugyanannyit, sőt még többet kap nálunk a gazda búzájáért, mint az amerikai. Ne spekuláljon senki, hanem adja piacra feleslegét, ennél magasabb árat úgy sem érhet el. A hadiárvák,a hadiözveg­­ák, rok­kantak, köztisztviselők és a munkásság kenyérellá­­tását biztosítani fogják, de nem egyoldalú megadó®-­ tatással kell ezt fedezni,, hanem a terhet a­ nemzetnek viselni kell.

Next